2015. december 20., vasárnap

Étrend összefoglaló, 79. hét

A múlt heti összefoglalóban is írtam arról, hogy anyagiak híján kell megoldanom az étkezésemet (is). Mivel jó emberek vesznek körül, ezt szinte meg sem érzem, annyi mindent kapok, hogy ha száz évig élnék, akkor sem tudnám meghálálni. Így hát itt is, újra köszönöm!


Tavaly a karácsonyi két hét pihenő volt: nem volt tervezve edzés és kaja sem. Idén is így csinálom. Hogy ne legyen "kell", hogy ne legyen lelkifurdi, ha megeszek egy sütit vagy egy szaloncukrot. Így már ez a hét nem teljesen a ketogén jegyében telt. Ezt jelzem is az adott napnál.

Rengetegen kerestek meg azzal a kéréssel, hogy segítsek elindulni a ketogén étrenddel. Vannak, akik betegség miatt kezdenék el, a legtöbben fogyási szándékkal. Ezért tervezem, hogy indítok egy bejegyzés sorozatot arról, én hogy kezdtem el, hogy csinálom, milyen tapasztalataim vannak, milyen anyagokat érdemes elolvasni/tanulmányozni hozzá. Hátha segít valakinek.


HÉTFŐ (vendégségben, nem ketogén)
R: 1 vajas-paprikás kenyér, fél turbó töltés
E (vendégségben): bableves (anyu olyan tündér, nekem hagyott rántás nélkülit), pogi, sajtos kifli
V: 1 mandarin

KEDD (nem ketogén)
R: 1 vajas-paprikás kenyér
E: bableves (anyutól), 2 kenyér
V: 2 vajas-szalámis-paprikás kenyér, paprika, 1 kis paradicsom, sajtfalatok

SZERDA (nem ketogén)
R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: bableves (még anyutól), család kedvence (ez az étel legközelebb megér egy szép fotót, csak most persze sikerül a melegítés után beleborítanom a tányérba..., és a receptet is felteszem majd, mert egyszerű és nagyszerű)
V: ld. reggeli, plusz szalámi.
Mozgás: 5 km tempós séta.

CSÜTÖRTÖK
R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: pizza (most is mennyei volt)
V: nyers saslik

Edzés reggel: ld. a nap részleteinél, a "Csütörtök" linkre kattintva.

PÉNTEK
R: 2 vajas-paprikas kenyer es kave
E: pizza
V: nyers saslik, 1 fott tojas

Edzés: sulyzos/mell + 45 perc futas

SZOMBAT
R: 2 vajas-paprikas kenyer, kave
E: sult kolbasz, mustar, savanyusag, 1 szaloncukor
V: rantotta, kremsajt magokkal, savanyu uborka.


Edzes: sulyzos/kar + 45 perc steppad reggel.

VASÁRNAP

R: 2 vajas-paprikas kenyer, kave
E: sult kolbasz, mustar, savanyusag
V: rantotta, kremsajt magokkal, savanyu uborka.


Edzés: súlyzós/hát
A héten sütöttem szuper mézeskalácsot is (otthon meglévő alapanyagokból):




Tapasztalatok fél év ketogén étrend után

Tapasztalatok egy év keto után itt

Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt

Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt



Ketogén étrendem (heti menüvel):

1. heti összefoglaló itt.

2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt (hegyet másztam :) )
8. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
14. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
15. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt
22. heti összefoglaló itt
23. heti összefoglaló itt
24. heti összefoglaló itt
25. heti összefoglaló itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt
46. heti összefoglaló itt
47. heti összefoglaló itt
48. heti összefoglaló itt
49. heti összefoglaló itt
50. heti összefoglaló itt
51. heti összefoglaló itt (Amerikai módszer, makroszámolás)
52. heti összefoglaló itt
53. heti összefoglaló itt (Egy éves összefoglaló)
54. heti összefoglaló itt
55. heti összefoglaló itt
56. hét itt
57. hét itt
58. hét itt
59. hét itt
60. hét itt
61. hét itt
62. hét itt
63. hét itt
64. hét itt
65. hét itt
66. hét itt
67. hét itt
68. hét itt
69. hét itt
70. hét itt
71. hét itt

72. hét itt
73. hét itt
74. hét itt
75. hét itt
76. hét itt
77. hét itt
78. hét itt


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Karácsonyi vers




Wass Albert:

Karácsonyi versek

II.
(saját fotó)



Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!

Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…? Restellitek?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szegények és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.

Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

1946

2015. december 19., szombat

Szombat: keto szaloncukor, Magyarorszag 63.


Edzes: ld. kep + 45 perc steppad reggel.



R: 2 vajas-paprikas kenyer, kave
E: sult kolbasz, mustar, savanyusag
V: rantotta, kremsajt magokkal, savanyu uborka.
(Szinte mindent kaptam, koszonom!)


Es kerem szepen ez itt a keto szaloncukor! 🎁🎁🎁

Egy darabka voros cheddar sutopapirba csomagolva.
🎅👍💝🎇



Apukám története

2015. december 18., péntek

Pentek, mezeskalacs...,Magyarorszag 62.

Elfogyott a netem. Ezt telefonrol gepelem, amin szinten nem korlatlan az internetem. No de ez van. Jovo heten mar elvileg lesz ujra 12 GB-om.



R: 2 vajas-paprikas kenyer es kave
E: pizza
V: nyers saslik


Es sutottem szuper mezeskalacsot is.

Mézeskalács

Az alapreceptet anyutól kaptam, ezt alakítottam át. Megérte: a tésztával csodásan könnyen lehetett dolgozni, pihe-puha, csodaszép -és ehető- sütikék kerültek ki a sütőből.

ALAPRECEPT:

Hozzávalók:

# 50 dkg liszt # 15 dkg porcukor # 1.5 tk szódabikarbóna # 0.5 tk mézeskalács fűszerkeverék # 15 dkg margarin # 1.3 dl méz # 2 db kisebb tojás

Elkészítés:

# A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzákeverjük a lágy margarint, a mézet, a tojást.
# Összedolgozzuk.
# Kilisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, szaggatjuk.
# 180 fokra előmelegített sütőben 7-8 percig sütjük.

3 nagy tepsire való lesz belőle.


AZ ÉN VARIÁCIÓM:





Hozzávalók:

# 50g gesztenyeliszt # 120g szezámmagliszt # 1 csapott tk szódabikarbóna # pár csepp citromlé # 3 tk mézeskalács fűszerkeverék # 50g vaj # 1 ek méz (ez szerintem elhagyható) # 2 db nagyobb tojás

Elkészítés:

# A száraz hozzávalókat (kanállal) összekevertem a lágy vajjal, a mézzel, a tojással.
# Összedolgoztam.
# Kilisztezett (szezámmagliszt) deszkán vékonyra lapogattam tenyérrel (mivel nem találom a sodrófámat), kiszaggattam a formáimmal.
# 180 fokra előmelegített sütőben 7-8 percig sütöttem.

1.5 nagy tepsire való lett belőle, 80 db.

1 db tápértéke kb.: 17 kcal, 1g F, 1g CH, 1g zsír


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

5 hetes súlyzós program/ 1. hét

1. 

2. 

3. -

4. 

5. 

6. 

7. -

(Amint megtalálom a forrást, linkelem, ha valaki tudja, kérem, jelezze. Köszönöm.)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció





Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2015. december 17., csütörtök

Csütörtök: RTL, angyalok, varázslótanonc..., Magyarország 61.

Képkavarc: nem időrendben.


Pécs, legalább két angyal, de erről holnap.



Edzés reggel (az étkezési naplóm hátuljába írt listáról):

- bemelegítés
- 1 perc ugrókötél
- 15 hasprés
- 15 vállra tett kézzel, egyenes háttal törzsdöntés
- 1 perc ugrókötél
- 15 térdfelhúzás ágyszélen ülve
- 15 vállra tett kézzel, egyenes háttal törzsdöntés
- 15 hasprés
- 1 perc ugrókötél
(4 kör)
- nyújtás.

R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: pizza (most is mennyei volt)
V: nyers saslik

És délután kaptam a blog Facebook oldalán egy üzenetet:

"Üdvözlöm! Nagy Mónika vagyok az RTL Klub A Konyhafőnök című műsortól. Újra jön az ország legnagyobb főzőshow-ja ezért olyan embereket keresünk, akiknek szenvedélyük a főzés és otthonosan mozognak a konyhában. A verseny nyertese lesz a következő Konyhafőnök, aki 10 millió forinttal és fantasztikus lehetőségekkel lesz gazdagabb! Ha szívesen indulna a Konyhafőnök címért, akkor a jelentkezéssel és a műsorral kapcsolatban további információkért forduljon hozzám bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén..."

És totális komolysággal mondom, hogy a "magunk teremtjük a saját valóságunkat", az "a gondolataink alakítják a jövőnket" és a hasonló kijelentések igazak. Félelmetes, ahogy mostanában vannak dolgok, amiket szinte még végig sem gondolok, kimondani sincs időm, mert ott van, realizálódik, megtörténik, kézzel fogható, érezhető, tapintható, hallható... Már csak meg kell tanulnom nagyon ébernek lenni és pontosan irányítani a gondolataimat, mert még olyan vagyok, mint Harry Potter varázslótanoncként...


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Karácsonyi idézet



A félelemre és a megfélemlítésre alapított világrendben nem is lehet csodálkozni azon, ha az ember nem bízik az angyal eljövetelében. De azért az angyal mégis eljött, és szállást keres az emberek szívében az isteni Gyermek számára. A Karácsony itt van. Lehet, hogy csak hangulat, csak külsőség: mégis nagyon nagy és áldott alkalom, talán az utolsó alkalom arra, hogy mélységes igazságára ráébredjünk, és a hangulatból valóságot, a külsőségből lelkiséget teremtsünk.

Makkai Sándor


2015. december 16., szerda

Szerda, Magyarország 60.


Lefordítva önmagamra: hit önmagamban. Abban, hogy lehetek az, aki vagyok, ...
Igen: hinnem kell önmagamban, ....
(Na, talán most.) Ha hiszek magamban, ha...

Itt feladtam. Műsor van a szomszédban. Most épp nem az "annyit ittam, hogy hányok", hanem a kiabálós... Nem tudok koncentrálni. Úgyhogy, mivel:


... gyorsan befejezem ezt a bejegyzést, bekapcsolok valami kellemes zenét és dudorászva rendet rakok, hogy aztán jó szájízzel mehessek aludni a szuperül lehűtött hálószobába.



R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: bableves (még anyutól), család kedvence (ez az étel legközelebb megér egy szép fotót, csak most persze sikerül a melegítés után beleborítanom a tányérba..., és a receptet is felteszem majd, mert egyszerű és nagyszerű)
V: ld. reggeli, plusz szalámi.

Mozgás: 5 km tempós séta.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Karácsonyi idézet



A karácsony nem attól lesz tökéletes, hogy nincs porcica a szekrények mögött, tízféle sütit sütsz és halomban áll a fa alatt az ajándék. Nem lesz jobb az ünnep attól, ha beleszakadsz a házimunkába, hogy aztán az ünnepek alatt holtfáradt legyél! Sem attól, ha mártírként sütsz-főzöl-takarítasz-vásárolsz hetekig. A készülődés lehet az ünnep része. Lehet együtt készülődni és nem attól lesz tökéletes, hogy minden tökéletes, hanem attól, hogy együtt vagyunk.

Vida Ágnes


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2015. december 15., kedd

Kedd, Magyarország 59.


R: 1 vajas-paprikás kenyér
E: bableves (anyutól), 2 kenyér
V: 2 vajas-szalámis-paprikás kenyér, paprika, 1 kis paradicsom, sajtfalatok


Este Irish Pub a fiúkkal. A mikit P-től kaptam :)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Karácsonyi vers


Hópihe szállong égből ágra,
angyalok éberen őrzik a lépted.
Karácsony tárja lelked tágra,
messze világlik a szívbeli fényed.



1. itt



2015. december 14., hétfő

Hétfő: "kedves" adventi üdv, NAV, MÁK, vendégség..., Magyarország 58.


Sokan kérdeztétek már, hogy akkor velem nem is történnek kisebb kellemetlenségek? Hát dehogynem, csak ezeknek nem kerítek nagy feneket, mert egyszerűen nem érdemesek arra, hogy foglalkozzam velük. Csak egy friss példa:

Amikor összegyűlik egy adag szemetem, összekötöm és ki szoktam tenni az ajtóm elé, hogy ne felejtsem el levinni. Ha a lakásban hagyom, simán átlépek rajta, vagy kikerülöm és ott felejtem. De az ajtó előtt, a küszöbön biztosan belerúgok kifelé menet, megfogom és leviszem a helyére. Az előző albérletemben többször előfordult, hogy egy-egy arra járó lakó megfogta és levitte, így ismertem meg anno több -kedves- embert a lépcsőházban. Tegnap este kiraktam a következő kis csomagot. Reggel, induláskor nyitottam az ajtót, bele is rúgtam volna biztosan a zacsiba, ha ott lett volna. De nem volt ott, hanem a kilincsen lógott. Levettem, csuktam be az ajtót, ahol ez a kedves adventi üzenet várt (lásd fotó). Több lehetséges reakció is átfutott az agyamon, aztán nagyon gyorsan úgy döntöttem: inkább leviszem a szemetet és megyek a dolgomra.
Szóval történnek ilyesmik, de nincs értelme ítélkezni vagy véleményt mondani, mert az élet -nekem- nem erről szól. Hanem mostanában leginkább a hivatalos ügyek elintézéséről.

Mára végre minden megvolt: hova kell mennem, a T1011-es nyomtatvány, minden hivatalos okmány, igazolvány... Hivatali nyitvatartás csekkolva, így elsőként mehettem be. MÁK: nyomtatvány lead, iratok fénymásol, pecsétek, aláírás. NAV: MÁK-tól kapott nyomtatvány másolat lead, újabb adatlapok kitölt, kérdéseim megválaszolva, csekkek kinyomtatva, kész. Hatalmas kő a szívemről: le.

Ebéd és délután anyuéknál. Pincében, padláson, kertben, udvaron, traccsolva (anyuék postásával a koleszterin mítoszról és mami orvosával sok mindenről) (...).









Tavaly az volt a terv, hogy a karácsonyos két hétre nincs terv. Mármint edzés és étkezés terén. Sőt lehet lazítani is a gyeplőn. 2014-ben bevált, így idén is így csinálom. 

R: 1 vajas-paprikás kenyér, fél turbó töltés
E (vendégségben): bableves (anyu olyan tündér, nekem hagyott rántás nélkülit), pogi, sajtos kifli
V: 1 mandarin

(Attól, hogy megeszek olyasmit is, amit nem kéne, a múltkori után már ésszel csináltam: annyi ilyesmit ettem, amennyitől nem leszek rosszul.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Karácsonyi bölcs



Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?

Parti Nagy Lajos

(saját fotó)