2018. március 19., hétfő

49. nap

Eddigi 48 nap itt.

Másodszor is behavazott idén az éjszaka. Előrejelezték, készültem, 5-kor keltem, hogy rohanás nélkül kiérjek reggel a pályaudvarra a buszhoz. Túl hideg nem volt, csak sok hó és egy kis fagy. Szokásos tempómmal egyszer -szó szerint- leizzadtam, amíg a megállóba értem. Aztán az uszodában (a gyerekeknek van heti egy úszás). Majd a pályaudvarról hazafelé. Pedig egyáltalán nem voltam beöltözve.

Igaz, hogy busszal 2.5 órával több az út, viszont csodákat láthatok, mivel nem az utat kell figyelnem vezetés közben. A fotók közel sem adják vissza, mennyire gyönyörű a havas táj errefelé.






Ma is kitértünk Erdősmárokra, ez a kakaóscsigás utas mini falucska eldugva a dombok közé.






Hazafelé elintéztem rengeteg mindent a városban. És megint csak megállapítottam (mondjuk ez nálam napi szintű), hogy Mohács csodaszép. Egyszerűen gyönyörű. Szerencsésnek érzem magam, amiért ebben a kicsi, élhető, minden fontos dologgal rendelkező, hangulatos városkában élhetek.

forrás

forrás
Vittem magammal kaját, már tegnap előkészítettem. De majd éhen haltam. A buszon, hazafelé korrant néha a gyomrom (almát ettem előtte), és be-bevillant, hogy nagyon nem jól eszek. Amire hazaértem, kopogott a szemem az éhségtől és szörnyen fáradt voltam. Megírtam a 7. heti eredmények bejegyzést, aztán jöttem rá, hogy tényleg nem jó ez az étkezés, kevés is, ch-s is, gyümölcsös is. Ezzel nem lenne gond, de nálam nem működik. Holnap majdnem minden elfogy, ami ilyen gyümi meg izé van még itthon (amiktől sajnos iszonyú éhes leszek), aztán visszaállok a light carbosabb verzióra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése