Munka. Utána Cs-val anyuhoz. Használt dolog boltja van. Segít anyu -gyönyörű- dolgait továbbadni. Aztán V-hoz. Onnan haza. M. hozott -házi- 'mulcsot', azt elterítettem a balkonládákban. Burjánzanak a növénykéim. Csodaszépek.
A 'mulccsal", nem túl közelről nézve sziklakert hatása van. Élet a betonban.
Cs-nak is meghalt az édesanyja, sokat beszélgettünk. Neki nem volt az anyukájával felhőtlen a kapcsolata, ő leukémiás volt, szintén hamar elment, de kórházban halt meg. Ahogy Cs-val beszélgettem, szintén rengeteg dolog tiszta lett a fejemben. Mint amikor hétvégén P-val beszélgettem.
Pakoltam kicsit, aztán befejeztem a filmet, amit részletekben nézek már egy ideje. Mintha anyu szólt volna hozzám (egy médium is szerepel benne): annak vége, hogy ő itt volt nekem, most már a saját lábamra kell állnom, a kényelmes "elfogadom a döntésedet" helyett saját döntéseket kell hoznom, a saját életemet kell élnem...
Nem tudom, lesz-e valaha is bátorságom a blogban mindent leírni magamról, a félelmeimről, a küzdelmeimről, a döntéseimről. Ha itt nem is lesz, magamban, az életemben meg kell tennem. Nem tudom, arra is képes leszek-e.
Jelenleg egy nagy-nagy katyvasz közepén süllyedek lefelé. Hol lassabban, hol gyorsabban. Tisztán látok minimum négy dolgot, amit meg kellene tennem, amiben irányt kellene váltanom, amikben döntést kellene hoznom. Az eszem tudja: képes vagyok rá. Valahogy mégis csak toporgok egy helyben...
Azt hiszem, kezdem megérteni, mit jelent, hogy az ember maga választja a sorsát (a tévedéseit, a szenvedését, és a boldogságát is). És hogy ez nem nehéz. Csak azt nem tudom, én miért nem tudok a pozitív irányban választani...
