Hétvége

Tavaly január 6-án voltam utoljára Budapesten a húgoméknál (onnan tudom, hogy most visszakerestem a blogon). Pontosan egy évvel anyu halála előtt. (Ahogy ez most tudatosult bennem, elsírtam magam. Utoljára nyolc napja sírtam -na jó, bömböltem egész éjjel-, hát nem is olyan rossz... A bejegyzés végén még lesz erről szó.) Egy év alatt sok mindent változtatott a lakáson (klassz lett) a húgom, lassan két hete új családtagjuk van, Kesuka, egy tíz éves, menhelyről örökbefogadott tünemény, ennivaló, csupabarátság, hízelgős, gyönyörű csodacica, húgom párja, L. is ott volt, aztán megérkezett M. is, a húgom kis-nagyfia, szóval együtt volt mindenki (majdnem, M. dolgozott).

(A képen a húgom erkélyén egy nekem nagyon tetsző kompozíció.)

Nem elég, hogy sikerült mindenkit odavarázsolni, a húgom -a közelgő szülinapom miatt- full meglepetésként asztalt foglalt egy nagyon közeli helyen (ahol egyébként tavaly vízkeresztkor anyuval is ettünk).

Az én picikéim (a húgom gyerekei) rettenetesen megnőttek, jogilag is felnőttek. Utoljára júniusban, mami temetésén láttam őket. Előtte anyuén. Most végre nem temetésen találkoztunk.

Mintha tegnap lett volna, amikor még kis minimanók voltak...

Issteni rántott gombát ettem.

És ha nem lett volna elég meglepi, egyszer csak megszólalt a Boldog születésnapot Halász Judittól és jött a felszolgáló hölgy egy tortával.

Ajándékot is kaptam: egy fotóalbumot csodásabbnál csodásabb régi családi fotókkal és egy speckó bögrét.

Ugyanis kábé 40 éve (!!!) vágyom Norvégiába. Ha csak egy napra is. Hozzá még "bélés" is volt...

Nagyon (nagyon!) jó volt együtt lenni! És itt is köszönök mindenkinek mindent!!!

(A hajnali 4.40-es busszal mentem fel M-val -ő volt a sofőr-, és az esti 17.05-össel jöttem haza.)

.....

Ma (vasárnap) a tegnapi rengeteg ülés (húgoméknál, étteremben, buszon hat óra) után kénytelen voltam mozogni. Egész délelőtt 50-10-ben tevékenykedtem (50 perc munka, 10 perc pihenés), sütöttem, pakoltam, teraszt rendeztem... M. hívott, hogy foglalt délutánra mozijegyet. Magának az Alienre, nekem a Grura. (Én képtelen vagyok Alient nézni a rózsaszín vattacukor lelkemmel.)

A Gru 4 nekem nagyon tetszett, jókat nevettem. (Semmi para, minimális feszültség, sok nevetés, kell ez.)

(Azt hiszem, hogy) a héten kezdtem el olvasni a gyászfeldolgozós könyvet. Mert a Mitsek eladása után valahogy összegződött a sok fél év alatti- veszteség, és már hánytam. Többen kérdeztétek, melyik ez a könyv, befotóztam:

Amit eddig megtudtam: SENKI nem tudhatja, hogy érzem magam, mert ahogy minden ember, úgy minden gyász is egyedi. NORMÁLIS, ha memóriazavaraim vannak, ha eltévedek, ha képtelen vagyok sok mindenre. LEHETNEK alvászavaraim, NORMÁLIS, ha az ember ilyenkor máshogy eszik. NEM BAJ, ha sírok. NORMÁLIS, ha hullámzóan vagyok, még ha ez olykor szélsőséges is. Nekem ezek megnyugtató dolgok.

Sajnos annyira fáradt még mindig a szemem a fél éves sok sírástól, hogy pl. a monitort, telefont sem tudom sokáig nézni, és az olvasás sem leányálom. Nagy nehezen eljutottam a könyv 93. oldaláig, ahol azt írja: olvassam újra az első hat fejezetet. Írtam a barátnőmnek (J-nak, akinél csütörtökön voltam, és aki szintén végigcsinálta a könyvet), hogy most tényleg? Azt írta: igen. Úgyhogy ma elkezdtem elölről.

(Három nap szabim maradt. Van még dolog. Az eddigi sulikezdésekbe sem gondoltam bele szívesen évek óta, a mostaniba pedig már egyszerűen nem is vagyok hajlandó... Most még most van...)

Péntek

Valami készül 😎

És: ébresztő beállítva. Holnap útra kelek. 💜

(Robog az idő. Konkrétan nyolc napja vagyok szabadság-szabadságon. Nagyon hiányozni fog az az öt hét, amíg a -magánéleti- ügyeket kellett intézni napi szinten. És több dologról még nem is írtam, az egyik pont a szülinapomon lesz. A hőség -még klímával is- borzasztó sok energiát kivesz belőlem. Elkezdtem a gyászfeldolgozós könyvet. Mindemellett tényleg sok más van, amiről nem fogok írni, és olyan is, amiről majd lesz bejegyzés.)

 

Strand

Elviselhetetlen a hőség. Így délután strand Domboriban. Még itt is csak úgy volt elviselhető, hogy kicsit lehűtöttük magunkat a vízben, aztán napozás, de csak pár perc, mert pillanatok alatt megszáradtunk, mentünk vissza a vízbe hűsölni. Ezt ismételtük jó párszor, amíg a nap már nem égetett és lehetett kellemesebben napozni kicsit.

Szerda

Szabadság ide vagy oda, megjöttek a tankönyvek, át kellett venni, meg kellett számolni... És még egy beszámolót kellett írni.

BORRRZALMAS a hőség. Szerencsétlen növénykék a teraszon most már szó szerint kínlódnak. Ha ezt a hetet kibírják, akkor igazi túlélők...

A két klíma (egy normál és egy mobil a nagy szobában) képtelen lehűteni a lakást, már forrók a falak, a szekrényekből árad a meleg... És nekünk még van klímánk...

 

Cuki

Tegnap a barátnőmnél jártam Szeged mellett. Állunk a kocsimnál.

- Mi a neve?

- Suki (Su zu ki).

- Biztos, hogy lány?

- Szerintem igen.

🙈😊

Sütés hármasban

Amikor három generáció együtt süt: a piros tepsi anyué, a fekete mamié, a recept az enyém. Barackos és szilvás pite.

 

Csütörtöktől vasárnapig

A mindenféle ügyintézés, a rengeteg telefon, email, időpont, találkozó, kitöltendő, bediktálandó, elmagyarázandó, eladandó (...) dolog után csütörtökön megkezdhettem a szabadságom kazettájának/lemezének másik:  a nyaralás, pihenés oldalát.

A csütörtök nagyjából azzal telt, hogy tudtam, hogy szeretnék egy szilvás sütit enni, házit, így azt is tudtam: ehhez az kell, hogy süssek. Szóval órákig készülgettem rá lélekben (mert olyan fáradt voltam, hogy csak...). Estére aztán meglett, és állítom, hogy én még életemben ilyen finomat nem sütöttem. (Péntek reggelre be is vágtuk M-val.)

Csütörtök este beszélgettük M-val, hogy most három napig itthon lesz, menjünk el valahova. De ne túl messze, legyen jó a klíma a szobában, legyen strand, wellness és jó kaja. Én Gunarast javasoltam, mert imádom azt a szállodát, strandot, a kaja mennyei, ahogy a gyógyvíz is, nincs messze, és hozzá tudjuk kötni keresztanyum látogatását Hőgyészen, a tamási és a hőgyészi temetőt is. Másnap reggel foglaltunk is egy szobát.

Minden étel mennyei. Tényleg. Már meg sem próbáljuk végigenni a menüsort, képtelenség. Csak pár kép (nem is fotóztam többet, sőt a telefonommal sem foglalkoztam, az nem pihenés, ha azt nyomkodom és figyelem egész nap).

Első este a szállodával szembeni sörkertben voltunk zenés-táncos mulatságban, ajándékpult is van, ott vettem ezt az angyalkát. Ami ugyanolyan, mint amit anyu lakásában találtam a legvégén (csak ez gipszből).

Nagyon gyorsan vasárnap délelőtt lett. Reggel fél 9-ig aludtam. (Bele tudnék jönni szerintem, de 21-től már dolgozom...) Tamási, majd Hőgyész. Keresztanyum most is isteni ebéddel fogadott, és J-ék is ott voltak, legalább találkozhattunk velük is.

Az angyalka már anyuéknak játszik.

Eladtam a Mitskemet

Mitsukát abból a pénzből vettem, amit anno Olaszországban kerestem. Elengedtek 8 hónapra az akkori munkahelyemről külföldre, mert kölcsönünk volt, és anyuval ketten sem tudtuk fenntartani a tamási házat. Pár hónap tanítás után pedig felmondtam, és kimentem újra mosogatni, mert autót szerettem volna vásárolni. Sokáig keresgéltem, míg végül 2010. nyarán megtaláltam ezt a kis ékszerdobozt.

Nagyon hozzám nőtt, napi szinten használtam. Rengeteg helyre elvitt. Most csak random válogatok pár képet a gépról.

Felsőszentmárton.

Munka, anyu sugárkezelés.

Hőgyész, Tátra utca.

Pécs, Onkoközpont parkoló.

Kis kör.

Munkából hazafelé.

Bátaszék, az év fája.

Nyaralás.

Hőgyész (ott áll a háttérben, a garázs előtt).

Az albérlet parkolójában.

Budapesten.

Sátorhelyen.

Pécsváradon.

Északon.

Ő vitt el Budapestre repülőt vezetni.

M-t is ide hoztam Pécsre endokrinológushoz.

Budaörsre is vitt kisrepülőzni.

Reggel, munkába menet.

Hőgyész, Ifjúság utca, keresztanyumnál.

Bled, Szlovénia.

Vintgár szurdok.

Tötymörgés munkából hazafelé.

Mindemellett rengeteg nyaralás a húgom gyerekeivel, vele hordtam anyut sugárterápiára, vele jártam dolgozni, mamit én vittem be vele az otthonba, anyut költöztettem sok telekocsival Mohácsra, aztán a halála után Mitsek hatalmas csomagtartójában hordtuk el anyu dolgainak a nagy részét, és még sorolhatnám.

Az eladás folyamatában rengeteg dolgot tanultam a világról, magamról, az emberekről. Idegőrlő volt, ahogy sorban bejelentkeztek időpontra autót nézni, aztán nem jöttek. Roppant fárasztó volt a rengeteg telefon, email, kérdés. A kekeckedés. Pl. miért nincs benne ülésmagasító?!? (Mert, hölgyem, ez egy 2006-os kisautó, egy kis Colt, nem egy S-es Merci. Persze ezt csak gondoltam, nem így válaszoltam.) Ja, hát vannak rajta kavicsfelverődések? (...) Kereskedőket is megkerestem, sokat. Ahhoz képest, ahogy hirdetik magukat (autófelvásárlás) -tisztelet a kivételnek!!-, nem országosan vásárol fel sok magát úgy reklámozó, a lehető legjobb ár az a roncs autó kategória, nagyon sokan nem is válaszoltak, pedig telefonon kérték az adatokat (...). 

De tegnap este ketten is versengtek érte. A hölgy, aki megvette, már mosolyogva szállt ki az autójukból, azonnal beült egy próbakörre, és már amikor hátramenetbe kapcsolta a váltót, hogy kitolat a parkolóból, végig fülig érő mosollyal mondta: nekem kell ez az autó. Az első kanyar után azt mondta: nem is megyek többet, megveszem. Egyszerűen beleszeretett. Nekem ez nagy öröm.

Azért este jól megsirattam a kisautót. És szinte semmit nem aludtam. Reggel aztán valahogy összegyűlt minden gyászom (fél év alatt meghalt anyu, aztán mami, eladtuk anyu lakását, végül eladtam az autómat). Olyan rosszullét jött rám, hogy hánytam is. És olyan fuldokló köhögés, minta január 6-án hajnali 5-kor.

Reggel (amint jobban lettem) elmentem a Kormányablakba bejelenteni az eladást, aztán kis Lánycsókra a Suzukihoz, Zs. felajánlotta, amikor vettem az új autót, hogy ha elmegy a Mitsek, átírja nekem a biztosítás bónuszt.

Életem első autója volt. És nagyon-nagyon szerettem. Jó helyre került (Dombóvárra egyébként), és nem mellékesen van helyette másik.

Mitsek, köszönöm ezt a 14 évet!!

Kedd: főzés, strand, jel

Tegnap tettem el még lecsót.

Készült paprika krémleves is.

Ma egész délelőtt házisárkánykodtam, főztem zöldséglevest, borsófőzeléket, sárgaborsó fasírtot. Ebéd után M-val elmentünk Domboriba fürdeni.

A kiskocsi megállt 4.5 literes fogyasztásnál, eddig legtöbbször ketten utaztunk benne, eddig végig klímával használtuk, van benne csak város, van autópálya, minden, araszolgatás, 140-ezés is. Azért írom, mert így -páylán- Dombori oda-vissza az ingyenes stranddal olcsóbb, mint kettőnknek egy-egy belépő a mohácsi uszodába.

A strand Domboriban pedig egyszerűen mesés.

A múltkor nem, de ma sokszor eszembe jutott itt anyu.

Amikor hazaértünk, belenyúltam a zsebembe, és akkor jutott eszembe, hogy mit találtam, amikor a strandon átöltöztem bikiniből hazautazósba. Mondtam is M-nak:

- Nézd, találtam az öltözéskor egy szív alakú követ!

M: - Nagyi!

Igen: nekem is anyu jutott róla rögtön eszembe akkor.

Búza Edina : Amikor elmegyek  

Amikor elmegyek, én akkor is itt leszek.

Én leszek a sugallat, ki tanácsot ad szívednek.

Ott leszek az őszi szél süvítő hangjában,  

Melegítem kedves arcod a Nap sugarában.

Én leszek a felhő, amely öntöz a kertedben,

Ott leszek a folyóban, minden homokszemben.

Elbújok az erdő fái hajlongó ágában,

Virág leszek kis csokrodban, pillangó a nyárban.

Én leszek a kismadár, ki dalolva tovaszáll, 

Ott leszek a friss harmatban, hajnalnak hajnalán.

Rejtőzöm a hűs záporban, tavaszi szellőben,               

Rám találhatsz kicsiny gyermek csillogó szemében.

Nem érzed majd, de én mindig fogom kezed,

Bármi fáj lelkednek, együtt sírok veled.

Bánatban reménynek hívsz, boldogságban örömnek,

Örökké veled leszek, akkor is, ha elmegyek.

Hát ja...

Régebben, ha bármi nem úgy történt, ahogy szerettem volna vagy amire számítottam, sorscsapásként éltem meg. Hogy nekem semmi nem sikerül, milyen szerencsétlen vagyok, egy kész sorscsapás. Anyu halála óta egyre inkább úgy érzem, hogy ha bármi balul sül el, az egy tanítás. Egy lecke.

Tegnap estefelé csináltam egy hülyeséget. Amikor megcsináltam, még nem gondoltam ezt, csak amikor utána belegondoltam: Timi, te nem vagy normális. Nem akartam, mégis ment a para. Egészen addig, amíg konstatáltam: átvertek. Megszívattak.

Nemhogy dühös nem voltam, határozottan megnyugodtam. És rájöttem: hogyan kérhetném, hogy tiszteljék a határaimat, ha nincsenek határaim? Miért ugrálok én mindenki kénye-kedvére csak azért, hogy minden a legsimábban, leginkább konfliktusmentesen menjen? Miért kerülöm a konfliktusokat? Miért nincsenek határaim? Miért vagyok türelmetlen? Miért nem tudok lazább, spontánabb lenni? 

A minap, amikor Domboriban voltunk fürdőzni, bikiniben voltam. Koránt sincs sellő alakom, a műtétem óta nem mozogtam (...). De mindez egyáltalán nem érdekelt. És arra gondoltam: mennyivel egyszerűbb, könnyebb, örömtelibb lett volna, ha korábban az egész életemben ugyanígy gondoltam volna magamra, ugyanígy éreztem volna a testemmel kapcsolatban. Miért görcsöltem annyit (túlontúl sokat) amiatt, hogy éppen hogy nézek ki?

Még itt vagyok. Ha itt vagyok, annak valószínűleg oka van. Talán éppen ezek a felismerések. Talán rejtőzhet bennem annyi erő (?), hogy fejlődjek még. Hja, ha kapok kétszáz évet, talán sikerül is megtennem mindazt, amiben változtatnom kéne...

 

Vasárnap

Tegnapi ebéd (25 perc alatt).

És ahogy mostanában érzem magam:

És csináltam egy hülyeséget. Ha ma vagy holnap nem jelentkezem, akkor tényleg nagy hülyeség volt...

Péntek

Nehéz napom volt ma fizikailag is és lelkileg is. (Még mindig nem alszom jól, ha végig is alszom az éjszakát, úgy ébredek reggel, mint aki egész nap szenet hordott...) 

Időben ébredtem, de olyan fél kilencig csak voltam.

Aztán reggeli után nekiláttam a házimunkának. Mert bár kicsi a lakás, rengeteg a tennivaló, ha bárhol elkezdem, meglátom, hogy jaj, ezeket a virágokat meg kell locsolni, de akkor már letörlöm a polcot, de juj, ezt a szőnyeget is ki kell rázni, de ha már a teraszon vagyok, megrendezem a virágokat, de a ruhák is megszáradtak, leszedem..., és nincs vége. A spájzot is megrendeztem kicsit, aztán a tusolót vízkőtlenítettem (Mohácson botrányosan kemény a víz, nagyon kemény meló egy tusoló takarítás is...). 

Közben el-elpityeredtem magam. Ma különösen nagyon hiányzik anyu. Nem tudom megmagyarázni, miért. 

Hajat is mostam, a dombori Duna-víz után nem ártott. (Megjegyzés. Van több hajápoló a neten. Nekem roppant (!!!!!!) száraz a hajam, millió (!) hajcuccot kipróbáltam, egyelőre semmi (!!) nem teszi nem szárazzá. Szóval a netről még tavaly rendeltem egy szupernek tűnő sampon-balzsamot: persze semmit nem csinált a hajammal. Két hete megrendeltem -akciós volt- azt a bizonyos rózsaszín dobozost (aki netezik, tuti, hogy találkozott vele). Csak azért, mert amikor B-nél voltam év elején, elhozta a sajátját, azzal csinálta a hajamat és viszonylag jó volt. Most már többször használtam: hát ettől sem lesz nem száraz a hajam. (El fogom használni persze. Nem lesz nehéz, mert -szerencsére- sok hajam van, rengeteg sampon és balzsam kell rá.) A múltkor voltam az Eco family-ban rágóért, és láttam, hogy a hajolaj, amit használok (és ez eddig a legjobb) egy termékcsalád része. Ráadásul nem is drága, így vettem egy sampont és egy hamvasító sampont. Ma ezzel mostam hajat és lám!, sokkal puhább és fényesebb a sörényem, mint eddig bármitől. (Ez még korántsem az, amilyet szeretnék, de eddig a legjobb.))

Aztán úgy elfáradtam, hogy le kellett dőljek... Elég volt húsz perc ahhoz, hogy fel tudjak kelni, de az kellett. Még nem volt dél...

Amint végeztem az ebéddel (cukkini lecsó bulgurral tegnapról), írt anyu lakásának az új tulaja az átíratások miatt, úgyhogy nyomtattam, kitöltöttem, scanneltem, küldtem. Már annyira tele mindenem ezekkel a hivatalos ügyekkel, hogy közben majdnem sírva fakadtam. Aztán eszembe jutott anyu, aki konkrétan ugyanezt csinálta a hőgyészi ház eladásakor, és emlékszem rá: majdnem ráment idegileg (aztán ugye tudjuk, hogy lett egy másodlagos tumora...), és azt mondtam: Anyu, én nem akarok úgy járni, mint te, én nem akarok rámenni erre, szerintem nem éri meg. Vettem néhány nagy levegőt és "elengedtem" a dolgot.

Amikor végeztem, elkezdett csörögni a telefonom, és majdnem este nyolcig folyamatosan beszéltem a Mitsekről (mert még megvan). 

Így nem volt időm elpakolni a konyhaasztalról a cuccomat, ami pedig tervben volt.

(Közben M. csomagjáért is lementem V-hoz, aki átvette.)

Ma összefutottam A-val. Kérdezte, hogy bírom. Hirtelen nem tudtam, mire gondol, aztán mondta, hogy mennyi minden történik mostanában velem. Megsimogatta a karomat, akkor fogtam fel, mire gondol.

Hát igen... Anyu ápolása, a túloldalra kísérése, aztán rá négy hónapra mami halála, anyu lakásának kiürítése, kiárusítása, eladása... (mellette munka...) azért tényleg nem semmi... Mindezt nem lehet két perc alatt meg nem történtté tenni, feldolgozni. 

És közben zajlik az élet...

Csütörtök

Nagyüzem volt ma. Délelőtti bolt után főzőcske. Nagy adag lecsó. Ebből vettem ki magamnak és lett kolbászos -cukkinis lecsó (M. ezt nem szereti), M-nak is lett lett 2 adag, a maradékot pedig letettem üvegben télire (kettő lett). Készült még bulgur és cukkini krémleves.

Ebéd: