Péntek

Reggel 5-kor kezdődik a nap, attól kezdve ezer dolog, szervezés, tervezés, háziorvos, kollegákkal egyeztetés, telefonok, vendégek. Például Totó.

Anyu nagyon örült, de nagyon ki is merült.

A húgommal ketten voltunk ma is anyuval, és sokszor kellettünk is ketten, így mi is hulla fáradtak vagyunk. Én konkrétan nem merek volán mögé ülni, annyira.

Ebben a helyzetben nem lehet előre tervezni. Holnapig sem. Minden anyu aktuális állapotától függ. Vannak jobb perióduskái, amikor "itt van velünk", de akkor is hamar elfárad.

Rengetegen írtatok üzenetet. Ne haragudjatok, nincs erőm külön mindegyikre válaszolni, így itt köszönök meg minden egyes üzit, erőküldést, bátorítást.

 

Csütörtök

Hogy legyen egy kis humor is. Legalább a blogon.

(Itt ülök, de csak nézek ki a fejemből...)

Szerda

Napi szinten ezer dolog a listán. Napi szinten ezer telefon (hívás és fogadás), üzenet, email, kérdés, válasz, kérdőjel... Már tényleg végképp nem tudok megjegyezni semmit. 

Ma betegszállítóval a kórházban vizsgálaton (mellkas röntgen, hasi ultrahang). Újabb rossz hírek. 

A betegszállító reggel negyed 8-kor a lakásban, 5 perc alatt a kórházban, aztán ott várunk délután 2-ig. Egy, a halálán lévő emberrel. Nem tudom leírni, miket éltünk át, borzalom volt nézni anyu szenvedését. A katéter nagy segítség volt.

És holnap újabb tortúra vár ránk szintén betegszállítóval: onkológia. HA anyu lesz olyan állapotban. Nem teszem ki még egyszer ekkora megterhelésnek. Majd akkor megyek én a leletekkel.

Kedd - ez egy embertelen dal...

A mai napról röviden.

Ha nincs M., a hospice nővér, akkor megbolondultam volna és infarktus(ok)at kapok.

Anyu állapota rohamosan romlik, embertelen ezt nézni.

Viszont egyben megnyugtató is, hogy minden úgy történik, ahogy anyuval korábban megbeszéltük, ahogy ő szeretné. Itthon lehet, a saját ágyában, a szeretteivel (a húgommal is folyamatosan kapcsolatban vagyok). A hospice nélkül ezt elképzelni sem tudnám. 

Hétfő - amikor Genésa életre kel

A húgom hozta anyunak Genésát, az akadályok elhárítóját. Simogatni kell. Hát az egész család simogatja, dörzsöli napok óta.

 

Vasárnap délután tanácstalanul figyeltük anyu szenvedését. Én kétségbeesésemben már feladtam: ezer megkeresés, telefon, segítségkérés után nem tudok már mit tenni.

Aztán kora este egyszer csak szó szerint egyszerre záporozni kezdtek az addigi megkeresésekre a válaszok, a telefonok, elkezdtek kinyúlni felénk a segítő kezek.

Mindezek után ma délelőtt anyut felvették a Pécsi Hospice-alapítványhoz, itt volt nála egy hospice nővér.

Kora délután kijött a háziorvos.

Kora este érkezett a hospice orvos, intézett gyógyszert, vizsgálatot, biztos bekerülést a csütörtöki onkológiára Mohácson (...).

M. volt gyógyszertárban, boltban, bankban, postán anyunak, otthon mosott, vasalt, takarított.

A tapasz már 125 mikrogrammon plusz gyógyszerrel, aztán majd meglátjuk.

 

Könyvet írnék

Ha most könyvet írnék, az lenne a címe: Ellátatlanul. 

Alcíme: Magyarország jobban teljesít. 

(A háziorvosi ellátás maximálisan segítőkész. Csak éppen onkológus nincs, aki megfelelően csillapíthatná a fájdalmát.)

("minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Az egészségügyi ellátáshoz való jog az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátást, a fájdalom csillapítását, illetve a szenvedés csökkentését is jelenti.

 

Az egészségügyi ellátáshoz való jog akkor megfelelő, ha a vonatkozó szakmai, etikai szabályok, irányelvek betartása megtörténik. Folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie az ellátásnak és a beteg egészségügyi állapotának megfelelő ellátási szinten, például az alapellátásban, a járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban kell az adott ellátást biztosítani.

 

A betegnek joga van ahhoz is, hogy tájékoztassák őt arról, hogy amennyiben az adott egészségügyi szolgáltatónál nem részesíthető az egészségi állapota által indokolt legrövidebb időn belül a szükséges ellátásban, akkor mely egészségügyi szolgáltatóhoz fordulhat, ahol biztosítható számára az adott ellátás.")

Péntek

Reggel munka előtt otthon száraz ruhák leszedése, elpakolása, indulás anyuhoz. Nagyon nincs jól. Száraz ruhák leszedése, elpakolása itt is, menjen egy Apranax, reggelinek esélye sincs az émelygés és hányás miatt. Munkába. A gyomrom görcsben - már hetek óta -, ezerfelé az agyam, de igyekszem mosolyogni és mosolyt csalni a gyerekek arcára is. Bekapok pár falatot: letörik a fogam... Net, rendelés: csak kedden délután tudok menni fogorvoshoz...

Délelőtt üzenet egy ismerőstől: van kontaktja a Kék golyóba, még ma kell hívni. Húgomat riasztom: tudná-e intézni. Küldöm a számot, telefonál, sikerül. Én közben anyuhoz Mohácsra, hozom az ebédet, eszik is kicsit. De jól nincs. Húgom szól: anyu leleteit át kell küldeni a Kék Golyóba. Indulnom kell vissza dolgozni (ma én vagyok a felügyelő 3-ig), de előtte még lementem az eeszt-ről anyu leleteit és küldöm a megadott címre.

Felügyelet után gyors bolt, aztán anyuhoz. Szenved. Kétszázas vérnyomás, remegő kezek-lábak, beesett, szürke arc. Hangosan nyögdécsel a fájdalomtól és halkan csak annyit mond: feladom... Ülök mellette, nézem, hogy kínlódik, mekkora fájdalmai lehetnek, neki, aki amúgy egy terminátor, annyira jól bírja a fájdalmat. Ez már régóta nem az a kategória... Kegyetlen tehetetlenül itt ülni, csak nézni úgy, hogy nem tudok semmit tenni... 

Csütörtök + cuki

 

Reggel munka előtt anyunál. Nincs jól. Nekem meg mennem kellene dolgozni. Ül, nyögdécsel. Elkészítem a reggelijét. Elég egy kanálnyi... Muszáj mennem. Fájó szívvel hagyom ott.

A mohácsi onkológián csütörtökönként van rendelés. Kaptam egy telefonszámot és az infót: reggel 8-tól lehet telefonálni. Az első órám után, fél 9-től minden szünetben próbálkoztam. Közben anyut is hívtam: nem hat a tapasz. Folyamatosan újabb telefonszámot kaptam, másik melléket, semmi. Nagy nehezen sikerült elérni a rendelést: ők most ezzel nem tudnak foglalkozni, hívjam őket 1 óra után. De nekem időpontom van a Da Vincibe... Közben tanítottam, intéztem, számlát küldtem, dolgozatot javítottam (...). Amikor azt mondták: nem tudnak időpontot adni, eltört a mécses. Tök ciki volt, a tanáriban... Tény, hogy eddig még nem is sírtam, minden feszültség, idegeskedés, aggodalom itt van bennem... Írtam a húgomnak a helyzetet, elkérte a telefonszámot. Ő is dolgozik, de igyekszik telefonálni.

A munkanap cukija:

Kis elsős jön ölelésre tárt karral, mosolyogva:

"Timcsinénicském!"

Munka után, mint akit puskából lőttek ki, anyuhoz. Bekapok egy M-tól kapott szilvás sütit ebédre egy kis kávéval, mosakszom, aztán indulok is Pécsre. Két éves kontroll. Az időpontom előtt behívnak, gyorsan megy, szerencsére teljesen negatív a lelet. 🙏

Útközben vagyok, amikor a húgom hív: sikerült elérni az onkológiát: jövő csütörtökön mehetünk. Nincs időpont, 9-től délig van rendelés, oda kell ülni, menjen valaki anyuval, vigyünk enni- és innivalót, "reméljük, hogy bekerül", mondta az asszisztens... 

Pécsről anyuhoz. Eszik velem pár falatot.

Sikerült K-val konzultálni, visszahív: megbeszélte a doktornővel (háziorvos), hogy mehet még egy fél tapasz. Így már a majdnem legerősebb mennyiséget kapja ebből. Csak remélni merem, hogy hatni fog. A mellékhatásai simán jönnek, a fájdalmon eddig az egy darab, 75 mikrogrammos sajnos nem változtatott, még Apranax-szal sem. 

Borzalmas nézni anyu szenvedését. És borzalmas ez a világ, hogy ilyen megtörténhet (és nem anyu az egyetlen...).

Szerda

Mamikámmal, 93. születésnapján.

Ma 94 éves. Anyu beszélt vele telefonon. Mami szerint 2 napja volt a szülinapja... Remélem, nemsokára eljutok hozzá megint. 

Amikor a következő képek készültek, valahogy éreztem, hogy többé nem fogja így a hajamat szárítani. Ezekkel az egyedi kézmozdulatokkal, közben végig lágyan duruzsolva a fülembe. A jóleső lúdbőrzés közben. Sajnos már csak szép emlék.

Rettentő rohanósak a napok, szörnyen zsúfoltak. Amire nincs idő: én. M. tegnap este készített nekem egy "szeretetcsomagot", így -igaz, hogy több részletben, futtában, munka közben- ma hosszú idő óta először reggeliztem hétköznap.

Munka után anyuhoz (M. is itt volt ebédre). Ebéd után vissza a városba: gyógyszertár, bolt(ok). Aztán házimunka anyunál. A blogot is itt írom még. Hamarosan megyek haza, azt hiszem, rögtön az ágyikómba...

Kedd

Rengeteg kutakodás, utánajárás, K. hathatós segítsége révén ma sikerült munka után szerezni fájdalomcsillapító tapaszt. Az "előkészített terepen" kerek két órámba telt (2x háziorvosnál, minden mohácsi gyógyszertárat felhívva, hol van készleten, gyógyszerésszel egyeztetés, rengeteg kocsizás). De fent van a tapasz, már csak ki kell várni, hogy felteljen a bőr alatti depó és a véráramba kerüljön a szer.

Nem tudok többet írni, hulla fáradt vagyok.

Vasárnap

Még a Zselic tetején. Reggeli a barátokkal. 

Már a völgyben. Úton vissza a valóságba. 

 

Szombat

Novemberi idő.

Reggeli. 

A szobában pöppet hideg. 

Kaposvár. 

Frei. 

Szabadulószoba. Nem jutottunk ki, de nagyon nagy élmény volt. 

A szálláson közös baráti vacsora, csupa házi, minden finom; beszélgetés, zenehallgatás -retro parti- , éneklés. 

Holnap vissza a valóságba. 

Péntek

Felkelés. Anyuhoz. Munka. (Köszönöm kollegáimnak, hogy kicsit előbb eljöhettem!) Suliból ebédfelvitel anyuhoz, akihez már reggel leutazott a húgom Budapestről. Haza. Pipi, aztán indulás. Az augusztus óta szervezett baráti találkozóra. 

Igyekszem lazítani, kikapcsolni, de nagyon nehéz ide koncentrálni. 

Szerda

 

Élj a mában, a mostban. 

Most szólalt meg az ébresztő, felugrok, a világomat nem tudom. Első gondolat: anyu. Most kell kelnem, öltözz, Timi, most kell menned.

Most ülök az autóba, de már az agyam egy lepéssel előrébb: ne felejtsem el az éthordókat kitenni és már reggel tízóraira megteríteni (táppénzen van a konyhásunk, ilyenkor nincs helyettes...).

Most parkolok le anyu előtt, miközben kutatok a kezemmel a zsebemben a lakáskulcs után, már az jár a fejemben: fel kell vinnem neki, amit hoztam.

Most vagyok anyunál, még félig alszom, de ha csak ránézek, látom, mennyire fáj neki. Váltunk pár szót, de már azon jár az agyam, vajon hova kell mennem első órára, és hogy az onkológiát muszáj elérnem.

Most indulok anyutól. Menet közben még mindig nem jut eszembe, mi lesz az első órám, de az éthordót ki kell tennem, meg kell terítenem, és onkológia. Három dolog a fejemben, megy ez nekem...

Most parkolok le a sulinál, de már figyelmeztetem magam: B-nek nem szabad elfelejtenem odaadni a tepsiket.

Most érek be a tanáriba, rápillantok az órarendemre: első-második összevont német lesz, szupi. Eszembe is jut, hogy mit terveztem erre az órára, de mivel sűrű nap, nem lesz időm előkészülni, jöhet a B terv. Odakészítem, de már megyek is ki az ebédlőbe teríteni.

Most órám van, de fél füllel figyelem a telefonomat, hívnak-e az onkológiáról. Kicsöngetnek, hívom az onkológiát. Az első szünetben nem vették fel.

És sorolhatnám, az egész nap így telt. 

Az onkológiát 70 hívás után elértem: talán jövő héten sorra kerül anyu... Mondtam a nővérnek: talán kibírja addig...

Listám van mindenről, igyekszem helyt állni a munkában, itthon, anyunál, nagyon nehezen megy energiával. Az ebédet mától rendelem a suliból anyunak is, magunknak is.

M. ma itthon volt, sokat segített: volt délelőtt kicsit anyunál, ott is besegített a házimunkába, gyógyszert iratott anyunak, ki is váltotta, ebéd után mosogatott, én törölgettem, boltban volt...

Az étkezésem botrány. Ma pl. 3/4 1-ig egy falatot sem ettem, egyszerűen nem volt rá idő. Délutánonként többször van nasi: chips, nápolyi, szőlő, süti, ami éppen van. Mondjuk a vacsora is sokszor kimarad.

Most blogot írok, de az agyam már a holnapon jár: szerveztem a gyerekeknek egy német foglalkozást egy vendég együttessel, el ne felejtsem fogadni őket, a könyvtárat átrendezni, reggel tízóraira megteríteni (meg a többit)...

Élj a mában, a mostban. (De már a hétvégére is készülnöm kellene, jövő héten mami szülinapja, valahogy el kellene vinni anyut.....................)

Hétfő

Reggel munka előtt anyuhoz.

Munka. Az ötödik (fizikailag nyolcadik az összevonások miatt) óra után anyuhoz, majd vissza, mert ma napközis voltam. Utána anyuhoz. Mosás, teregetés, söprés, vacsora, haza.

Itthon porszi, mosogati, szellőzteti, éthordó előkészíti (direkt írom hülén az igéket), és lassan alvás.

(Fogok rendelni a suliból ebédet, muszáj pihennem is, nem tudok az alvásidőből elvenni bevásárlás-főzésre is.)

Vasárnap

 Tegnap este anyutól hazaérve lépcsőmászás és cucckipakolás után:

Ma reggel kis ténykedés otthon, aztán anyuhoz. Nehéz reggele volt. Plusz gyógyszerrel (maradva a megengedetten belül) valamivel jobb lett. Bolt. Vissza anyuhoz. Mosogatás, ebéd. 

Mindkettőnknek beájulós alvás. 

A délután jobb volt, szörnyen gyorsan eltelt. Elpakoltam még a szunya után elmosogatott edényeket, aztán hat körül jöttem haza. (Nem hagyom ott anyut egyedül, ha nincs jól.)

A héten néztem magamnak időpontot a Da Vincibe, két éves kontrollra kell mennem. Isteni segítség, hogy legalább nekem nincsenek (már) mindennapos fájdalmaim. És az is, hogy a héten volt a gyerekeknek az őszi szünet (nekem szabadság és elrendelt munka), ezt munka mellett nem tudtam volna megcsinálni. Holnaptól viszont dolgozom. Egyelőre M. is, így anyu lelkére kötöttem, hogy amint valami csak kicsit is nem oké, azonnal hívjon, megoldom, hogy jönni tudjak. Keresni kell majd valaki(ke)t, aki(ke)t riasztani lehet, ha esetleg helyzet adódik...

Kegyetlen a nem létező egészségügyi ellátás (tisztelet azon részeinek, amik működnek), szívfacsaró nézni anyu szenvedését és közben VÁRNI, mert a tolna megyei kórházban (ott van anyu onkológusa -akivel még nem is találkozott 3 év alatt......-) egy, azaz egy onkológus orvos van. Ha nincs Sz. (húgom gyógyszerész ismerőse) és K. (asszisztens), anyu már belepusztult volna a fájdalomba. A háziorvos helyettese (ő vizsgálta anyut), K. és Sz. segítségével sikerült ezt a "tűzoltó", elégséges fájdalomcsillapító kombót kiötölni, az onkológiai "első körben Algopyrin" módszert meg engedjük el...

Aludás...

Szombat

 Reggel ténykedés otthon, majd anyuhoz. Szemétleszállítás a szeméttárolóba, maradék mécsesek dobozba, le a tárhelyre, érzékeny búcsú a tönkrement kávéfőzőtől (alias Pingvin) és ruhaszárítótól. Főzés: borsófőzelék, zabfasírt. 

Közben kooprodukcióban (magyarul coop-produkció 🤣) készült egy bólyi túróslepény. Anyu olvasta mami receptkönyvéből a recit, mondta, hogy melyik hozzávaló hol van, melyik edényben/lábosban/tepsiben szokta, én meg csináltam. 

Ebéd után beájulós alvás. Mosogatás, takarítás. 

Anyu sokkal jobban van a tegnapinál. Jó ez a gyógyszerkombó. Csak maradjon is így, amíg eljutunk az onkológushoz...

M. is felugrott délután anyuhoz, jött egy szomszéd is, B. is telefonált Németországból (rokonunk), egész jó nap volt, főleg azért, mert anyu nem szenvedett annyit.

Már este negyed nyolc múlt, itthon vagyok. Szerintem célba is veszem az ágyikómat...

Péntek

Reggel kicsit otthon, majd bolt, aztán anyuhoz. Délelőtt a húgomért, lejött anyuhoz busszal (6 óra utazás, 5 óra itt). Gyógyszerkiváltás anyunak (újabb váltás, mert szinte semmi nem hat), ebédfőzés, ebéd. Anyunak kemény délutánja volt... Estére valamivel jobb lett. Húgom haza, este aztán én is. Még két telefon anyuval. A telefon marad bekapcsolva. Alvás.

(Mostanában nagyon gyakran felébredek éjjel. Van, hogy óránként. Nehezen alszom vissza. Pedig jó lenne pihenni éjjel. Hát ez van.)

 

Csütörtök

Reggel kis itthoni ténykedés, majd anyuhoz.

Tényleg mindenki kiveszi a részét az anyunak való segítésben (pf, ez szép magyaros mondat lett...). M. intézte többek között a postát, amíg nem voltam ott (mert a városban jártam medenceövért, boltban, bankban), felugrott. Főztem ebédet: pórékrémlevest, sajtszószos tésztát salival. Isteni finom lett, anyu kétszer is evett, nagyon örültem (mert jó ideje egyáltalán nincs étvágya sem).

Ebéd után egy kis szunya, majd hivatalos iratok kitöltése, Sz-csal konzultálva gyógyszerezés-módosítás, házimunka (...). 

Holnap a húgom is leugrik Budapestről, le a kalappal előtte, mert akad szegénynek otthon is épp elég gondja-baja.

Jövő héten már dolgozom, remélem, hogy jön az a telefon az onkológiáról és hogy anyu fájdalmait addig is sikerül elviselhető szintre levinni.

 

Szerda

Estig anyunál.

 

Kedd

Idén januárban még mamié volt a hőgyészi ház (ami a fejében már tavaly júliusban leégett...). Ő már fél éve élt az otthonban, anyu két hónapja Mohácson. Amikor Hőgyészen jártunk, még bementünk a majdnem teljesen üres házba. Megnéztük a kertet, elhoztunk még apróságokat. Akkor készült a felső kép, amin novemberben, amikor anyu költözött, megállt az idő. Hőgyészen is én szoktam új hónapra lapozni a naptárt, ma megtettem anyunál (ez az alsó kép).

Ez az egy év alatt embertelen sok minden történt. Elsősorban anyuval, de általa velünk is. Többek között a hőgyészi házat eladtuk (miután anyu végigcsinált egy irtózatosan bonyolult és hosszú gyámügyi procedúrát, hogy mami hivatalos gyámja lehessen, amivel aztán annyit értünk el, hogy konkrétan semmit nem intézhet mami nevében a gyámügy kirendelt eseti gyámja nélkül...), anyu pedig beleroppant. Mindez megpecsételődött egy múlt pénteki röntgenfelvétellel, amin metasztázis látható.

Jó ideje anyu fájdalomcsillapításán munkálkodunk, eddig Skudexa és Apranax (nem kombinálva) gyomorvédővel, ami a 8-9-es fájdalmat max 7-esre képes levinni. Aki tud tippet adni jobb megoldásra, ne tartsa magában, kérem. (Az onkológián jelentkeztünk, egy hét az átfutás, mert csak egy orvos van a kórházban. Imádkozom, hogy hamar legyen időpont a további vizsgálat(ok)ra és az orvoshoz eljutásra.)

Hétfő

Hőgyész-ügyintézés.

(Közben ahányszor csak megálltunk, próbáltam elérni az onkológiát. Gyönkről sikerült is. Kis lépés, de haladás.)

Gyönk- maminál.

Hőgyész-temető.

És M-nál. (Itt is köszönöm a finom ebédet!)

Tamási- temető.

Mohács- gyógyszertár, majd anyuhoz. Aztán haza.

Vasárnap

Reggel fél 7-re elkészült az ebéd holnapra. 

Elpakolás, konyha takarítás, mosogatógépbe pakolás. Terasz takarítás, viráglocsolás, levirágzott cserepes kidobása, anyu-kaja és szemét összecucolás, le a harmadikról, szemét a tárolóba, kaja kocsi csomagtartóba. Bolt. Az üzlet előtt vettem észre, hogy nincs nálam a pénztárcám. Vissza. Fel a harmadikra. Közben M. telefonált: küldjek át egy telószámot. Pénztárca, számküldés, le a harmadikról. Bolt. Ezren. Sok az akciós cucc és kuponom is van, élek vele. Haza. Fel a harmadikra. Mosogatógép kinyit, kipakol, vásárolt dolgok ki- és elpakol. Tovább, anyuhoz. Le a harmadikról. Tárolóból vödör, be a csomagtartóba. Sparhoz nénikhez virágért. Vissza a kocsihoz. Virág vödörbe, Timi kocsiba. 

Anyunál parkolás, két szatyor és vödör virág föl. Kipakolás, vödörbe víz a virágoknak, ki a teraszra. Ebédmelegítés, ebéd. Mosogatás. Szunya. 

Eddig írtam a szunya után.

Aztán még volt kompót főzés, kávéfőzés, szendvicskészítés, italtöltés kis üvegbe holnapra, mosogatás, jött M. kicsit át, a többi egyszerűen nem jut eszembe.

Holnap hosszú út vár ránk, a terv megvan, aztán anyu állapotától függ majd.

(Az óraátállításnak meg most is tapsol a szervezetem...)

 

Szombat

Reggel nyolcra elkészült az ebéd. 

Gyertya beszerzés, matrac beszerzés anyunak. Ebéd. Anyu lepihent. Én leültem netezni, de arra ébredtem, hogy aludtam... Haza. Bolt. Vissza anyuhoz. Ott uzsi és kis házimunka. Haza. Vacsora. Alvás. 

Péntek és cuki

Annyi, de ANNYI minden történik, olyan, de OLYAN fajsúlyos dolgok.... Aki csak a blogból ismer, az nem ismer. Egyelőre nem tudok és nem akarok írni a történésekről, mert egyszerűen nem megy. A nagyvilág dolgai eltörpülnek minden mellett. A munka-gondok: smafu. De nagyon igaz: ne irigyeld mások életét, amíg nem jártál a cipőjükben...

... 

Mai cuki.

Elsősök. Feladat: rajzold le a szobádat. Az egyik prüntyő odajön hozzám.

- Lerajzolhatlak téged, hogy eljössz hozzánk és ott vagy nálunk?

😍

(Az vagyok én, aki az ajtóban áll.)

 

Mai cukik

Ma kaptam a képet. Meg új matricákat is a laptopra. Például "Mert olyan jó társaság, Timi néni".

 

Hétvége

Azt mondták: ez hosszú hétvége. Hát jelentem: nem volt hosszú...

Ősz van a teraszon is.

Szombaton (amikor nekem egész nap vasárnap volt...) finom ebéd M. jóvoltából anyunál.

Ma (vasárnap) pedig egész délelőttös itthoni takarítás után anyunál ebéd, viráglocsolás és -rendezés után itthon kipakoltam a M. által sütött piskótát és "csokikrémet" azzal a felkiáltással, hogy "Akkor fogyókúrázzunk!".

Ezt a fajta "csokikrémet" régen nagyon szerettem. Vagy 30 éve ettem utoljára, és érdekes: nem ízlik...

Ezután jöttem-mentem, de igazából semminek nem álltam neki, mert most már ANNYIRA fáj a nyakam-vállam, hogy elérte az elviselhetetlen állapotot. Így hát elővettem Koncsek Kriszta videóit és kerestem egy nyak-váll fókuszút, előszedtem a polifoamot és uzsgyi. Még a felénél sem tartottam és már éreztem, hogy segít, hogy kevésbé fáj. Tényleg nagyszerű volt, csinálni kell, közben a mindennapokban még jobban figyelni magamra (ne görnyedjek, ne üljek sokat, kellene járni legalább sétálni...), mert kegyetlen ez a folyamatos fájdalom. (Tudom: a stresszt is csökkenteni kellene, de ez nem az a világ. Ha sikerül eggyel megbirkóznom, jön kettő másik a helyére.......)