Igazán intenzív, kalandos, testet-lelket formáló hétvége után ülök épp a gép előtt.
Somogyvámoson bevettem az utolsó antibiotikumot. A kihúzott fogam helye meseszépen gyógyul, az állkapcsomon egyetlen, minimális duzzanat. Fájdalom jelentkezik még, ráfeküdni nem tudok, de második napja nem élek fájdalomcsillapítóval.
A Krisna-völgybe évtizedek óta készültem. Akkoriban még kicsi volt, szerintem inkább fesztivál jellegű (legalábbis így emlékszem). Nem néztem meg előtte a neten, nem voltak elvárásaim, csak annyit tudtam: szeretnék eljutni oda, csak egy napra. A múltkori tari Buddha Park látogatásunk óta M. kérdezte, van-e közelebb hasonló hely, mert nagyon tetszett neki (is). Mondtam neki Somogyvámost, ő pedig utánanézett és így töltöttünk ott egy hétvégét.
Engem leginkább az egyszerűség fogott meg, a természettel történő egyszerre lélegzés, a színek, a légies könnyedség, a feltétlen hit, a mosoly, a nevetés. Az élettel teliség. Amit az ételekben is egyértelműen érezni lehetett. Mindent maguk termelnek, természetesen, vegyszermentesen. A zöldségeknek olyan íze volt, mint régen azoknak, amiket a saját kertünkből szedtünk. Annyira laktató ételeket ettünk, amilyeneket már régen nem. Az a buci a reggelinél annyira tömör volt, hogy nem kellett belőle 3-4, mint a teszkós zsemléből, az egy is bőven elég volt. Jó példa erre a mai reggelim, ami kitartott délutánig (ugye a defekt kaland miatt kimaradt a mai ebéd. És itt szeretném megjegyezni, hogy amíg más szállodákban a mindenféle tiltó tábla mellé azt is kiírják, hogy az étteremből nem vihető ki semmi, M. megkérdezte, elhozhat-e egy almát, azt mondták: persze, természetesen (!).). Igen: délután 3-kor kordult meg a gyomrom. A húsmentesség nem okozott gondot. Sosem rajongtam a húsért, most is inkább füstölt szalámit, sonkát eszem szívesebben, de ha nincs, az sem baj.
A szállásunk is egyszerű volt, de nagyszerű.
Volt egy megtekinthető festménygaléria is a főépületben, hát csodaságokat láttam. Sőt kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam a festést. (Vicces, mert amúgy rajzolni sem tudok, mégis kipróbálnám.)
Olaszországban indiai szakács volt a kollégám, ő készített eredeti indiai ételeket, azóta sem felejtettem el az ízüket, sőt sokszor készítettem én is indiait. Itt megelevenedtek ezek az ízek. M. is kedveli. Azt mondta, holnap készít egy dahlt (indiai leves).
A defekt után meg kellett állnunk benzinkúton guminyomást ellenőrizni. Akkor láttam a sok fehér és citromsárga növény között egyetlen narancssárgát. Sokkal szebb volt mint a fotón.
Vasárnapi vacsora itthon.
Mozgásban is intenzív volt a szombat:
A bejegyzés hétfőn, késő este folytatódik.
Kemény iskolai dolgok történnek, még nem írhatok róla. Holnap este tartunk egy rendkívüli szülőit, utána majd...
Ma (hétfő) munka (6.50-15.15) után anyunál (igen, a lakásában) garázsvásár. Sok dolgot elvittek, aminek nagyon örülök. Aztán haza. M. készített egy indiai dahlt, szépen besűrűsödött, én ehhez főztem bulgurt, készítettem salátát, ezt viszem holnap ebédre.
Január 6. óta ma először nem csont fekete ruhát viseltem. Ez csak annyira jelzés, hogy igyekszem tudatosan elfogadni anyu halálát, és azt is, hogy mivel én még itt vagyok, nekem valamiért élnem kell (KELL), és amíg itt vagyok, szeretném megtudni, miért. Tényleg igyekszem, aki járt már a cipőmben, tudja, hogy ez nem egyszerű.
Az életemben most nagyon sok minden a feje tetején áll. A hétvége sokat töltött rajtam (nem csoda, hogy bakancslistás volt a Krisna-völgy). Igen: most (MOST) kell élni, megtenni, amit még tehetünk, elmenni, ahova még mehetünk (...).
