 |
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!
Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem
|
Ha olyannak látom a világot, amilyen magam vagyok, akkor csodálatos vagyok, érdekes, gyönyörű, izgalmas, kreatív, tele meglepetéssel, színnel. A fenti kép reggel készült, végre mosollyal, és az arcom hűen tükrözi az elmúlt napok, hetek történéseit, a lelki nehézségeket, a fizikai fájdalmakat. Nem titkolom, a képen sincs szerkesztés, minek? Ez is én vagyok, így is én vagyok.
Olyan másfél-két éve volt tervben Siófok. Hogy megyek, megnézem a szülővárosomat és a Balatont. A halogatás meghozta a gyümölcsét: 2016-ban nem láttam a Balcsit. Idén már akkor meg akartam nézni, amikor januárban olyan gyönyörűen befagyott, amikor nagy hó volt és minden fehér. Halasztódott. M. tudta, hogy mennék, péntek este felhívott, hogy oké, akkor menjünk, szombaton.
Hogy még nem vagyok százas, és hogy mennyire nem látok az új szemüvegben, simán mutatja, hogy odafelé, Szekszárdon majdnem fogtam egy gyalogost. Láttam, hogy a szembejövő sávban állnak az autók a zebránál. Én, aki leginkább átengedem a gyalogosokat a zebrán, azt is láttam, hogy már lelépett a zebrára a srác. De csak tartottam a gázon a lábam. Amikor M. szólt, hogy figyeljek már, abban a pillanatban kezdtem gondolkodni, hogy lépjek-e jobban a gázra (?), hogy átérjek a srác előtt (??) vagy fékezzek. Hát jött a csutka fék hatalmas csikorgással (még jó, hogy száraz volt az út), arra viszont nem volt idő, hogy belenézzek a tükörbe, jön-e utánam valaki, esetleg belém rohanhat-e, bár egy ép eszű sofőr mögülem is láthatta a szitut és tuti, hogy eleve lassított. Mindez maximum 5 másodperc alatt játszódott le. (Az érem másik oldala: jártam gyalogosként én is úgy, mint a srác, azóta csak akkor lépek le a járdáról a zebrára, ha mindkét irányból megálltak az autók.)
Kétyen aztán majdnem gyűjtöttem a jobb tükrömmel egy álló kocsiról egy bal tükröt, ebben a szemüvegben egyszerűen nem látok, vezetni főleg nem, mert képtelen vagyok egy pillanat alatt teljesen elfordítani a fejem, hogy a szemüveg fókusza megmaradjon és tisztán lássak. (Adok még időt, hogy megszokjam ezt a multiizé lencsét, de eddig nem vagyunk jóban, nagyon nem.)
A Balaton az Balaton. Télen is gyönyörű. Még sosem láttam befagyva, egészen más fajta élmény volt, mint a verőfényes, csillogó napsütésben hullámzó.
Sokan voltak lent, kicsik és nagyok, csúszkáltak, koriztak. Csak M. rábeszélésére mertem rámenni a jégre, mert bizony nem nézett ki teljesen biztonságosnak, recsegett-ropogott, látszott, hogy ez nem az a betonbiztos, totál vastag réteg.
A jég mintázata valami varázslatosan szép.
A kikötőben zavartalanul, boldogan úszkáltak a kacsák, a hattyúk.
Itt már rendesen olvadásnak indult a jég.
Ebéd a Ramirezben volt. Ekkor még azt hittem, hogy így lehet fogalmazni, aztán kiderült, hogy Siófokon szinte minden Ramirez. Szóval a kikötői Ramirezben gyros volt az ebéd, a pitát M-nak adtam.
A húgom tavaly járt Siófokon, mesélte, hogy a víztornyot átalakították, hogy fent kávézó van, ami forog. Hát ezt mindenképp ki kellett próbálni.
Nagyon modern, nagyon tiszta, nagyon szép és érdekes, és tényleg forog! Szép lassan, egyáltalán nem zavaróan, csodás a panoráma.
Szép a kávézó, nagyon finom a kávé.
Egy szinttel lejjebb ki lehet menni egy kis kör teraszra, innen is szép a kilátás.
Arra számíts, ha elmész ide, hogy van lent belépő és a kávé sem olcsó. Távozáskor kaptunk egy-egy üveg ásványvizet. A téren pedig ott áll a víztorony makettje, jól lehet itt fotózkodni.
Mivel tamási lány voltam, anno rengeteget jártam Siófokra, közel volt, busszal simán elérhető. Kíváncsi voltam, mi változott, mi a régi, sétáltunk egy hatalmasat. A pályaudvar (a busz- és a vasúti is) a régi. A szökőkút most aludt. A pagodában Imre bácsi (Kálmán Imre) nem, váltottunk pár szót, mielőtt a róla elnevezett sétányra mentünk.
A sétány is téli álmát aludta. Nyáron itt van a "bazaras", mozdulni sem lehet.
Aludt a park is.
Csak a kék minden árnyalata játszott földön, vízen és a levegőben.
Hazafelé, mivel útba esik, bementünk anyuékhoz. Puszira, ölelésre, élménybeszámolóra. És megint pakkal jöttünk haza (köszönöm!).
LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt
