2015. július 3., péntek

Péntek (Au. 14/12.)

Étek
Mozgás
R: 2 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
3 km séta
E:  2 tojás, 2 sonka, 1 sajt, 2 ek zsír, nagy adag saláta tökmagolajjal
Du.: kis darab kolbász
V: 1 lenmag kenyér

Ahogy fogynak a kint töltendő munkanapjaim, úgy emelkedik a hőmérséklet. Kint is, bent is. Itt annyi mázlim van, hogy éjjelre hűvösebb lesz kicsit, alig akad szúnyog, így nyitva lehet hagyni az ablakokat. Így ma 24 fok volt bent. Az ÉletReFormáló Krixta oldalán olvastam arról ma, hogy amióta "merül" és hideg vízzel tusol, sokkal jobban tűri a meleget. Isten bizony mondom, érdemes lenne kipróbálni. Mert én már 25 fokban szó szerint fizikailag rosszul vagyok a melegtől, a vérnyomásom alig éri el a 85-öt (mármint a systolés érték), tényleg konkrétan ájuldozom.

Kipurcanok. Mint életem első falapátja is. Az ebédet készítettem éppen, amikor is az egyik kavarásnál az én kis 5 évesem megadta magát és úgy, ahogy volt, a keverő mozdulat közben kettétört. E. épp ott állt mellettem (szereti nézni, ahogy főzök), látta az egészet, meg az arcot is, amit vágtam, aztán mindketten jót nevettünk.

Érdekes párhuzam még a két Steffi. E. nővére és az én kis csodaserpenyőm. E. testvére tavaly kórházba került. Én pedig akkoriban vettem észre, hogy a serpenyőmben egy részen elkezd leragadni az étel. Ahogy rosszabbodott a néni állapota, az én kis Steffim is úgy kezdte egyre nagyobb felületen magához ragasztani főzés közben az ételeket. Steffi néni múlt héten meghalt. És az én Steffim szinte teljesen használhatatlanná vált. De addig még velem marad, amíg nem találok egy ugyanilyet. Maximum addig a palacsintákat ementálinak fogom hívni. Mert hogy nem lesznek homogének, hanem lyukacsosak. Addig sajtból lesz a hold ;)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése