2017. július 9., vasárnap

Mai mocorgó (súlyzós+futópad kombó)


A mai edzés nem az előre tervezett. Egészen egyszerűen azért, mert begyulladt a csuklyás izmom és a trapéz izom egy darabkája (huzat+rengeteg vezetés+klíma a kocsiban+edzés+rossz ülés testtartás...), ennek meg kell gyógyulnia, addig nincs felsőtest edzés, legalábbis váll biztosan nem. Ma pont a felsőtest jött volna. Konzultáltam M-sal, aki irányítja az edzéseimet, így az eheti 3. termes edzés a felsőtest helyett újra láb. Túledzeni magam nem fogom így, hogy szerdán volt az előző láb edzés, mert egyelőre kis súlyokkal dolgozom, hiszen ez a bevezető hónap volt csak.

Az edzések mellé szoktam tenni egy 40 perces kardiot. Ma kicsit megvariáltam, nem az edzés végén ment a 40 perc, hanem közben, kicsit intervallosan.

Az ismétlésszámok 8-ra csökkentek, cserébe nem 3, hanem 4 kör van egy gyakorlatból.

Lábtolót ma használtam először. Tudtam, melyik gép(ek), tudtam, hogy oldalt a karral kell valamit csinálni, de fogalmam sem volt, pontosan mit, hogyan, pedig a neten is már ezer videot megnéztem róla. Mivel teremedző ma sem volt, kinéztem magamnak egy fiatalembert, aki lábra is edzett (nem akartam elhinni korábban, de látom: a legtöbb pasi csak felsőtestre edz), megkérdeztem, megmutatná-e a lábtoló használatát. Nagyon rendes volt, jött is és mindent elmondott készségesen.

Szóval a mai edzés:

idő
sebesség
dőlésszög
5 perc
5.5 km/h
1%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
levezetés

- lábfeszítő 4x8
- farizom 4x8

idő
sebesség
dőlésszög
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
levezetés

- lábtoló 4x8
- lábhajító 4x8

idő
sebesség
dőlésszög
5 perc
5.5 km/h
1%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
2 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
levezetés

- ülő vádli 4x20
- álló vádli 4x20

idő
sebesség
dőlésszög
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
7 km/h
6%
1 perc
5.5 km/h
4%
1 perc
levezetés

- hasprés 4x20
- római pad 4x8
- lábemelés 4x15

- nyújtás.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése