Ilyen volt az ősz falun (bejegyzés itt).
És ilyen a tél:
Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2013. január 19., szombat
Edzés: ZWOW # 17
kép: Pinterest
1. Bemelegítés
2. ZWOW # 17
Az albérletben nem mertem megkockáztatni a falra mászást, így az a gyakorlat helyett ment a fekvőtámasz.
3. Nyújtás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Motiváció
(itt)
Utolsó "régi életbeli" motiváció, holnap rest nap.
Ahhoz, hogy megváltozzon a tested, először a gondolkodásodon kell változtatnod.
Eddig sem fukarkodott az életem a kreativitás-igénylésben, hétfőtől aztán igazán megmutathatom, mire vagyok képes. Minden új lesz, minden más lesz, olyannyira, hogy nem is tudok előre tervezni. Sem étkezést, sem edzést. Változni fognak a körülmények, így változtatnom kell a gondolkodásomon is. Mindezt úgy, hogy a célom végig ott lebeg a szemem előtt. Sokan drukkoltok nekem, én pedig bízom magamban, és tudom, hogy meg fogom oldani.
De ma még "hagyományos" nap van, hát zuzkázok még egyet. :)
Utolsó "régi életbeli" motiváció, holnap rest nap.
Ahhoz, hogy megváltozzon a tested, először a gondolkodásodon kell változtatnod.
Eddig sem fukarkodott az életem a kreativitás-igénylésben, hétfőtől aztán igazán megmutathatom, mire vagyok képes. Minden új lesz, minden más lesz, olyannyira, hogy nem is tudok előre tervezni. Sem étkezést, sem edzést. Változni fognak a körülmények, így változtatnom kell a gondolkodásomon is. Mindezt úgy, hogy a célom végig ott lebeg a szemem előtt. Sokan drukkoltok nekem, én pedig bízom magamban, és tudom, hogy meg fogom oldani.
De ma még "hagyományos" nap van, hát zuzkázok még egyet. :)
2013. január 18., péntek
Bikini projekt 3
Bikini projekt 1 itt
Bikini projekt 2 itt
|
| itt |
Hogy jól álljon a bikini, nem árt átgondolni az étkezést. Eddig hétvégente előre egy hétre megterveztem, mit, mikor fogok enni, és kiszámoltam, hogy az hány kalória, mennyi fehérjét, zsírt, szénhidrátot tartalmaz. Ha dolgoztam, vagy ha utaztam, előre csomagoltam, dobozoltam. Viszont hétfőtől egy merőben új helyzet áll elő: külföldre megyek dolgozni, ahol -egyelőre- még fogalmam sincs, pontosan mi vár rám, mit fogok enni, mikor, hogyan... A csomagomba mindenesetre bekerült 10 fehérjeszelet, 1 cs fehérjepor, 1 cs zabpehely, 2 cs abonett, 2 cs zabkeksz, 1 cs diákcsemege, 1 cs korpovit. No meg a vitaminok, az Azomyr és a BCAA. A fejemben már körvonalazódik, miként lehet az étkezést megoldani. Lazán ugyan, de két lehetőségre készülök: ha lesz alkalmam edzeni, a másik pedig, ha nem lesz. De mindkét esetben az alap marad:
- Nincs cukor és hozzáadott cukros dolgok.
- Nincs finomliszt.
- Sok folyadék.
- Lassú evés.
- Figyelek a mennyiségre.
- Amennyire lehetséges, a szénhidrát nagyobb részét a nap elején fogyasztom el.
- Lehetőség szerint sok zöldséget eszem.
Azt hiszem, így túl nagy bakot nem lehet lőni. Se külföldön, se itthon. :)
Napi menü
Amit megettem:
- 3 szendvics (6 szelet U1 kenyér, 120 g light sajt, 100 g paprika)
- 1 narancs
- 60 g zabkása 2 adag fehérjeporral
- 5 db korpovit keksz 3 kocka fekete csokival
- 10 g tökmag
Belső csend. És bölcs.
Légy önmagad
EGYIK LEGFONTOSABB DOLOG AZ ÉLETÜNKBEN: MERJÜNK ÖNMAGUNK LENNI. Merjük elfogadni azt, akik vagyunk és szeressük önmagunkat. A legtöbb probléma abból adódik, hogy nem merünk önmagunk lenni, és nem tudjuk vagy merjük felvállalni önmagunkat. TE egyedi vagy. Nincs szükséged, hogy olyan legyél, mint én, vagy olyan legyél ,mint valaki más. Miért? Mert te csak te lehetsz... Egyedi és megismételhetetlen csoda. NÉLKÜLED a világ szegényebb lenne, hiányozna a te fényed, melyet lelkedben hordasz. Engedd, hogy ez a fény ragyogjon ... HISZEM: a csoda bennem VAN. Én vagyok az a csoda, amire szükségem van ... Megengedem hogy így legyen ...
![]() |
| itt |
Búcsú
Szerda este tudtam meg, hogy mehetek hétfőn Bécsbe dolgozni.
Csütörtökön mondtam meg a kollegáknak.
A gyerekeknek pedig ma, az utolsó napon.
Csaptunk egy kis "Búcsú-partit", néhány sós és édes rágcsán kívül vittem saját, lisztmentes muffint, ami mindenkinek nagyon ízlett. :)
Külön kértem, hogy ne vegyenek búcsúajándékot, de azért megleptek egy csokor csodaszép virággal.
És egy kolleganőm horgolt nekem egy őrangyalt, egy másiktól pedig kaptam egy mosolymanót és egy csodaszép képeslapot:
Ez volt életem 3. munkahelye. Hétfőn pedig megyek a negyedikre.
Real New Life, welcome!
2013. január 17., csütörtök
Motiváció
A tegnapi nap után (itt) gyakorlatilag ma kerültem ágyba. És amint lecsuktam a szemem, úgy éreztem, azonnal megszólalt az ébresztő. Ha most edzek, rohannom kell, és tudom: nem tudom teljes erőbedobással megcsinálni, annak meg nincs sok értelme. Így letudom a mai munkanapot, délután vár jónéhány intéznivaló, aztán jöhet a mai mozgásadag.
Kajám dobozolva.

Kajám dobozolva.
(itt)
2013. január 16., szerda
Yes!
Régóta készültem már erre. Bíztam benne és hittem teljes szívemmel, hogy valóság lesz. Örömmel jelentem, hogy 2013. január 21-től Bécsben dolgozom! Igyekszem hamar netet szerezni, mert szeretném írni a kis dolgaimat a blogon, és tartani a kapcsolatot az itthoniakkal.
Nem tudom, milyen lehetőségem lesz az étrendem megszervezésére.
Nem tudom, milyen lehetőségem lesz a mozgásra.
Ami biztos: meg fogom oldani! :)
Facebook page
Sokan kérték, íme, a Boszorkánykonyha Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717?cropsuccess
https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717?cropsuccess
2013. január 15., kedd
!!! Bölcs !!!
"Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni."
(Andrew Matthews)
![]() |
| itt |
Muffin-terápia
Durván, amolyan rendesen belehúzósan kezdődött 2013, és még csak 15 nap telt el... Ma rengeteget intéztem, rohantam, és este 6 körül már zsongott a fejem, és csak néztem ki belőle. Nem tudtam nekiállni semminek, csak kattogott az agyam, járt rendületlenül. Valamit tennem kellett. Lapozgattam a blogon, és találtam egy régi muffin receptet. Aha! Muffin! Süssünk muffint! Megenni? Nem, csak úgy! És nekiláttam.
Elkészült az első: muffin liszt nélkül. (Recept ide kattintva.)
Majd bekevertem a másodikat: boszimuffin. (Recept itt.)
És jött a harmadik is: mindent bele boszimuffin. (Itt.)
És a terápia hatott: kikapcsoltam, megnyugodtam. És van egy halom muffinom :)
Recept: Mindent bele boszimuffin
Amit a tálba tettem és összekevertem:
- 40 g darált, cukrozatlan mák
- 20 g chia mag
- 20 g kókuszreszelék
- 20 g amaránt
- 40 g zabliszt
- 60 g darált mandula
- 1 tojás
- 2 dl tej
- folyékony édesítő
- fél cs sütőpor.
- És mindegyik muffinba fél aszalt sárgabarack kerül.
Recept: Boszimuffin
Fogtym egy közepes tálat, és beletettem azokat a dolgokat, amikből úgy gondoltam, a végén muffin kerekedik:
Muffinformába tettem, 30 percig sütöttem.
- 1 tojás
- 15 édeske kanállal összetörve
- 1 ek vanília aroma
- 1 dl kaukázusi kefír
- 3 ek oliva olaj
- 125 g darált mandula
- 125 g Zero 6 liszt
- fél cs sütőpor
- 1 dl tej
- 100 g ribizli.
Muffinformába tettem, 30 percig sütöttem.
Recept: Muffin liszt nélkül
Fogtam egy közepes nagyságú tálat, beletettem és összekevertem a következőket:
- 2 tojás
- 1 pohár (ez a mérce) zabkorpa
- 1 pohár kókuszreszelék
- 1 pohár kaukázusi kefír
- 15 db édeske kanállal összetörve
- 3 ek oliva olaj
- 2 ek karobpor
- csöpp só
- egy nagy marék meggy
- fél cs sütőpor.
Összekevertem. Amíg a muffin formákba beleraktam a papírt, bekapcsoltam a sütőt, visszapakoltam a speizba, állni hagytam a tésztát, majd a muffin formába adagoltam, 30 percig sütöttem. (Ötlet: itt.)
Bikini projekt 2
Bikini projekt 1 itt
Cél: fogyás zsírból
Cél: fogyás zsírból
1.5 kiló van vissza az álomsúlyig. Ha simán súlyt akarnék veszteni, bele lehetne fogni szinte bármelyik divatos, őrült és egészségtelen csodadiétába. De nem teszem. Mert esetleg csak izmot vesztenék vagy vizet, és nem az a cél, hogy gyorsan 57 kiló legyek, aztán a koplalás után visszaszedjek jó néhány kilót, zsírként.
- Egyszerű matematika
Ha több energiát viszünk be a szervezetbe, mint amennyit az felhasznál, a felesleg le fog rakódni- zsír formájában. Ha kevesebb energiát viszünk be, mint amennyit felhasználunk (de nem alapanyagcsere érték alatt!), megindul a zsír leépítése. Ez megoldható egyszerűen az étkezésre való odafigyeléssel, de sokkal hatásosabb testmozgással. Itt írtam róla bővebben.
- Kalóriaszámolás
Holt nagy hülyeségnek tartottam a kalóriaszámolást, de amikor már mindenfélével kísérleteztem, mégsem jöttek a várt eredmények, belevágtam, és nem bántam meg. Mert a dolog működik. Nem beszélek rá senkit, csupán saját magam (is) nagyon jó módszernek tartom. A neten rengeteg kalkulátor és étrend tervező program segíthet ebben. Itt is írtam róla.
- Alakformálás
Meggyőződésem, hogy ha valaki éppen el akarja kezdeni az életmódváltást, és csak annyit változtat az étkezésén, hogy kilövi a cukrot és a finomított lisztes cuccokat, esetleg kicsit csökkent a kajaadagon, akkor legelőször szinte mindegy, milyen mozgásformát kezd el (persze az eü. dolgokat egyénileg figyelembevéve). A youtube-on rengeteg videó megtalálható, a net tele van edzésajánlatokkal, biztosan akad valami, ami tetszik, amit bír az ember. Anno 5 perc Rubint Rékát bírtam. ;-) Három év múlva lenyomtam az Insanity-t. Persze a legmázlistább az, akinek lehetősége van edzőterembe menni, én is erre gyúrok. :-)
Mivel az elsődleges célom az 57 kiló elérése, és az időmből is ennyire futja, Zuzana ZWOW edzéseit csinálom. Amin változtatok: kifulladásig fogom csinálni, nem "csak" annyi kört, amennyit Zsuzsi. Ezekben mindig vannak erősítő, saját testsúlyos gyakorlatok is, így vigyázok a pici meglévő izomzatomra. Emellett heti 2-3-szor lesz egy ugróköteles kiegészítő mozgás is.
Fontosnak tartom az edzés előtti bemelegítést (felkészül a test a terhelésre, megelőzhetők kisebb-nagyobb balesetek) és az edzés utáni nyújtást is.
- Bőrápolás
Hogy jól álljon a bikini, nem árt, ha az ember a bőrét is jó állapotba hozza, hiszen bikiniben -majdnem - minden helyzetnél többet mutatunk meg belőle! Annyiban mákom van a bőrömmel, hogy a karfiolokat a hűtőmben tárolom, nem a combomon. Szóval nem éppen feszes a bőröm a fenekemen és a combjaimon, de nem is szörnyen narancsbőrös. Viszont őszintén megmondom: nem igazán fordítottam eddig rá túl sok időt és figyelmet. De ahogy az első részben jeleztem már, jobban oda fogok figyelni. Vizet eleget iszom, az ételek tápanyag-összetételére figyelek, ez már nagyban hozzájárul ahhoz, hogy majd' 40 évesen gyakorlatilag nincs különösebb probléma a bőrömmel. (Az mellékes, hogy ezer dologra allergiás vagyok, amikről tudom, azokat hanyagolom is.)
Beterveztem a heti egyszeri testradírozást és a krémezést.
Akinek lehetősége van, járjon masszázsra, szaunába, gőzfürdőbe. Lehet venni hideg-meleg váltózuhanyt is, ami jó hatással van a vérkeringésre, élénkíti a nyirokrendszert, fokozza az anyagcserét, energetizál.
- Belső csend
Talán ez a legfontosabb. A blog keresőjébe írva, hogy belső csend, megtalálhatók az anyagok, amikkel dolgozom. Magamon. Magamért. Mert az élet rövid, és ezt a kis időt jól szeretném hasznosítani.
Edzés: ZWOW # 14
Az utóbbi napok hírei-izgalmai miatt enyhén szólva fáradt vagyok. Este alig 2 oldalt tudtam olvasni, aztán beájultam. Reggel órára keltem negyed 6-kor, olyan úthengeres állapotban. De nem volt időm szundizni vagy tötymörögni, várt az edzés.
1. Bemelegítés
2. ZWOW #14
Kézi súlyzó híján zöld gumikötelet használtam.
Az utolsó fekvőtámasz után nem tudtam felkelni, de aztán felmostam magam és jött még 10 perc ugrókötél-taposás: 1 perc sima kötél, 1 perc irdatlan iramú, 1 perc magas térd váltásban.
3. Nyújtás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
1. Bemelegítés
2. ZWOW #14
kép: Pinterest
Kézi súlyzó híján zöld gumikötelet használtam.
Az utolsó fekvőtámasz után nem tudtam felkelni, de aztán felmostam magam és jött még 10 perc ugrókötél-taposás: 1 perc sima kötél, 1 perc irdatlan iramú, 1 perc magas térd váltásban.
3. Nyújtás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
2013. január 14., hétfő
Bölcs
"Használj ki minden lehetőséget az életben,
mert ha egyszer elszalasztod őket,
nagyon sokára térnek csak vissza."
(Paulo Coelho)
Motiváció (reggelre)
Holnap reggelre motiváció. Mert akkor nem lesz rá időm. Ami számomra fontos ebből a kis filmből: az életmódváltás csak egy dolog az életben. Ahhoz, hogy tényleg változtatni tudjunk, fel kell nőni agyban, rendet kell tenni fejben, rendet kell rakni magunkban és a környezetünkben. Sokszor jól jön egy külső segítség, de egyedül is meg lehet csinálni. Csak el kell felejteni azt a kifejezést, hogy "nem tudom". Átváltani, átprogramozni arra, hogy "tudom". És akkor nincs lehetetlen. :)
Napi menü 01. 14.
Reggeli: Szendvics (2 szelet U1 kenyér, 4 szelet sonka, paprika)
Tízórai: Tojásos szendvics (2 szelet U1 kenyér, 2 főtt tojás, csöpp mustár)
Ebéd: Zabkása (30 g zab, 1 adag fehérjepor), 1 narancs
Uzsonna: 100 g uborka, 4 szelet sonka, 1 kaukázusi kefír
Vacsora: 1/3 rakott zöldség, 20 g gombapörkölt maradék
+1: 90 g túró, 20 g tejföl, kis édesítő
Folyadék: 3 liter felett
Összesen: 1416 kcal, 117 g F, 105 g CH, 53 g zsír
Bikini projekt 1
Hogy jól álljon a bikini... Három éve 79 kiló voltam. Előtte olyan 64, egy év alatt sikerült meghíznom 79-re. Amolyan igazi zsufa, pufi, dagi, úszógumis, kapaszkodós, tenyeres-talpas menyecske lettem. Egészen odáig -azon kívül, hogy világ életemben testképzavarral és kisebbségi érzéssel küzdöttem- nem foglalkoztam a dologgal, könnyebb volt a kólába és a chips-be, no és amúgy a folyamatos evésbe menekülnöm. Nagyon nagy szerencsémre kaptam egy megjegyzést (hogy bálna vagyok), és ez volt az a pont, amikor a fejembe vettem: ez így nem maradhat: majd én megmutatom!
Hosszú utat jártam be azóta, Rubint Réka, futás, EAP, Insanity, Asylum, Les Mills Pump, Zuzana Light; koplalás, Update, majd 2012-től kalóriaszámolás, így ma 58.5 kiló vagyok, és folyamatosan haladok tovább a célom felé.
De hogy jól álljon a bikini, át kell gondolnom pár dolgot.
Teljes bizonyossággal tudom, hogy az edzőtermi edzéssel és a megtalált étrendemmel nyárra csúcsformába jöhetnék. Aki ismer, tudja, hogy nem kifogásgyártás miatt nem jutok el terembe. De addig is meg kell oldanom itthon az edzéseket, és folytatnom az étrendet a lehető legolcsóbb, legegyszerűbb alapanyagokból.
1. Légy realista!
Fél év alatt nem lehet az ember otthoni edzéssel fitnesmodell, ha csak nincs egy teljesen felszerelt saját konditerme és egy jó személyi edzője. Így amit elvárok magamtól: az étrend tökéletes betartása, a tervezett edzések maximális végrehajtása.
2. Dolgozz az önbizalmadon!
Nálam ez nagyon fontos dolog: gyerekkori ismerősökkel találkozva és a témáról beszélgetve sorozatosan az derül ki, hogy mások szemében egyáltalán nem voltam kövér, eszükbe sem jutott, hogy van valami "nem odavaló" többlet a testemen. A nagyszüleim neveztek a hugomat és engem is "viccesen" Stämmbilinek, ami tuskócskát jelent, én meg komolyan vettem. Gyakorlatilag 38 évesen kellett rájönnöm, hogy egyedül én voltam az, aki kövérnek, vastagnak láttam magam, és ez a lökött gondolat miatt éltem ilyen sokáig abban a tudatban, hogy dagadt vagyok, akit nem lehet szeretni!
Nem könnyű dolog, de átprogramozom az agyamat, ugyanis kövér egyáltalán nem vagyok, még csak dundi sem, alig akad rajtam itt-ott egy kis fölösleges zsír, és S-es ruhák is jók rám, szóval teljesen rendben vagyok! Az más kérdés, hogy alakulni, feszesedni, izmosodni szeretnék még.
3. Szabályok
A blog indulásakor (itt írtam) lefektettem saját szabályaimat saját magamnak. Nézzük, mi jó, mi az, amin változtatni kell.
- Megtervezem az étkezésemet. Pipa. :) (Étkezési terv itt.)
- Tudatosan este előkészítem a másnapi kaját. Pipa, azzal a kiegészítéssel, hogy a múlt héten egyszer nem tettem meg, és borult az egész másanpom. Erre tehát jobban kell figyelnem.
- Hetente elkészítem az edzéstervemet. Pipa. (Edzésterv itt.)
- Betartom a pihenést. Pipa. (Pl. ma is pihinapom van.)
- Folyadék minimum 2-3 liter. Pipa.
- Mérés. 2013-tól igyekszem minden reggel mérlegre pattanni (mindig reggel, ébredés után), a kis füzetemben jegyzem az aznapi értéket, de csak hogy lássam a változás ütemét. Centizés vasárnap reggel van. Szóval pipa.
Amit most még felveszek a listára:
- Igaz, hogy elég folyadékot iszom, figyelek arra, hogy minden nap egyek gyümölcsöt, zöldséget, szörnyen ritkán fogyasztok magas zsírtartalmú ételeket (nagy ritkán pár szelet kolbászt), étkezések között nem csokit, sütit, hanem gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztok, nem eszem cukrot, finomított lisztet kegyetlenül ritkán, heti 5-6 napot sportolok, szedek vitaminokat; viszont a bőrömmel -mivel még nincs vele extra probléma- kívülről nem igazán foglalkozom. Így felkerül a listára a heti egyszeri bőrradír, és a minimum másnaponkénti testápolózás.
- A napi kajámat akkor is előkészítem előző este és dobozolom, ha itthon vagyok.
- Nem nézem az órát, mikor ehetek megint. Eleve jelzi a testem, pl. korog a gyomrom. Ha megéhezem, nem evéssel kezdek, hanem iszom 1-2 pohár vizet. Sokszor a test éhségként jelzi, ha szomjasak vagyunk csak.
- Minden mérföld egyetlen lépéssel kezdődik. Eddig egyszerre akartam mindent: fogyni, izmosodni, feszesedni (...), most lassítok. Mivel nagyon kevés edzésre van időm (azt viszont megcsinálom), elsődleges célként kijelölöm az álomsúly elérését (57 kg). Aztán jön az izmosítás.
- Habár majd' minden irodalom azt mondja: állíts magadnak a célodhoz határidőt, nálam ez a súlyvesztés terén nem megy. Talán bepánikolok (igen, attól, hogy sikerülhet), talán túl nagy így a nyomás, így hát nincs határidő. Ha tartom az étkezést és odateszem magam 110 %-ban az edzésen, akkor van változás. Ha nincs változás, elszúrtam valamit.
- Az edzést minimum 100 %-os erőbedobással csinálom.
- Megfogadom P. (Hús-vér motiváció itt) tanácsát: "A Jóisten csak a mai napot adta céljaid eléréséhez".
(Coming soon: Bikini projekt 2: Fogyás, zsírégetés)
2013. január 13., vasárnap
Napi menü 01. 13.
Motiváció itt
Edzés itt
Tízórai: Narancsos falatszendvics (100 g narancs, 1 szelet U' kenyér)
Ebéd: Szörnyen hamis rakott krumpli (1/3 rész)
Uzsonna: Meggyes-mákos zabkása (30 g zabpehely, 50 g meggy, 5 g mák, 1 adag vaníliás fehérjepor)
Vacsora: 150 g sült hús, 95 g tegnapi gombapörkölt.
És később eszek még 90 g túrót 20 g tejföllel.
Összesen: 1279 kcal, 107 g F, 96 g CH, 47 g zsír.
Folyadék: 3 liter felett :)
Heti menüterv itt
Heti edzésterv itt
Hónapforduló
2012. július 13-án, pénteken indult útjára a Boszorkánykonyha. Voltak szép, még szebb, nehéz és még nehezebb napok is. De sorban megtanulom a leckéket, és erősebb, tapasztaltabb vagyok mindegyiktől. :)
Köszönöm minden Olvasómnak a bizalmat, az érdeklődést, a kérdéseket, a kritikákat, a megjegyzéseket, az észrevételeket, a figyelmet, a biztatást, a rengeteg motivációt, a 86074 oldalmegjelenítést.
Csodás mindennapokat kívánok szívből mindenkinek :)
3. heti edzésterv
| kép |
1. hét
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
EDZÉS
|
ZWOW
# 2
|
ZWOW # 3
|
-
|
ZWOW # 4
|
ZWOW # 5
|
ZWOW # 6
|
ZWOW # 7
|
+ 15 perc taposás,
ugró-kötelezés
|
+ 10 perc kardio
|
2. hét
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
EDZÉS
|
ZWOW # 8
|
-
|
ZWOW #9
|
ZWOW # 10
|
ZWOW # 11
|
ZWOW # 12
|
ZWOW # 13
|
+ 10 perc ugró-
kötél
|
+ 15 perc ugró-
kötél
|
+ 10 perc ugró-
kötél
|
3. heti edzésterv:
3. hét
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
EDZÉS
|
-
|
ZWOW # 14
|
OFF
|
ZWOW # 15
|
ZWOW # 16
|
ZWOW # 17
|
RNL??
|
Edzés: ZWOW # 13
1. Bemelegítés
2. Tabata Zuzkával
3. 10 perc ugrókötelezés
4. Alapos nyújtás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
2. Tabata Zuzkával
3. 10 perc ugrókötelezés
4. Alapos nyújtás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Motiváció
Mert az életmódváltás, a megfelelő táplálkozás, az edzés egyáltalán nem csupán esztétikai kérdés.
"A „sörhashoz” hasonlóan, melyet inkább férfiak esetén használunk, találó szó az angol „Muffin top”, mely azokra a hölgyekre utal, akik kisebb-nagyobb úszógumit „növesztettek” derekuk köré. Az ilyen típusú elhízás (...) igen jelentősen megnöveli a stroke és szívinfarktus valószínűségét. Friss kutatások szerint ez az elhízási mód legalább annyira veszélyes, mint napi egy doboz cigaretta elszívása.
Forrás: Journal of the American College of Cardiology
A legérdekesebb a dologban az, hogy alapvetően nem csak a túlsúly mennyisége számít a betegségek kialakulása szempontjából, hanem az is, hogy hova lokalizálódik a zsírszövet.
Korábbi tanulmányok már kimutatták azt, hogy azok a hölgyek, akik „körte” alakkal rendelkeznek, tehát a felhalmozódott zsírszövet nagy része a fenéken, combokon helyezkedik el, kisebb valószínűséggel kapnak infarktust vagy stroke-ot, mint „alma” alakú társaik, akiknél a zsírszövet a derékra rakódott le.
A legérdekesebb a dologban az, hogy alapvetően nem csak a túlsúly mennyisége számít a betegségek kialakulása szempontjából, hanem az is, hogy hova lokalizálódik a zsírszövet.
Korábbi tanulmányok már kimutatták azt, hogy azok a hölgyek, akik „körte” alakkal rendelkeznek, tehát a felhalmozódott zsírszövet nagy része a fenéken, combokon helyezkedik el, kisebb valószínűséggel kapnak infarktust vagy stroke-ot, mint „alma” alakú társaik, akiknél a zsírszövet a derékra rakódott le.
A Mayo Klinika tanulmánya szerint a derék körül kialakult zsírszövet duplájára növeli a stroke és szívinfarktus valószínűségét!
A derék körüli zsírszövet aktívabb, mint más zsírszövetek, aki ilyen típusú elhízásban szenved, annál nagyobb valószínűséggel emelkedik meg a vér koleszterin-, és vércukor szintje és nő a vérnyomása.
(Forrás: Dr Tihanyi László, http://fogyas.drtihanyi.hu/cikk/sorhas-vagy-muffin-top-vs.-szivbetegseg)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















