2013. október 28., hétfő

Új fejezet / 2. szakasz / 1. nap

Az Új fejezet 2. szakasza (amikor is megpróbálom előcsalogatni az izmaimat) kapásból egy kiutazással kezdődött, és az első két hét az osztrák munkahelyemen fog elteni/megtörténni. Igyekszem majd az egyáltalán nem ideális edzés- és evéslehetőségek ellenére is csinálni, amit elterveztem.
 
Szóval a mai nap hajnali 1.05-kor indult, amikor is megszólalt az ébresztő. 2-kor már a kisbuszban ültem és 10-re értem a munkahelyemre, ahol ugye a megérkezés pillanatától munka van, 14 napig, egyfolytában.
 
Az úton megettem a 4 mini sonkás-sajtos-paprikás szendvicsemet, tejeskávét ittam hozzá.
 
 
Amikor ideértem, gyorsan bepakoltam a fenti hűtőmbe az odavalókat és kidobáltam a kajás utazótáskából a cuccosomat.

 
Mivel üres volt a hűtő, nem volt zöldség sem, egy -még régen hozott- konzervemet bontottam kis és melegítettem meg a -szintén- hozott sült csirkével.

 
Ebéd után sikerült másfél órát szunyókálnom, aztán uzsonnára két meggyes-mákos sütit ettem tejeskávéval.

 
A 4 órai gyógyszerbeadás után sétálni mentünk:













 
Volt fél órám, amíg E. olvasott szép csöndben, addig megszültem a heti kajatervet. Aztán vacsoráztunk, 2 tojásból és 1/3 hagymából készítettem magamnak rántottát.
 
 
Mai mozgás: 8 óra buszozás (hihi) és 1.5 óra séta.

Folyadék: 2 liter.

Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt

2 megjegyzés:

  1. Azért ez tényleg nagyon durva, hogy ennyire nem adnak zöldséget, gyümölcsöt, sőt egyáltalán valami plusz kaját. Nem tudom mit jelenthet arra felé a "teljes ellátás"?? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már beszéltem a nénivel, holnap elmegyünk bevásárolni, lesz zöldség is, gyümölcs is. No nem sok, de lesz. Nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel sajnos...

      Törlés