Tegnap este arra gondoltam, milyen jó lenne, ha pénteken sokáig aludna A.. Hogy nyugodtan befejezhessem a végső simításokat a csomagolásban, hogy nyugodtan készülődhessek, hogy ne kelljen már 14 nap után, a hazautazás napján is végighallgatni ugyanazt, ágyneműt cserélni, reggeliztetni, gyógyszert beleimádkozni... Kérd és megadatik? A. átaludta a váltást.
Pontban reggel kilenckor jöttek értem, megint elöl ülhettem, jól haladtunk, kell ezen a napon ennél több?
Az M1-esen aztán baleset volt. Tatabányánál letereltek mindenkit a pályáról. Nem részletezem, 20-20 km/órával araszoltunk a következő felhajtóig. Alig, hogy visszaértünk a pályára, újabb baleset, ott, frissiben. Araszolás most a pályán egyes és kettes sebességben. Amint kezdett volna kicsit megindulni a forgalom, elértünk ahhoz a balesethez, ami miatt le kellett mennünk a pályáról. A rádióban azt mondták: 3 km-es a kocsisor. No ezt mindennemű túlzás nélkül meg lehetett toldani egy 20-assal. Simán...
Gyakorlatilag Budapestig elaraszolgattunk, aztán az M6-oson már egy idő után eloszlott a forgalom. Bábolnán és Pakson volt csak megálló. Megint én voltam az első a mellékhelyiségben, egyenes vonalú, egyenletes és nagyon határozott léptekkel közelítem meg mindig. Gyors vagyok, no, mer' ha kell, akkor kell.
Pakson megint ott volt a benzinkút cicája, most sikerült lefotóznom, nagyon szép, édes, tiszta, ápolt cicek. És most megengedte, hogy megsimogassam, megvakargassam.
Még Bábolnán át kellett szállnom egy másik buszba, ott gyűltek össze a mohácsiak, de ott is elöl ülhettem. Egyszerűen szeretek elöl ülni.
A hazaéréskor már szörnyen fáradt szoktam lenni. Ilyenkor jön az, hogy nem pakolok ki, hogy csak úgy eltelik az idő. Mivel a mostani két hét után nem vagyok ANNYIRA fáradt, mint például a múltkor voltam, még kint elhatároztam, hogy bizony meglesz a kipakolás, a mosás, a víz- és villanyóra leolvasás, ki fogok teregetni, meglocsolom a -szegény- virágokat. És meg is tettem. Persze, hogy fáradt vagyok, de jólesik a csend, az itthoni levegő (szellőztetés után), a saját vécé, hogy senki nem evett bele a kajámba, hogy nincs pisi szag, hogy M. átugrott, hogy nem guggolva, hanem ülve írhatom ezt a bejegyzést... Amikor most a két kinti hét után beléptem a lakásba, megláttam a súlytárcsákat (én itt-ott hagyom a lakásban), és előre örülök, hogy a tornákat nem 2 literes üdítős palackkal csinálom majd itthon, mint eddig kint.
Lesz változás a jövőben, de ma nincs gondolkodás. A ma este az enyém és a pihenésé, a csendé, az alvásé.
LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt
