Nem unalmas az életem. :) 2018-ra visszatekintve újra elmondhatom. Már az
év eleje kalandosan indult. És amire nagyon sokszor gondoltam, amit
ebben a májusi bejegyzésben írtam, nos, hát kértem és megadatott. Konkrétan július közepéig folyt az életem a maga megszokott, keszekusza rendjén. Mármint kínlódtam a dobozolással, az új munkahelyen, tanév végén már tudtam, hogy nem maradok itt, munkakeresés, egyebek. Figyeltem a kajára és mozgolódtam, leginkább maradt a futás és a séta, és a szervezetem csodásan követte az odafigyelést.
És látszott is a dolog, még ha csak
apróságokról beszélhetek is.
Finomakat ettem, de mindig sóvárogtam azokra, amiket szeretek, csak a testem nem szereti.
És akkor július 14-én történt valami, ami nem volt tervben. Senki nem tervezi, hogy úgy begörcsöl, hogy
elviszi a mentő. Hát megtörtént. És ettől a naptól kezdve minden megváltozott. Folyamatos szédülés, hányinger, ételundor, folyamatos orvostól orvosig járás, rengeteg vizsgálat, gyógyszer-kúrák, nagy paksaméta lelet, mindez majdnem öt hónapig. Úgy, hogy minden lelet negatív. (Ami kis gixer volt, annak is utánajártam.)
Annak ellenére, hogy nem vagy alig ettem, híztam. Aztán fogytam. És megint felment a mérleg, aztán le. Minden indok nélkül.
Közben munkahelyet is váltottam. Egyértelműen pozitív változás.
A mai napig nem derült ki, mi volt az a görcs júliusban. Senkinek nem kívánom, az azt követő hónapokat sem. De engem elég keményen megtanított arra, hogy az egészség mindennél fontosabb. A kinézetnél, az elveknél, a kilóknál, mindennél. Az év első felében rosszul voltam a plötyiségemtől, július végére már azt kívántam, bárcsak enni tudnék, bármit, kit érdekel, hogy nézek ki.
Kegyetlen öt hónap után, rábeszélésre elmentem Dr D-hez, akihez öt hétig jártam akupunktúrára, és a panaszaim nagyon nagy része megszűnt. Olyan 90%-ban, ami szerintem fantasztikus. (Most szünetet tartunk, megnézzük, mire megy a testem egyedül, kezelés nélkül. Ha még szükséges lesz, januárban jöhetnek megint a tűk.) Visszakaptam a régi Timit, a 2010-est. Aki mindig éhes, aki bármit és bármennyit meg tud enni, aki az étel gondolatától is hízik. Konkrétan megkaptam nagy részét annak, amit májusban kértem, viszont annak ellenére, hogy a vizsgálatok során kiderült, hogy orvosilag nincs ételallergiám, nem vagyok glutén- és laktózérzékeny, a szervezetem továbbra sem tud mit kezdeni ezekkel (lisztes, tejes...), a tünetek megmaradtak. Ismerem a 2010-es Timit, és ismerem a 2018-ast is. Rengeteg tapasztalatom van az ételekkel, mozgásformákkal, úgyhogy ha a szervezetem is együttműködik, nem lesz gond a megszaladt mérleg egyensúlyba hozásával és a plötyiség megszüntetésével sem.
De csak az ünnepek után. Most iszonyatosan élvezem, hogy tudok enni, hogy éhes vagyok és eszek, élvezem az illatokat, az ízeket, egy egészséges embernek ezek észrevehetetlen hétköznapi dolgok, én csak két hete kaptam vissza mindezt, élek is vele.
Sok problémával találkoztam idén is. De egyre inkább azt tapasztalom, hogy a gondok jönnek-mennek, az egyetlen dolog, ami "semlegesít", az én vagyok, a hozzáállásom, bizony nekem kell változnom, és akkor a felmerülő hasonló vagy ugyanolyan probléma már nem is probléma, nem megoldandó feladat, lufiként szétpukkan, eltűnik magától, megoldódik.
A sok probléma nagy része idén konkrét fizikai fájdalom. De még ha folynak is a könnyeim a testi fájdalomtól, akkor is úgy vélem: semmi nem olyan fontos, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk neki. Sem a sajgás, hiszen vagy jobban fáj, vagy majd elmúlik, se a mínusz 10 fok, mert hamarosan nyár lesz, sem az, ki mit mondott, hiszen miért érdekelne bárkit a 6-7 milliárd ember közül egynek a véleménye. A betegségek jönnek-mennek. Igazán egészségesen szerintem nem lehet élni, hiszen a levegő, a víz, a talaj szennyezett, folyamatos 4G sugárzásban élünk, kikerülhetetlenül. Akinek erősebb a szervezete, tovább bírja, akinek gyengébb, az hamarabb kidől. Olyan, de olyan rövidke ideig lehetünk ezen a csodás bolygón, ezt a pár pillanatot tényleg arra kellene használnunk, hogy szép nyomot hagyjunk a másikban és magunk után. Az élet olyan, amilyen. Úgy jöttünk ide, ahogy vagyunk, kaptuk, amit kaptunk útravalónak. Ez így van jól, mert így van, nem máshogyan. Az egész annyira egyszerű.
2018-ig
- a Boszorkánykonyha blogra 2 020 000-szer kattintottak
- 119 rendszeres olvasója van
- 3350-en követitek.
Most is csak azt mondhatom: megtisztelő, köszönöm.
