2013. augusztus 25., vasárnap

Új fejezet 14. nap

Kissé nehéz elalvás után reggel fél 6-kor ébredtem - szokás szerint -, de ma nem keltem fel: 7-ig még pihentem. Edzés pihenőnap van, esik az eső második napja, hát ma nem aktívkodtam, már reggel sem. 
kép
Iszonyat lassan telnek itt a munkaórák. Ma délelőtt főztem, magamnak 2 napra, E-nek mára, viszonylag hamar ebédidő lett. A katasztrofálisak a délutánok, és este 9-ig bírni kell, kitartani, próbálni mosolyogni (így kerek egy hét után már nehéz), hallgatni, meghallgatni, végighallgatni a szokásos sztorikat, érteni, megérteni, egyetérteni, mert arra már régen rájöttem, hogy ha elmondom a véleményemet, abból csak gond van. Így a leggyakrabban használt szókincsem a "Ja" és az "Aha".
 
Mint mindig, ma is mind az 5 étkezésnél probláémázott E., hogy miért főzök kétfélét, miért nem azt eszem, amit ő, miért hozok otthonról kaját, hiszen ő is megvenné. Ja persze. Pl. mi ettem volna a héten? E. 3-szor túrós rétest ebédelt, 3-szor Berner Würstelt. Szuper... Minden reggelim 1 db vajas toast kenyér lett volna és minden vacsorám egy vajas-lapka sajtos-5 szelet parizeres toast kenyér. Fantasztikus...
 
Komolyan mondom: nem is értem magam, hogy bírom ki ezt az egészet ép ésszel. És egész nap ordít Andy Borg, ha mekérem E-t, hadd halkítsam le kicsit, kiakad, hogy én nem szeretem a zenét... Nem akarok panaszkodni, nem is nyavajgás akar ez lenni, ezek tények. Hálás vagyok a mai kerek 15 perces sétáért, legalább addig friss levegőn lehettem... És még 7 nap visszavan...
 
Étek
 
R.: Rántotta (2 tojás, 2 tojásfehérje), 2 pufi rizs, 1 paradicsom, 15g mandula
T.: 150g tofu, 33g rizs, 150g vegyes saláta
E.: 150g sült pulyka, 3 pufi rizs, 150g saláta
U.: 150g csirkepörkölt, 33g rizs, 150g uborka
V.: Rántotta ( 2 tojás, 3 tojásfehérje), 150g saláta

Folyadék: fél liter zöld tea, fél liter víz, fél liter gyömbér tea.

 
 


Új fejezet / 3. heti edzésterv

 
Edzés 08.26-
(Ausztria)
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
aerob 60p
aerob 60p
-
aerob 60p
aerob 60p
aerob 60p
-
 
 
Súly 4/2.
Súly 4/3.
Súly Középhaladó/1.
-
Súly Középhaladó/2.
Focus T25/1.
-
Focus T25/2.
-

Focus T25/3.

Súly/Középhaladó:

1. bemelegítés 5 - 10 p

2.
guggolás 3 × 12

térdhajlítás 3 × 12

sarokemelés 3 × 12

fekve nyomás széles fogás 3 × 12

mellhez húzás széles fogás 3 × 12

fekve nyomás szűk fogás 3 × 12

mellhez húzás szűk fogás 3 × 12

húzódzkodás (mivel más lehetőségem nincs, ezért asztal alá fekvéssel-asztalba kapaszkodással oldom meg) 3 × 10

könyökhajlítás 3 × 12

könyöknyújtás 3 × 12

oldalemelés 3 × 12

előre emelés 3 × 12

hasprés 3 × 20

3. nyújtás 5 - 10 p

Szériák közötti szünet: 15-30 mp

Gyakorlatok közötti szünet: az átállás (kb. 15-20 mp).

Az Új fejezet 3-4. hetében belehúzok kicsit az edzésbe. Utána úgyis egy két hetes pihenő jön. És szeretném kicsit feszegetni a határaimat. Kösd fel a gatyád, boszi! ;) :)

Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt
Új fejezet / 2. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 3. heti étrend itt
 

Új fejezet / 3. heti étrend

Nem táblázatolok, marad az előző koncepció:

R.: 3 tojás, 3 tojásfehérje, 2 pufi rizs, zöldség
T.: 50g mandula, 150g hús/hal/tofu, 33g rizs, 150g zöldség
E.: 150g hús/hal/tofu, 33g rizs, 150g zöldség
U.: 150g hús/hal/tofu, 33g rizs, 150g zöldség
V.: 2 tojás, 3 tojásfehérje, 3 pufi rizs, 150g zöldség

Ezt fogom a napokon belül variálni.

Bevásárlólista:

- 70 db tojás
- 4 cs pufi rizs
- 4 cs 100g-os mandula
- 3150g hús
- 700g rizs
- 4200g zöldség (+ 1-2 paradicsom, 1 fej vöröshagyma a reggeli felturbózásához).

Megjegyzések:

Először: ha dobnál egy hátast, hogy jesszus, ez nagyon drága, el tudom mondani, hogy igen, drága, mint minden más. De már Magyarországon teszteltem egy hétig ezt az étrendet pénztárca ügyileg is, és tudom: nem drágább, mint bármilyen más (általam eddig) kipróbált heti menü. Mellesleg semmi nincs ingyen. És itt nincs kenyér, gyümölcs, üdítő, rágcsa (...), amit egyébként egy átlagos konyhába azért be-bevisz a háziasszonyok egy része.


Másodszor: a tojás már 4 napra beszerezve (ez itt nagy szó!), a zöldség is 4 napra megvan, a pufi rizst és a mandulát hoztam magammal, rizs oké (nem barna, hanem basmati, de most ezen nem fogok elbukni), hús fele és 3-szor lazac a hűtőben, tonhal konzervek a szekrényben. :)
 
Harmadszor: már csak 2 hét :)

Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt
Új fejezet / 2. hét / Eredmények itt



Új fejezet / 2. hét / Eredmények



   
kép
A mérleg csak egy számbeli válasz a gravitációval való kapcsolatra. Nem is tartom mérvadónak. De egy irányt mutathat.
Első heti eredmény itt.
A második hét eredménye:
- minusz 0.4 kg,
- derék minusz 1 cm.
Két hét alatt összesen:
- minusz 1.4 kg,
- comb minusz 1 cm,
- derék minusz 1 cm.


Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt
 


2013. augusztus 24., szombat

Új fejezet 13. nap

Alvásterápia


Ez egy régi fotóm. Még otthoni. Tegnap este fél 8 körül itt elkezdett dörögni, villámlani, esni, de úgy rendesen. És tartott mindez addig, amíg - jó későn - el nem aludtam. A csukott szemhéjamon keresztül is világos volt, a dörgés nagyon hangos, nem segített az elalvásban. De hát van ilyen. Végül óracsörgésre ébredtem reggel, és nem voltam fáradt :)
 

Edzés

 
Felkelés után belenéztem a netbe, aztán nekiláttam az aerobomnak.
Helyszín: fürdőszoba.
Ablak nyitva.
Zene: ma nem volt. Bekapcsoltam Shaun új programját, a Focus T25-öt, abból néztem meg két részt, így két legyet ütöttem egy csapásra: megvolt az edzés és ismerkedtem az új Shaun programmal, amit jövő héttől beépítek az edzésbe. Sőt volt harmadik légy is: a T25 25 perces, így nem kellett az órát figyelnem: amikor a 2. résznek is vége volt, letelt 50 perc :)

Az Ötzi sztori után nem volt valahogy huzatom edzeni. De olyan mérges voltam, hogy valahogy le kellett vezetnem. Fogtam hát magam, irány a fürdőszoba, és letoltam a tegnap elmaradtat és a mait is egyben.

És délután volt még 1 óra séta. Annak a tempóját úgy kell elképzelni, mint ahogy a temetkezési vállalkozók viszik a koporsót. Úgyhogy az egy antiaerob tevékenység véleményem szerint ;)
 

Étek

 
R.: Rántotta (2 tojás, 2 tojásfehérje), 2 pufi rizs, 1 paradicsom, 15g mandula
T.: 150g tofu, 33g rizs, 150g vegyes saláta
E.: 150g lazac, 3 pufi rizs, 150g saláta
U.: 150g csirkepörkölt, 33g rizs, 150g uborka
V.: Rántotta ( 2 tojás, 3 tojásfehérje), 150g saláta

Este 9 múlt. Elfáradtam reggel 8 óta. Ez volt a 6. munkanap. Még 8...


 

Paleo élelmiszerek periódusos rendszere



Húsok periódusos rendszere itt

Paleo mintaétrend (egy hetes)

itt

Egy hetes mintaétrendek még itt és itt.

Ötzi sztori 22

Magyar vagyok. Magyarországon születtem és nőttem fel. Ott éltem és dolgoztam több mint 30 évig. Tisztességgel, becsülettel. De változtak az idők és váltottam én is: külföldre jöttem dolgozni. És végzem is a munkámat tisztességgel, becsülettel.
Ma éppen a konyhaszekrényt súroltam (meg a szeletelő gépet, a kenyérpirítót...), amikor jött E. lánya és fia. Ilyenkor - ha éppen nem akarnak velem semmit megbeszélni - diszkréten félre szoktam vonulni. Most főznöm kellett, elvonultam hát a konyha-sarokba és szép csendben tettem a dolgom. Nem figyeltem, miről beszélgetnek, csak az tűnt fel, amikor meghallottam: "... És tudod, kik a legrosszabbak? A magyarok. Mindent elvisznek, ami csak mozdítható. A bicikliket, a lábtörlőt, még a virágcserepet is! ..." Már csak S. beszélt, egyre hangosabban. Fél szemmel láttam, ahogy a testvére felém bököd, de S. későn vette észre magát. Aztán odajött és elkezdett mentegetőzni. Én nem mondtam semmit, mert igen: vannak magyarok, akik ilyenek. De vannak angolok, mauritániaiak, ausztrálok, kanadaiak is, akik nem éppen jó példát mutatnak. Attól még nem lop, csal hazudik mindenki. Csendben mosolyogtam hát. Lett volna értelme bármit mondanom? Nem. Hiszen az osztrákok tökéletesek. ;)

"Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött. " (Wass Albert)

Amerikai konyhai mértékváltó

itt

 

Paleo 1x1: Paleo könyvek

Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok) itt.
Tejmentesen - tapasztalatok itt.
Paleo 1x1 1. rész itt
Paleo 1x1 2. rész itt
Paleo 1x1 3. rész itt.
Miértek és hogyanok itt
  

 

   

 

 



 

 


2013. augusztus 23., péntek

Új fejezet 12. nap

Alvásterápia


Azok a musculusok ott az alsó képen akkor nőnek, ha megcsinálom az edzéseket ÉS utána pihenni tudnak. Ekkor gyógyulnak be ugyanis az edzés alatt keletkezett mikroszakadások az izomban. Tehát aludni kell, muszáj.
 
Irtó nehéz álomba ringatás után nagyon jól aludtam, és óracsörgésre ébredtem.
 
Jó hűvös van már itt a szobában, fázik is a lábam zokni nélkül :)
 
 

Edzés



"Egy több hónapos, diétával egybekötött edzésprogram végig csinálása során sokszor nem elég a kitűzött cél és a motiváció, mert el fog jönni az a pont, és ráadásul nem is egyszer amikor úgy fogod érezni, hogy nincs tovább és egyszerűen nem bírod. Amikor eléred ezt a pontot és már tényleg meghalnál, de úgy tényleg igazán, és úgy érzed kezdesz rosszul lenni, akkor egyszerűen csak menj tovább. Ne érdekeljen semmi, csak MENJ TOVÁBB, mert ezek azok a pontok amik megerősítenek, ezek azok a pontok amik tartást adnak, és tovább visznek mind fizikálisan, de elsősorban fejben erősítenek meg. Amíg ezeknél a pontoknál megálltok, addig nincs miről beszélni. Aki ezeket a pontokat nem tudja leküzdeni és itt már messze nem csak az edzésekről beszélek, az kúrjon kecskét, és nyugodtan tekintse magát egy gyenge jellemű bukott embernek...." (itt)
 
Reggel képtelen voltam rávenni magam az aerobra. Meglátogatott a télepó is, így - igaz, hogy hála a magasságosnak nem görcsöl a hasam most sem - nem éppen az az erőtől kicsattanó boszi voltam reggel, aki csak úgy lazán kipattan a fürdőszobába és lenyomja a reggeli adagot. És délután is az alvást választottam. Mégsem érzem magam bukott embernek. Mert aki volt már nő, és jött meg menzesze, amikor az első nap azért megérzi a vérveszteséget, az meg tudja érteni, milyen jót tettem ma magammal. ;)
 

Étek


A fenti idézet nálam inkább a kajára értelmezhető. Mert hogy viszonylag sok húst eszem, mindezt úgy teszem, hogy nem szeretem a húst. Így aztán különböző módszerekkel igyekszem rávenni a szemem, az agyam és az ízlelőbimbóimat, hogy ez ne legyen nyűg. Mert a lehetetlen ugye nem lézetik! :)

- Isteni finomra készítem a húst, sok fűszerrel.
- A csirke pizza igazán frissen jó (na ja, melyik pizza nem ilyen...), de ugye én fagyasztóból kivéve eszem, ráadásul hidegen. Trükk: Ugye eszek hozzá 150g zöldséget. Namost imádom a csemege uborkát, hoztam is magammal cukormenteset, így azt eszem hozzá. Isten biza, csak az utolsó falathoz kellett két korty kóla lájt :) ;)
- Az agyam nagyon jól tudja, hogy most nincs nap hús nélkül. És minden reggel elkezd berzenkedni, hogy na ne... Trükk: A tökfőzeléket nem szeretem. Egyszer egy évben megeszem, ha muszáj. Úgyhogy most azzal trenírozom az agyam, hogy milyen mázlista vagyok, hogy nem kell minden nap tökfőzit ennem, mert azt még annyira sem szeretem, mint a húst! Igen: mázlista vagyok ;) :)
- És tudom, hogy nem tart már sokáig :)
- Ráadásul hatásos. :)

R.: 1 tojás, 2 tojásfehérje rántottának, 2 pufi rizs, 1 paradicsom, 30g mandula.
T.: csirke pizza, uborka.
E.: 3 pufi rizs, 1 tonhal konzerv, 150g vegyes zöldség.
U.: csirke pizza, uborka
V.: 2 tojás, 3 tojásfehérje rántottának, 150g uborka.
 
1866 kcal, 189g F, 113g CH, 69g zsír
 
 

Nagyüzemi élelmiszer... (video)

Nem sikerül máshogy belinkelni.

Egy video a nagyüzemi csirketenyésztésről, tejtermelésről, húsfeldolgozásról. A vége is odatesz.

Eddig se szerettem a husit...

Vagy tán a nagymamák boldog, kapirgálós csibéi jobban ízlenének...

http://vimeo.com/57126054

Kérdések és válaszok

1. Most akkor paleós vagy vagy nem?
Mint már többször írtam: ez az étrend egy bizonyos ideig fog tartani, a célom eléréséhez szükséges. Ha áttéptem a célszalagot, visszajön a paleo. Voltam anno gimis is. Nem azért, hogy örökre iskolás legyek, célom volt vele. A - két - főiskola után már nem tanultam (annyit).

2. Miért nem írsz az edzéseidről angolul?
Mert nem tudok angolul.

3. Miért nem minden étrend magyar nyelvű, magyar alapanyagokkal?
1. válasz: Igaz, hogy nem tudok angolul, de pl. egy étrendet megértek. Viszont nem tudnám hitelesen lefordítani.
2. válasz: Gugli a barátom. Régóta. Mr Bing is.
3. válasz: A hús, tojás, hal mindenhol hús, tojás, hal. A paleo - szerény véleményem szerint - nem a sütikről szól.



4. Miért írsz olyan intim dolgokról, mint a menstruáció?
A havi ciklus a női test működésének a része. Ugyanolyan természetes, mint a vizeletkiválasztás vagy a székletürítés. És hatással van testre, lélekre, edzésre, étkezésre, folyadékraktározásra (...). Ha arról írnék, kivel, mikor, hogyan, hányszor, milyen pózban (...), azt hiszem, az intim lenne.

5. Te félsz a póktól?!
Igen.

6. Hová lehet küldeni a kipróbált boszikonyhás receptfotót?
A Facebookon megtaláltok (Takács Tímea).
Vagy a Boszorkánykonyha Facebook oldalán.

7. Régen ajánlottál könyvet. Mit olvasol mostanában?
A titokzatos provokátor.

8. A Sweetmami blogos a tesód?
Igen, a testvérem. Cukorbeteg lett a kisfia idén nyáron, erről szól a blogja, a Sweetmami.

9. Tudnál nekem is munkát szerezni ott, ahol vagy?
Betegápoló vagyok, nem munkaközvetítő. (Én is ismerős ismerősének a segítségével jutottam ki, és nagy mákom volt.)

10. Miért nincsenek Ötzi sztorik?
Mert semmi vicces nem történik mostanában.

Paleo mintaétrend 2 (egy hetes)

itt

Paleo mintaétrend 1 (egy hetes) itt

A hús periódusos rendszere (paleo)

itt

 

Motivációs videó sportolóknak, szülöknek...

Ismertem a történetet az internetről, és ma reggel ennek az embernek a gondolatával ébredtem. Hogy mire képes egy apa, egy ember a fiáért. Szavak helyett itt a videó:
 

2013. augusztus 22., csütörtök

Új fejezet 11. nap

Alvásterápia

 
Kezdődött azzal, hogy időben mindent kikapcsoltam. (Vállveregetés.) Amikor indultam az ágy felé, megláttam a nagy pókot (nem volt nehéz észrevenni) a falon, a párnám mellett. Ezek szerint nem csak egy volt tegnap, nem ezt fogta meg E. a mosogatóban, kész kolónia lakhat velem egy fedél alatt (még hogy magány? ugyan már!). Óriási lélekjelenléttel elvadásztam a párnámat és a takarót, és bevonultam a köhögős szobába.  Az a bizonyos általam ismeretlen valami megintcsak kaparta a torkomat, de aztán befiókoltam a gondolataimat és nagy nehezen elaludtam. (Közben a fél fülem és fél szemem nyitva, figyelem E-t, a telefon bekapcsolva, bármikor megszólalhat vész esetén...) Ébresztő előtt ébredtem fél 6-kor. A fáradtság minimális. (De ahogy ilyenkor a hajam kinéz??!!)
 

Tervezés és változás

 
Az a típus vagyok, aki szereti előre tudni a dolgokat. A sajátjait legalább. Hogy mikor, hova, meddig, hogyan... Szeretek ezért tervezni. A saját dolgokat legalább: munkabeosztást, étkezést, edzést, utazást... Így érzem jól magam, ez ad valamiféle biztonságot. Rendszert, ami nagyjából kiszámítható. Csakhogy a Nagy Forgatókönyvíró nem sokat foglalkozik azzal, hogy egy kis boszi mit szeret, vagy mi hogy jó neki. Legalábbis nem mindig.
 
Tegnap pár percig azon elmélkedtem, hogy régebben úgy gondoltam, hogy ha jól mennek a dolgok, akkor szokott beütni valami, ami kizökkenti az embert a jó szériából. És hogy ez mekkora hülyeség, hiszen 10. napja csinálom a programomat, és milyen jól megy; Ausztriában vagyok és habár nem egyszerű, de gyorsan telnek a napok; egészséges vagyok, jó az idő, és minden rendben.
 
Aztán ma - csak úgy, derült égből villámcsapásként - kaptam néhány infót, semmi extra vagy szörnyű, csupán olyan dolgok (azt hiszem, ezt hívják grammatikaikag feltételes befejezett jövő időnek), amik miatt egyelőre szeptember végéig tudom úgy tervezni a dolgaimat, ahogy eddig, aztán jön a nyelvtani zárójeles szakkifejezés.
 
És mindez megintcsak arrafelé terelget, hogy vegyem le a szemellenzőt, és ne próbáljam a dolgokat ha törik, ha szakad alapon és mindenáron a terv szerint végrehajtani. Magyarul: hogy legyek kicsit spontánabb. Az élet több területén ez nem megoldhatatlan, de ha csak az ausztriai kajálásomat nézem, egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy oldom meg tervezés, előre főzés és - esetleg - kaja hozás nélkül. Oké, nem esem kétségbe. Nyugi van, meg fogom oldani.
 

Étek

 
R.: 1 tojás, 2 tojásfehérje rántottának, 2 pufi rizs, 1 paradicsom, 30g mandula.
T.: csirke pizza.
E.: 3 pufi rizs, 1 tonhal konzerv, 150g vegyes zöldség.
U.: csirke pizza.
V.: 2 tojás, 3 tojásfehérje rántottának, 150g uborka.
 
1866 kcal, 189g F, 113g CH, 69g zsír
 
Folyadék: fél liter víz, 1 liter gyömbér tea
 

Edzés

 
Reggel 50 perc aerob (helyben futás) a fürdőszobában. Most már nagyon jól érzem, mikor jó a dolog. Jólesett, a zenék is közben (Dire Straits főleg). A tegnapi edzéstől pedig még mindig annyira sajognak a karjaim, hogy nehéz volt ma őket úgy mozgatnom az aerob alatt és egész nap is, ahogy szerettem volna :)

 

Bölcs

 
 

"Ha most nem mondod ki, akkor mikor?!
Ha most nem mersz nyitni, akkor mikor?!
Ha most nem ölelsz, akkor mikor?!
Ha most nem mersz tenni, akkor mikor?!
Ha most nem szeretsz, akkor mikor?!
Ha most nem ÉLSZ, akkor mikor?!

Nézz szét a világban, az életedben...
Várod a holnapot, és amikor a holnap tegnappá múlik, új holnapot kezdesz várni...
Mindig a holnapot várod. Elgondolkodtál már azon, hogy mi lenne, ha nem lenne új holnap?
Mi változna ha tudnád, hogy holnap meghalsz? Megmondom: minden!
Amit gondolsz, és érzel abban a pillanatban kimondanád. Nem fontolgatnád, hogy az helyes-e vagy helytelen, bántó vagy sem, és hogy milyen következményei lehetnek.
Megnyitnád a szíved az emberek felé, és nem félnél többé, hogy félreértenek, lenéznek vagy megsebeznek, mert mindez már nem számítana...
Megölelnél mindenkit, aki valaha is számított neked, és megköszönnéd, hogy életed részei voltak még ha csak egyetlen percre is. Mert értékelni tudnád az ajándékot, amit egyetlen mosolyukkal adtak, sőt, amit egy pofonnal adtak azt is, mert tudnád, hogy erre is szükséged volt.
Amit eddig nem mertél megtenni, gondolkozás nélkül belevágnál, mert tudod, hogy nincs holnap, ahová halogasd. Nem félnél attól többé, hogy hibázol, mert rosszul döntesz, mert már tudnád, hogy nem létezik rossz döntés. Minden döntés jó döntés, mert valamire megtanított, és rávezetett arra az útra, amelyen járnod és tanulnod kellett.
Nem félnél többé szeretni, mert tudnád jól, hogy a szeretet a legcsodálatosabb élmény a világon és nem akarsz anélkül meghalni, hogy ne élted volna át legalább egyszer, hogy teljesen átadod magad neki és feloldódsz benne elengedve minden félelmet és gátlást, minden terhet és előítéletet, amit a szeretettel szemben állítottál magadban.
Percek leforgása alatt átértékelődne szemedben az élet fogalma! Keserű és szenvedésekkel teli nyűg helyett a világ legnagyobb ajándékának tekintenéd, amelyben végtelen lehetőség és csoda rejlik, amely csak arra vár, hogy fölfedezd.
Szeretnél hátralévő óráidban mindent bepótolni, amiről lemaradtál, miközben féltél, vártál, és sírtál a keserű sorsodon. De már késő! Egy egész életet nem lehet bepótolni néhány óra alatt.

Ha a fenti sorokat mélyen átérezted, akkor most képzeld el, hogy kiderülne, hogy mégsem fogsz holnap távozni, van még időd... nem tudod mennyi, de épp ezért, nem halogathatsz tovább.

Nincs pénzed utazni? Kifogás. Ha tudnád, hogy a holnapi nap az utolsó, pénz nélkül is nekivágnál az útnak és nem érdekelne, hogyan végződik.
Nem mered szerelmednek bevallani, hogy szereted, mert félsz, hogy nem viszonozná? Kifogás! Ha tudnád, hogy holnap... akkor nem agyalnál, hogy megmondd neki, lesz, ami lesz, elé állnál...
És még sorolhatnám a többit, de te is tudod.

Ha eddig nem értetted, hogy mit jelent az a sokszor szajkózott fogalom, hogy jelenlét, akkor most talán érted már: azt jelenti: a jelenben élni. Aki tudja, hogy holnap véget ér az élete, annak számára megszűnik a jövő fogalma. Eltűnik. Marad egy megszépült múlt, amelyre boldogsággal és hálával tekint, és lesz egy tökéletesen teljes jelene, amelyet immár hiánytalanul tud megélni, mert már tudja, hogy ez mindene!" (Kyara Kya)

Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt

Paleo mintaétrend 1 (egy hetes)



itt

forrás

Ti küldtétek :) és Felhívás!

"Ma kipróbáltam a Boszorkánykonyhás szálkásító pizzát, nálam a feltét: paradicsom, paprika, hagyma, prosciutto és egy kis kevés parmezán lett! Mennyei:-DD Holnapi reggeli is kipipálva:-D"
 
Tóber Edina
 
Ma kipróbáltam a Boszorkánykonyhás szálkásító pizzát, nálam a feltét: paradicsom, paprika, hagyma, prosciutto és egy kis kevés parmezán lett! Mennyei:-DD Holnapi reggeli is kipipálva:-D
 
Edina, köszönöm! :)

2013. augusztus 21., szerda

Új fejezet 10. nap


Nehezen ment az elalvás, mert egy tenyérnyi, vastag lábú pók rohangált a lakosztályomban, és mert vendégem volt: egy szűnyog. De ha már időben kikapcsoltam mindent és vízszintbe helyeztem magam, arra gondoltam: a pók nem fog idejönni; a szúnyoggal pedig nem hadakozom. Nyugton maradok és elalszom, maximum lesz majd pár szúnyocsípésem, nem fogok belehalni. Az alvás fontosabb, mint hogy idegesen csapkodjak hajnalig, fölöslegesen, mert úgysem tudom elkapni.
Becsuktam hát a szemem, szokás szerint bepakoltam a gondolataimat a fiókba, és aludtam.
Reggel 6-kor ébredtem, ébresztőre!! Na, ilyen hónapok óta nem fordult elő! :)
Sokat számít, hogy 23 fok van a szobában, nem 33 meg 38, mint az otthoni két hétben volt. Nem bírom a meleget. Ezt csak az tudja megérteni, aki olyan, mint én: 25 fok nálam a maximum, utána fizikálisan rosszul vagyok, nagyon rosszul, és ez mindenre kihat. Nem kapok levegőt, a nap szó szerint kiszívja az energiámat; nem vagyok képes semmit csinálni, megjegyezni, figyelni... Ennek most vége, és ez hatalmasat dobott az életminőségemen :)
A pók reggel lent, a mosogatóban várt rám. Világrekordot ugrottam, és E. nagyon rendes volt, levadászta és kidobta...
 

Aerob és kimenő

 
Mivel tegnap este S. mondta, hogy ma délelőtt kapok egy kis kimenőt, nem erőltettem a hajnali aerobot. Válszoltam 10 +1 olvasói kérdésre. A szabadságos 2.5 órámban pedig szépen szabadtéren, biciklivel megcsináltam a dolgot. Hát mennyei volt :)
 

Edzés

 
Délután aztán minden különösebb rábeszélés nélkül bemelegítettem és megcsináltam a napi súlyzós edzést. Gumikötelekkel, és a guggolásokat, a kitöréseket tele pakolt hátizsákkal. Aztán 5 perc levezető kocogás és nyújtás. Jól ment, és már a 3. gyakorlatnál ömlött rólam a víz. Olyan kis egyszerűnek tűnik leírva az edzés kis 2x10-es ismétlésekkel, aztán közben az ember a tüdejét kiköpi... :)
 

Étek

Ugyanaz, mint tegnap, de azért leírom:
 
Reggeli: Rántotta (2 tojás, 3 tojásfehérje), 1 paradicsom, 2 pufi rizs, 50g mandula.
Tízórai: 1 tonhal konzerv, 33g barna rizs, 150g paprika.
Ebéd: fél camembert sajt, 150g uborka, 2 pufi rizs.
Uzsonna: 150g csirkepörkölt, 150g spenótfőzelék, 33g barna rizs, 1 pufi rizs.
Vacsora: 90g túró, 75g növényi joghurt.

1636 kcal, 146g F, 112g CH, 64g zsír

Folyadék: fél liter zöld tea, 1.5 liter víz.
 

Bölcs

 

"Lefele menni nagyon könnyű,
fölfele annál nehezebb.
Éppen ezért: ha fölfele mégy,
köszönj az embereknek,
mert lefelé is találkozol velük."
/Anatol France/

 
Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt