Szombat

Krisna-völgy újra.

1. nap itt

2. nap:

Ma is, ahogy a múltkor, egy nyugdíjas csoporthoz csapódtunk az idegenvezetésen. Nem is baj: amilyen fáradt vagyok, jólesett most az árnyékban, a fa alatt, ülve hallgatni.

Tegnap a templomban mami szentmiséjén fotóztam az oltáron a virágcsokrot, ma itt.

Az idegenvezető kör után ismét kettesben indultunk felfedező körútra.

Furcsa, hogy furcsa a csend, a nyugalom, a mosoly. A csodás színek, a vegyszermentesség, a tisztaság.

Virágos rét. Ameddig a szem ellát. És az a régi, gyerekkori illat.

Az öklömnél jóval nagyobb:

Már múltkor meg akartuk nézni, akkor nem volt rá idő, a kertészet:

Öko gazdaság. Mindenféle zöldséggel, gabonanövénnyel, virággal, gyógynövénnyel...

Hatalmas területen, óriási üvegházakban és fóliasátrakban, csodálatos.

Ebéd. Indiai. Isteni. A rózsavizes ital most is roppant hűsítő, pedig szobahőmérsékletű (és 32 fok van...).

Ajándékbolt. Füstölők, ez-az (Indiából hozzák, tapasztalatból mondom: teljesen más minőség, mint a sok más helyről vásárolt.)

Majd nagyon kényelmes séta a kijárat felé, kis kitérőkkel, más útvonalon, mint múltkor.

Ez a fa alatt valami földöntúli nyugalmat, békét lehetett érezni.

Ha legközelebb eljutnék még ide, biztosan elidőznék a fa alatt, van egy sztyupa is, ahol ücsörögni lehet.

Most sem maradt ki a bambusz-átjáró. (Nagyon kellemes idő volt itt a napsütötte részhez képest.)

Vacsora (már a szálláson). Ez is mennyei. Most epres italt kaptunk, nagyon finom volt.

Holnap még kora délutánig itt. Aztán vissza a mókuskerékbe. De legalább megint kicsit töltve.

Péntek este, szombat reggel

A múltkori Krisna-völgy akkora hatással volt ránk, hogy M. foglalt újra szállást. Akkor még nem tudtuk, hogy közbejön mami temetése. Szó szót követett, úgy döntöttünk, nem mondjuk le, hanem eljövünk. Sírni és nem aludni itt is tudok...

Pénteki vacsora:

(Az ital kókuszos-banános ital volt, érdekes és mennyei.)

Utána séta.

Nem sok alvás után reggel rózsák...

... reggeli.

(Összesen ennyi. És degeszre jóllakik az ember.)

Temetés - újra

 Tegnap volt öt hónapja, hogy anyu meghalt. Ma pedig mamit temettük. 🖤

Szerencsére vele is még időben, a betegsége előtt sikerült megbeszélni, milyen temetést szeretne. Unokanővérem intézte, itt is köszönöm. 🤍

Szösszenet

Ma délelőtt csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt, de éreztem: fontos lehet.

A szekszárdi onkológiáról hívtak: a főorvos úr külön kérésére szeretnék, ha anyu csütörtökön bemenne vizsgálatra.

Vettem egy naaaagy levegőt.

Majd még egyet.

Elmondtam a hölgynek, hogy a főorvos úr, ha szeretne, vigyen anyu sírjára egy szál virágot, mert anyu január 6-án meghalt. 

A vonal végén megfagyott a levegő.

Aztán elmondtam a hölgynek, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de októberben (!!!!!!) kértem a segítségüket. Nem is egyszer. Mert gond volt. Hatalmas. Hogy nem azt kértem volna, hogy gyógyítsák meg anyut, hanem csupán azt, hogy írjanak fel tapaszt, morfiumot a fájdalmaira, mert azt csak onkológus teheti meg. Elmondtam, hány idegösszeomlásunk volt a húgommal, amire anyut végre komolyan vették és fájdalomcsillapítást, támogatást kapott. Majdnem annyi idő eltelt a segítségkérés óta, hogy egy baba megszülethet. Hogy magyarország, tényleg ííííígy szeretlek..................................

A hölgy részvétet kívánt és azt mondta: nagyon sajnálja.

Hát én is...

Szombat

Babfesztivál Babarcon. Szívem csücske a svábság kultúrája, ma mégis nehezen mentem oda dolgozni (a meseudvarban barkácsoltunk a gyerekeknek/gyerekekkel). Mami a héten halt meg, anyu nem egészen öt hónapja, ezen a délutánon pedig minden a svábságról szólt. Mindenről mami és anyu jutott eszembe.

Anyunak is és maminak is mindig el szoktam mesélni, mi volt a Babfesten, már nem tehetem meg. Pedig mami is odáig lett volna F. elsőáldozó ruhájától, hiszen ő is anno ilyenben volt a szertartáson.

Rávettek egy hajfonásra is.

Egyszer régen én is fontam anyu haját.

Mára csak ez a röpke, nagyon fáradt vagyok.

Péntek

Mami központi figura volt a család életében. Anyuéban is, a sajátomban is. Mindenki szerette, kedvelte.

Itt anyu kezét fogom:

Itt mamiét:

Mami halálát még fel sem fogom, mégis valahogy "kioltotta" azt a mérhetetlen fájdalmat, amit addig éreztem anyu halála után, amíg mami még élt. Így jutottam el az origoba, egy lelki "nyugodt nihilbe" és felfokozott test-érzetbe. MINDENEM sajog, és BORZALMAS mértékben fáradt vagyok. Éjjelene rettenetesen rosszul alszom, napközben pedig sajnos bármikor el tudnék aludni, kegyetlenül nehéz nyitva tartanom a szememet.

Ma volt még egy kis garázsvásár anyunál (a lakásában) a maradék cuccosokból, de most már nagyon fáradt vagyok ettől is. Konkrétan úgy érzem: az energiáim egy -nagy- részét az viszi el, hogy amit két éve hordtam fel, amikor anyu odaköltözött, most teszem ide-oda, hordom föl-le-át (...). Még valószínű vasárnap, és jövő héten egyszer átmegyek, aztán részemről elég volt.

Itthon van a dolog másik fele. Rengeteg cucc. Kupacok. Szegény M. sem fér már el a gönceimtől. De elég ebből. Volt egy nagy kupac dobozom. A terv vele: ebbe is pakolok, max leviszem a tárolóba. Hát nem. Ami nem fér el, az nem kell, nincs dobozolás. Fogtam a sniccert, kihordtam a dobozokat a teraszra (hogy ne itt bent csináljak koszt) és összevágtam az összeset, mehet a szelektívbe. Terveim szerint holnap a ruhák jönnek. Ami nem jó: megy. Ami egy éve nem volt rajtam, az is. Vannak dolgok, amiket anyutól hoztam át és amikhez még lélekben ragaszkodom, ha nem fogjuk használni, keresek nekik új gazdát.

Túl sok a tárgy, túl sok a munka, túl kevés a tér, túl kevés az idő és az energia a fontos dolgokra....

(Holnap szombat, és délután dolgozom...)

 

Csütörtök

Reggel már 7 óra előtt a kórházban: pulmonológia kontroll. Minden rendben. Második órára már a suliban vagyok.

Lemegy a munkanap, roppant nehezen kínlódom végig magam rajta energiával.

Papírbolt a sulinak, ügyintézés a városban, haza.

Késő van már, amire nagy nehezen ráveszem magam, hogy csináljak is valami értelmeset. Elkezdek pakolni, és sorra kerül az ágynemű. Mamié. Mert hogy anyu mindig otthoni, friss ágyneműt vitt maminak az otthonba, minden látogatáskor. Eleinte még mami maga tudta áthúzni a kis és nagy párnáját, aztán segítséggel. Az utolsó héten, fekvőbetegként már sehogy. Meglátom az ágyneműt és kész. Pont. Megbénulok. Keresem a távolba ellebegett lelkemet. És megnémulok.

Lesz majd jobb.

 

Szerda

 A sok ölelés mellett ezeket is kaptam:

A gyerekeknek nem mondtam mamit. Sokan nem is tudják. Ők még javarészt "gyermek-dimenzióban" élnek, jó, ha maradnak ebben. 

Nehéz, nagyon nehéz dolgozni úgy, hogy sokszor még testben sem érzem, hogy ott vagyok. Amellett, hogy több mázsásnak érzem a testem, amit nagyon nehézkes vonszolni A-ból B-be, a lelkem időn és téren kívül valahol lebeg. Ma is többen kérdezték, hogy vagyok (köszönöm!), annyit tudok válaszolni: vagyok, mert magamnak sem tudom megfogalmazni, hogyan is vagyok. A testemet érzem. Mert minden porcikám fáj. A bal kulcscsontomnál folyamatosan szúr, nyom a mellkasom, néha alig kapok levegőt, álldogál az emésztésem, sokszor remeg a kezem, a vállaim irtóztató módon fájnak, a bal sarkam-talpam is folyamatosan, a két (három?) éve szétrúgott bal kis lábujjam folyamatosan sajog, a fogaim sem kutyák (és mennem kéne már nagyon a következő foghúzásra), sokat fáj a fejem, nem jól alszom (még mindig) és MINDEN reggel félelmetesen fáradtan ébredek (...). A munkában való jelenlét felemészti minden energiámat.

Mintha az agyam is, a testem is tőlem függetlenül létezne. Azóta, hogy voltam maminál vasárnap, versek motoszkálnak a fejemben. Régen nagyon könnyen tanultam, egy időben rengeteg verset is (ez tényleg régen volt). Jönnek elő verssorok, amikhez megkeresi a memóriám a többi verssort, amíg egyszer csak összeáll, vagy folyamatosan dolgozik rajta. Igyekszem enni. Ami van. De nagyon nem jól eszem. Az emésztésem le is állt. 

Egy blogbejegyzést megírni is iszonyatos energiába telik. Ha mégis összejön (legyen bármilyen), azért az jó.

Tényleg óriási munkahelyi változások lesznek jövőre. Minden tanévet már áprilisban el kell kezdeni előkészíteni (amibe nem lát bele egy kívülálló). Még éppen az ez évi véghajrában vagyunk, de már konkretizálni kell a következő kezdést: nagyon nem egyszerű és nagyon időigényes. A mostani energiaszintemmel hatalmas kihívás ez (is).

Drága mami és anyukám, nagyon hiányoztok...