Hétfőn strandoltunk, tegnap kisvasutaztunk, ma egy személlyel bővülve (este érkezett a húgom) átléptük az országhatárt. G. bejárta már egész Európát, Jómagam néhány országban megfordultam már, a húgom járt Ausztriában és egyszer P. tánccsoportjával Romániában, de M. még sosem volt külföldön. Megszerveztük hát, hogy ha már ilyen közel lakom a határhoz, ma lemegyünk Eszékre. Így Miss Mitsu (a kocsim) már életében másodszor járhatott Horvátországban.
Az úticél tehát Eszék volt. Az út előtt és az úton nyelvtanfolyam folyt, amolyan intenzív. Jó napot, köszönöm, kávé, szia... És olvastunk is: a horvát táblákat. Legalábbis próbálkoztunk vele.
Sétával kezdtünk, aztán kávézó. Elsősorban a mosdó miatt. Irtó meleg (!!) nap volt, sok vizet vittünk és sokat is ittunk... A felnőttek kávéztak is.
M. is megkóstolta a kávét, aztán amíg mi fotóztunk, idő volt: megmérte a vércukrát és beadta az inzulint.
Mivel hála az égnek jó volt M. vércukra, fél óra múlva ehetett. Így a programot hozzá igazítottuk. És kivételesen mekizni mentünk. Így is terveztük, hogy egyszer ne dobozból, ne hideget egyen. Sőt a fényevő is talál magának itt megfelelőt, a majdnem hagyományosan étkező is, a húgom is és a ketós is.
Ez a ketogén mekmenü: sonkás rántotta, natur saláta. Persze a rántottát itthonról vittem.
Cukorbeteg menü (mindannyian tudjuk, hogy ez kivételes, nem ideális eset):
Majdnem hagyományos menü:
Fényevő menü (amiben a lényeg a rózsaszín, nyuszis óra ugye):
5. menü:
Én pedig bűnöztem: egy közepes kóla zéróval.
Érdekes, hogy Eszéken elmehetek a sunyiba a német nyelvtudásommal. Szinte senki nem érti, mit akarok. Az angollal viszont lehet boldogulni. Ja, hogy nem tudok angolul? Az tuti, hogy nyelvtanilag nulla, amit tudok, de a szókincsem simán elég volt arra, hogy én rendeljem a kóla lájtot. Sőt később is használtam a nyelvet.
Ebéd után átmentük a székesegyházba. Jártam már itt májusban, de most is tetszett.
Aztán séta tovább, a Dráva partjára.
Kibírhatatlan volt a meleg, igyekeztünk árnyékban maradni, de ott sem lehetett sokáig bírni. Újabb kávézó következett (amilyen fáradt voltam, kellett is a kávé, még haza kellett vezetnem), ezúttal a vízen, egy hajón.
Nagyon kellemes hely volt, a kávé nagyon finom. A mosdó is használható.
Sokat fotóztunk, tényleg szép volt a hely, a környék is.
Visszasétáltunk a főtérre, 'szuvenyír' boltot vadásztunk, mert a gyerekek váltottak kunát a zsebpénzükön és órákig adták tudtunkra, hogy ajándék boltot keressünk mááááár... Találtunk, klimatizált volt, így türelmesen meg tudtuk várni, amíg kiválasztottak egy-egy apróságot :)
Majd boltba mentünk.
Hogy mit vettem? Hát, kérem, egy kis fej radicchiót, cevapcicat és egy kis darab barackos sajtot. G. egy sört, M. ásványvizet, P. egy mini csokit.
Aztán zárásként egy olyan mini program jött, amit mindannyian vártunk (P. leginkább): villamosoztunk egyet :) Amíg vártunk -az egyébként 4-5 percenként közlekedő járműre-, egy bácsi kutyusa odajött hozzánk, meg is dögönyöztük :)
Itt mutatom a kapott villamos jegyet, amit én vettem meg, angolul:
Vacsora már itthon volt, ahányan voltunk, annyi félét ettünk. Ez itt az enyém: saláta és cevapcica. Naggyon fincsi volt.
Csodaszép nap volt a mai is. A meleg miatt mindannyian nagyon elfáradtunk. És hálát adtam, amiért a kocsiban van klíma. Amit ugyan nem szeret a szervezetem, de anélkül nem bírtam volna vezetni. És hálás vagyok, amiért így öten eljutottunk Eszékre. Hogy vezethettem. Hogy nem szakadt az eső. Hogy a gyerekek eljutottak külföldre és jól is érezték magukat. Hogy M-nak végig nagyon jó vércukor értékei voltak, semmi hipo, semmi zökkenő. Hogy így öten együtt lehettünk. Mert nagyon-nagyon jó együtt lenni azokkal, akiket szeretünk.
