2017. szeptember 8., péntek

Péntek


Tegnap megvolt az első kézműves szakkör. Bárki jöhet, aki szeret ügyködni, elsőtől negyedikig, mindegy, milyen szinten van a kézügyessége. Születtek mutatós és érdekes őszi fák ujjbegy-festéssel, de mindegyikü(n)k jól érezte magát.

Amióta fut az "újra tanítok" program, roppant egyszerűek az étkeim. A mai vacsorámhoz kivettem a fagyóból két Lottó szeletet és készült hozzá egy keto tea.


A Mohács-Pécsvárad útvonal csodaszép, de az utak állapota siralmas, botrányos, katasztrofális, kritikán aluli, szégyenletes. Aki járt már arra, annak nem kell bemutatnom. Reggelizni nem tudok munkába indulás előtt, mert nem marad meg a gyomromban az úton. És minden túlzás nélkül napi szinten imádkozom, hogy az autóm bírja ezt a terhelést... Van egy hosszabb út Pécsváradra, Véménd felé. Nem nagy kerülő, és jó az út. Ma arra jöttem haza. Lemértem: 10 perccel jöttem többet, a gyomrom a helyén maradt, az autó(ba)n nem mozdult el minden, ami elmozdulhat, nem kopogott-zörgött-csapódott, mint a másik úton. 

Ma, amint hazaértem a munkából, nekiláttam a tegnap este felírt dolgoknak. Gondolkodtam rajta, hogy ledőlök fél órára, mert az energiaszintem közelített a nullához. De nem tettem. Egész héten úgy néztem ki, mint egy munkamániás, mert szinte állandóan a suliban voltam, aztán éjjel itthon folytattam a sulis munkát, így semmi, de semmi időm nem volt. Se magamra, se a lakásra, se az autóra, se az ismerősökre. Kitakarítottam, és mielőtt rendbe tettem volna az autót, kénytelen voltam kicsit pihenni, mert már nem láttam a fáradtságtól. Időm nem sok volt, a "sziesztát" választottam. Nálam ez azt jelenti, hogy félig ülő helyzetben fekszem az ágyon, becsukom a szemem és igyekszem nem gondol(kod)ni. Előtte beállítom a vekkert, 30-40 perc múlva csörög. Na ilyenkor nem szabad visszacsukni a szemem, mert akkor reggelig alszom. A szieszta után végre elmentem boltba (legalább tojás legyen itthon meg kávé...)... Aztán jött a sávozás a jövő hétre. 


Konkrétan megint az egész hét "foglalt", és ugye kék színnel jelölöm az "én-időt", amikor mondjuk elmennék sétálni, megmosnám a hajam, olvasnék legalább egy oldalt (...). És ez még az ideális esetre készült terv, amit leginkább az tud megváltoztatni, ha hosszabbodik a suliban töltött idő. Már most tudom, hogy lesz változás, van néhány határidős dolog, ami pont erre a hétre kell majd. Persze papírmunka...


Az étkezési tervemnek már ez az elnevezés is túlzás: a múlt hetit prüttyentettem át kicsit, a hétvégit majd pénteken írom (erre a hétre nem terveztem hétvégére, nem leszek itthon szombaton, vasárnapra meg valószínű kapok maradékot).

Nem olvasom újra a bejegyzést, remélem, sikerült érthető mondatokat formálnom és hogy nincs tele elgépeléssel meg helyesírási hibával... Szpátty...

2017. szeptember 7., csütörtök

Csütörtök

"Amikor a sas eléri a megközelítőleg 40 éves kort, a karmai hosszúak és görbék lesznek, nem teszik lehetővé, hogy elkapja a prédáját. A csőre is túl hosszúvá és görbévé válik, így már enni sem tud. A szárnyán és a mellénél lévő tollak sűrűek és nehezek lesznek, ami megnehezíti a repülést.

Ekkor ő a szikla tetején lévő fészke felé repül és a csőrével elkezdi ütögetni a sziklát, amíg a csőre le nem esik… majd utána kivárja, amíg újra megnő a csőre. Ezután a karmait tépi ki… Mikor az új karmai is kinőnek, arra használja őket, hogy kitépje a megvastagodott tollait a mellkasáról és a szárnyairól. 5 hónap fájdalom, éhezés és szenvedés után újra erős a csőre, élesek a karmai és könnyedek a tollai, a sas akár 30 évet is élhet még és újra el tudja kapni a prédáit." /forrás: bidista.com/

Valahol mélyen bennem lakik a sas. A karmai a megszokásaim. A csőre az elvárásaim. A tollai a maximalizmusom. 





Bölcs

"A segítők mindig készen állnak. Emberek, angyalok, látható és láthatatlan lények egész serege. De addig nem indulhatnak a segítségedre, míg te - önmagadtól - a föltápászkodás és fölemelkedés nagy erőfeszítéseit nem teszed meg."


Müller Péter


2017. szeptember 5., kedd

Hétfő, kedd

Jönnek kérdések ketogénezőktől: Miért nincs minden nap új ketós recept? Mostanában nem sütsz? 

(...) Nem vagyok ezzel népszerű, de az a véleményem, hogy a ketogén nem a hagyományos sütik átalakítva készített verzióiról szól, sőt nem is a maglisztekről. Hús, hal, tojás az alap szerintem, zöldség, ha idénye van és valaki nagyon szeretné, marék bogyós gyümölcs. A lehető legfrissebb, legfeldolgozatlanabb formában.

(Tegnapi vacsorám: cukkinis rántotta kis paradicsommal, paprika. Ennek a másik felét vittem ma ebédre marék mandulával.)


Jönnek kérdések ezer témában: miért nem írok az ápolásról, miért nem írok többet a tanításról, miért nem írok minden este naplót... Szívesen írnék, de -most is őszinte leszek- nincs mindig időm, nincs mindig kedvem, van, amikor tudom: képtelen lennék normálisan fogalmazni, van, hogy túl sok dologról szeretnék írni, van, hogy bennem is kusza, amit ide azért egyértelműen illenék lejegyeznem...

Sok-sok téma szerepel a blogon: CH-számolós diéta, ketogén (...), rengeteg edzésfajta, motiváció, receptek, bölcs gondolatok, és a munkaköreimmel kapcsolatos dolgok (ápolás, vendéglátás, tanítás), család, FlyLady, egyebek. Egyik témát sem tudom kidomborítani vagy előtérbe helyezni tudatosan, hiszen ez egy személyes blog, a virtuális naplóm, leginkább az adott élethelyzetemről kerülnek ki a bejegyzések.

Miért nincs mostanában annyi motiváció? Mert szerencsére kevesebbet kell motiválnom magam, például az edzéseket legtöbbször simán megcsinálom, mert TUDOM, miért teszem, mert meg AKAROM csinálni, mert ÉRZEM, milyen jó hatásai vannak. (És érdekes módon: amióta az edzéssel így vagyok, minden másban is kevesebb a hezitálás. Ha csak egyet említek, azok tutira hisznek nekem, akik ismernek, mert ez az, amit a világon talán a legjobban utálok a vasalás mellett: a mosogatás. Nemcsak, hogy szinte mindig mindent azonnal elmosogatok, hanem még a mosogatót is kitörlöm, sőt kifényesítem. Én, aki szó szerint addig szokta gyűjtögetni a mosogatnivalót, amíg kénytelen volt megcsinálni, mert elfogyott a tiszta evőeszköz, tányér, pohár...)

Miért nincs több kép a tanítványaimról? Egyszerű: nem szeretnék jogi procedúrát. (És van ezzel kapcsolatos új törvény, majd még utána kell néznem.)

Miért nincsenek fent a napi/heti menük? Mert nincs bennük semmi új. Nem látom például értelmét, hogy minden nap lefényképezzem a reggelimet, a vajas-paprikás kenyeret keto kávéval. Vagy az ebéd-vacsora rántottát. A lecsót. A marék mandulát. (...) (Október közepéig ilyesmi a menüm, majd még lesz hozzá tonhal és kolbász, az még van a speizban/hűtőben. Mert hogy csak akkor kapok majd fizut, az utolsó júniusban volt, és közbejött az autón egy komplett fék csere, potom 55 ezer forintért. No ezt valahol meg kell spórolni.)

Miért nincsenek fent új előtte-utána képek rólam, vagy a súlyzós edzés "okozta" változásról? Normál a súlyom, normál az alkatom. Ezen olyan hatalmas változás ilyen rövid időn belül szinte fizikai képtelenség. Még csak 2.5 hónapja járok terembe. Centikben van fogyás, néhány ruhámon is érzem, de 43 éves vagyok, nő, az izmosodás nem az a ripsz-ropsz változás, és nem is testépítő versenyre készülök. Szóval az én szememben "önajnározásnak" tűnne, ha hetente posztolnék erről. Havonta-kéthavonta majd jelentkezem "beszámolóval".

...


Új munkahelyes helyzetjelentés: tündér-barátságos helyen dolgozom. A kollegáim is ilyenek. És a gyerekek is. Nincs ok arra, hogy idegesen menjek dolgozni. Mégis sokat izgulok, mint anno a vizsgák előtt. Ideges-izgatott vagyok, hogy vajon hogy sikerül az óra. Pedig ennek semmi értelme. Sok-sok év tapasztalat van a hátam mögött, a gyerekek együttműködőek, sokat játszunk, viccelődünk, nevetünk (...). Érzem, hogy a "sors" ide is tanulni küldött. Írtam már: meg kell tanulnom elfogadni a szeretetet. Emellett nem szabad túlzott elvárásokkal lennem önmagam felé. 

A suli hátsó kertje Mila/Mili/Milli cicával:


És az udvar, ahol jó időben lehetek lyukas órában -tanári szoba híján-, igazán mesés:


Mai aranyköpés:

- Úgy tudok az internetekről, hogy mindent meggyakoroltam. (V., 1. osztályos.)

A beszélgetésünk alapján lefordítva: Azért tudok internetezni, mert van otthon és sokat használom.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. szeptember 4., hétfő

Helyzetjelentés szeptember 1.

Helyzetjelentés július 1. itt
Helyzetjelentés augusztus 1. itt


Hogy megéri-e? Többszörösen is. Sokszor írtam már: az edzőtermi edzés engem kikapcsol, feltölt. Nekem ez egyfajta meditáció. Nagyon élvezem. Igen, akkor is, ha fáj. Igen, akkor is, ha rendesen kitikkaszt. 

A mostani helyzetjelentéshez nem teszek fel fotót. Egyetlen ok miatt: a táblázat mindent elmond. Olyan ez, mint a tükör: totálisan őszinte. Hogy megéri-e mozogni, edzeni? Nézz a táblázatra:

(164 cm) 2017.06. 01. 2017.09.01.
mell 92cm 89cm
derék 80cm 77cm
csípő 89cm 86cm
comb 59cm 56.5cm
kg 62.4 62.1

A tabellából ki akartam most hagyni a súlyt (helyesen tömeget). Csak azért hagytam benne, hogy láthassa az, aki olyan, mint én voltam pár éve, aki naponta, vagy naponta többször is a mérlegre ugrál: nem az a szám a lényeg, amit mutat. Hanem amit a tükörben látsz, amit a centizésnél tapasztalsz vagy a ruháidon érzel.

Ne feledd: mindig megéri.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mai edzés: láb ✅

Tegnap írtam a múlt heti mozgás összefoglalóban, hogy a 3. termes edzés kimaradt. Jelentem, nem halogattam, ma munka után bepótoltam. 😊

Gyakorlatok itt.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mozgás összefoglaló (35. hét)



H
K
SZE
CS
P
SZO
V
-
edzőterem
kardio
edzőterem
kardio
-
-

Múlt héten kezdtem egy új munkahelyen. Az órarendet ezen a héten hoztuk össze. Húzós volt ez a hét, így a hétvégi edzés elmaradt. Nagyon kora hajnalra vagy nagyon késő éjjelre tudtam volna bepaszírozni, de annak nem sok értelmét láttam, ráadásul a terem sincs nyitva olyankor. Volt négy edzés a héten, az alvás pedig fontos része az alakformálásnak is, és szerintem létfontosságú. Rengeteg dolgom volt, itthon felkészültem egy teljes hét letanítására, így hát úgy döntöttem: a hétvégi edzés elmaradása nem tragédia. Akkor lenne, ha hetek, hónapok maradnának ki.

Ezt írta nekem a telóm Health programja:


Mondtam neki, hogy ne elégedetlenkedjen, nem vagyok én gép, mint ő, a km-gyűjtés mellett még ezer más tevékenységet végzek. 😉 És ahhoz képest, hogy idén nincs célom vele, már 1400 km-t mozogtam. Szóval én elégedett vagyok. 😊

A héten: 24.2 km.
2017-ben eddig összesen: 1414.65 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

2017. szeptember 3., vasárnap

Hétvége: versenyfutás...

... az idővel. A "hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon", ahol jelen esetben a munka a kecske, jómagam a káposzta, úgy módosult, hogy a kecskének jól kellett laknia, a káposzta kicsit háttérbe szorult, de csak azért, hogy az elkövetkező héten a kecske menjen a saját útján, a káposzta pedig pihenhessen és növekedhessen amellett, hogy megmarad. Magyarul: egy hétre előre készültem a munkahelyre, kész 22 (azaz, mivel osztott tanrend van, 22x2, vagyis 44) óraskicc. Szombaton reggeltől este fél 12-ig, és vasárnap reggeltől délután 3-ig dolgoztam rajta. Aztán készült gyors ebéd, étrend a jövő hétre és edzés beosztás, elszaladtam a boltba, a lakást is kitakarítottam, ágyneműcsere, mosás, teregetés, még K-val is sikerült pár szót beszélgetnem.


A holnapra szükséges könyv- és cucckupac mellett az előre elkészített reggelim és ebédem is csak arra vár, hogy reggel fogjam, vigyem, vegyem, egyem.


Nem kell mindig kaviár, amit egyébként még sosem ettem, nekem tökéletesen megfelel egy pár perces rántotta is ebédre. Akár napokig egymás után. Hogy ne legyen unalmas, a szombati: sertészsíron 3 tojás, csípős curry, só, aprított petrezselyem, pár csíkocska piros színű paprika felkockázva, serpenyőben megsütve. A mai: hagymát pirítottam zsíron, és kurkumával, sóval fűszereztem, a végén apróra vágott petrezselyemmel megszórtam.



Még ruhát kell keresnem holnapra, bepakolni a könyveket a hátizsákomba (irtó nehéz pakk), esti rutin, kis olvasás, majd szunya. Holnap pedig kipróbálom, hogy működik az osztott tanításszervezés-elképzelésem a valóságban. Szóval holnap én is tanulni (is) megyek az iskolába.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

2017. szeptember 1., péntek

Péntek: szeretetbuborék

Ment a nap a maga útján. Abban a pillanatban, amikor megszólalt az ébresztő, tudtam, hogy ma lesz az évnyitó. Az első nap egy új iskolában, újra új munkahelyen. Ha jól számolom, a 11-en. A szívem a torkomban dobogott: még sosem beszéltem évnyitón, ma fogok. Már több száz gyereket tanítottam, mégis izgultam, hogy fogadnak majd.

Hűvös volt a reggel. Csak jöttem-mentem, nem jutottam egyről a kettőre. Szinte megbénított az izgalom. 

"Csak a jelen pillanat a tiéd. Legyen az boldog vagy fájdalmas, élvezd, mert soha többé nem tér vissza."

Mély levegőket vettem, már szédültem, amikor eszembe jutottak a fenti sorok. A jelen pillanat. Igen: most itthon vagyok. Itthon. Minden csendes és nyugodt. Ne izgulj, ráérsz vele. A lakás minden pontján tudatosítottam magamban, hogy most hol vagyok, most mit csinálok éppen. És hogy minden rendben van és rendben is lesz. Arra figyeltem, amit éppen tettem. Még az odaúton, vezetés közben is figyelmeztettem magam: most itt vagyok, vezetek, szeretem.

A bejáratnál ez a kép fogadott:


Az épület már nem volt új számomra, csak a kidekorált ablakon keresztül beszűrődő barátságos, kellemesen meleg, simogató, az ablak színeitől színessé vált napfény.


Ideges voltam, kiszáradt a torkom, mosdóba kellett mennem, izzadt a tenyerem, majd' elájultam, ennek ellenére jól sikerült az évnyitó és az egész első nap. A kollegáim nagyon rendesek, a gyerekek pedig... Megismertem egy csipet csapatnyi kis csodát. És kaptam annyi őszinte kérdést, kíváncsiságot, ölelést, puszit, csillogó szemű várakozást, tündéri rajzokat, szép hangú éneklést, amit hazafelé alig tudtam begyömöszölni az autóba. Ez az óriási szeretetbuborék a lelkemben késő estére kipukkant, és könnycseppekként csordogált végig az arcomon.



Hiszem, hogy minden okkal történik. A jó is, a rossz is. Hiszem, hogy okkal kerültem ide is. És tudom, hogy az első lecke az lesz, hogy amellett, hogy tudok szeretet adni, megtanuljam elfogadni is. 

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

2017. augusztus 31., csütörtök

Csütörtök: mindig az jön, ami még nem volt


A tegnap előre elkészített étek reggel a táskába került, mehettem is dolgozni. A kajcit meglehetősen egészségtelenül, munka közben dobtam be.


Sok helyen jártam ma, sok új embert ismertem meg, és voltam az előző sulimban is, jó volt látni a kollegákat.


Egész jól és gyorsan összedobom már a másnapi étket. Korántsem tökéletes, és egy darabig ez még így marad (kész a kocsim, az októberben esedékes fizetésem harmadába kerül, úgyhogy meghúzom a gyeplőt, a kész kocsinak viszont örülök!).

Munkahelyi munka után itthon folytattam: este majdnem 7-ig. Utána kellett egy kis levegő, egy kis mozgás, jött a séta.


Holnap "nagy nap", kezdődik a tanítás. Az ország több iskoláját érinti egy felső döntés (nem részletezem), a mienkét is. Így életemben először tanévnyitót tartok a két kollegámmal. (Na ja, azt mondják, mindig az jön, ami még nem volt.) Úgyhogy a csinimet már előkészítettem, még "játszós ruhát" kell a kilövőállásra tennem, a kaja ugye kész, és akkor holnap indul a tanév.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

2017. augusztus 30., szerda

Szerda: csippentés az alvásidőből (?)

4.45-kor keltem, hogy reggel meglegyen az edzés. Mivel kardio is volt utána, nem volt rövid. De péntektől nem érhetek be csisszre a munkahelyre, úgyhogy vagy korábban kelek, vagy külön veszem a súlyzós és a kardio részt, vagy délutánra kell tennem az edzéseket, ha akarom, ha nem.

Mila, suli cica. Olyan bújós-dörgölőzős, hogy képtelenség volt éles képet lőni róla.


Az első gondolathoz kapcsolódik:


A tankönyvek, amikből tanítok. Ebből négyet ismerek össz-vissz, a többi számomra vadi új. Nem fogok szakmázni, de talán a képről is látszik, hogy nem kevés (súlyra sem), és bizony a mennyiségével és súlyával egyenes arányos az időigényessége is (amire bedolgozom magam). Ehhez rengeteg háttéranyag is van (törvényben és egyéb módon meghatározott követelmények pl.). És számomra a legújdonságosabb: ebben az iskolában összevont szervezésű tanítás folyik, azaz egy tanórán nekem két osztálynak kell tanítanom. A lényeg: egy-két hónapig az alvásidőmből is le kell csippantanom, ami nagyon nem tetszik, de most ez van. Az edzéseket nem fogom elhagyni, fontos, hogy készüljek másnapra étellel, amit viszek magammal, és valamennyi pihenés is kell, ha más nem, egy fél órás kis szieszta.


Ha hazajövök a munkából, azt fogom csinálni, mint ma: hulla fáradt voltam (és ez még gyerekek, tanítás nélküli nap volt), de első dolgom volt dobozolni a holnapi kaját. Hamar megvan, de meg kell csinálni, nem halogatni, éjjel már kinek van kedve ezt pakolászni...

Furcsa, hogy "kénytelen vagyok" így szervezni az életem, miközben ez a gondolat kavarog a fejemben:

"Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő." Déri János

...

Mozgás összefoglaló (34. hét)



34. hét
H
K
SZE
CS
P
SZO
V


edzőterem
7.9 km
8.8 km
edzőterem
1.4 km
6.2 km
edzőterem
3.9km
1.2 km
edzőterem
0.6 km

A héten: 30 km.
2017-ben eddig összesen: 1360.45 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt

32. hét itt
33. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

Mai edzés: mell-hát ✅


No én kipattantam 4.45-kor. Csak így fért bele az edzés és a futás. A mai súlyzósat itthon csináltam, van annyi eszközöm, és még van elég súlytárcsám is, amit a rúdra/kézi súlyzókra pakolhatok.

- bemelegítés

- fekvenyomás 4x8
- fekvenyomás ferde padon kézi súlyzókkal 4x8
- áthúzás 2x15
- tárogatás 2x15
- felhúzás 4x8
- döntött törzsű evezés 4x8
- lehúzás csigán 4x8

- nyújtás

+ 40 perc interval kardio


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. augusztus 29., kedd

Kedd

"Tragédiának nézed? nézd legott
 Komédiának, s múlattatni fog."

Madách Imre

Az ember tragédiája. Gimis koromban egy mukkot nem értettem belőle. 20-25 évnek kellett eltelnie, amire felfogtam, hogy ez nem egy unalmas irodalmi mű, hanem konkrétan számomra egy "spirituális útmutató", egy "iránytű". A fenti idézet a maga röpke két sorával kimeríti egy hosszú pszichológiai kezelés kereteit, maga a bölcsesség, életre szóló jó tanács.

Igyekszem jól enni, a tökéletestől bőven messze van, de az nem baj. Megvan a heti étkezési terv, de egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, a lényeg: másnapra legyen bedobozolva a napi betevőm. Az anyagiakra is figyelnem kell, így most nem brokkoli, hanem a 99 Ft-ra leárazott borsó, és nem hús, hanem a féláron adott párizsi volt az anyu kertjéből kapott cukkini csíkokon például ma vacsorára.


A holnapi étek már dobozolva-csomagolva, és habár a vadi új termoszból ma kifolyt a kávé, kap még egy esélyt, max nem teszem a szatyorba, hanem fogom a kezemben.


Egyezkedtem az égiekkel, hogy hadd kapjak a napi 24 órámhoz még legalább 4-et, de csak csendben mosolyogtak... Így aztán kemény hónap vár rám, mert sok a "muszáj-dolog" és emellett még sok mindent szeretnék, de szépen körvonalazódnak a prioritások, lesz ebből még a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. 😉

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha