Mintamókus

Második hete dolgozunk. Részemről még soha ennyire motiválatlanul, tervezhetetlenül, soha ekkora bizonytalanságban, ennyi megszorítással, lehetetlenséggel nem indult tanév. Ezek óriási hányada olyasmi, amire nincs hatásom. Itt érvényesítem a megszoksz vagy megszöksz elvet. (Nincs kapacitásom új utakat kutatni a tanügyi problémákra, mint régen, rendszerszinten van gond, ahhoz én nagyon apró homokszem vagyok.)

Ma értekezlettel kezdtünk az anyaiskolában. Elhelyezkedtem a széken, kirendeztem magam alól a lágy részeket, helyükre tettem a lapockáimat és légzőgyakorlatoztam. Egyetlen egyszer mondtam csak valamit magamtól, tőlem egyet kérdeztek, arra válaszoltam udvariasan. Aztán csak lélegeztem. Mert nézzük a jó dolgokat. Volt is: amikor a parkolóhoz mentem, ezt láttam:

Aztán a saját sulinkban munka tovább ezerrel. (Nekem -nem viccelek- kb egy hónap kellene, amire nyugodt szívvel tudnám kezdeni a tanévet. Papíron az előírt 24, a valóságban 37 darab tanórára kell(ene) készülnöm egy héten. Kedden például 5 óra alatt van 8 órám. Nem ragozom: fizikai képtelenség az alapos készülés. A gyerekcsapatok odatevős kategória, de ezt sem ragozom. Csendben csinálom a dolgom, ami 8 órába belefér (lesz nap, hogy ez több is lesz), aztán pont. Nincs panasz, hiszen ez az ország a világ leszuperebb, legdinamikusabban fejlődő, legleglegleg még a Holdról is látszik országa. (Ugyebár.) Szóval délutáni szépség a tanári ablakából:

Csitt, csak csendben, hogy senki meg ne hallja... Avagy "mintamókus" ...