Korán keltem. elmosogattam a tegnapi főzés kellékeit. Elpakoltam. Elkészítettem a karácsonyi csomagokat. Kis tasak, jelképes ajándék.
A december, az adventi időszak általában az elcsendesedés ideje. A naptári év vége felé közeledvén számot vetünk a hátunk mögé kerülő 365 nappal, összegzünk, megvizsgáljuk, mi történt, összegyűjtjük a jó és a rossz dolgokat, a jóknak örülünk, a rosszakból tanulni próbálunk.
Az idei év mindent felforgatott. Úgy vélem: mindenki életében. És még koránt sincs vége. Nálam -istenem, idén rengeteg szónak változott meg a jelentése, "viccesen" hangzik:- hullámok voltak. Kisebbek, nagyobbak. Volt, amelyiket sikerült meglovagolni, volt, amelyik majdnem maga alá temetett.
A december más. Ez egy tomboló hurrikán. Az elmémben dühöng, vijjog, rohan körbe-körbe, mindent beszippantva és vágtatva járja ördögi táncát. A szó szerint mindennapi újabb és újabb -nem pozitív- történések egyre csak erősítik. Lassan már akkora zajt csap, hogy a fülem képtelen felfogni. Ez az a pont, amikor csend lesz. Amikor már nincs akarás, nincs elvárás, nincs harc, se ellenkezés. Csak csönd. Valamiféle békés belső nyugalom.
Aki régebb óta olvassa a blogot, tudja, hogy iszonyatos menstruációs görcseim vannak. Két éve elvitt a mentő, aztán egy görcs alatt elájultam és jó kis agyrázkódásom lett, egy hónapja a munkahelyemen kapott el, ott is orvost kellett hívni. Ezek a görcsök egyre félelmetesebbek, az utolsóhoz már hányás is társult. Sőt hónapok óta a kiemelkedően erős "rosszullétek" mellett a "hasfájás" mindennapos (10-es skálás 7-es az alap).
Két éve alaposan kivizsgáltak, nem találtak semmit. Rengeteg orvosnál, rengeteg vizsgálaton voltam, eredmény semmi. Őszintén: belefáradtam. A mostani helyzet már ijesztő, M. unszolására (utolsó próbaként) ma voltam egy magánklinikán. Javasolt vizsgálatok: labor, diagnosztikus laparaszkópia, hasi MR. Nagyon nagy valószínűséggel (talán a labor sikerül "hagyományosan") magánúton kellene elvégeztetni. Utánanéztem az áraknak. Dobtam egy hátast. Aztán megállapítottam: itt és most nyugodtan pontot tehetek a dolog végére...
(A végétől kezdd olvasni ezt a bejegyzést, fordított sorrendben teszi csak fel megint a képeket a program...)
Megsütöttem anyunak a mézeskalácsot, hát vigyázzban kellett állnom végig, nehogy belemásszanak... Jól záródó dobozban a teraszon várnak a sütik, amíg megyek anyuhoz, különben itt -a lakás bármely pontján) fél órán belül megszállnák a hangyák... Ja, irtás volt, az egész lépcsőházban, és lesz még 2x, hát nagyon kíváncsi leszek...
Gyerekként imádtam rajzolni és egész jól csináltam. Gimis koromtól valahogy elveszett ez az érdeklődés. Tanítóként mindig elámulok néhány gyerek művén. Csodálattal figyelem, milyen kreatívak, ügyesek tudnak lenni.
 |
| 2.osztályos |
 |
| 1. osztályos |
10 tanóra. Haza. Online szülői értekezlet. Hangyairtás (az egész lépcsőházban, hivatalos). Fél 9. Evés? Jó lesz holnapra a mai...
Még nem sejtik a hatalmasok,
hogy kinek ma hatalma sok,
hiába takarná el a szemét,
beborítja majd őt is a szemét.
Még nem sejtik a hatalmasok,
hogy kinek ma hatalma sok,
hiába tapsol most nevetve,
megy később ő is a levesbe.
(by me)
(Túl) Sokan hiszik azt, hogy ami nekik elképzelhetetlen, az nem is létezik és nem is következhet be. A baj ezzel csupán az, hogy magukkal rántanak mindenkit. A szűk családi és ismerősi köröm ismeri a nézőpontomat a jelen helyzettel kapcsolatban. A legtöbben nem hisznek nekem. Nem hiszik, hogy bajban vagyunk, hatalmas veszélyben. Nem győzködtem és nem is fogok senkit, nem lehet fényt gyújtani ott, ahol szeretik a sötétséget.
1994-ben unokanővéremmel Németországban voltam. Ültünk a szállásadónk egyik szobájában, amikor egyszer csak felpattantam: "Meghalt az Opa!". Se internet nem volt akkor, se telefon. Pár nap múlva vonatoztunk haza. Keresztapám jött értünk Pestre a pályaudvarra. "Valamit mondanom kell"-mondta. "Opa meghalt".
A középkorban máglyán égettek volna el. Mert érzek, látok, tudok dolgokat előre. A jelen helyzettel kapcsolatos dolgok egy részét is látom előre. Az időt tekintve tévedek. Például azzal kapcsolatban, mikor kell magam fenyegetve érezni, mikor jönnek a kibúvót nem ismerő kényszerítő esetek. Adtam magamnak negyed évet. Tévedtem.
Nálunk ma teszteltek. Ugye önkéntes, csak egy adatlapot kellett kitölteni. Aláhúztam: nem járulok hozzá. És mentem órára. Kopogtak. Telefonom van. Volt. Mi történt? Konkrét fenyegetés, zsarolás hatására dühöngve, tajtékozva és káromkodva, basszák meg felkiáltással aláhúztam a hozzájárulást és hagytam, hogy elkezdjen bedarálni ez a szar............................................................................................
Persze nem számít. Már ez sem. Már semmi.
Tegnap azzal a gondolattal aludtam el, hogy ugye csak megbolondultam, ugye diliházban vagyok, talán kényszerzubbony is van rajtam, és csak hallucinálok, csak képzelem a dolgokat: kijárási tilalom, karantén, maszk, felfegyverzett katonák a kórházakban, az utcákon, ugye egyedül az én fejemben van ez és mindenki más éli tovább a szaros kis életét............
Csendes volt a város, amikor 5.50-kor indultam a pályaudvarra. Tiszta és fagyos volt az utca, a belváros meglehetősen csendes. És gyönyörű.
