2015. június 16., kedd

OM MANI PADME HUM (Full length version)





Őszentsége, a Dalai Láma szerint:

„Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Peme Hung mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is. Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát. A Pemejelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni. Az osztatlanságot az utolsó, Hung szótag szimbolizálja. Tehát az Om Mani Peme Hung hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.”


Az alábbi táblázatban közölt értelmezés révén arra derülhet fény, hogyan tisztul meg az ima által a létezés szenvedésének hat területe:
SzótagMitől szabadít meg?Birodalom a Szamszárában
Om elégedettség / büszkeség istenek
Ma féltékenység / szórakozás keresése félistenek
Ni szenvedély / vágy emberek
Pe butaság / előítélet állatok
Me szegénység / birtokolni akarás éhes szellemek
Hung agresszió / gyűlölet pokol

A hat szótag hatása

A hat szótag segít a szenvedésben való létezés hat színterének a megtisztításában.
az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való neurotikus ragaszkodástól, amely az istenek világában létezőket sújtja;
a Ma szótag áldása a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet, a tiszta etika gyakorlásának megvalósítását segíti elő;
a Ni a türelem (a várakozás) és a türelem (mások elviselése) gyakorlását mozdítja elő;
a Pe a negyedik szótag a kitartásban segít tökéletesedni;
a Me a koncentrálásban segít;
az utolsó hatodik szótag, a Hung a bölcsesség gyakorlásában segít.

E hat erény (tökéletesség) útja az, amelyet a három idő (jelen, múlt, jövő) minden buddhája bejár. (Wikipédia)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése