Lehetsz motivált sok dolog miatt. Én csak saját magamból kiindulva tudom ezt is nézni.
Pl. volt idő, hogy nem volt mit enni, és a számlák is hegyekben álltak már, miközben a számlámon várakozott egy jelentős összeg, amit Olaszországban kerestem meg. Csakhogy azt a pénzt autóra kerestem. Egy autóra, amire világ életemben vágytam, hogy vezethessek, hogy ne legyek állandóan buszhoz kötve, hogy ne mindig mást kelljen megkérni, vigyen már el, ha valahova nem tudtam eljutni busszal, vagy ha valami sürgős volt. Annyira de annyira akartam azt az autót, hogy kiböjtöltem ezt a nem rövid és nagyon nehéz pénztelen időszakot. Aztán kaptam munkát, és egy idő után meglett az autó is.
Aztán eljött például az az idő, hogy annyira utáltam már a tükörképemet, hogy már nem is néztem tükörbe (se kirakat üvegbe, se visszatükröző szekrényajtóba...). És amikor utoljára ráálltam a mérlegre, 79 kilót mutatott. Nem bírtam volna elviselni, ha nyolcassal kezdődik a mérleg kijelzője. És a döntés -hogy lefogyok- után tudtam, hogy megcsinálom, iszonyatos motiváció volt bennem, elemi erővel fortyogott az agyamban, mert nagyon akartam.
Volt, aki hülyének nézett, amiért "ültem a pénzemen" zsugori uramként, és az lebegett a szemem előtt, hogy hamarosan lesz egy autóm.
Sokan hülyének néztek, hogy mia a francnak akarok én fogyni, hiszen jó vagyok én így, ahogy vagyok.
Az autó és a fogyás az én álmom volt. Nem anyué, nem a szomszédé, nem a boltosé, az enyém, csakis az enyém. És közben nem másokat okoltam, amiért még nincs autóm és amiért kövér vagyok, mert bőven elmúltam 18, és szerény véleményem szerint felnőttként a saját kezünkben vannak a döntéseink, amik az életünket alakítják, nem hibáztathatunk senkit azért, amiért így vagy úgy alakult. Legalábbis nem éri meg. És a kocsivásárlással, a fogyással be is bizonyítottam ezt, hogy nem áldozat voltam, nem a körülmények okoztak sokmindent, mert hiszen nekem sikerült, megcsináltam, elértem, lett autóm, lefogytam, segítség nélkül.
És hogy mindez hogy jön a motivációhoz?
Hát úgy, hogy ha valakinek valami sikerül, ha bárki bármiben sikeres, az sokaknak szúrja a szemét. Főleg azokét, akiknek ugyanazok vagy hasonlóak a vágyaik, csak éppen nem hajlandók megtenni értük, amit meg kell tenni. Vagy azokét, akik elfogultak veled, lásd a családodat, akiknek minden úgy jó veled kapcsolatban, ahogy van, akik féltenek (...), de mindenesetre nem fognak örülni, ha például le akarsz fogyni.
És itt jön a képbe a motiváció.
Ugyanis az ember az elején hipermotivált. Hó, de szuper lesz, lefogyok, jól fogok kinézni, egészségesebb leszek, jól fogom érezni magam a bőrömben (...). Aztán megy a buli, változtatsz az étkezéseden, csinálod az edzéseket, alakulsz is, és akkor bummm. Nem, nem egy busz jön (ld. Phoebe a Jóbarátokból), hanem jönnek a megjegyzések. Már túl vékony vagy, miért nem eszel ezt, miért nem iszol azt, és úgy egyáltalán, mi a francot akarsz még, hiszen már olyan vékony vagy!!! És amikor az ember ezt napi szinten hallja, amikor minden egyes étkezésnél magyarázkodnod kell, akkor bizony fogy a motiváció. Ráadásul emellett ugye nem áll meg az élet: beteg lesz a gyerek, munkanélküli a férj, te leszel beteg, munkahelyi nehézségek (...), és a motiváció nagyon vészesen közeledik a kimerült kategória felé. És akkor vagy sikerül magad újra motiválnod, vagy nem. Márpedig, ha nincs meg az indok, akkor miért is csinálnál bármit?
Egy trükköt "fejlesztettem ki" ezzel kapcsolatban. Amikor meghozom valamiben a döntést, lásd most az Új fejezet című "népi játékomat", iszonyatosan magas szintű a motivációm. Tele vagyok ötlettel, lelkesedéssel, hittel, akarással, és tudom, hogy megcsinálom. Szinte lángolok ilyenkor, legszívesebben csak erről beszélnék, de tudom, hogy ezt a szintet nem vagyok képes hónapokig fenntartani. Így a trükk a következő: "lecsendesítem" ezt az érzést, és "kis adagokban" "elraktározom". Mintha lenne egy táblányi belőle, amit berakhatok a speizba, és mindig letörhetek belőle egy adagot, ha szükségem van rá. Nálam működik.
Ahhoz, hogy a motiváció -bármilyen szinten- működjön, olyan célodnak kell lennie, amiért ÉRDEMES csinálni. Nem is árt ezt jól átgondolni, sőt leírni, miért, milyen jó indokok miatt vágsz bele. Mert ezeket a későbbiekben elő lehet hívni, újraolvasni, ha fogyna a motiváció.
És ha döntöttél, ha megvan a cél, ha kellő a motiváció, akkor jön a legnehezebb dolog, amibe érdemes kapásból belevágni és nem halogatni: játsssz hajóskapitányt, indulj el a csatába és ÉGESD FEL MAFAD MÖGÖTT A HIDAT. Azaz ne legyen visszaút, ne legyen kibúvó, légy erős, menj, csak menj előre a csatába, a célod felé, ne foglalkozz a kritikákkal, a lehúzó környezettel, a "szereteből féltőkkel", csak menj, nyílegyenesen a célod felé! Nincs "jaj, csak ezt a sütit megkóstolom, nehogy a nagymama megharagudjon", nincs "na, most ezt a kis chipset megeszem, ennyi nem árthat", nincs "nincs kedvem" meg "olyan fáradt vagyok", "majd holnap megcsinálom".
Én most ezeket tartom szem előtt, és ezek szerint megyek előre az Új fejezet útján. Tudom, hogy lesznek kavicsok, amik majd felsértik a lában; tudom, hogy lesznek majd útelágazások, ahol döntenem kell; tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy autópálya minőségűen sima út; leszek majd éhes, lesz majd, hogy nem lesz kedvem ezt vagy azt megenni, hogy fáradt leszek, hogy izomlázam lesz az edzésektől (...), de LÁTOM a célt, TUDOM, hogy meg tudom csinálni, így hát megyek előre, rendületlenül.
Új fejezet / Motiváció 1 /Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 /Célok itt.
