Tavaly február óta folyamatosan beteg vagyok.
Idén nem volt egy olyan nap, hogy ne fájt volna valamim. Túl vagyok egy "influenzán", a jobb kézfejem 2018 óta fáj, de idén túlzásba viszi, már alig tudok sebességet váltani és a kormányt tartani, írni, zöldséget pucolni. Tavaly határoztam el, hogy rendbe tetetem a fogaimat, de ha elkezdtük az egyik kezelését, begyulladt egy másik, szedtem antibiotikumot egy tályog miatt, aztán foghúzás lett a vége. Múlt héten elment a hangom, péntekre teljesen. Egész hétvégén nem beszéltem, mára van hangom, viszont hajnalban brutál hasmenésre ébredtem... Alig takarítottam le magam meg a wc kagylót, már mentem is megint. Most reggel fél 9 van, már csak fél óránként megyek, lassan talán kiürülök...
De most már komolyan nem hiszem el ezt az egészet.
Írtam reggel K-nak, a háziorvos asszisztensnek, hogy mi a helyzet, vegyen táppénzre, és az orvosnak a NetDoktor appon. K. vissza is írt, hogy rendben, sajnos járvány van. Intéztem mindkét suliban a hivatalos köröket. Dél körül pedig felhívott a doktornő (!), kikérdezett, tanácsokat adott. Úgy tapasztalja, hogy 3-4 nap ez a hasmenés mizéria...
Azt hittem dél felé, hogy kiürültem, ennyi volt. Aztán csavarodtak egyet a beleim és megint a wc-ben találtam magam, jó 10 percig csak ürültem, ürültem. Komolyan: tudom, hogy nagyon hosszú a bélrendszer, de mégis honnan jön ennyi végtermék?
Ledőlök, hátha tudok kicsit pihenni...
Mára teljesen elment a hangom. Valószínűleg hangszálgyulladás. Gyógymódja: némaság. Így ma némaságot fogadtam. Kölcsönkértem az 1. osztályból egy törölhető táblát, azzal oldottam meg a beszédhiányt. A b-i és a sze-i suliban is jól működött, a gyerekek nagyon jól vették, a kollégák és A., a pedagógiai asszisztens nagyon sokat segített B-on, Sze-ben is N., a ped.asszisztens, a kollégák és a gyerekek is partnerek voltak. Sőt a táblával mentem boltokba is. Mindenki empatikus volt, hálásan köszönöm. A. írta este, hogy hogy sikerült az Activity.napom, jót nevettem magamban rajta. 99.9%-ban szuperül, a 0.1%- nak pedig nem hagyom, hogy elrontsa a többit.
Délutánra a derekam is beállt, a fogam helye Flectorral elviselhető.
Szeretem az igaz történetekről szóló filmeket. Mert megmutatják, hogy lehetetlen helyzetekből is lehetséges a kiút, reményt adnak, segítenek, hogy én se adjam fel, feltöltenek.
Sokszor kaptam már "fentről" "jelet". Volt, hogy pontosan megmondtam előre, mi fog történni (pl. gyerekként, hogy kiesik a kocsink kereke, pedig semmi látható-hallható előjele nem volt, a család meg tudja erősíteni; a 90-es években megéreztem, hogy dédapám meghalt (pedig Németországban voltam unokanővéremmel, se mobil, se internet nem volt akkor még, egyszerűen éreztem, hogy Opa ott áll mögöttem); felnőttként tejföl ködben hazafelé a munkából egy hang azt mondta: álljak meg, meg is álltam a "semmiben", amikor halványan világítani kezdtek állatok szemei a fényszóró fényében: egy szarvas-/őzcsorda ment át előttem az úton...). És azóta is folyamatos a "jelzés", csak én nem, vagy csak későn figyelek rá:
Anyu, két éve január 6-án értél át a szivárványon.
Ahhoz, hogy minden úgy lehessen, ahogy szeretted volna, január 26-án tudtunk eltemetni.
