Vasárnap

Még a Zselic tetején. Reggeli a barátokkal. 

Már a völgyben. Úton vissza a valóságba. 

 

Szombat

Novemberi idő.

Reggeli. 

A szobában pöppet hideg. 

Kaposvár. 

Frei. 

Szabadulószoba. Nem jutottunk ki, de nagyon nagy élmény volt. 

A szálláson közös baráti vacsora, csupa házi, minden finom; beszélgetés, zenehallgatás -retro parti- , éneklés. 

Holnap vissza a valóságba. 

Péntek

Felkelés. Anyuhoz. Munka. (Köszönöm kollegáimnak, hogy kicsit előbb eljöhettem!) Suliból ebédfelvitel anyuhoz, akihez már reggel leutazott a húgom Budapestről. Haza. Pipi, aztán indulás. Az augusztus óta szervezett baráti találkozóra. 

Igyekszem lazítani, kikapcsolni, de nagyon nehéz ide koncentrálni. 

Szerda

 

Élj a mában, a mostban. 

Most szólalt meg az ébresztő, felugrok, a világomat nem tudom. Első gondolat: anyu. Most kell kelnem, öltözz, Timi, most kell menned.

Most ülök az autóba, de már az agyam egy lepéssel előrébb: ne felejtsem el az éthordókat kitenni és már reggel tízóraira megteríteni (táppénzen van a konyhásunk, ilyenkor nincs helyettes...).

Most parkolok le anyu előtt, miközben kutatok a kezemmel a zsebemben a lakáskulcs után, már az jár a fejemben: fel kell vinnem neki, amit hoztam.

Most vagyok anyunál, még félig alszom, de ha csak ránézek, látom, mennyire fáj neki. Váltunk pár szót, de már azon jár az agyam, vajon hova kell mennem első órára, és hogy az onkológiát muszáj elérnem.

Most indulok anyutól. Menet közben még mindig nem jut eszembe, mi lesz az első órám, de az éthordót ki kell tennem, meg kell terítenem, és onkológia. Három dolog a fejemben, megy ez nekem...

Most parkolok le a sulinál, de már figyelmeztetem magam: B-nek nem szabad elfelejtenem odaadni a tepsiket.

Most érek be a tanáriba, rápillantok az órarendemre: első-második összevont német lesz, szupi. Eszembe is jut, hogy mit terveztem erre az órára, de mivel sűrű nap, nem lesz időm előkészülni, jöhet a B terv. Odakészítem, de már megyek is ki az ebédlőbe teríteni.

Most órám van, de fél füllel figyelem a telefonomat, hívnak-e az onkológiáról. Kicsöngetnek, hívom az onkológiát. Az első szünetben nem vették fel.

És sorolhatnám, az egész nap így telt. 

Az onkológiát 70 hívás után elértem: talán jövő héten sorra kerül anyu... Mondtam a nővérnek: talán kibírja addig...

Listám van mindenről, igyekszem helyt állni a munkában, itthon, anyunál, nagyon nehezen megy energiával. Az ebédet mától rendelem a suliból anyunak is, magunknak is.

M. ma itthon volt, sokat segített: volt délelőtt kicsit anyunál, ott is besegített a házimunkába, gyógyszert iratott anyunak, ki is váltotta, ebéd után mosogatott, én törölgettem, boltban volt...

Az étkezésem botrány. Ma pl. 3/4 1-ig egy falatot sem ettem, egyszerűen nem volt rá idő. Délutánonként többször van nasi: chips, nápolyi, szőlő, süti, ami éppen van. Mondjuk a vacsora is sokszor kimarad.

Most blogot írok, de az agyam már a holnapon jár: szerveztem a gyerekeknek egy német foglalkozást egy vendég együttessel, el ne felejtsem fogadni őket, a könyvtárat átrendezni, reggel tízóraira megteríteni (meg a többit)...

Élj a mában, a mostban. (De már a hétvégére is készülnöm kellene, jövő héten mami szülinapja, valahogy el kellene vinni anyut.....................)

Hétfő

Reggel munka előtt anyuhoz.

Munka. Az ötödik (fizikailag nyolcadik az összevonások miatt) óra után anyuhoz, majd vissza, mert ma napközis voltam. Utána anyuhoz. Mosás, teregetés, söprés, vacsora, haza.

Itthon porszi, mosogati, szellőzteti, éthordó előkészíti (direkt írom hülén az igéket), és lassan alvás.

(Fogok rendelni a suliból ebédet, muszáj pihennem is, nem tudok az alvásidőből elvenni bevásárlás-főzésre is.)

Vasárnap

 Tegnap este anyutól hazaérve lépcsőmászás és cucckipakolás után:

Ma reggel kis ténykedés otthon, aztán anyuhoz. Nehéz reggele volt. Plusz gyógyszerrel (maradva a megengedetten belül) valamivel jobb lett. Bolt. Vissza anyuhoz. Mosogatás, ebéd. 

Mindkettőnknek beájulós alvás. 

A délután jobb volt, szörnyen gyorsan eltelt. Elpakoltam még a szunya után elmosogatott edényeket, aztán hat körül jöttem haza. (Nem hagyom ott anyut egyedül, ha nincs jól.)

A héten néztem magamnak időpontot a Da Vincibe, két éves kontrollra kell mennem. Isteni segítség, hogy legalább nekem nincsenek (már) mindennapos fájdalmaim. És az is, hogy a héten volt a gyerekeknek az őszi szünet (nekem szabadság és elrendelt munka), ezt munka mellett nem tudtam volna megcsinálni. Holnaptól viszont dolgozom. Egyelőre M. is, így anyu lelkére kötöttem, hogy amint valami csak kicsit is nem oké, azonnal hívjon, megoldom, hogy jönni tudjak. Keresni kell majd valaki(ke)t, aki(ke)t riasztani lehet, ha esetleg helyzet adódik...

Kegyetlen a nem létező egészségügyi ellátás (tisztelet azon részeinek, amik működnek), szívfacsaró nézni anyu szenvedését és közben VÁRNI, mert a tolna megyei kórházban (ott van anyu onkológusa -akivel még nem is találkozott 3 év alatt......-) egy, azaz egy onkológus orvos van. Ha nincs Sz. (húgom gyógyszerész ismerőse) és K. (asszisztens), anyu már belepusztult volna a fájdalomba. A háziorvos helyettese (ő vizsgálta anyut), K. és Sz. segítségével sikerült ezt a "tűzoltó", elégséges fájdalomcsillapító kombót kiötölni, az onkológiai "első körben Algopyrin" módszert meg engedjük el...

Aludás...

Szombat

 Reggel ténykedés otthon, majd anyuhoz. Szemétleszállítás a szeméttárolóba, maradék mécsesek dobozba, le a tárhelyre, érzékeny búcsú a tönkrement kávéfőzőtől (alias Pingvin) és ruhaszárítótól. Főzés: borsófőzelék, zabfasírt. 

Közben kooprodukcióban (magyarul coop-produkció 🤣) készült egy bólyi túróslepény. Anyu olvasta mami receptkönyvéből a recit, mondta, hogy melyik hozzávaló hol van, melyik edényben/lábosban/tepsiben szokta, én meg csináltam. 

Ebéd után beájulós alvás. Mosogatás, takarítás. 

Anyu sokkal jobban van a tegnapinál. Jó ez a gyógyszerkombó. Csak maradjon is így, amíg eljutunk az onkológushoz...

M. is felugrott délután anyuhoz, jött egy szomszéd is, B. is telefonált Németországból (rokonunk), egész jó nap volt, főleg azért, mert anyu nem szenvedett annyit.

Már este negyed nyolc múlt, itthon vagyok. Szerintem célba is veszem az ágyikómat...

Péntek

Reggel kicsit otthon, majd bolt, aztán anyuhoz. Délelőtt a húgomért, lejött anyuhoz busszal (6 óra utazás, 5 óra itt). Gyógyszerkiváltás anyunak (újabb váltás, mert szinte semmi nem hat), ebédfőzés, ebéd. Anyunak kemény délutánja volt... Estére valamivel jobb lett. Húgom haza, este aztán én is. Még két telefon anyuval. A telefon marad bekapcsolva. Alvás.

(Mostanában nagyon gyakran felébredek éjjel. Van, hogy óránként. Nehezen alszom vissza. Pedig jó lenne pihenni éjjel. Hát ez van.)

 

Csütörtök

Reggel kis itthoni ténykedés, majd anyuhoz.

Tényleg mindenki kiveszi a részét az anyunak való segítésben (pf, ez szép magyaros mondat lett...). M. intézte többek között a postát, amíg nem voltam ott (mert a városban jártam medenceövért, boltban, bankban), felugrott. Főztem ebédet: pórékrémlevest, sajtszószos tésztát salival. Isteni finom lett, anyu kétszer is evett, nagyon örültem (mert jó ideje egyáltalán nincs étvágya sem).

Ebéd után egy kis szunya, majd hivatalos iratok kitöltése, Sz-csal konzultálva gyógyszerezés-módosítás, házimunka (...). 

Holnap a húgom is leugrik Budapestről, le a kalappal előtte, mert akad szegénynek otthon is épp elég gondja-baja.

Jövő héten már dolgozom, remélem, hogy jön az a telefon az onkológiáról és hogy anyu fájdalmait addig is sikerül elviselhető szintre levinni.

 

Szerda

Estig anyunál.

 

Kedd

Idén januárban még mamié volt a hőgyészi ház (ami a fejében már tavaly júliusban leégett...). Ő már fél éve élt az otthonban, anyu két hónapja Mohácson. Amikor Hőgyészen jártunk, még bementünk a majdnem teljesen üres házba. Megnéztük a kertet, elhoztunk még apróságokat. Akkor készült a felső kép, amin novemberben, amikor anyu költözött, megállt az idő. Hőgyészen is én szoktam új hónapra lapozni a naptárt, ma megtettem anyunál (ez az alsó kép).

Ez az egy év alatt embertelen sok minden történt. Elsősorban anyuval, de általa velünk is. Többek között a hőgyészi házat eladtuk (miután anyu végigcsinált egy irtózatosan bonyolult és hosszú gyámügyi procedúrát, hogy mami hivatalos gyámja lehessen, amivel aztán annyit értünk el, hogy konkrétan semmit nem intézhet mami nevében a gyámügy kirendelt eseti gyámja nélkül...), anyu pedig beleroppant. Mindez megpecsételődött egy múlt pénteki röntgenfelvétellel, amin metasztázis látható.

Jó ideje anyu fájdalomcsillapításán munkálkodunk, eddig Skudexa és Apranax (nem kombinálva) gyomorvédővel, ami a 8-9-es fájdalmat max 7-esre képes levinni. Aki tud tippet adni jobb megoldásra, ne tartsa magában, kérem. (Az onkológián jelentkeztünk, egy hét az átfutás, mert csak egy orvos van a kórházban. Imádkozom, hogy hamar legyen időpont a további vizsgálat(ok)ra és az orvoshoz eljutásra.)

Hétfő

Hőgyész-ügyintézés.

(Közben ahányszor csak megálltunk, próbáltam elérni az onkológiát. Gyönkről sikerült is. Kis lépés, de haladás.)

Gyönk- maminál.

Hőgyész-temető.

És M-nál. (Itt is köszönöm a finom ebédet!)

Tamási- temető.

Mohács- gyógyszertár, majd anyuhoz. Aztán haza.

Vasárnap

Reggel fél 7-re elkészült az ebéd holnapra. 

Elpakolás, konyha takarítás, mosogatógépbe pakolás. Terasz takarítás, viráglocsolás, levirágzott cserepes kidobása, anyu-kaja és szemét összecucolás, le a harmadikról, szemét a tárolóba, kaja kocsi csomagtartóba. Bolt. Az üzlet előtt vettem észre, hogy nincs nálam a pénztárcám. Vissza. Fel a harmadikra. Közben M. telefonált: küldjek át egy telószámot. Pénztárca, számküldés, le a harmadikról. Bolt. Ezren. Sok az akciós cucc és kuponom is van, élek vele. Haza. Fel a harmadikra. Mosogatógép kinyit, kipakol, vásárolt dolgok ki- és elpakol. Tovább, anyuhoz. Le a harmadikról. Tárolóból vödör, be a csomagtartóba. Sparhoz nénikhez virágért. Vissza a kocsihoz. Virág vödörbe, Timi kocsiba. 

Anyunál parkolás, két szatyor és vödör virág föl. Kipakolás, vödörbe víz a virágoknak, ki a teraszra. Ebédmelegítés, ebéd. Mosogatás. Szunya. 

Eddig írtam a szunya után.

Aztán még volt kompót főzés, kávéfőzés, szendvicskészítés, italtöltés kis üvegbe holnapra, mosogatás, jött M. kicsit át, a többi egyszerűen nem jut eszembe.

Holnap hosszú út vár ránk, a terv megvan, aztán anyu állapotától függ majd.

(Az óraátállításnak meg most is tapsol a szervezetem...)

 

Szombat

Reggel nyolcra elkészült az ebéd. 

Gyertya beszerzés, matrac beszerzés anyunak. Ebéd. Anyu lepihent. Én leültem netezni, de arra ébredtem, hogy aludtam... Haza. Bolt. Vissza anyuhoz. Ott uzsi és kis házimunka. Haza. Vacsora. Alvás. 

Péntek és cuki

Annyi, de ANNYI minden történik, olyan, de OLYAN fajsúlyos dolgok.... Aki csak a blogból ismer, az nem ismer. Egyelőre nem tudok és nem akarok írni a történésekről, mert egyszerűen nem megy. A nagyvilág dolgai eltörpülnek minden mellett. A munka-gondok: smafu. De nagyon igaz: ne irigyeld mások életét, amíg nem jártál a cipőjükben...

... 

Mai cuki.

Elsősök. Feladat: rajzold le a szobádat. Az egyik prüntyő odajön hozzám.

- Lerajzolhatlak téged, hogy eljössz hozzánk és ott vagy nálunk?

😍

(Az vagyok én, aki az ajtóban áll.)

 

Mai cukik

Ma kaptam a képet. Meg új matricákat is a laptopra. Például "Mert olyan jó társaság, Timi néni".

 

Hétvége

Azt mondták: ez hosszú hétvége. Hát jelentem: nem volt hosszú...

Ősz van a teraszon is.

Szombaton (amikor nekem egész nap vasárnap volt...) finom ebéd M. jóvoltából anyunál.

Ma (vasárnap) pedig egész délelőttös itthoni takarítás után anyunál ebéd, viráglocsolás és -rendezés után itthon kipakoltam a M. által sütött piskótát és "csokikrémet" azzal a felkiáltással, hogy "Akkor fogyókúrázzunk!".

Ezt a fajta "csokikrémet" régen nagyon szerettem. Vagy 30 éve ettem utoljára, és érdekes: nem ízlik...

Ezután jöttem-mentem, de igazából semminek nem álltam neki, mert most már ANNYIRA fáj a nyakam-vállam, hogy elérte az elviselhetetlen állapotot. Így hát elővettem Koncsek Kriszta videóit és kerestem egy nyak-váll fókuszút, előszedtem a polifoamot és uzsgyi. Még a felénél sem tartottam és már éreztem, hogy segít, hogy kevésbé fáj. Tényleg nagyszerű volt, csinálni kell, közben a mindennapokban még jobban figyelni magamra (ne görnyedjek, ne üljek sokat, kellene járni legalább sétálni...), mert kegyetlen ez a folyamatos fájdalom. (Tudom: a stresszt is csökkenteni kellene, de ez nem az a világ. Ha sikerül eggyel megbirkóznom, jön kettő másik a helyére.......)

 

Rejtvény és vérnyomás + cuki

😁

Mamikámnál voltunk ma délelőtt. Anyu is és én is meghaltunk (megint). A "hangosban" mondták. Amikor odaértünk, mami csak kerekítette a szemeit, nem tudott megszólalni. Először azt hittem, nem ismer meg minket. Aztán derült ki, hogy nem lehetünk ott, mert meghaltunk. A húgom tette be az urnánkat a sírba Tamásiban. Elég sokáig ott voltunk most nála, de a látogatás végéig nagyon zaklatott volt a "visszajövetelünk" miatt, még a hajamat is megfogta, hogy igazi-e, nem tudta eldönteni, melyik valóság az igazi.

Kora este mértem vérnyomást, már régen tettem:

Hinnye, gondoltam, ez elég alacsony, na jó, mérek még egyet:

Aztán itt megálltam. (Érezni, amikor a 100-tól lefelé mocorog a systolés érték, de 49 éve így élek, ha csillagokat látok, vagy ha érzem, hogy még ez az érték is rohamosan megindul lefelé, akkor vagy lehajtom gyorsan a fejem (ha éppen állok és nincs ülési lehetőség), vagy ha van a közelben szék, gyorsan leülök. Nem halálos, csak kellemetlen -pl. ha elájul az ember és carul esik-.)

.......

M-nak gondjai vannak a földimogyitól. Próbál ezt, próbál azt, de nem segít. Beszélgetünk erről, majd azt mondja:

- Mondd meg, mit csináljak! Te vagy a gasztroenterológus!

😆

 

Péntek

Kavarcos nap. Nem kicsit. Semmi katasztrófa. A "kieső" időben dolgoznék. De mégsem. Maradunk kint a kis csapattal. Csodásan elfoglalják magukat, leülök a közelükben. Az udvar nagy része csodaszép, süt a nap, béke van. 

Most délután van. Már "csak" felügyelet. Olyan fáradt vagyok, hogy sírni tudnék. 

A munkaidő legvégére is akadt történés. 

Cammogás hazafelé. Bolt, anyunál, haza. Purc. 

 

Hétfőtől csütörtökig

Vasárnap volt a második endo-szülinapom. M. meghívott moziba "ünnepelni". Két éve egészen közelről láttam a tévétornyot a klinika betegszobájából. Aznap, a műtétből felébredve és egész éjjel befájdalomcsillapítózva, álom és ébrenlét között lebegve életem egyik legboldogabb estéje volt.

A film: Az alkotó.

Nagyon vegyes gondolataim voltak a film alatt és utána is. Nem vagyok AI párti, van, amiben megkönnyítheti az életet, de amíg az embernek köze van hozzá, szerintem nem jóra használja...

Régen írtam a mérlegről. Mert nem sok értelmét látom, hogy méregessem magam. A ruhák, főleg a nadrág tökéletes "mérce".

A képen ez 3 hónap "alakulása". 

Nem vagyok mázlista, amiért ez a "fogyás"-görbe ilyen szép, és nem óriási tömegvesztés ez, 3-4 kiló a legmagasabb értéktől. Úgy, hogy tényleg mindent megeszek, amit megkívánok: fánkot, nápolyit, sütit, nutellát (...), de nem minden nap. Már rutinból-tudatosan megy az, hogy ha 1 (vagy 2) napig csupa "cart" eszem, akkor a következő pár napban "kompenzálok". Vagy akár egy napon belül is: ha pl. délután ettem egy sütit az itthoni kedvenc kávémmal, akkor vacsorára valami CH-mentes vagy semmi. De ezt nem kell "jegyzetelnem", még a fejemben sem, valahogy egyértelmű. De ez sok-sok tapasztalaton alapul, már meg tudok állni egy sütinél, régen ez nagyon nem így volt. Szóval nem mázli, ha "fogyok", hanem elsősorban a stressz, a rohanás, a lelki terhek, de nagy mértékben annak az eredménye is, hogy figyelek magamra, nincs tiltás, ha éppen reggel nem vagyok éhes, akkor később eszem, nem éheztetem magam (...).

Minden este leültem a géphez az utolsó bejegyzés óta, aztán csak ültem, de nem írtam. Annyi minden történik, és ezek olyan nagy százaléka rossz (kellemetlen, lehangoló, szomorú, félelmetes, kilátástalan (...) ), hogy ki is kapcsoltam a gépet: még írni se tudok róluk.

Tegnap volt egy elég nagy mélypont. Amikor azt mondtam magamban: én már semmit nem értek, de már nem is érdekel, kész, feladtam. Nem tudom, miért, erre ma volt jó néhány dolog, ami valahogy "könnyebb" volt, elviselhetőbb. Sőt történt néhány (apróság, de mégis) jó is.

Amikor anno pszichiáterhez jártam, a kezelés legvégén megkérdeztem tőle, miért volt olyan "kegyetlen" velem az elején, miért nyomta a fejemet még mélyebbre a mocsaramban, hiszen addig is fuldokoltam. Azt mondta: tudni akarta, hogy tényleg fel akarok-e jönni levegőt venni. 

Valahogy ezt érzem az életemben mostanában is: lenyom a lelki mocsaram legaljára és figyeli a sors/Univerzum/Isten (...), akarok-e levegőt venni. Ha igen, lazít kicsit a szorításon, aztán az előzőnél még mélyebbre nyom. Szerény megjegyzésem: "szenvedő alanyként" meglehetősen kegyetlennek tartom, hogy egyre lejjebb nyomogat és azt is, hogy régóta többet vagyok az ingoványban, mint felette. Valahogy a világ is ilyen. Vagy nem tudom.

Erről jut eszembe az egyik kedvenc (ősrégi) viccem:

Páciens a pszichológusnál:

- Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?