2018 érdekesen indult. Kis balszerencsékkel. Majd nagyobbakkal. A kezem még nem százas. Elütöttem egy őzet. Vagyis ő engem, vitte a jobb visszapillantó tükrömet, karc a jobb ajtón, de ő is jól van, elfutott, a kocsi is jól van, no meg én is. Vagyis belekeveredtem először ebbe a takony kórba, aztán rögtön jött egy arcüreggyulladás, az sem egyik napról a másikra fog elmúlni, főleg, hogy dolgozom.
Edzés idén még nem volt. Futás párszor, aztán csak séta. Arcüreggyuszkó óta az se sok.
Étvágyam szinte semmi, de azért kétszer-háromszor már dobozoltam munkába.
Kedvenc már évek óra a vajas-paprikás kenyerem kávéval vagy keto kávéval.
És ha nagyon enni kell, akkor rántotta.
Január utolsó hetében azért az egyensúly kezdett visszaállni azzal, hogy történtek jó dolgok is. Csak néhány:
TankoLÓ 😁
Ötösöm volt a skandi lottón.
Ma megtettem, amit amúgy nem szoktam. Ebédre süti volt (paleo) hosszú kávéval. Eleve nagy szó, hogy hajlandó vagyok kifizetni egy vagyont erre a sütire. És a kirakatban ültem. És nem rohantam. Csak ültem, hagytam, hogy a szemembe süssön a januári nap, figyeltem, csak néztem az autókat, az embereket, a Mohács fölött elszálló repülőket, hallgattam az embereket az üzletben.
Páleszkóstoló van este. :)
És M. hathatós közbenjárására ma megérkezett a csomag a kocsihoz, benne a tükör. :) :) :)
Berlinből jött a csomag. A postára kellett menni érte.
- Ezt szeretném átvenni.
- Keresem.
- Köszönöm.
(Egy perc múlva:)
- Egy személyit és egy lakcím kártyát kérek.
(Bonyolult a lakcím dolgom, sok minden miatt, hosszú, nem fogom leírni, a lényeg, hogy nem a lakcímkártyás címeIMen lakom.)
- Ez nem stimmel, a csomagon nem ez a cím van megadva.
(Decemberben egyszer emiatt már botrányoztam a postán, de csak kötötték az ebet a karóhoz, és csak nagy nehezen sikerült elintéznem, hogy hozzájussak a cuccomhoz.)
- Igen, de a csomagnak semmi köze a lakcímkártyámhoz, névre szól.
- Nem, itt az a lakcím van, hogy...
- Ne ám már, hogy újra végig kelljen csinálnom ezt a tortúrát! A postának semmi köze hozzá, milyen lakcímre kérek egy csomagot, az enyém, bontsák ki, nézzék meg, a visszapillantó tükör van benne, egy ablaktörlő kar, egy teleszkóp és egy izzó. Mind az én kocsimhoz, az én NEVEMRE!
- Márpedig nem adhatom ki.
- Jó, akkor addig itt ülök, amíg meg nem kapom a csomagomat!
Erre gondoltam, aztán odaértem a postához. Parkolót kerestem és találtam is. Elkezdtem a párhuzamos parkolást, amikor belenéztem volna... Ó, a francba, nincs jobb tükröm... Hát nem hagytam ott a jó kis helyet, beparkoltam tükör nélkül. (Vállveregetés.)
És a postán fél perc alatt, kérdés nélkül megkaptam a csomagot.
A kocsim 12 éves lesz áprilisban. Egy autónál ez szép kor, 140ezer km-nél is több van benne. Nincs vele baj, csak öregszik. Ez elfárad, az lekopik... Semmi komoly, de egy Mitsubishinél minden apróság vagyonokat jelent. Eddig nem kellett rá költeni, de most már kell. Olyan, mint én. 43 évesen már okosabbnak kell lenni, már magamra is jobban kell figyelnem, változom, kopok, öregszem. Hát a kocsi is ilyen. Viszont szeretném, ha még sokáig szolgálna. De ehhez tényleg oda kell rá figyelnem. Az apróbb dolgok meg lesznek oldva "házilag", aztán elviszem a szervizbe Pécsre. Amolyan wellness-re. És annyiba is fog kerülni. Megvan rá a -becsült- összeg, remélem, beleférek a keretbe. Gumikat is kap (télit is, nyárit is). Még januárban. Ezzel is spórolni akartam, hogy jó lesz még idén a régi téli garnitúra, de nem az. Kikeményedett már és én minden nap úgy közlekedek, mintha szín jégen autóznék. Annyira csúsznak a gumik. Nulla tapadás. 60ezerért az életem? Na nem.
A suliban környezetből elkezdtük a táplálkozás témát a kicsikkel. No komment.
És hamarosan jön a táplálkozási piramis. Okos tányér program szerinti...
Viszont ma volt az első olyan ének óra, ahol végre ráéreztem arra, hogyan is lehet ezt jól csinálni egy összevont osztályban. Volt daltanulás, szolmizálás, ritmustapsolás, kottázás, zenehallgatás és minden, de a legnagyobb élmény ma az volt, hogy a negyedikeseket megtanítottam kánont énekelni. És megy nekik. És nekik is élmény volt. :)
