2015. május 10., vasárnap

Mázlista vagyok :) A tegnapi után ma is kimenő :)

Ma délelőtt 10-kor tudtam meg, hogy 11-től 5-ig kimenőm lesz. Még volt dolgom, aztán megkérdeztem magamtól: "Na, hova menjünk?". És jött is a válsz: "Irány Seckau!". Gyorsan megnéztem a neten, merre érdemes indulni, oké: Kobenz, Forststrasse. Bepakoltam a holnapi útra készített szendvicseket és a napi répa adagomat, egy palack vizet, felöltöztem és irány!




Szabályosan hideg volt és lógott az eső lába, így vittem egy pulcsit a hátizsákban, a kis kabimat meg felvettem. Olyan izgalommal indultam el (mindig így van, ha túrázni megyek), mintha a saját lakodalmamra sietnék. Első falu Rassnitz, aztán a második Kobenz. Megvolt az utca, hát akkor hajrá!



Pár tíz méterrel a bekanyarodás után már iszonyatos emelkedő jött. És már itt mesés volt a kilátás.






Csodaszép kék volt (ekkor éppen) az ég, de nagyon (!) erős szél fújt. Persze szembe.


Itt egy hármas útelágazáshoz értem. Megálltam, ittam. A Forsterstrasset balra felfelé mutatta egy tábla, de valahogy éreztem, hogy nem az a jó irány. Folytattam az utat a megkezdett ösvényen.




Csak tátottam a számat, nézelődtem, körbe-körbe forogtam: jobbra is, balra is, mindenfelé hegyek, erdők, rétek, szépség, kékség, csoda.



A következő héten nagyon a háttérben, a házon lévő barna háromszög fölött látszik Seckau. Itt már fáradt és éhes voltam, de mennem kellett, mert sajnos időre haza kellett érnem.







Aztán már korgott a gyomrom, hát elővettem az egyik szenyót és menetelés közben megettem.







Itt már nagyon izgatott voltam. Eleve ez a rengeteg szépség, a friss levegő is tette, no meg közeledtem a célhoz.




A kolostor már egyre közelebbről látszott...


És egyszer csak... Igen! Ideértem!




Irtó fáradt voltam, de nagyon örültem is.









A kolostor mellett van a falu híressége, a Hochwirt. Úgy döntöttem, itt iszok egy kávét.
















Hát a Hochwirt egyszerűen gyönyörű, a kávé pedig finom volt. Picit gyengébb mint egy presszó kávé, viszont jó sok! Megettem hozzá a második szendvicset. A mosdó egy álom, muss volt lefotóznom.

No de nem volt sok időm ücsörögni, meg ülve nagyon hideg is volt, indulnom kellett vissza. Várt még rám 10 km, jó két óra gyaloglás.








Távolodtam a kolostortól, mentem -leginkább lefelé-, a táj varázsa mit sem változott.















Csak 7-8 km után álltam meg, Kobenzben, vagyis ültem le és nyújtottam egyet. Itt már nem volt őszinte a mosolyom és a járásom sem elegáns. Annyira fáradt voltam, hogy legszívesebben ott maradtam volna. De a túrában ez is jó, hogy nem hagyhatod abba, nem maradhatsz ott, lehetsz bármilyen fáradt, mert nincs már kajád, nincs vized, ráadásul nekem ugye még haza kellett érnem, folytatódott a munkaidőm.


Az útvonaltervező szerint 23km :)


200m szintkülönbséggel.


Sajognak a talpaim: tele vannak vízhólyaggal. Úgy érzem, tőből leszakadnak a lábaim. Annyira fájnak, hogy szerintem holnap kézállásban fogok kimenni a ház elé a buszhoz, ami majd hazavisz (Mohácsra haza, letelt a 14 kinti napom). De fantasztikus dolog menni, elviselni a fájdalmat, ennyi meseszépséges dolgot látni, megélni, percenként hálát adni azért, hogy ott lehetek, hogy mindezt átélhetem. Itthon aztán letusoltam és minden egyes sejtemnek hálásan megköszöntem a közreműködést. Megsimogattam a lábaimat, amiért elvittek és hazahoztak. Egy ilyen túra tényleg csoda. Szeretnék még sok hasonlót megtapasztalni.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Ketogén étrend 47. heti összefoglaló

Tapasztalatok negyed év ketogén étrend után itt
Tapasztalatok fél év ketogén étrend után
Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt
Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt
Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt

Ketogén étrendem (heti menüvel):

1. heti összefoglaló itt.

2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt (hegyet másztam :) )
8. heti összefoglaló itt  (makroszámolás)
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt 
 (makroszámolás)
14. heti összefoglaló itt 
 (makroszámolás)
15. heti összefoglaló itt (makroszámolás)

16. heti összefoglaló itt

17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt

19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt

22. heti összefoglaló itt

23. heti összefoglaló itt

24. heti összefoglaló itt

25. heti összefoglaló itt

26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
42. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt
46. heti összefoglaló itt

R: kávé 1 ek kókuszzsírral
E: rántotta (2 ek kókuszzsír, 3 tojás, 3 sz. sonka, 1 sz. sajt), savanyú uborka; 2 répa
V: cevapcica, párolt zöldség
Mozgás: mini séta (2km)

Mozgás reggel: Freeletics 9. hét/1. nap: Dione, 
saját bemelegítéssel.

R:rántotta (1 tojás, 1 ek kókuszzsír, 2 sz. sonka, 1 sz. sajt), vajas lenmag kenyér
E: zöldségpüré, cevapcica, vajas lenmag kenyér
V: sonkás rántotta, saláta
Napozás: majdnem két óra.

Mozgás:
- Az öt tibeti rítus (reggel, este)
- Freeletics 9/2. Metis+Aphrodite (reggel)
- Kis séta nagy tempóval (5km)

R: kávé, 2 vajas szezámos kenyér
E: cevap, saláta, sült zeller, hagyma
V: tonhal saláta

Napozás (4x10 perc)


Mozgás
Étek
- tibeti
- Freeletics 9/3. Dione
- kis séta (2km)
R: vajas lenmag kenyér
E: tonhal saláta, grill zöldség, fél alma, 4 kis répa
V: rántotta (2 tojás, 2 sonka, 1 sajt)


Napozás: többször 5 perc


Mozgás
Étek 
- tibeti
- Freeletics 9/3. Dione
- kis séta (5 km)
- 1 óra fűnyírás
R: rántotta
V: cevap, sült zöldség, 4 kis répa, fél alma


Napozás: 4x15 perc.


Szombat
Mozgás
Étek
- tibeti
- kis gyaloglás (11 km)
R: rántotta
E: 2 szendvics, 3 répa
V: sült hús, saláta, fél alma


Vasárnap

R: rántotta
E: sült hús, sült zöldség
V: csokikrém

Mozgás: 20 km túra! :)



Megjegyzés:




  • Szerencsések vagyunk, mert olyan világban, olyan földrészen élünk, ahol bőséggel áll a rendelkezésünkre élelmiszer. Válogathatunk, választhatunk. Viszont fogyasztói társadalomban is élünk, ahol sokan azt hiszik, az élet értelme a pénz, annak felhalmozása, ezért aztán mindenből túltermelés folyik, az árut pedig el kell adni, mindenáron. A "termelők" tökéletesen ismerik az emberi pszichét, pontosan tudják, mi hogyan hat az emberekre, így fantasztikus reklámokat gyártanak, az érzelmeinkre hatva képesek gyakorlatilag mindent eladni nekünk. Szerény véleményem szerint kis hazánkban még sosem volt ekkora jólét. Mondom ezt akkor is, ha nagy mértékben jellemző, hogy mindenki sír (tisztelet a kivételnek), panaszkodik. Nyisd csak ki a hűtődet! Nem üres? Sőt hűtőd is van? Áram, amivel működik? Befizetted a villanyszámlát? Van okod panaszra? Nyisd ki a szekrényed! Egy váltásnál több ruha van benne? Ja, hogy el sem férnek? Mind frissen mosott? Illatos? Szóval van mosószered, esetleg öblítőt is használsz? Tényleg olyan szörnyű a helyzeted? (...) Mindig van lehetőség a választásra (megveszem vagy nem, szükségem van-e rá vagy nincs...) és ez csakis rajtunk múlik.
  • A fogyasztói társadalomnak és a túlkínálatnak is köszönhetjük, hogy manapság rengeteg a túlsúlyos. Talán két embert ismerek, akik még sosem próbálkoztak fogyókúrával.
  • Ha bárki fogyni szeretne, rengeteg lehetősége van. A csodapirulákat érdemes kihagyni és az éhezést is. Találni  kell egy elfogadható, életvitelbe építhető étrendet és mozogni kell, ennyi a titok.
  • Ma "divat" a ketogén étrend. Eredetileg epilepsziásoknak találták ki, magas zsírbevitelt, moderált fehérje- és minimális szénhidrátbevitelt jelent, első sorban jó minőségű, nem feldolgozott, nem adalékolt, lehetőleg minél természetesebb alapanyagokból. (A fenti linkek között vannak kifejtő cikkek is.)
  • Ha fogyni akar valaki és a ketogén étrendet választja, először is neki kell állnia olvasni, tanulni. Meg kell tanulnia makronutriens értékeket számolni, mert bizony a helytelen arányokban bevitt táplálékok hízáshoz is és betegségekhez is vezethetnek. Az elején mindenképpen érdemes számolni. Az étrend megkezdése előtt érdemes kiüríteni a glikogén raktárakat, tehát például egy hatalmasat edzeni. Nekem "szerencsém" volt ez ügyben, akkor költöztem el egyedül, egy nap alatt, irtó kemény fizikai (és lelki) megterhelés volt. Érdemes egy 24 órás "éhezést" is beiktatni, azaz egy napig csak vizet inni. Mindenki kibírja.
  • A boltokban található élelmiszerek termékleírását szigorúan tanulmányozni kell. Én többet olvasok a boltban mint a könyvtárban. Ugyanis szinte mindenben van hozzáadott cukor (!), tartósítószer, ízfokozó, ilyen-olyan adalék, ami gyakorlatilag nagyobb mennyiségben méreg, de mi ugye nem akarjuk mérgezni magunkat.
  • Én sokféle étrendet kipróbáltam, amire leadtam a 25+ kiló túlsúlyomat. Az idő múlásával gondom lett a tejtermékekkel, majd a gluténnal, finomított cukrot 2009 óta nem fogyasztok. A tejtermékek és a finomliszt elhagyásával logikusan jött a paleo étrend, majd ebből alakult a keto. 
  • Lassan egy éve élek így, a labor értékeim ideálisak, egészséges vagyok, van energiám az edzésekre.
  • Nem jelent problémát ez a fajta étkezés úgy sem, hogy külföldön dolgozom, két hétig vagyok Ausztriában, egy idős, beteg néninél lakom. Minden nap főzök, kétfélét: neki (hagyományos étrend) és magamnak. A blogon található ételek gyorsak, egyszerűek. Mert azt szeretem, ami egyszerű és nagyszerű. Ja, és finomak is.
  • Utazáskor nagyszerűen dobozolhatóak a ketós ételek.
  • 47. hete kevesebb pénzt költök élelmiszerre mint előtte bármikor.
  • 47. hete kevesebbet vagyok a konyhában mint előtte bármikor.
  • 47. hete nem foglalkoztat a mérleg kijelzője, mert ezzel az étrenddel csodásan lement az utolsó 5 fölös kilóm, nem akarok már fogyni. És ha 1-2 kiló néha fel is jön, nem aggódom: ez csak egy szám, ráadásul bőven az egészséges keretek között maradok.
  • Nem a ketogén az egyetlen étrend, amivel fogyni lehet. Nem szabad, hogy az étel legyen az élet középpontja. Fontos, de nem mindenható, amíg valaki nem beteg és nem kényszerül rá. Fegyelem persze kell hozzá, de aki Felnőtt és tényleg változ(tat)ni akar, az képes erre. Aki pedig mindenben csak problémát lát és a kifogásait gyártja, az nem akarja a változást. Az ő döntése.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Bölcs



Facebook oldal: Boszorkánykonyha