Péntek

 Tegnap munka után tervben volt bevásárolni anyunak (hétvégén megyek, ha jól leszek), intézkedni a városban, főzés-dobozolás. Ami történt: hazaértem, megettem az ebédemet, aztán csak annyira emlékszem, hogy gyorsan beállítottam az órát a telómon, és beájultam az ágyba. Úgy aludtam azonnal, mint akit egy vas serpenyővel fejbe vertek. Másfél óra múlva szólt az ébresztő, a világomat nem tudtam. Aztán hamar feleszméltem: görcsölt a hasam... Készült egy tökmagkrém, megpirítottam a reggelihez, ebédhez a kenyeret, holnap ez lesz a kaja. Nem bánom: imádom.

(Eddig már reggel megírtam a bejegyzést, a többi ma esti.)

2.5 iskolai hét ment le, és olyan fáradt vagyok, mintha közelednénk az év végéhez. A suliban koncentrálnom KELL, nagyon nehéz, de nagyon igyekszem. Embertelen energiámat felemészti.

Ma suli után elmentem bevásárolni. KELLETT, mert elfogyott a dobozolt élelmem, enni meg nem árt. Ma a tökmagkrémes kenyér buli ment, tényleg ezen el tudnék élni, de tudom, hogy nem ideális. A hasam majdnem nullás volt, ki kell használni ezeket a jobb pillanatokat. Hazaérkezés után kipakoltam, ágyneműt cseréltem, elindítottam a mosógépet és nekiálltam főzni. Ekkor már fájt a hasam (tegnap ugyanez volt). De egy kellemetlen 6-os fájdalomra nem adunk. Aztán hirtelen...

Sül a tonhalfasírt. A krumpli megpucolva. Érzed, hogy hirtelen nagyon meleged lesz. Aztán ráz a hideg. A következő pillanatban pedig sikít az agyadban a gondolat: Gyógyszer kell és vízszint, azonnal! Nem egészen a semmiből, de teljes hirtelenséggel elönt a görcs, izzadsz, miközben ráz a hideg, érzed, hogy gyengülnek a lábaid: ez nem tréfa. Nincs időd, cselekedni kell. Felnyomod a kúpot, remegő kézzel kitolsz hozzá egy Nospát, lenyeled fél korty vízzel. Lekapcsolod a tűzhelyet. Sürgősen el kell döntened, beérsz-e az ágyba vagy ott feküdj le, ahol vagy. Beérek. Indulok. Meggyulladok, olyan melegem van, közben egyre jobban ráz a hideg. Vízszint. Erőtlenül magamra húzom a plédet, amíg megy, magzatpózba húzom nagy nehezen a lábaimat. Szerencsére nem kell nagy wc-re mennem, "csak" hányingerem van. Stabilan fekszem. Konstatálom, hogy biztonságban vagyok, és hagyom, hogy csak legyek. Fekszem, izzadok, pihegek, teljesen betölt a görcsös fájdalom. Várok. Amikor elkezd hatni a gyógyszer, akkor már kezdek tudni gondolkodni. "Erős vagyok. Túlélem. Kibírom. Nem nekem a legrosszabb..." Amikor 9-esre csillapodik a fájdalom, elkezdenek potyogni a könnyeim. "Olyan jó lenne ilyenkor nem egyedül lenni...". De tudom, hogy sajnos ez nem megoldható. "Erős vagy, nagylány, nyugi, minden rendben. Látod, már sokkal jobb. Már nincs olyan meleged. Csak feküdj, pihenj. Jó ez a kúp. Csak nyugi. Kibírod. Csak pihenj."

A 8-asra enyhült kis fájdalmaddal lassan felkelsz. És befejezed a főzést. Legalább annyit, amibe belekezdtél. Szörnyen fáj, de bírod. Csinálod. Mert bírni és csinálni kell. A mosogatás várhat. A takarítás is. Akkor is, ha holnap vendégeid lesznek. Ismernek. Tudják, mi a pálya. Nincs szégyenérzet. Arról már régen leszoktál. Mert nincs értelme. És nincs rá energia. Ma már végképp semmire. 

Gyerekszáj

Egyik nap először használtuk a kicsikkel németen a tabletet. Másnap L. kiabálja német óra előtt:

- Tablet óra lesz! Tablet óra lesz! Tablet óra lesz!

Erre a kis osztálytársa:

- Olyan nincs, hogy tablet óra! Ez nem elektromos iskola!

Csütörtök

Reggel, munkába autózva.

Ha csak az utat nézem, szürke minden. Rideg. Mesterséges. Agyonszabályozott. Frusztráló.

De a visszapillantó tükörből a felkelő nap mosolyog rám nyújtózkodva. És reményt ígér. Fényt. Meleget. Életet.

Ha az életemben csak az előttem lévő utat figyelem, munka vár rám, iszonyatos teher. Egy műtét. Fájdalom és küzdelem a felépülésért. Aztán munka. Végeláthatatlanul.

Ha körülnézek magamban, valahol mélyen ott van a reménysugár. Hogy lehet, lesz más, jobb.

Ma reggel fájdalom nélkül ébredtem. Figyeltem magam: tényleg nem fáj a kismedencémben semmi. Hajnal volt még, de ösztönösen felkiáltottam: "Yess, ilyen lesz a műtét után!". A fájdalmas napokon ez már szinte elképzelhetetlen számomra. Legtöbbször tényleg nem is emlékszem rá, milyen fájdalom nélkül élni. De nagyon-nagyon szeretném, ha újra eljönne az az idő. Bízom benne, hogy így lesz.

29 nap a műtétig.

Szerda

Emberek, ezek szerint közelítek "A világ legintelligensebb lénye" cím felé.

 

Kedd

Este van. Mondom lássuk, van-e üzenet a neten. Erre ezt írja a teló. Tény, hogy ma -önmagamhoz képest- sokat mentem, de nem gondoltam volna, hogy megvan a 6000 lépés. :)

Délután a bankban. Ki kellett -volna- töltenem két nyomtatványt. Hát nem látom... Megkértem a kis hölgyet, persze hivatalosan nem ő volt. ;) Botrányosan nem látok. És a telefon fénye meg a montor is annyira bántja a szemem, hogy fizikailag fáj. Nem kell hozzá, csak pár perc... De amíg nem találok egy kényelmes, a nagy fejemre jó szemüvegkeretet, addig nem lesz új szemcsi. 

Ma csak 4 órám volt, de ma is valami hihetetlenül elfáradtam. Senkinek nem kívánom ezt az energiamentes állapotot, mert ha nem lennék benne, el sem tudnám képzelni. Amikor reggelente felkelek, kimegyek a mosdóba, és amikor végeztem és felhúztam a nadrágomat, már lihegve jövök ki a WC-ből. Amire letusolok és kimászok a kádból, szuszogok, mint egy igásló. Összekészítem a cuccomat munkára, felhúzom a cipőmet, hogy indulok, de legszívesebben a másik irányt választanám: vissza az ágyba. Csak a reggelek is már ilyenek, és akkor még nem vezettem, nem dolgoztam, nem mentem, csak pár lépést. Napközben leginkább vonszolom magam, és ez estig egyre rosszabb. Mindez most sem panasz, hanem egyszerű tény. És ez alapból ilyen, legtöbbször erre még jön a fájdalom elviselése és a sok gyógyszer "jótékony" hatása. Tiszta szívből remélem, hogy a műtét után ez is elmúlik.

1 hónap és 1 nap a műtétig. :)

Hétfő

Mára csak ennyi:

"Fogalmad sincs róla milyen erős vagy, egészen addig, amíg nincs más választásod, minthogy erős légy." (Bob Marley)

2021/36. heti összefoglaló

Megint hiányzik néhány előző összefoglaló :)

Aki endometriózissal él, tudja, mennyire kacifántos ez a betegség, milyen mérhetetlen fájdalommal és szinte leküzdhetetlen mindennapi nehézségekkel jár. Hormonkezeléssel megspékelve igazi kuriózum... Ezelőtt 14 éves korom óta havi 1-2-3 nap keserítette meg az életemet a görcsös, csillapíthatatlan fájdalom. 2018 óta rohamokkal egészült ki, tavaly októbertől pedig minden egyes napom része lett. Elfáradtam. Kimerültem. Minden energiám elfogyott. Folyamatosan jelzi a "készülékem", hogy a töltöttség alacsony. Már régóta csökkentett üzemmódban élek. Mit csinál az ember, ha jelzi a teló pl., hogy merül az akksi? Hát töltőre teszi. Na de én hogyan töltsek? Nulla energiaszinttel...

Antistressz. Koncsek Kriszta indított egy csoportot a FB-on kb fél éve, rögtön lecsaptam rá és nem bántam meg. Totál egyszerű, laza mozgássorral, légzésmegfigyeléssel, testtudatosítással és rengeteg tanáccsal napi 5-10-45 perccel hihetetlenül jót tesznek a gyakorlások.

Étkezés, főzés. Sokszor ülni sincs energiám, így elengedtem a rendszeres dobozolást. Továbbra is maradt a liszt-, cukor-, tej-, koffeinmentes étrend, de ha jólesik, megiszok egy Cannes-i fagylaltkávét, a múltkor ettem 1 fánkot, máskor egy falat csokit, de ez egyáltalán nem jellemző, mert egyszerűen nem is nagyon kívánom.

Mozgás. Próbálkoztam. Tényleg. Ráadásul kellene, az orvosom is felhívta rá a figyelmet. De amikor 20-30 napig folyamatosan görcsöl az ember, akkor egyszerűen nem megy. (És ennek semmi köze a lustasághoz.) Pahla 20 perces tornái sem. A séta sem mindig. Ezt is elengedtem. Tavaly még futottam 2020 km-t, idén sétával sem fog menni. És ez most így van jól.

A műtét rengeteg energiámba kerül majd. Amennyire csak tudok, készülök rá azzal, hogy nem használom/letörlöm a fölösleges appokat a testem-lelkem telefonjáról.

Augusztus 4. óta egyetlen fájdalommentes napom sem volt. Ma szeptember 12. van, reggel nem fájt, most, 11-kor 4-es. Szinte percenként változik. De mivel reggel "semmi bajom" nem volt és utána sem volt vészes, haladtam kicsit a dolgaimmal.

Főztem 4 napra.

El is mosogattam, felporszívóztam, elmentem a boltba salátáért, ágyneműt cseréltem, mostam, hajat mostam. Délutántól jöhetett a pihenés. Mert kell. Nagyon.

4 hét és 3 nap a műtétig. :)

2021/1. heti összefoglaló itt

2021/2. heti összefoglaló itt

2021/3. heti összefoglaló itt

2021/4. heti összefoglaló itt

2021/5. heti összefoglaló itt

2021/6. heti összefoglaló itt

2021/7. heti összefoglaló itt

2021/8. heti összefoglaló itt

2021/9. heti összefoglaló itt

2021/10. heti összefoglaló itt

2021/11. heti összefoglaló itt

2021/12. heti összefoglaló itt

2021/13. heti összefoglaló itt

2021/14. heti összefoglaló itt

2021/15. heti összefoglaló itt

2021/16. heti összefoglaló itt

2021/17. heti összefoglaló itt

2021/18. heti összefoglaló itt

2021/19. heti összefoglaló itt

2021/20. heti összefoglaló itt

2021/22. heti összefoglaló itt

2021/23. heti összefoglaló itt

2021/24. heti összefoglaló itt

2021/25. heti összefoglaló itt

2021/(26-)29. heti összefoglaló itt

2021/(30-) 31. heti összefoglaló itt

2021/32. heti összefoglaló itt

(33-35. héten nem írtam.)

...........

Bélflóra támogató étrend

- 1. dobozolás 4 napra itt

- 2. dobozolás 4/2 napra itt

- 3. dobozolás 4 napra itt

- Pótdobozolás itt

- 4. dobozolás 4 napra itt

- 5. dobozolás 4 napra itt

- 6. dobozolás 4 napra itt

- 7. dobozolás 4 napra itt

- 8. dobozolás itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 2 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Dobozolás 4 napra

R: angol reggeli (tojás, virsli, bab, zöldség, pur kenyér) ill. 2x zabkása lesz frissen

E: tonhalfasírt, saláta/babfőzelék, virsli

V: tökmagkrémes pur pirítós, zöldség.

Szombat

Írogatom a naptárba, mikor mit kell intézni. Mert állítom, hogy a 91 éves nagymamámnak jobb a memóriája mint nekem. 😁 Így jöttem rá, hogy már 5 hét sincs a műtétig, hanem csak 4 hét és 4 nap. 😊 Arra nem ma jöttem rá, hogy amellett, hogy bízom az orvosomban, nekem is bele kell tennem a részem a saját gyógyulásomba. Hogy most magamnak kell az első helyen állnom, le kell ülnöm magammal, el kell rendeznem a belső dolgaimat, akkor is, ha ez sokszor van olyan fájdalmas, mint az endometriózis. Pihennem is kell. Többet mint a héten tettem. És mellette okosan menedzselni a mindennapokat. Az egyik legmellékesebb dolog most a súlyom (helyesen tömegem) és hogy hogy nézek ki. Régen álltam mérlegen, egész egyszerűen eszembe sem jut. Felírtam, hogy a műtét hetén mérjem majd meg magam, hogy tudjak adattal szolgálni az aneszteziológusnak. A ruhatáram nem a mostani alkatomra szabott, de bízom benne, hogy a műtét utáni felépülést követően ez is rendeződni fog, így nem fogtam nagyszabású soppingolásba. Amúgy is 47 éve utálok öltözni-vetkőzni, ruhát nézegetni és felpróbálni. Anyutól kaptam kölcsön néhány nagyobb cuccot, M. vett egy 40/42-es kardigánt, a téli kabátom még jó, megleszek ezekkel.

A műtétig -vagyis az azt megelőző előírt procedúráig- marad az "érzésre evés". Vicces, de nem kívánok szinte semmit, ami nem cukor-, glutén-, tejmentes. Sőt -és ez már nagyon vicces, ismerve, mennyire vagyok nyúl- eszem a salátát, önszántamból, mert érzem, hogy jót tesz. Ha van energiám, főzök-dobozolok, ha nincs -legtöbbször nincs-, megoldom az aznapit vagy az éppen aktuális étkezést.

Sétálni sem megyek azért, mert kell mozogni vagy mert kellenek a km-ek. Megyek, ha jólesik.

A záró mondatig már készen volt a bejegyzés, akkor hát legyen itt ma vége, vár a vízszint.

Péntek

Eddig se volt kutya a tötymörgés, de amióta átadták a felújított lánycsóki útszakaszt, egyre több időbe telik odaérni a munkába, majd meló után hazaérni...

Irtóztatóan elfáradok egy-egy munkanapon. Félelmetesen. 

(Ebből:

... ez lett. :) Elővarázsoltuk a nevünket. :)

De ma sem mentem rögtön haza, bementem műtét-ügyintézni a városba. Gyógyszertár (műtét előtti gyógyszerek, sebkezelő gél) 10ezer... Vettem tapasz mintát is, mert többektől hallottam, hogy nagyon nem mindegy, milyen a ragasztó a tapaszon. Kétfélét hoztam és ha nem érzem a saját bőrömön, el sem hiszem: a bal oldalit "kellemesen" le lehet húzni, a jobb oldali viszont nem tapasz szerintem, hanem konkrét szőrtelenítő. Még most, negyed órával az eltávolítása után is sajog a bőröm. Nem mellesleg 84 Ft 1 db (!), nekem 3 vágásom lesz, 10-14 nap a varratszedésig, nem 2 db kell. Persze ez sem támogatott. (Nem lenne ezzel gond, ha nem vonnák havonta 20 éve a bődületes nagyságú TB-t a fizetésből...)

Kell 72 órán belüli PCR teszt is, így a Tesconál lefotóztam a feltételeket, a nyitva tartást, és foglaltam időpontot. (Ugye ez 20ezer lesz.) M-val beszéltük múltkor, hogy mennyi pénz kell, mondtam neki: konkrétan rengeteg pénzt sitty-sutty össze lehet szedni (=kölcsön lehet kérni, kamatmentesen, rokontól-ismerőstől), a gond csak az, hogy vissza is kell fizetni! 😉 (Vissza is fogom, az utolsó forintig, amilyen gyorsan csak tudom.)

Na jó, kiteregettem közben, eddig bírtam. Szunya. ÉS végre nem kell órára kelni, holnap szombat.

 

Csütörtök

Tegnap a hosszú munkanap után rendesen kipurcantam. Mínuszban volt az energiaszintem.

Ma "laza" napom volt, de hazaértem és úgy konkrétan majdnem használhatatlan voltam. Azért toltam a szekerem, de nem jutottam messze. Pedig az endócska viszonylagos nyugalomban volt ma is. Egy 4-es-6-os (komolyan, mint a villamos 😂) hullámzásra még nem veszek be gyógyszert. Nagyon kellemetlen és zavaró a feszítős fájdalom, miközben a petefészkeimet terméskőnek érzem, amik ki akarnak szakadni, de a fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélom is rendesen hazavág, inkább elviselem a villamosomat. 😌 Ma reggel is carakodott a gyomrom és nem tudtam enni, vittem a reggelimet (szokásos zabkása kis gyümivel), és a suliba érés után már lassan be tudtam lapátolni. Délig lufinősködtem (azaz szörnyen fel voltam puffadva), de aztán rendeződött a dolog.

A gyerekek ma rákérdeztek, miért kell megműteni a hasamat. Sokat kérdeztek, tündériek voltak.

- De ha belenyúlnak a hasadba, az fáj! Akkor altatózva leszel?

- De ha utána felébredsz, nem fogod tudni a nevünket?

- Biztos, hogy emlékezni fogsz ránk?

- És akkor hogy lesz német óránk?

- Melyik tanár néni fog minket tanítani? Honnan jön? Szigorú?

- Nem igazság! Én nem akarok mást! Én a Timi nénit akarom! .... (Azt hittem, megeszem őket. ♡)

Robog az idő. A műtéti szervezés mindennapos. Holnaphoz egy hónapra már megkezdődik a műtét előtti diéta, rá 2 nappal pedig az elrendelt vizsgálatok és a hashajtás.

Azt hiszem, rájöttem, mitől félek a legjobban. Attól, hogy kénytelen vagyok/leszek kiengedni az "iránytást" a kezemből, hogy segítséget kellett/kell/fog kelleni kérnem, hogy pár napig biztosan kiszolgáltatott leszek, és talán az a legrosszabb, hogy nem tudok előre tervezni. Pedig ez van, vagy tudomásul veszem, vagy tudomásul veszem.

Kedd

Mintha csak nyúlkaját pakoltam volna össze...

R: zabkása, kis gyümi (frissen majd)

E: tonhalfasírt, saláta

V: sült csirke (pácban a zacsiban, majd frissen sül), kis rizs, saláta.

Ma sokkal jobban voltam a tegnapinál. A szörnyen alacsony energiaszinttel azért ment a harc. Mintha mázsás súlyok lennének rám kötve, olyan erőfeszítésbe telik a normál járás is. De ez ugye görcsök és nagy fájdalom nélkül azért mégis sokkal kellemesebb. :)

Elkészült a főzés. Habár nem volt ez most egy hosszú ideig tartó folyamat, mégsem tudtam volna már visszamenni a városba ezután, vezetni, figyelni. M. jött, segített, sofőrködött, megtankolt, óriási terhet vett le ezzel a vállamról. 

Holnap egy majd' 12 órás műszak lesz, hát csak remélem, hogy bírni fogom. A gatyát mindenesetre felkötöttem.

 

Hétfő

 

Valahogy így érzem magam, mint a kép hangulata. A testem a beton fal, benne egy szerkezet tönkrement, meghibásodott, nem működik, hasztalan. De egy magocska ott lapult, mélyen, de nem adta fel, a mostoha körülmények ellenére is fejlődött, nőtt, szárba szökkent és virágot hozott.

Eddigi életemben -mint sokaknak- rengeteg kemény dolog történt. Nem egyszer jártam poklot, voltam a lelkem bugyrainak legalján elterülő gyilkos, végtelen ingoványban. És mindig kihúztam magam belőle. Volt, hogy egyedül és volt, amikor segítséggel. Elképzelni nem tudom, honnan volt és van bennem erő. De azt tudom, hogy még ha időnként már-már feladnám is, nagyon hamar eljön az a pillanat, amikor tudom, hogy felállok, akkor is, ha semmiféle energiám nincs, akkor is, ha nem tudom még, hová, merre kellene indulnom, akkor is, ha szinte a fél világ összeesküdni látszik ellenem. Mintha valaki/valami megfogná ilyenkor a fizikai kezem és a lelkit is, és már ebből tudnám, hogy igen is megyek tovább.

Ma reggel a hasmenés helyett hányingert kaptam. Olyan erőset, hogy a fél testem remegett és igyekeztem közben megőrizni az ép eszemet, miközben a kismedencémben -szokás szerint- kegyetlen viharok dúltak. Egy falatot sem tudtam enni, még inni sem. A gyomrom a helyén maradt, tudtam, hogy nem fogok hányni, "csak" le kellene küzdenem a hányingert. Jött a figyelemelterelés, kiültem a teraszra és néztem az arborétumomat. Közben pedig lélegeztem. Ahogy az antistresszen Krisztától tanultam: nem ültem fel a gondolataim vonatára, csak néztem őket, mint egy mozit. A legtöbbször egy jelenet ismétlődött: a felemben beszélgetés:

- Nem tudsz dolgozni menni.

- De igen. Jobban leszek és megyek.

Amikor ülve jobb lett, mászkáltam kicsit. Aztán elindultam.

Nem voltam jól, de végigcsináltam a napot. Pedig napköziztem is. Amire nagyon figyelek: az órák rendben meglegyenek, a gyerekek napjaiban legyen öröm is. Az, hogy az adminisztráció meg a többi hogy sikerül, már nem izgat. Legyen meg, ha valami nem jó, majd szólnak.

Vonszolgattam magam egész nap, és amikor a 8.5 órás munkanap után hazaértem, ha lett volna hozzá energiám, elsírtam volna magam. De csak pihegtem és pihentem. És tudtam: a betegség annyi mindent elvett tőlem, szinte minden hobbimat, nincs futás, súlyzózás, fotózás is csak ritkán (...), de le fogok ülni, koncentrálni fogok és összehozok egy normálisabb blogbejegyzést. Mert ez még az enyém. :)

Vasárnap

 Már tegnap reggel görcsre ébredtem. Igen, tudom: dög unalom, hogy állandóan ez a téma mostanában. Nekem is unalmas, és roppant mód fájdalmas és megerőltető is... Ma reggel ugyanez volt. Anyuékhoz készültem, de várnom kellett, amíg biztonsággal el tudtam indulni. Az úton a fájdalom ellenére nem volt gond. Szörnyű, de hozzá lehet szokni egy bizonyos mértékű fájdalommal való élethez. Anyuéknál is folyamatosan fájtam. Olyan 7-esen. Ebéd közben egyszer csak éreztem: bakker, rosszul vagyok. Jesszus, ez 9-es. Felugrottam, benyomtam egy koktélt, aztán vártam. Vártam, hogy hat-e és közben figyeltem magam. Szédültem, de ülve maradtam. Nem izzadok, nincs hányingerem, csak elönt a görcs, majd' megfagyok. Kb fél óra múlva hatott a koktél, levitte 8-asra. És úgy is maradt. Várnom kellett (sokat), amíg el tudtam indulni haza.

Szombat

A tegnapi írásomban örömködtem, milyen kegyes hozzám az endócskám. Ma reggel görcsre ébredtem... Nem vacakoltam: bevettem a gyomorvédőt, vártam, aztán jött a gyógyszer. Persze nem volt elég, szenvedtem, de kivártam, hogy elteljen 4 óra és jött a koktél.

Tegnap este fejben olyan szépen elterveztem, hogy mennyit fogok haladni (a pihenés mellett) a házimunkával, boltba is kell menni, főzni is kell, bele fog férni a szombatba. Mert egészségesen ennek a sokszorosa beleférne, de tisztában vagyok az állapotommal, tudom, hogy így mit bírok.

Igen, sajnos erről szólnak a napjaim. Az endó sokszor már ébredéskor a képembe röhög, hogy ugye tudod, ki itt a főnök?, máskor nap közben ébred a sziesztájából és állít csatasorba, gondolkodási időt sem hagyva.

Amióta szervezem a műtétet és az műtét körüli dolgokat, egyre inkább kezdek arra gondolni, hogy túl vagyok az egészen. Jó esélyem van rá, HA Dr Koppán odateszi magát (márpedig szinte 100%-ban dicsérik, és ő az egyik legjobb szakember az országban, bízom benne, és tudom, hogy mindent megtesz majd a legjobb tudása szerint), HA nem jön közbe semmi, hogy fájdalommentes életem legyen. A műtétig van még alig másfél hónap, a felépülést 6 hétre tervezem (persze meglesz a saját ideje, tart, ameddig tart, türelmes leszek), tehát van esély rá, hogy karácsonykor fájdalom nélkül ott ülhetek a Nagy Asztalnál anyuéknál a családi ebéden. Mindez nem elvárás, csak jó erre gondolni. (És szerintem hasznos is, jobb, mintha siránkoznék, hogy megint görcsölök, vagy hogy jaj, én szegény, meg leszek műtve. Na ennek semmi értelme és biztosan nem az épülésemet szolgálja.)

Annyira jó érzés, hogy miközben sokaktól, sokféleképpen kérek segítséget, kérnek tőlem is (főleg étkezés kapcsán) és legtöbbször tudok is segíteni vagy irányt mutatni. :) És annyira élvezem, hogy nincs már kora reggel 30 fok, nem tűz bántóan a nap, nem kell menekülni a hőség elől, éjjel lehet aludni. :)

(A mai ebédem.)

Péntek

Ma is nagyon kegyes volt hozzám az én kis endóm. Jelzi, hogy van, itt van, mert egy filctollal pontosan rá tudnám rajzolni a hasamra, hol vannak a petefészkeim, egyértelműen érzem őket, minit feszítenek, de ezt már nem is nevezem fájdalomnak. Az irtózatos energiahiány alapból elég lenne, szörnyen nehéz így dolgozni. A memóriám sokszor kétségbeejtő. Elsősorban a rövid távú. Fogalmam nincs, kinek mit mondtam, kivel miről beszéltem. Sokszor 1 percen belül megkérdezem vagy elmondom ugyanazt úgy, hogy egyáltalán nem emlékszem, hogy már mondtam, kérdeztem. És sokszor többször is előfordul, mondjuk 2 percen belül 4-5-ször kérdezem ugyanazt... Irtózatos energiát emészt fel így dolgozni, figyelni, tanítani. Én pedig csak remélni tudom, hogy az endometriózissal függ össze ez (is) és a műtét után rendeződik a helyzet.

A suliban az elsősökhöz vendég érkezett az első német órán: Teddy. Ő figyeli, milyen ügyesen dolgoznak a gyerekek, óra végén elmondja, ki kap matricát. De Teddy segít is, bátorít, meg lehet ölelgetni és a fülébe szabad súgni a titkokat. És ma már barátot is találtak neki a kicsik. :) Az elsőskék haláliak. Iszonyú jó szövegük van, persze mindenre van megjegyzésük, mindenhez van hozzáfűzni valójuk, és ámulattal figyelem bennük ezt az igazi, kíváncsi, lelkes gyermeket, a még csillogó szemüket, és a magam részéről szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ez még sokáig így maradjon.

A gyomrom nagyon lassan, de javul. Vannak ételek, amiket nem bírok megenni, vannak, amiket megeszek, de nem esnek jól, úgyhogy kísérletezgetek. Harmadik napja ugyanez a reggelim: zabkása, csöpp mogyoróvaj, szőlő/gyümi, lenmag, kendermag. Ma ittam hozzá egy kapucsínót is. Ezt így szereti a gyomrom, minden van hozzá itthon, gyorsan elkészül, és finom is.

Eddig az 5 órás felkeléssel belefért a gyomorvédő- és por utáni fél órára reggeli, előtte-utána (néha közben) a hasmenés, de nagyon csisszes így az indulás a munkába, viszont korábban nem akarnék felkelni, kell az alvás. Azt hiszem, hogy fél órával előbb megpróbálok aludni menni, akkor talán menni fog a korábbi kelés. Avagy próbálok arra koncentrálni, hogy megszűnjön a hasmars. :)

 

Csütörtök

Ha jógáznék, így néznék ki, mint a képen. Már reggel, munkába indulás előtt öltözés és cucc összekészítés után. Napközben is szünetekben, amikor ügyelek az udvaron, emailt olvasok, kérdezek, a kollegákkal szervezünk, összepakolom a cuccost a következő órára és elkezdem be is hordani a terembe, mert általában "két fordulós", elszaladok mosdóba.... És főleg hazaérkezés után. 

Korán terveztem aludni menni, de mégis megerőszakoltam magam, legépeltem a műtéttel kapcsolatos kérdéseimet és elküldtem azoknak a sorstársaimnak, akik már túl vannak rajta és vállalták, hogy segítenek, megkereshetem őket. Egyikükkel videochaten sikerült beszélni is. Nagyon hasznosak ezek a beszélgetések, és hihetetlenül segítőkészek a sorstársak. Ez teljesen olyan, mint egy nagy család, amit a szenvedés, a fájdalmak, a görcsök, a műtét, a specialisták kovácsolnak össze. 

Minden Blogolvasónak is köszönöm a segítséget, a tanácsokat, hogy összehoztatok olyanokkal, akikkel tudok a gondommal kapcsolatban kérdezni, beszélni.

 

Szerda

Elindult hát a tanév.

A cuki tanévnyitó után volt ám csacsogás, mesélés, új tolltartó, ceruza, benti cipő, fülbevaló (...) mutogatás. :)

A 3-4. osztállyal voltam egész délelőtt, nagyon gyorsan eltelt az idő.

Délután elkészült minden papír, irat, dokumentum, aminek meg kell lennie és leszerveztünk sok mindent az évre.

Megint hulla voltam, amire hazaértem.

A mára pakolt kajcim ízlett, nem fájt tőle a gyomrom sem, így ma kora este ugyanazzal készültem holnapra tízóraira és ebédre. Az ebédből rögtön 2 adag készült.

Reggelire a rántotta alig csúszott le. Én ugyan szeretem, de a gyomrom azt mondta: holnap inkább más legyen.

Így aztán zabkása készül majd reggel, próba-cseresznye. ;)

Nagyon hálás vagyok az endócskámnak, hogy ma nyugton volt, és csak egy gyenge feszítéssel éreztette a jelenlétét és így hagyott dolgozni. Az iszonyatos energiahiány így is minden áldott nap velem van, hát cipelem magam ide-oda, lihegek, de tolom a szekeret.

 

Kedd

Minden változik. A suliban ki kellett vágni egy fát. Még így is kész kis erdő van az udvaron, a szememnek mégis hiányzik az öreg fa.

A régi iskolaépület előtti részen ma már állt az évnyitó egyik kelléke. Holnap reggel tanévnyitó és első tanítási nap. Majd' 20 éve tanítok, de idén sem csak a kis elsősöknek lesz izgi.

 

A nyolc óra munka után hulla fáradtan értem haza. De jót tett a tegnapi 12 óra alvás, mert még tudtam kis kajcsit készíteni holnapra és el is mosogattam. De itt vége a mai mutatványnak.

(Közben folyamatosan megy a műtéti szervezés, mai: van laborra időpont -fizetős...-, tudom, mikor kell EKG-ra jelentkeznem és mennem..., ez mind megnyugtató. És itt is köszönöm minden közbenjáró segítségét.)

Hétfő

Órára keltem. A szokásos reggeli hasmars körök után kerestem tiszta ruhát mára. Lihegve értem a fürdőszobába. Pihentem kicsit, aztán lezuhanyoztam. Amikor öltöztem, már annyira lihegtem, mint anno 10 km futás után. Pihennem kellett, aztán nekiálltam összerakni a kajámat a mai munkanapra. Megint kipurcantam. Mindháromszor legszívesebben visszafeküdtem volna aludni, de munkanap van, ráadásul időre kellett mennem, Szederkényben, az anyaiskolában volt értekezlet. Majd vissza Babarcra, munka.

Négyig dolgoztam. Átnéztem és átvariáltam a tanmeneteket félévig. Kénytelen vagyok nagyon előre gondolkodni, október közepétől másfél-két hónapig nem leszek, a helyettesemnek is egyértelmű helyzetet kell hagynom, nekem tudnom kell, hogy hogyan tudom esetleg behozni azt a két hónapot majd, és ezt nem lehetett halogatni. De most már megvan a fejemben -és írásban is- a terv, ha nem jön közbe digi vagy még valami más, minden simán és gördülékenyen fog zajlani.

A nyár is nehéz volt a folyamatos fájdalommal és görcsökkel még úgy is, hogy sokat voltam egyedül itthon, úgy is, hogy nem volt KELL, nem kellett időre menni, sőt menni sem. Amióta dolgozom, minden energiámat felemészti a mindennapi beosztott idő és a munka. Ott is nehezen vagyok, de amikor hazavergődöm, ott aztán végképp lehúzzák a rolót, konkrétan megvárom, hogy bevehessem a gyomorporomat, eszek valamit, majd mint egy krumplis zsák, bedőlök az ágyba. Szerintem ma kimarad a gyomorpor és a vacsora (úgyis fél 5-kor ebédeltem...), és jön a krumpli meg a zsák...