2025. október 13., hétfő

Hétfő- munkakezdés

Négy hónap inaktivitás, fájdalomcunami, szobafogság után ma volt az első munkanapom. Ráadásul félig új munkahelyen. Sok éve tanítok B-on, tavaly Sza-ra kellett áttanítanom, idén Sze-be. Sokat paráztam az utóbbi napokban a kezdés miatt. Ennyi csend, befelé fordulás, akkor pihenek le, ha szükségem van rá után sok-sok ember, zaj, időpontok, csengetés és sok minden máshoz alkalmazkodás mellett azért megint csak új iskola, kollégák, új gyerekek, más szokásrend (...). De amennyire izgultam, olyan simán lement a nap. (És csak a telefonom maradt itthon.) Mondjuk amikor a 3. szünetben autóztam át B-ról Sze-be, már ájulásig fáradt voltam, de hát tudtam előre, hogy az első hét nem lesz fáklyás menet, energetikailag biztosan nem. A régi suliban ismertem a kis elsősökön kívül mindenkit, bár a kicsikkel is találkoztam tavaly az oviban, a suliban is az Iskolanyitogató foglalkozásokon. A gyerekek nem változtak. Nagyon vártak, jöttek, ölelgettek, kérdeztek, meséltek. Az új suliban is meglepően kíváncsian várt sok gyerkőc, sok csillogó szempárt láttam, többen jöttek, kérdeztek, meséltek (hihetetlenül közvetlenek a mai gyerekek).

Annyi kedvességet, szeretetet, odafigyelést, segítséget, támogatást kaptam ma, hogy az valami csuda.

A betegsége(i)m azért megtanított(ak) néhány dologra. 

Reggel első dolgom volt a gyógytorna. Mert kell és pont. 

Megettem időben a reggelimet. A tízóraira csak délben került sor. Az ebédre 1 körül, a felét tudtam megenni (az ovis mennyiségű babfőzelékemnek, viszont itthon fél 5-kor megettem uzsonnára a maradékot, és vacsoráztam is, a tervezett tonhal salátát). 

Reggel lement fél liter víz, a munkahelyen majdnem másfél liter, és 2 óránként elmentem mosdóba (az orvosom azt mondta, ha ez megy, az oké). Este még fél liter.

Igyekeztem nem aggódni a közeljövőn, a következő órák, percek miatt. Reggel, indulás előtt mondtam magamnak: most öltözöl. Aztán vezetés közben, ha eszembe jutott, hogy mindjárt odaérek és kezdődik: most vezetek. És így ment egész nap.

Kegggyetlenül elfáradtam. A blogot nem ilyen későn, hanem részletekben írtam, csak most fejeztem be.

Kellemes pihenést, jó éjt mindenkinek!

A vacsorám 


2025. október 12., vasárnap

Vasárnap- dobozolás 4 napra

Reggel időben ébredés. Mosógép indítás. Bolt. Kipakolás. Mini reggeli, gyógyszerek. Teregetés. És akkor kezdtem:


Utánaolvastam a blogban: május 12-én dobozoltam utoljára. 5 hónapja. És 4 hónapja vagyok itthon "szobafogságban". De egyszer el kell kezdeni, így először elkészült a reggeli:


Amíg sült egy-egy adag kenyér, előkészülődtem a főzelékekhez. És mindent, amire már nem volt szükség, azonnal a mosogatógépbe pakoltam. Nyolckor kezdtem, délre elkészültem 4 napi menüvel.


Reggelik: bundáskenyér, paprika.

Tízórai: gyümölcs, mag-mix. (Csak a hétfői gyümit tettem dobozba, a többibe majd az adott napon kerül bele.)

Ebéd: 2x babfőzelék vele főtt kolbásszal, 2x csicseri főzelék, ehhez majd tojás készül.

Vacsora: tonhal saláta a terv, ehhez megfőztem a tojást.

(A tízórait minden nap a másik suliban ehetem felváltva, kivéve pénteken, akkor a tízórai szünetben kell átautóznom egyik suliból a másikba...

Mivel rögtön holnap 8-tól 15.20-ig órám van, tettem be müzliszeletet, hátha megéhezem délutánra.)

Át kellett kicsit rendeznem a hűtőt, hogy beférjen (ezek az én dobozaim, természetesen M-nak is főztem, azok külön dobozokban vannak, kék fedéllel).


Megjegyzés. Amikor megjöttem reggel a boltból és kipakoltam, olllyan melegem volt, hogy az valami brutál. Mértem lázat is, de nem volt (szerencsére). Nem hőhullám volt ez, hanem egy délig tartó hőhullámcsúcs, nyitott ablaknál folyt rólam a víz. Másik megjegyzés. Amikor elkészültem, ájulásig fáradt voltam. Ebédre egy mini merőkanál paradicsomlevest és másfél túrós palacsintát voltam képes beburkolni. De utána kénytelen voltam lefeküdni aludni, és durmoltam is másfél órát. (Nem tudom, mi lesz velem holnap 15.20-ig + adminisztráció + hazavezetés.)

Még minden más apróságot elő kell készítenem holnapra (pl. fájdalomcsillapító, víz, tolltartó(k)...), azt hiszem, ma sem kell majd altató.

 

2025. október 11., szombat

Péntek, szombat

Pénteken húzós nap volt. Reggel 8-ra vittem M-t kötözésre (nem gipszelték a törött kisujját, hanem sínbe tették, a törés mellett seb is van az ujjon, ezért kell kötözni), aztán gyógyszertár, háziorvos és Tankerület kétszer (nem stimmelt a táppénzes papírom), fogorvos: kiderült, hogy későbbre van időpontom. Úgyhogy később fogorvos újra, kaptam antibiotikumot, így gyógyszertár újra. M-t hazahoztam, én még visszamentem a papírboltba egy határidőnaplóért, mert muszáj a suliban mindent felírnom. Éreztem én már a nap folyamán, hogy olyan furán-nehezen vagyok. Köhögök pár napja és néha fújom az orrom. Persze belázasodtam. Betoltam egy Neocitránt és aludtam 2-től este 6-ig. Este egy újabb adag Neo, aludtam 10-től reggel fél 8-ig.

Ma (szombat) már nem volt lázam, azért reggel ment még egy Neocitrán és este is lehúzok egyet a biztonság kedvéért.

A gyomrom olyan mértékben rossz, hogy alig tudok enni. Hogy valamit jóízűen el tudnék fogyasztani, az mostanában nem játszik. Talán a szőlő az, amit szemezgetve viszonylag szívesen megeszek.

Megy reggelente a Progastro, azért az antibiotikum elé megiszok egy Normaflore-t, de február óta több antibiotikumot kaptam, mint 50 év alatt bármikor összesen, emellett ennyi fájdalomcsillapítót az endós utolsó évemben ettem. Az étvágytalanság-ételundor előnye: fogytam két kilót. Ilyenkor hálás vagyok, hogy híztam, és nem a normál súlyomból ugrott le ez a kettő. Már csütörtökön összeírtam, mit fogok dobozolni a munkanapokra, de azt hiszem, nem kell túlbonyolítanom, fölösleges főzni azért, hogy majd kiöntsem, kitalálok valami egyszerűbbet, amit talán képes leszek megenni.

Anyunak tegnap volt a születésnapja. A hetvenkettedik. És már a második nélküle. 


És nem sírtam. M-val még beszélgettünk is róla. Gyújtottam gyertyát a teraszon és magamban boldog születésnapot kívántam neki. (És most sem sírok, amikor ezt gépelem. Bármilyen hihetetlen, de a szomatodrámán egy részben sikerült tisztáznom magamban anyu halálát.)

Anyuval kapcsolatban mindig eszembe jut mami is.

Mentem ki a konyhába, ránéztem a konyhaasztalra. A bal oldal "M-é", a jobb az "enyém". Látszik a káosz a jobb oldalon. Mert sok dologba belekezdek, de egyiket sem fejezem be. Így minden csak gyűlik, hogy "majd", "majd holnap", stb. Itt jön a képbe mami. Ő mindig elkezdte leszedni az asztalt ebéd után, amint végeztünk. Én lassan szoktam enni, előlem is mindig el akarta venni a tányért, úgy kellett neki szólni, hogy "Mami, én ezt még megenném!" 😆 Amint kiléptünk nála a verandából, rögtön pakolt, rendet rakott, mosogatott. És akkor ránéztem a konyhaasztalra. Jesszus, mami, már mondanád, hogy "Timcsikém!", és szomorúan összecsapnád a két tenyeredet.


Így hát fogtam magam és 5 perc alatt rendet vágtam. Igen: 5 perc alatt...


(Ami fontos -víz, gyógyszerek, a "mindenes" kosár-, maradt. De mennyivel másabb az összkép.)

És ez 5 perc volt. A kupi hetek óta gyűlt. Van mit tanulnom. (Például nem halogatni.)

Két napja parázok a sulikezdés miatt. Hiszed vagy nem, a legtöbbször úgy érzem: nem vagyok képes tanítani, nem tudok emberek között lenni, képtelen vagyok kiszolgálni a rendszert, ezer sebből vérzik... Aztán ma megbeszéltem magammal: amit tudok, megteszek (a gyerekekért), a többi nem az én saram. (Sajnos nem írhatok konkrétumokat, a Státusztörvény aláírásával -ma sem vagyok büszke rá- beleegyeztem abba, hogy tilos a munkámról negatívan nyilatkoznom.) A gyerekekre kíváncsi vagyok. Majdnem 80 új picit fogok megismerni (mert idén Sze-ben is tanítok), ez mindig izgalmas (és kihívás). 

Vese-ügyileg 95%-ban rendben vagyok.

A mozgásbeszűkülés jó 80%-kal jobb. Életmentő a gyógytorna, komolyan mondom: egy csoda.

Most viszont későre jár, tusolnom kell még, aztán alvás. Holnapután munka.


2025. október 10., péntek

Van benne valami...

Tudod, miért vagy állandóan beteg? Nem, nem azért, mert a gyerek hazahozza. Hanem azért, mert soha nem jó az, ami van. Télen a tavaszt várod, tavasszal a nyarat, nyáron a kellemes őszi időt, az őszbe telet csempészel. Reggel az estét sürgetnéd, este a hétvégét, hétvégén a szabadságodat tervezed.
Esőben miért nem hó, ha havazik, miért olvad, ha süt a nap, miért nem melegebben, ha túl meleg, miért nem esik. Kapcsolatban családról álmodsz, családban csendről, egyedülállóként kapcsolatról. A munkahelyedről hazagondolsz, otthonról dolgozol, nézed a filmet, de füleled a mosógépet, mindennel foglalkozol, csak az egyetlen létezővel nem: az itt és mosttal.
Tudod, miért vagy állandóan beteg? Mert nem jókat és nem jókor eszel. Vagy sanyargatod magad az étellel, vagy túljutalmazod. Elfelejted az étkezést, vagy máson se jár az eszed. Az élvezeteset keresed a hasznos helyett. Nem a szükségeset, hanem a trendit. Nem a táplálót, hanem a finomat.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem tanultad meg, hogy a szeretet nem egyenlő a sajnálattal, sem a figyelemmel. Mert nem tanultad meg, hogy sem betegséggel, sem máshogyan sem kell felhívnod magadra a figyelmet. Mert nem tanultad meg, hogy lehetsz nyugodtan egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és nyugodt.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem figyelsz a lelkedre. Üvölt szegény, hogy állj már meg, vagy pont, hogy indulj végre. Könyörög egy másik irányért, ritmusért, rálátásért. Nem tudsz nyugodt lelkiismerettel pihenni, ezért csinálsz egy torokfájást. Nem tudsz bűntudat nélkül lazítani, ezért beáll a derekad. Azt hiszed, mindent egyedül kell megoldanod, merevvé válik a nyakad. Azt hiszed, rohannod kell, megroggyan a csípőd, hogy lépni sem tudsz. Túlzottan alámész a hatalomnak, begyullad a térded. Nem mersz nemet mondani, elmegy a hangod, vagy megfájdul a füled.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem figyelsz. Nem figyelsz magadra, a belső hangodra, az étkezésedre, a tanulságra, a jelenre. Mert tombol az egód. Mert ragaszkodsz. Valamihez, bármihez, mindenhez.
Mert nem figyelsz arra, hogy változtatnod kell. Mert nem mersz ismerkedni magaddal.
Pedig megéri, mert csodákat találhatsz. - -
Kőváry Anett

Van benne valami...



2025. október 9., csütörtök

Csütörtök

Kemény ez a "visszagyorsulás". Ma délelőtt főzés, pakolászás. (És egyre rosszabb: nem esik jól semmi. Semmi nem esik jól. Szinte ételundorom van. Szörnyen rossz a gyomrom. Éhes vagyok, de ha kajára nézek vagy gondolok, hányingerem van...) Ebéd után M-val város, ügyintézés mindkettőnknek. Pl. M-nak táppénzre iratkozás, nekem táppénz lezárás. Nekem időpont kérés neurológiára (vicces ez a rendszer, szakorvos kell, aki MR-t tud elrendelni, de mivel a leghamarabb ide van esély bekerülni, ezért kaptam beutalót a neurológiára. Ami elsőre (a beutaló) nem sikerült, újat kellett kérni a háziorvostól. Elsején próbáltam először időpontot kérni, nem jött össze (egyszerűen nem kaptam...), ma a másik hölgyhöz mentem az ablaknál, kérte, hogy üljek le, intézkedik (táppénzen vagyok, így 2 héten belül kötelesek ellátni), érdekes módon kaptam jövő szerdára időpontot. Bolt, gyógyszertár, egyebek. 

Annyira fáradt vagyok...

Csinálom még a gyógytornát. Mivel ma sokat mászkáltunk a városban, nem volt külön séta. De kora este lementem, levittem az üres üvegeket a gyűjtőbe (pont itt van a házunk sarkánál), mert muszáj volt kicsit mozogni. (A majd' 70 lépcső azért nem kis edzés egy hónapokig szobafogságosnak.)

Nagyon fáradt vagyok.

 

2025. október 8., szerda

Szomatodráma és sürgősségi

Ma voltam szomatodrámán. Egy gyönyörű helyszínen, tünemény vezetővel. Roppant érdekes volt és nagyon hasznos. Már ez az egy alkalom is sokat segített.


M. hívott, hogy menjek majd érte, utasként jön haza, eltörte az ujját (becsípte a busz ajtaja). Így mentem a pályaudvarra este negyed 9-re, onnan sürgősségi. 


Egy órán belül végeztünk röntgennel, mindennel együtt. 

Pénteken én megyek a táppénzes papíromért, hétfőtől munka, M. pedig marad itthon táppénzen...

 

2025. október 7., kedd

"Edzés" a normál hétköznapokra

Már pár napja igyekszem időben ágyba kerülni este. Ma pedig beállítottam az ébresztőt reggel 7-re kezdésként (előbb fent voltam magamtól). Azért is, mert el kellett kezdenem kipróbálni, mit bírok.

Kocsival mentem a városba, egyedül, egy listával. Egyelőre a Famili centerbe. Fél 9 után ott voltam a bejelentkezés nélküli fodrászatnál, a terv az volt, hogy ha én leszek az első a 9 órás nyitásnál, akkor megyek, ha nem, akkor nem (nem tudok annyit ülni-állni-lenni, hogy megvárjam, amíg előttem elkészül egy frizura). Sikerült az elsőség. A művelet közben kétszer kellett felállnom és mászkálnom. Nem rossz. Amikor végeztem (istenem, 4 hónap alatt 3-szor volt csak otthon hajmosás, isteni érzés volt a tiszta fejbőr), kimentem az épületből és hulla fáradt voltam. Megnéztem a listát. Oké, ami fontos: kellene valami ruha, amibe beleférek, esetleg akkor is, ha még híznék. Úgyhogy visszamentem a teszkós kínaiba. Hármat próbáltam, egy "lebernyeg" felső-ruhát hoztam el. (Megjegyzés: tavasz körül vettem itt a kis kabimat -éppen azért, mert már akkor kezdtem kihízni a ruháimat-, azóta az árak...! hajajj, hogy elszálltak...!) És itt purc volt. Bepréseltem magam a kocsim ülésébe nagy nyögdécselés közepette. A következő nyögések addig szóltak, amíg be tudtam csukni az ajtót... Maga a vezetés az ülő helyzet miatt kifejezetten fájdalmas. Na és utána a kikászálódós (had)művelet! És akkor még fel kell menni a majdnem kereken 70 lépcsőn a lakásig... 

Volt még egy kör közvetlenül ezután, M-val elmentünk az Ebédlőbe ebédelni. Majd újra fel a harmadikra.

Nekem közvetlenül ezután továbbképzésem volt 1-től 3-ig, egy német nyelvű tanítási metódus bemutatása. Mire vége lett, M. belázasodott...

A 3. kör: gyalog ide a Sparba. Majd újra fel a harmadikra. Azt hiszem, a mai sétát teljesítettem. :)

.......

Ezt a rajzot nagyon szeretem:


"Az én tanító nénim" a címe, nagycsoportos koromban rajzoltam, ez anno bekerült a megyei újságba. :)

Az én tanító nénim aztán egyáltalán nem így nézett ki, roppant szigorú volt, de én imádtam, és ilyennek láttam, mint a rajzon.

Ma lehet, hogy azt mondanák a rajzom alapján, hogy figyeljük, mert dysgráfia-gyanús. De le tudja írni a nevét, lerajzolja a jelét, néhány számjegyet is ismer. És még sok minden mást. Nekem ma azt jelenti, hogy nagyon vártam az iskolát, nagyon vártam, hogy megtanuljak írni, olvasni, számolni. (Sikerült is minden probléma nélkül.) Azt jelenti, hogy jó érzés, hogy nem javíttatták ki, nem kellett újra rajzolnom, sőt még újságban is megjelenhetett a "tökéletlenség". Arról is elgondolkodtat, hogy ha 5 évesen megelégedtem ezzel a rajzzal (nem színes, nem tökéletes), akkor felnőttként miért félek nekiindulni bárminek is, miért gondolom mindenről, ami én vagyok, hogy nem sikerül, nem elég jó. És azt is jelenti ez a rajz, amit akkor még nem tudtam: egy fantasztikus osztályközösség tagja lehettem 8 évig, egy olyan csapaté, akik a mai napig évente szervezünk osztálytalálkozót, sőt lehet, hogy az idén 2 is lesz, mert a múlt hetire többen (én sem) nem tudtunk elmenni. Nekem ez egy meghatározó élmény az életemben és nagy boldogság, hogy ez megadatott.

.......

Jön az időben ágyba kerülés, így most jó éjt kívánok mindenkinek!

 

2025. október 6., hétfő

Hétfő

Anyu ma egy éve és 9 hónapja ment el. Tavaly még csak 9 hónapja volt. Robog az idő... 

Majdnem 4 hónapja vagyok itthon. Igaz, hogy a vese-gond megoldódni látszik, és jött helyette a mozgásbeszűkülés, ami a gyógytornákkal és sétákkal sokat javult, csak amikor tegnap éjjel is órákig nem tudtam elaludni, mert nem találtam olyan pózt, amiben ne sajogtam volna, akkor jönnek a kérdések magamnak. És nem találok mindegyikre választ. Pedig hulla fáradt vagyok fizikailag is, lelkileg is. Talán pont ezért időpontot kértem és kaptam ma egy segítőhöz. Mert valamerre el kell indulnom.

Elméletileg jövő héttől dolgozom. Hát gatyafelkötős lesz, az egyszer biztos. Minden szinten...

Eleve ma nekem egész nap vasárnap van. Hiába van hétfő. 

Kb 10 éve éreztem azt, hogy elvesztem. Akkor borzalmasan kemény depresszión küzdöttem át magam. Ma is úgy érzem, hogy valahol totálisan elvesztem, csak most valahogy "tudatosan tudom" mindezt, és már nem félek segtítséget kérni. 

2025. október 4., szombat

Szombat

Ez a testtérkép egyfajta pszichoszomatikus nyelv, ami segít abban, hogy a test üzeneteit lelki szinten is megértsük. forrás


Ez alapján egyszerre járhatnék pszichológushoz, mentálhigiénés terapeutához, pszichiáterhez, életviteli tanácsadóhoz, szomatodrámára, családállításra (...)...

M. volt piacon, ilyen szép (és finom) burgonyás kenyérkét hozott.


Ma megint fél 10-ig aludtam. Nem ritka. Épp mondtam M-nak, hogy azért az elmúlt két év nemalvásából pár napot már "behoztam".

Konzekvensem végzem a gyógytornákat és ma is voltam sétálni. Mohácsot amúgy is imádom, és az mekkora már, hogy habár egy betondzsungelben élek, pár perc sétára zöldbe érek, erdőbe, jó levegőre, térre.


Direkt nem betonon akartam ma sétálni, hogy az izmaim, ízületeim szokják kicsit a "kellemetlent" is.


Szörnyen le vagyok amorizálva egyébként. A hajam 4 hónap alatt 3-szor volt mosva, a plusz 10 kiló is nagyon látszik, az arcom a 4 hónap alatt talán párszor krémeztem be, azon, hogy mit vegyek fel, nem kell gondolkodni, mert csak pár ruha jön rám... A szemem alatti sötét karikák hűen jelzik, hogy mennyi fájdalmat éltem át negyed év alatt...


Csodás idő volt, szuper fények, rég volt már ilyen: fotóztam párat.





Ma van az általános iskolai osztálytalálkozónk Tamásiban. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok ott lenni.

Jövő héten még táppénzen leszek. Remélem, hogy jelentősen mérdéklődik majd a fájdalom és jelentősen nő az izomerőm, az energiám.

2025. október 2., csütörtök

Döntés- Avagy amikor már fáj annyira, hogy változtass...

51 évesen értem el addig a pontig, hogy a testem vészriadót fújva visít, sikít, ordít, hogy állj! Ahogy eddig éltem, az nagyon nem jó, ha most új irányt veszek, még élhetek talán "normális" életet, viszont ha így folytatom, biztosan a jelenleginél sokkal komolyabb gondokkal kell szembenéznem.

A teljesség igénye nélkül az utóbbi kb másfél év történései: kegyetlen munkahelyi testi-lelki leterheltség, folyadékfogyasztás kb napi 1 dl, vizeletürítés kb napi 3, mozgásszegény életmód, rengeteg stressz, amivel nem tudtam mit kezdeni: anyu betegsége, áplása, halála, temetése, lakásának kipakolása, garázsvásározása, eladása, az ezzel járó bürokrácia, négy hónapra rá mami halála, temetése, több kedves ismerős és egy barátnő halála, nem kielégítő étkezés, a kocsim eladása, új kocsi vásárlása, az ezzel járó adminisztráció, hízás, munkahelyi kiégés határ...

Következmény: februárban bőrprobléma (mély, fájó, terjedő "kiütések" (szteroidos kenőcs), begyulladt szem (antibiotikumos szemcsepp), foghúzás, fogletörés, (épp egy szombati munkanapra készülés reggelén) vesegörcs, mentő, SBO (Mohács), csillapíthatatlan fájdalom, mentő, Urológiai Klinika (Pécs), stent felhelyezés, kórházban majdnem egy hétig, emelt dózisú antibiotikum kúra, ESWL kezelés (kőzúzás, ami konkrétan teljesen betett, MINDEN rosszabb lett, azóta is az arcomon ráng néhány ideg, a stent elviselhetetlen lett, onnantól csak a gyógszert tömtem magamba és képtelen voltam az önellátásra is), sok-sok kontroll Pécsett, szeptember 16-17-én kórház (szerencsére a műtét elmaradt, mert valószínűleg kipisilhettem itthon a követ, helyette retrográd urethrographia (kontrasztanyagos feltöltés, endoszkópos kiválasztórendszer monitorozás). Öt nap fájdalommentesség után a semmiből teljes bal oldali mozgásbeszűkülés deréktól lefelé. Urológus, gyógytornász, háziorvos, beutaló szakorvoshoz (MR-kiírás reményében). Közben fogorvoshoz időpont, a júniusban kezelni kezdett fogam megint belobbant. Ma délután elkezdtem köhögni és lázasnak éreztem magam (mértem: nem volt láz). Az égre néztem és határozottan kijelentettem az Öregnek: Nem! Elég!

Amikor kedden a gyógytornász kikérdezett, a fizikai vizsgálatok előtt így összegzett: ideje elkezdened magaddal foglalkozni. És igaza van. Elég a fizikai tünetekből, a fájdalomból. Ez már nem az a szitu (amit megszoktunk, amire ez a társadalom nevel), hogy ez a bajod? kapj be egy gyógyszert!, mert itt az már nem elég. Persze: kényelmesebb bevenni egy pirulát, mint saját magunknak TENNI bármit magunkért. 

(Pl. a gyógytorna. Nagyon jót tesz, még ha közben néha majd' be is pisilek. Napról napra, centiről centire javul a mozgásbeszűkülés. A fájdalom is minden nappal kicsit jobban elviselhető. Ha nem csinálnám, nem itt tartanék. Kell most még ez a napi 3 gyakorlás (amit mindig megspékelek egy kis Koncsek Krisztás gyakorlatsorral, tőle tanultam anno azt is, hogy a légzésem szépen mutatja az idegrendszerem állapotát, ez pedig nem túl fényes, van min javítani. És ha már Krisztát említem: úgy örültem, amikor a gyógytornász kért egy rekeszlégzést/hasi légzést/lélegezzek ide vagy oda, pontosan tudtam, miről van szó, hiszen anno Krisztától megtanultam.)

Ma átgondoltam, és bizony több területen nem boldogulok egyedül, így segítséget fogok kérni. Az egyik: a gyász. És van sok más. Nem tudom, kihez lenne jobb fordulni. Kineziológus, pszichológus, családállítás (...)? De el fogok indulni, és majd alakul.

2025. október 1., szerda

Véletlenül háziorvosnál

Érdekes ez... A legújabb eü-gondom kezdetén a húgom mondta először, hogy kellene valami alaposabb vizsgálat, mert ha ez nem vese probléma, akkor valami más, és ki kellene deríteni. Aztán tegnap O., a gyógytornász is ezt mondta: az MR-ből sok dolog kiderülne. Erre ma...

M-val beugrottunk a rendelőbe, egy igazolásért ment. Nem volt kint senki, K. asszisztens behívott minket, üljünk le, amíg megcsinálja a papírt. Közben beszélgettünk és kérdezte, mi ez már megint velem. Elkezdtem mondani, közben megkérdezte, találkoztunk-e már az új háziorvosunkkal, aki a belső szobában volt, kijött, és be is hívott, kikérdezett. Mi volt az első gondolata? Jó lenne egy MR. Írt is röntgenre beutalót meg egyet neurológushoz (mert ide hamarabb szokott lenni időpont, de konkrétan mindegy, kihez, azt mondta, csak egy szakorvos kell, aki MR-t rendelhet el.) Kérdezte, milyen fájdalomcsillapítót szedek, van-e még, írt fel. Aztán jött egy mumus-dolog: van-e otthon Pantoprazol. Mondtam, hogy van, de nem veszem be. Hát igen, vannak tanulmányok a mellékhatásokról... Akkor ír fel Quamatelt. Kérdeztem: ez is protonpumpa-gátló? Nem, ez ... (nem tudtam megjegyezni, utánaolvasok majd).

Átmentünk a kórházba, a röntgenre bejelentkeztem, azonnal jött a hölgy, mehettem is be.

A kartonozóban az időpontkéréssel a neurológiára akadt gond, nem is lett eredmény, hétfőn segít Ki. (Megjegyzés: irtó nagy mázli, ha vannak kedves ismerőseid az egészségügyben.)

.......

Csinálom a gyógytornát. Napi 3x kell. Hát vannak gyakorlatok, amiktől leizzadok.

Ma nem vettem be fájdalomcsillapítót. Nem azért, mert nem fájt, hanem mert próbálom kímélni a belső szerveimet a mellékhatásoktól. Nagyjából falkaparósan telt a nap, most, este nagyon durva, de hamarosan lepihenek, ha el tudok aludni, akkor minden oké. (A fájdalom folyamatos, csípőcsontba sugároz a keresztcsontból, emellett még néhány helyen hol felerősödik, hol szúr, röviden: deréktól lefelé a bal oldalam egy fájdalmas feszülésben leledzik 0-24-ben. Az autóba -utasként- beszállás nehézkes, ugyanígy a kiszállás is. Úgy egészében a létezés is állandó fájdalommal, fogösszeszorítással, nagy sóhajokkal, nyögdécseléssel telik. A mozgásbeszűkülés viszont folyamatosan oldódik, jó lesz ez.)

A fogorvost nem sikerült elérni (sok próbálkozás után sem), holnap folyt. köv...

Ma csak 2 liter vizet sikerült meginnom. (Komolyan: egy hatalmas tó már a gyomrom, tele békákkal...)

A pisilés is kezd normalizálódni, a vizelet tiszta. De ha mennem kell, akkor azonnal mennem kell.

Kilók: pár dekával 70 kiló alatt vagyok még, de "folyok szét". Egy itthoni naci és egy "kinti" jön rám. Óriási előny: nem kell azon gondolkodjak, mit vegyek fel. a felsők mind feszülnek. "Kishasas" effektus. De most ez nem is olyan fontos.

Ma kora este esett az eső, közben sütött a nap. Halványan látszik a szivárvány. :)



2025. szeptember 30., kedd

Kedd- gyógytornásznál

Tegnap kértem időpontot W. O. gyógytornásztól, ma délután mehettem.

Meglepődtem. Nagyon alaposan kikérdezett, fizikai és lelki dolgokat is. Aztán úgy "átgyömködött", hogy ihaj. Majd tesztek jöttek. Azt mondta: itt az ideje, hogy elkezdjek foglalkozni magammal. Megtanultunk egy gyakorlatsort, azt kell végeznem naponta háromszor. A végén kaptam kineziológiai tapaszt is. Három nap múlva újra konzultáció. Kérdeztem, tudok-e szerinte jövő héten dolgozni, azt mondta: nem.

Amikor hazajöttem, ebédeltem, majd ledőltem (nagyon elfáradtam), el is aludtam.

M. hívott: lerobbant a motorral, kellene vinnem pumpát. Így kénytelen voltam vezetni (szerencsére Mohácson történt). Az ülés egyszerűen nem megy (egy bejegyzés megírása alatt is sokszor kell felkelnem és mászkálnom), a kuplung nyomkodás is fájdalmas (de állni sem tudok és gyaloglás közben is fáj, de még mindig jobb, mint az ülés). És kell a fájdalomcsillapító...

És közben lüktet a fogam, amit még nyár elején kezdtünk kezelni, muszáj lesz vele foglalkozni, ha tetszik, ha nem. Max kihúzzák séta közben...

2025. szeptember 29., hétfő

Hétfő

Reggel a J-tól kapott elérhetőségek felkeresésével kezdtem. (Borzalmasan nem tudok ülni, így ma sem eresztem bő lére...) W. O. gyógytornásztól fél órán belül kaptam is egy időpontot holnap délutánra.  🙏 (Nem tudom, mennyibe fog kerülni, de így kihagyhatom a háziorvos-reumatológus-gyógytornász kört, ami időben biztosan nem egy nap. Bakker, ha beteg az ember, és főleg, ha borzalmas fájdalmai vannak, mindenét odaadná, hogy enyhítsenek a szenvedésen... Megjegyzés: havi 100ezer körüli tébét vonnak le minden hónapban...) Sosem jártam még gyógytornásznál, kicsit izgulok. 🙈

Ahhoz képest, hogy pár napja még nem tudtam átemelni a bal lábamat a küszöbön, napi 2 gyógytornával és egy óra sétával javult az állapotom. (Hála itt is K. K.-nak a javaslatokért és a torna-videókért!!) Fájdalomcsillapító nélkül sajnos még nem tudok létezni.

Ma nagyon kínlódva-fájva-nyögdécselve készítettem ebédre rántott csirkemellet és krumplipürét. Amennyire fájdalmas volt, olyan finomra sikerült.

És érdekesség. J., aki a szakembereket ajánlotta nekem, családjába bekerült R. Aki Hőgyészről költözött Mohácsra 2 éve, aki ismeri anyut, mamit, engem, akinek a gyerkőcét tanítottam még anno Szakályban, akit kedvelek. Két megjegyzés. 1.: kicsi a világ. 2.: minden út Mohácsra vezet. 😁 🥰

Habár ma sem sikerült este 10 előtt ágyba kerülnöm, a lépésszámláló (újabban üzenetet küld...) javaslatát megfogadom.


Jó éjt!

2025. szeptember 28., vasárnap

Lassan...



Csinálom K. gyógytornáit, eszement sokat segítenek. Járok sétálni (fáj, fárasztó, főleg felfelé a majd' 70 lépcsőn a 3. emeletre nem egyszerű), de egyértelműen érzem: a legrosszabb az ülés. 

Fájdalomcsillapító nélkül még nem tudok létezni.

Egy nagyon kedves blogolvasóm, J. segítségével kaptam elérhetőségeket, holnap felveszem velük a kapcsolatot gyógytorna ügyben, itt is nagyon szépen köszönöm!

A ma reggeli gyógytornának voltak nehéz pillanatai, de az a majd' 40 perc nagy részében semmilyen fájdalmat nem éreztem. Mondjuk azokkal a testhelyzetekkel nem lehet boltba menni, dolgozni (...), viszont két napja még nem tudtam könnyezős fájdalom nélkül átemelni a bal lábamat a küszöbön, ma pedig már igen. (Az egyik legnehezebb, legfájdalmasabb dolog kitörölni a hátsómat a wc-n... Lassan nem ártana egy kapaszkodót felfúrni. 🙈)

Tanulok a dologból folyamatosan. Pl. hogy nem tudom siettetni a gyógyulást. Vagy hogy attól, hogy pl. a munkából kimaradás következményein aggódom, nem leszek jobban.

Nekem még mindig kegyetlenül nehéz magamat az első helyre tennem az életemben...

2025. szeptember 27., szombat

Szombat

M., ha teheti, szombaton elmegy korán piacra és ilyen gyönyörű reggeliket rittyent. (Rántotta is volt friss pékáruval.) Csak hogy legyen valami szépség is a blogon.


Roppant nehezen megy az ülés (is), így rövid leszek.

Tegnap este még visszajelzett Koncsek Krisztina, az Őrangyalom, aki gyógytornász is. Megfogadva a tanácsait ma "gyógytornával" kezdtem a napot (volt egy Antistressz nevű programja pár éve, az ő egyik videójára tornáztam). A torna néha fájt, de voltak testhelyzetek, amikor nagyon jól éreztem magam. Délután elmentem sétálni. Egy órát voltam lent, megpróbáltam nem azon agyalni, hogy fogok felmenni 70 lépcsőn (mert lefelé sem volt kellemes). Még a boltba is beugrottam, csak pár dolgot vettem, holnap, ha képes leszek rá, főzök. Jó volt kint, jólesett, ahogy ismerős rám köszönt a kocsijából, vagy ismeretlen fiatalember odaköszönt "Jó napot kívánok!" (nevettem, mert hát úgy éreztem magam, mint egy néni/öregasszony, pedig a bajaimtól eltekintve egyáltalán nem érzem magam öregnek). Fájt a lépcsőzés felfelé, de nem annyira, hogy ne sikerült volna. Oké, azért volt már bennem két fájdalomcsillapító is. Kora este jött még egy fél órás gyógytorna (egy mások régi Antistressz videó). És persze egy újabb fájdalomcsillapító, de most még kell.

Délelőtt munka is volt, hívtak a babarci kollégák kitöltendő táblázat és Krétába feltöltendő TÉR célok miatt.

Így este most borzalmas a fájdalom, nemrég bevettem a 3. gyógyszert, jobb lesz, remélem.

És ennyi mára nem bírok tovább ülni.

 

2025. szeptember 26., péntek

Mi jön még?

Ma reggel felkeltem, fájt a "vesém", de mostam, teregettem, mosogatógépet indítottam, kellemetlen volt, de nem volt gond. Fél 10 körül aztán elszabadult a pokol. A tegnapi fájdalom sokszorosa, szinte teljes bal oldali mozgásbeszűkülés, konkrétan se állni, se járni, se ülni, se feküdni nem tudtam, és minden lélegzetvételre, köhhintésre, legapróbb mozdulatra még bele is szúrt. Már folytak a könnyeim a fájdalomtól. De nem vettem be gyógyszert, figyelni akartam, mi lehet ez, mi lesz belőle. De maradt ez a borzalom. Ettem pár falatot, majd kínok kínjával bemásztam az ágyba. Fekve is kegyetlenül fájt, de aztán el tudtam aludni, aludtam egy órát. Újabb kínkeserv, amíg kimásztam az ágyból. A fájdalmat most pontosan éreztem: a gerinc alsó szakaszából indult és sugárzott mindenfelé. Pontosan az a pont ez, amit a kőzúzáskor is éreztem, akkor olyan volt, mintha itt lenne a drót alja, amire felfűzve az összes belső szervemet a gyomromon át ki akarnának hirtelen rántani minden egyes ESWL-ütésnél. Telefonált a húgom, volt/van hasonló gondja. Sokat beszéltünk (mindig tud elgondolkodtató-segítő dolgot mondani). Aztán elővettem a júniusi CT leletemet, mert emlékeztem, hogy a vesekő és a vesekehely-robbanás mellett mást is mutatott. (Hja, vannak cifraságok...) Aztán megtaláltam: spondylosis min. grad. Azaz enyhe fokú csigolyakopás. Riasztottam egy gyógytornász (is) ismerősömet, utánaolvastam a neten is, és délután 3-kor már bevettem egy fájdalomcsillapítót (ami minimálisan segít...). Most komolyan: mi jön még?

2025. szeptember 25., csütörtök

Vizsgálaton

Volt röntgen, ultrahang, fizikai vizsgálatok, urológiai szempontból minden rendben. Mutatta az orvosom a röntgenen, hogy a beleim kifejezetten el vannak gázosodva (február óta szinte folyamatosan szedtem antibiotikumot, nem csoda, ha az emésztésem kuka), ez simán nyomhatja a vesét annyira, hogy így fájjon. Espumisan, Normaflore, még több folyadék, fájdalomcsillapító, rendbe kell jönnie. És/vagy mozgásszervi probléma is lehet.

Jó fél órát bent voltam, a végén kérdeztem még (milyen kő lehetett, kell-e étrendet tartani, mik a vesekőre hajlamosító dolgok, lesz-e még vesekövem...).

Egyébként megint megvolt a VIP-érzet: odaértem a klinikára, húztam sorszámot, becsekkoltam a betegfelvételen, hívták a dokit, hogy ott vagyok, jött a doki az osztályról, készült a röntgen, aztán behívtak a rendelőbe, UH, vizsgálatok, pikk-pakk ment.

A kellemes fogadtatás ellenére nem szeretném gyakran élvezni a klinika vendégszeretetét. 😁🙈





2025. szeptember 24., szerda

Újra...

Tegnap írtam, hogy elkezdett fájni a vesém. Ma is folytatta.

Ma sikerült délután elérnem az orvosomat, aki holnap délután fogad és megnéz a klinikán. (Pont ma egy hete jöttem haza onnan.)

2025. szeptember 23., kedd

Pantoprazol és társai. Ha csak a savat kötné le ...

Általában ezt írják fel antibiotikum szedésekor. Nekünk is ez van itthon. A blogon egy kedves Olvasó jelezte nekem, hogy azért ez így nem teljesen oké, ezért kérdeztem tegnap, hogy mit ajánlanátok helyette. Mindig tanul az ember, beteszek ide egy videót, amit érdemes megnézni, ha valaki szedi ezeket a ...prazolokat.



Ezt nem hiszem el 😔


Reggel semmi bajom nem volt. Tíz körül éreztem: mintha fájna a vesém. Á, az nem lehet. Kora délután már határozottan fájt. Aztán kellett gyógyszer is. Voltaren75+Nospa80 kombóval 10/6. Lázam nincs, csak ráz a hideg (zokni-nadrág-kardigánban), vizeletteszt negatív, iszom eleget, vizelet megy, tiszta, nem szúr, nem csíp. Ha marad a fájdalom, vissza kell mennem a klinikára...