Út hazafelé

Reggel hatalmas havazásra ébredtem. Csak úgy szakadt. De tudtam: jönnek értem, és minden rendben lesz. Addig is, amíg a busz megérkezett, háromszor lapátoltam havat, majdnem 3/4 óra hólapátolás pedig egész jó kis kalóriaégetés. És jól is esett a kristálytiszta, hideg levegőn egy kicsit mozogni, nem pedig bent ülni.

 

 

Sekau:

 

 

Az osztrák szakaszon végig szakadt a hó, ami Magyarországon átváltott esőbe. De Baranya megyében már az sem esett :)

 

Úton:

 

Autópályán:

 

Mocorgó magyar naplemente:

Reggeles, megjegyzéses

itt

Az éjjel alig tudtam elaludni, olyan izgatott voltam, hogy letelt az első két hét és már csak egyet kell aludnom és mehetek haza. Aztán már az ébresztő megszólalása előtt fent voltam.

 

Itt az idő, eljött a nap, pár óra és indulok haza.

 

Itt havazik. Csodaszépen, sűrűn, puhán.

 

Útra készítem még a fogkefét, és a pár apróságot, amire reggel még szükségem volt, elszaladok a Pennybe szendvics-alapanyagért (a belevalók már a hűtőben várnak), itt az nyit a legforábban, aztán tényleg menetkész a kis boszi. :)

 

A busz érkezésétől számítva hat-hét óra múlva pedig sweet home Alabama!!! :)

Bölcs

"A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát - ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben hisz."

 (Szent Ágoston)

 

itt

Knittelfeld: Első két hét vége!

Hát letelt a két hét.

A mai, utolsó sétáról pár kép:

 

 

 

 

Este már nem fértem a bőrömbe, ugráltam örömömben a fürdőszobában, hogy mehetek haza. Mert tudtam, hogy két hétre jöttem, így voltam most „programozva”. Ahhoz képest, hogy anno Olaszországba március közepén mentem ki, és tudtam, hogy csak novemberben mehetek haza, ez egy röpke kis kiruccanás volt csupán.

 

Összegezve:

- A munkám rendben van, a fizetés is.

- A környék frenetikusan szép, kristálytiszta a levegő.

- Az edzésem rendben volt.

- A kajálás súrolja a katasztofális határát.

- A Billa valami csoda hely. J

- Két hét múlva visszajövök.

 

A csomagom kész, Kungfu, a család világutazója és Macimom is útra kész. Holnap ilyenkor már otthon vagyok :)

 

Motiváció

Biztos vagyok benne, hogy az embernek valamivel könnyebb dolga van, ha a környezete elfogadó, támogató, megerősítő, segítő. Ha van egyáltalán valaki, aki napi szinten ott van, megérti, ha az ember (az élet bármely területén) változtatni szeretne, tenni szeretne valamit, esetleg másképp szeretne élni.
De az is biztos, hogy a segítő szándék ellenére egyedül kell végigcsinálni a dolgot, legalábbis helyettem senki nem táplálkozhat odafigyelve, helyettem senki nem csinálhatja végig az edzéseket.
Néha nem is kicsi az a harc, amit meg kell vívnom magammal, a saját érzéseimmel.
Hajnalban kelni edzeni...
Akkor is megcsinálni az utolsó pár gyakorlatot, ha már nagyon fáj...
Nem enni többet annál, amit beterveztem...
Nyammogni vacsorára a túrót, amíg más velem szemben istenien illatozó melegszendvicset majszol nagy élvezettel...
Plusz egy cuccost bepakolni az edzéshez...
Napi szinten könyvelni az edzést, étkezést...
Ám egy idő után ezek a harcok átváltoznak kihívássá.
Aztán napi rutinná csendesülnek.
Ma már -ha nehezemre esik is nem lustizni még egy órát- az ébredés után azonnal tudom edzésnapon, hogy 10 percen belül kezdem a bemelegítést.
Ma már megcsinálom az utolsó 1-2 gyakorlatot is.
Ma már nem eszem többet annál, mint amennyit aznapra beterveztem.
Ma már teljesen természetes, hogy készül a csomagomhoz egy pakk az edzéshez szükséges cuccokkal.
Ma már képes vagyok ésszel a saját kajámat enni, és csak szaglászni, amit a többiek esznek.
Nem volt rögmentes út, amíg idáig eljutottam. És a család, a környezet is elfogadta, hogy így élek.
Ma edzés pihenőnap van.
És holnap utazom haza :)

Esti, megjegyzéses

 

Ez a kép 2012. január elsején készült, Mohácson, egy irdatlan hosszú, háborús állapotokhoz hasonlító szilveszteri tűzijátéksorozat után, reggel. Tisztán emlékszem arra az érzésre, ami talán az arcomra is kiült: tudtam, hogy ha most (2012-ben) valami nagyon nagyot nem dobbantok az életemben, akkor soha az életben többé nem fogok tudni változtatni. Addig már ugyanis annyi de annyi belekezdésen és abbahagyáson voltam túl, hogy úgy éreztem: ez az utolsó esélyem. Akkor már hetek óta böngésztem a netet mozgás- és étkezés ügyben. Körvonalazódott a fejemben, hogy miken szeretnék változtatni (az életem sok területén). Csak a kulcs nem volt meg. Valahogy ösztönösen ráéreztem, hogy ahhoz, hogy valami a miénk legyen, el kell engedni. És én már totál kimerült voltam a sok-sok órán át tartó neten kutakodástól, attól, hogy évek óta nem aludtam egy igazit, hogy alakulgattam ugyan, de korántsem úgy, ahogy szerettem volna, hogy egyszerűen semmi nem sikerült. És akkor, 2012. január elsején úgy döntöttem: oké, akkor legyen, belefogok az élet-mód-váltásba, de hagyom, hogy rám találjanak a dolgok. Nem böngésztem a netet, nem olvasgattam étrendeket, egyszerűen félretettem a témát. És láss csodát: egy hétre rá totál véletlenül rátaláltam az EAP-ra (www.edzesmester.com), január 3. hetében csatlakoztam egy FB-os szuper csoporthoz, ahol ráleltem az Insanityre, és egyszerűen szinte maguktól beindultak a dolgok. A hugicám egyszer csak felhívott, és elmesélte, mit látott a Spektrumon: egy alvásterápiát. Amit el is kezdtem, végig is vittem, és azóta nincsenek alvásproblémáim. 2012. júliusában Blogkeresztanyu J javaslatára elindítottam a Boszorkánykonyhát, amire eddig 96012 kattintás jött, ősz végére 60 kiló alá ment a súlyom, azaz lefogytam 20 (pontosan 21) kilót, amit azóta is tartok; és a sok kesergés után decemberben végre eldöntöttem, hogy külföldre jövök dolgozni. És íme: itt vagyok.

Azt már 2012-ben tudtam, hogy a 2013-as év az én évem lesz. Előre tudtam, hogy lesznek nehézségek, ha a bícsbádit meg akarom csinálni, ha munkahelyet váltok, de valahogy pár hónapja egyedül a célok érdekelnek, és nem elemzem, mi lesz, ha; nem foglalkozom azzal előre, hogy majd akkor hogyan tovább. Minden egyes napból igyekszem kihozni a legtöbbet úgy, hogy mindig a cél lebeg a szemem előtt. Valahogy úgy csinálom, mint amikor hatalmas ködben kell vezetnem. Pontosan tudom, hova akarok megérkezni, akkor is, ha csak 1 m-nyire látok a kocsi elé. És tudom, hogy minden egyes méter szinte vakvezetéssel közelebb leszek az úti célomhoz. Akkor is, ha messze van.

Az elszántságom mit sem változott 2012. január 1. óta. Sőt! Annyira a fejembe vettem, hogy a lehetetlen nem létezik, hogy hiszem, sőt tudom: a lehetetlen tényleg nem létezik!

Amikor kiderült, hogy van kint munka, jöhetek dolgozni, és hogy az első kinti etap 2 hetes (de abszolút semmi konkrétumot nem tudtam még), két dolog járt az agyamban. Az első: nagyon szeretnék már túllenni az első két héten. Láss csodát: 1 nap még, és hétfőn utazom haza J J J A másodikat szó szerint tudom idézni, mert felírtam magamnak: „Egy családi házban dolgozom, egy néninek kell segítenem. A ház nem túl nagy, tiszta. A munkám könnyű. A néni és a környezete barátságos, tiszta, kedves, szinte családtagként bánnak velem. Van netem, tudom írni a blogot és tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. A néni 65 éves.”. És csupán egyetlen dologban tévedtem, a néni életkorában, mert hogy 85 éves. J J J

Szóval 2013 tutira az én évem,

A Vonzás Törvénye igenis működik,

És a lehetetlen valóban nem létezik! J J J

Napi menü 02.02.

Reggeli: 40 g zabkása, 1 adag fehérjepor, 1 alma

Tízórai: -

Ebéd: 1 szelet sült marhahús, 50 g rizs, 4 ek sárgarépa püré (főtt répa natur leturmixolva), hatalmas adag saláta

Uzsonna: 1 bon fromage camembert sajt, 30 g diákcsemege magvak

 

Vacsora: 125 g túró, 20 g tejföl, 1 adag fehérjepor

 

1377 kcal, 121 g F, 115 g CH, 44 g zsír

Esős Knittelfeld

Az első esős nap a két hét alatt. Itt lent esik az eső, a hegyekben pedig a hó. Néhol látni a hegytetőn, hogy a fenyves már hósipkába öltözik.

 

Reggeles

Két hete ez a kép a háttérképem a számítógépemen. Így ahányszor csak bekapcsolom a gépet, emlékeztet néhány -számomra- fontos dolgora. :)

 

Ma edzés pihenőnap van, de 6-kor fent voltam magamtól, pedig 7-re állítottam az ébresztőt. :)

 

Fura, de jó kimondani, hogy holnapután indulok haza. Idefelé hajnalban jöttünk, esős-ködös idő volt, most nappal lesz a hazaút alatt, legalább tudok kicsit nézelődni, hiszen a táj meseszép. :)

 

Jó túllenni az első etapon, legközelebb már gyomorgörcs nélkül tudok visszajönni, az étkezést is (az ebéd kivételével) már előre tudom tervezni, az edzés maradhat a gumikötlels, sajnos ugrálásra nincs itt lehetőség a nyikorgó padlójú emeleten.

 

Már pakolom össze a cuccaimat, ma még mosok egy adagot, és holnap este itt fog állni a pakkom teljes harci díszben, várva a hétfői hazaindulásra. :)

 

Csak megköszönni tudom magamnak, hogy eldöntöttem: váltok és kijövök. És köszönöm azoknak, akik segítettek a szervezésben, akik bíztattak, akik megerősítettek abban, hogy (jól) döntsek. Egyáltalán nem hiányzik a régi munkahelyem, egyáltalán nem hiányzik a régi munkám. :) Hála az égnek nem vagyok az a pityergős-honvágyas tipus, azért az Olaszországban lehúzott két hosszú szezon anno rendesen megatnított a türelemre, a kitartásra, és arra, hogy egyszer csak eljön az a nap, amikor értem jön a magyar "taxi". :)

 

Egyelőre nagyon oké ez a dolog, hogy két hetet vagyok kint és két hetet otthon. Persze nem így szeretnék nyugdíjba menni, de most ez így rendben van. :)

 

Indul az utolsó előtti nap. A néni már hallgatja a "magyar zenét" (palotabozsoki Schütz Kapelle). :))

 

Mosolygós-szép napot mindenkinek!

 

 

Esti, megjegyzéses

Huh. Túl a 12., egyfolytában lehúzott munkanapon elmondhatom, hogy minden rendben. J Nem megyek bele abba, hogy milyen nehéz országot, nyelvet, szokásokat, napirendet (…) váltani. Mert a kommentekből is kiderül, és én is úgy érzem: szerencsés vagyok. Ott kezdődik, hogy naponta (!) kapok 2-3 (!) emailt, üzenetet azzal a kérdéssel, hogy hogy sikerült megcsípnem ezt a munkát, mert bizony ő is szeretne külföldre menni dolgozni. Régóta terveztem már, és gyakorlatilag a konkrét kéréstől számított egy hónap múlva kint voltam, itt.

Szerencsés vagyok, mert a néni és a család is nagyon kedves, szinte családtagként bánnak velem. A munkám fárasztó, persze, mert nem egyszerű együtt élni egy idős, beteg nénivel, viszont körülnézve ezt egy könnyű munkának tartom.

Szerencsés vagyok, mert meseszép környezetben dolgozhatok, kristálytiszta a levegő, álomszépek a hegyek, a tavak, a patakok. Nagyjából ehetek a saját ízlésem szerint, az edzést is sikerült megoldanom, netet is szereztem, így tudom írni a blogot, tudom tartani a kapcsolatot veletek, az otthoniakkal.

És egy csomó dolgot megtanultam már, amióta itt vagyok. Az egyik az, hogy a lehetetlen tényleg nem létezik. A másik, hogy élni tényleg a mostban kell. Figyelem a nénit, akinek csodaszép élete volt: 3 gyönyörű, okos gyerek, 12-szer utazott repülővel életében külföldi nyaralásra, 70 éves koráig dolgozott, anyagilag maximálisan rendben van az élete, no de mit ér vele? Hiszen a betegsége miatt (Parkinson kór) minden egyes mozdulatához segítségre van szüksége… Ő jól csinálta, mert élt fiatalon. Viszont én erre igazán csak most döbbentem rá: nem gyűjtögetni kell és tervezgetni, hogy MAJD egyszer ez meg az lesz, és nem szabad félni megtenni a dolgokat MOST. Aki csak halogat, és félelemből nem teszi meg azokat a dolgokat, amiket szeretne, aki azért dolgozik, hogy MAJD EGYSZER elutazzon valahova, hogy MAJD legyen nyugdíja, sztem élő halott. Hiszen (bár én nem erre programozom az agyam J ) bármikor történhet olyan dolog, ami gyökeresen megváltoztatja az ember életét. Mint pl. a néninél ez a betegség. És akkor aztán mit ér az összegyűjtögetett vagyon, a sok-sok terv, a sok MAJD, HA…?

Fura, mert még 2 hete, otthon sok dologról másképp gondolkodtam. Előre kiszámoltam, nyárig mennyit fogok keresni, és akkor MAJD ez meg az lesz. Eldöntöttem, hogy nem veszek télikabátot, ráér MAJD jövőre, amim van, azzal kihúzom az idén. De aztán már miért kellene lefagyasztanom a hátsómat idén? Elhatároztam, hogy az első kinti munkaetap alatt nem veszek magamnak semmit, MAJD esetleg legközelebb. De a jó ég megáldjon engem, már miért ne tenném, ha egyszer megdolgoztam érte? Tudtam, hogy ha kijövök ide, nem akarok kérni. De pl. a néni lánya felajánlotta, hogy hoz nekem igazi bio házi sonkát, és az eddig tanultak alapján elfogadtam. Ma hozta és ráadásul nem is engedte kifizetni! J Azt is megtanultam, amit egy régi kolleganőm fiától hallottam anno. Isti mindig azt mondta, hogy a nagyszülei szerint „kérni nem kell, de amit adnak, el kell fogadni”. Ma vásárolni voltunk a nénivel a Billában. Vettem 1-2 meglepit az otthoniaknak, és E. is pakolt a kosaramba pár kisebb-nagyobb dolgot az enyéimnek. És amiket én vettem, nem engedte, hogy én fizessem! Nem kértem, de elfogadtam, amit adott. És hálásan köszönöm, az otthoniak nevében is ;-) (Nyugi, nyugi, 2-3 nap és kiderül, mi a meglepi! J )

2-3 nap. Hétfőn utazom haza.

 

Bölcs

itt

A folyadékról, újra

Napi menü 02.01.

Reggeli: 30 g zabkása, 1 adag fehérjepor, 1 alma

Tízórai: 1 mandarin

Ebéd: Stájer-magyar marhasült, 100 g rizs, saláta

 

Uzsonna: 1 fehérjeszelet. Tudom, tudom: nem ideális…

 

 

Vacsora: 125 g (laktózmentes) túró, 20 g (laktózmentes) tejföl, 1 adag fehérjepor.

1505 kcal, 112 g F, 184 g CH, 32 g zsír

Mozgás: - reggel teljes test edzés

               - délután 1 óra séta.

Recept: Stájer-magyar marhasült

itt

Na, az enyém nem így nézett ki :)

Hozzávalók 2 személyre:
- 2 szelet marhahús
- 2 fej vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 2 sárgarépa
- 1 paprika
- fűszerek: só, feketebors (őrölt), csemegepaprika, mustár.

Elkészítés:
Stájer-magyar, mert félig a néni mondta, hogyan készítsem...
A húst (már reggel sóztam-borsoztam, hűtőben tároltam) serpenyőben átpirítottam, közben a kuktában megpirítottam a hagymát, fokhagymát, darabolt sárgarépát.
Amikor a hagyma megpirult, a húst átraktam a kuktába, fűszereztem, felöntöttem kis vízzel, lecsuktam, fél óráig főztem.
Amikor elkészült, a húst újra a serpenyőbe tettem és hirtelen átsütöttem.
A kuktában maradt levet leturmixoltam, főleg a sűrűjét használtam.
Főtt rizzsel tálaltam.

Itt a turmixolt levet még liszttel-tejföllel behabarják, ezt én kihagytam :)

Knittelfeld: 12. nap, reggel

 

 

Edzés: Gumikötél 9. nap



itt

Azt a mindenit, most aztán átdolgoztattam az izmaimat - persze a lehetőségekhez képest.

Bemelgítés
1. Teljes test
Nyújtás

Majdnem kereken 1 óra volt, a karizmaim még mindig keményen fejlesztendők ;-)

Motiváció

Ma sincs sok időm a motiválódásra. De egy dolgot tudok: megyek edzeni. Elkezdeni néha nehéz: át kell öltözni, hajnalban mozogni kell, bemelegíteni. Az első 10 perc sokszor mosolytalanul telik, de aztán már jólesik a mozgás, a nyújtás után pedig hálát adok magamnak, hogy megcsináltam, hogy ahelyett, hogy még egy órát aludtam volna (amire így reggel nem igazán van szükségem, hiszen a szervetem hozzászokott ahhoz, hogy 5 óra- fél 6 felé már felébred), inkább tettem azért, hogy közelebb kerüljek a célomhoz.