Lehetne az is a blog címe, hogy A leglassabban alakuló nőci. Viszont az is, hogy a kitartó csaj. Mert hogy mindkettő igaz.
2009-ben jött a nagy ötlet, hogy elég volt a takargatásból, a bujkálásból, a három lépés utáni fújtatásból, az önutálatból: normálisan akarok kinézni, jól akarom érezni magam a bőrömben, nem akarok többé szégyenkezni a strandon!
RR, ős-Update kezdés után EAP, Insanity, és nagyon lassan, de biztosan megindult a változás.
Embertelen mennyiségű szakirodalmat olvastam, hihetetlen, mennyi mindent tanultam, tapasztaltam.
Az anno mindenevő, egész nap zabáló lányból egy odafigyelő, fegyelmezett, először önmagához túl szigorú, majd az élhető edzés- és ételmennyiségre összpontosító boszi vált. Egy olyan ember, aki ma már nagyon hálás azért, hogy 2009-ben belevágott az élet-mód-váltásba. Olyan nő, aki tudja magáról, hogy nem bombázó, hogy nem tökéletes, hogy van még bőven mit alakulni, de aki azt is tudja, hogy minden egyes befektetett perc, korai felkelés az edzés miatt, minden falat tonhal és egyéb saláta a csoki helyett nagyon is megérte. Mert jó az irány, egészséges vagyok, és ha tényleg kegyetlenül lassan is, de alakulok. Ruhában már nagyon jól érzem magam a bőrömben, bikiniben sem takargatom magam. Mostanában nem számolok kalóriát és makrokat, akkor eszem, ha éhes vagyok. Nem kapok sikító frászt, ha kimarad egy edzés, hiszen 99%-ban tartom magam a tervemhez. Ha megkínálnak -jó- csokival, megeszek egy kockát és nincs lelkiismeret-furdalásom.
Fontos állomás az élet-mód-váltásomban, hogy már nem vagyok TÚL szigorú magamhoz, képes vagyok nem minden ELÉ helyezni a változni akarást, képessé válok beilleszteni a jó étkezést és a mozgást a mindennapjaimba.
Azt is pozitívumnak tartom, hogy egyre kevésbé van szükségem külső megerősítésre. Persze jólesik, ha azt hallom, hogy jól nézek ki, de számomra fontosabb, hogy tudok tükörbe nézni, hogy van már néhány csinos, nőcis ruhám, hogy a szilveszteri buliban képes voltam öt órán keresztül folyamatosan táncolni, mert simán bírtam szuflával, sőt nagyon jól éreztem magam, mert nem azzal voltam elfoglalva, hogy jajdekövérvagyok, jézusomhogynézekki, mindjártszétszakadrajtamaruhám.
Nagy változás még, hogy nem akarom már életmódváltás ügyileg megváltani a világot. Nem szólok, ha valaki f.o.s kategóriát eszik, ha nem mozog, ha folyamatosan tömi magát. Mert nem az én életem. Ha bárki kérdez, véleményt, segítséget kér, mindig nagyon szívesen válaszolok, segítek, adok ötleteket; de aztán hogy ki mit kezd ezzel, az már nem az én dolgom.
Van még egy-két nagy dolog, amin változtatnom kell a saját életemben, az is meglesz. Mert én már TUDOM, hogy a saját életem rajtam múlik, egyedül én tehetek magamért, senki nem tud helyettem lefogyni, senki nem fog helyettem súlyzókat emelgetni ahhoz, hogy izmosodjak, senki nem tud helyettem úgy enni, hogy az nekem jó legyen és támogassa ezzel a céljaim elérését. Csak én tehetem meg magamért, hogy beállítom az ébresztőt és felkelek reggel edzeni, és csakis magamnak tartozom elszámolással arról, hogy mit, mennyit ettem, arról is, hogy mit mutat a tükörkép.
A mai eszemmel jóval korábban nekiálltam volna a változtatásnak, de ehhez fel kell nőni, meg kell érni, és elsősorban fel kell ismerni, ha már nagyon rossz a helyzet. Kell az a bizonyos "katt" a kezdéshez, aztán nagy adag kitartás, tanulás, fegyelem. De ha ez megvan, utána már nincs megállás.
Tényleg minden fejben dől el.
Tényleg meghozza az eredményt a kitartó munka.
Tényleg csak az veszíthet, aki el sem kezdi vagy feladja.
A lehetetlen tényleg nem létezik!
(Megtalálsz a Facebookon is:
Boszorkánykonyha)
