2012. október 27., szombat

Hús-vér motiváció 16

Mindannyian, akik belekezdünk az életmódváltásba, más szintről, más alakkal kezdjük. És sokan nemrég kezdték, de már most látszik a változás.
A. két hónapja kezdte és már az hatalmas, amit ennyi idő alatt elért.
Saját bevallása szerint az étkezés és a mozgás harmóniája a "titok", és ő is azt vallja, hogy az alakuláshoz nincs szükség "csodabogyókra".
Pár napja kezdte az Insanityt, imádja.
A.-nak két gyerkőce van.
Ritkán találkozom olyan határozott és ennyire céltudatos emberrel, mint A., és egyetlen aprócska, csöppnyi kétségem sincs azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e elérnie a célját.
Az eddigi változását is tátott szájjal figyeltem, és remélem, beszámolhatok majd 2 hónap múlva a következő csodás állomásáról.
:)
 
(Eddigi hús-vér motivációk: itt, itt, ezen az oldalon is, itt és itt, no meg itt.)
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése