2024. október 23., szerda

Szerda

Mérhetetlenül hálás vagyok a mai piros betűs ünnepért és elsősorban (mea culpa) azért, hogy nem kellett menni dolgozni, nem kellett időre felkelni.

Délelőtt itthon, főleg házimunka, pakolás.

Délután M-val Pécs, Malomvölgyi tó.













Aztán Frei kávé. A Király utcában. Ahova mindig is nagyon szívesen jártunk és ahol már nagyon régen voltunk. A régi barista csapatból már csak T. dolgozik ott, nagyon örültünk neki és ő is nekünk. Tudta, hogy a Cannes-i fagylaltkávét sok habbal szeretem.


És úgy is kaptam. :)


Második körben Kubai espresso-t ittam, egyik nagy kedvencem. (Persze mindkettőt koffeinmentesen.)


Itt úgy érzem: otthon vagyok.


Itthon aztán dobozoltam 2 napra.


Reggeli: rántotta (most provance-i fűszerekkel), paprika, kenyér.

Tízórai: szendvics.

Ebéd: spenótfőzi (M. érdeme) és főtt tojás.

Eredmény 3. hét

 

2024. október 22., kedd

Napi cuki(k)

 "(X) - Minden tanító néninek van varázsereje. Mert a múltkor a B. néni mögöttünk jött, mégis előbb odaért, mint mi, pedig nem előzött! Timi néni, honnan van a varázserő?

(én) - Hááát jó, akkor elárulom: a tanítóképző főiskolán volt egy olyan tantárgyunk, hogy "Varázslat".

(Y) - Akkor te vagy Hermione? Vagy Harry Potter?

(X) - Nem! Timi néninek az a varázsereje, hogy kedves és türelmes. Nagyon."

...........

Ezt is ma kaptam:

2024. október 21., hétfő

Valaki átkelt a szivárványhídon

Óvodás korunk óta ismertük egymást. Egy osztályba jártunk nyolc évig általános iskolában. Közel laktunk, hozzátok jártam zongorát gyakorolni, vasárnaponként jöttél hozzánk és együtt mentünk misére. Aztán kicsit másfelé sodort minket az élet. Az osztálytalálkozókon találkoztunk. És úgy beszélgettünk, mintha tegnap hagytuk volna abba. Felnőttként megint szorosabb lett a kapcsolatunk. A könyvelőm is lettél. Az utóbbi pár évben gyakrabban beszélgettünk. Amikor először lettél rákos. Amikor másodszor és harmadszor... Elmondtad, szerinted miért kaptad ezeket a betegségeket. Hogy szerinted (is) minden lelki eredetű. És hogy sejted, sőt néhány dologról tudod is, mi válthatta ki. Dolgozni kezdtél magadon, pszichodrámára jártál. Pár hónapja már szinte napi szinten kapcsolatban voltunk. Negyedszer lettél rákos. Áttétekkel. Végig optimista maradtál, habár talán valahol mélyen te is tudtad: ennek most nem lesz jó vége. Minden érdekelt veled kapcsolatban és mindenről írtál: milyen érzés vért kapni, milyen a kórházban, ahol jó pár napja vagy, de orvost még nem láttál... Még múlt héten is. Írtad, hogy olvastad a blogomat, ne is írjak többet, mindent értesz. Nem adtad fel, eszedbe sem volt a halálra gondolni. Emelt fővel, bátran viselted, bármi történt. Nem válaszoltál, így ráírtam az öcsédre. Tegnap este azt válaszolta: óráid vannak hátra. És ma reggel azt írta: elmentél.

Drága R., hálás vagyok, hogy ismerhettelek, köszönök mindent, amit tőled tanulhattam, köszönöm, hogy rávilágítottál, mi a fontos az életben és mi nem, köszönöm, hogy az életem része voltál, és emlékezetemben és a szívemben maradsz, amíg világ a világ.

2024. október 20., vasárnap

Vasárnap

Álomszép volt a reggel.




Összepakoltam...



... és reggeli után átautóztam Hőgyeszre, keresztanyumhoz. Most csak másfél órát voltam, indultam tovább.

Hőgyész, temető.


Tamási, temető.


Mielőtt indultam volna haza, eszembe jutott, hogy apu édesapja nem messze van eltemetve. Akkor irány Nagyszokoly.

Utoljára kislányként jártam itt. Méghozzá olyan kicsi voltam, hogy Ildi babámat is hoztam magammal. Emlékeztem arra, hogy a Skodával az út szélén álltunk meg. Arra is, hol mentünk be. A sírkő képe már nem volt meg, sőt azt sem tudtam, gondozza-e valaki, egyáltalán meg van-e még váltva.


Emlékeztem, hogy a sír egy nagy diófánál van. Végigjártam a temetőt, nem találtam. "Istenem, segíts megtalálni!"- sóhajtottam. Indultam előről, az emlékeim nyomán. És igen! A nagy diófa már nem áll, kivágták, de a sarjai ott vannak. Kis diófa most. Amint megláttam, a szemem sarkából egy magányosan álló sírkövet is észrevettem. Az apai nagypapám!



Ráborultam a fejfára és csak sírtam. 

Mivel szerszámom nem volt, kézzel kigazoltam egy kis részt és gyújtottam egy mécsest az emlékére.


30 évesen halt meg, apu pár hónapos volt, ő sem ismerte. De a nagyapám volt. A génjei itt vannak bennem. Tartoztam neki ennyivel.

2024. október 19., szombat

Ha nem is hosszú, de hétvége

Embertelen a tempó a munkahelyen. Gyereknek, felnőttnek egyaránt. Brutális a daráló. Kicsi és nagy szenved. Aki eddig nem égett ki, azzal most megtörténik. Aki bátor és eddig nem tette, most menekül. Aki marad, egyre többször nyúl pót szerekhez. És egyre gyorsabban megy tönkre. Eltűnik a mosoly, kevesebb a jó szó, a türelem, nincs idő az öngondoskodásra, a családra, a napi minimum 8-9 (sokszor 10-12)  órás munkanapok után/miatt képtelenség eljutni bankba, irodába, ügyet intézni... Kegyetlen ezt látni és benne lenni.

A héten két nagy (és több kisebb) "döbbenet" ért, amit nagyon nehéz zsebre tennem. Még a kollégáimnak is, pedig nem rájuk hullt az "áldás". Emellett anyu miatt rengeteget sírtam (borzasztóan nézek is ki). Persze volt néhány cukiság is. Például németen.


(Színek gyakorlása.)

(Ház témakör gyakorlása.)

Csütörtök éjjel hirtelen elhatározással foglaltam egy szobát az egyik kedvenc helyemen.

Pénteken hajnalban bedobáltam pár holmit a kis börcsimbe, betettem a csomagtartóba. Fél hétkor indulás Szajkra, 7-től ügyelet. 2. óra után át Babarcra, ott három tanóra (*2, mert ugye összevont), háromig felügyelet. Amikor 3 után bementem a tanáriba, leültem és úgy éreztem, menten elalszom. De várt még rám másfél óra vezetés. Habár tudom az utat, bekapcsoltam a navigációt, hogy "beszéljen", nehogy elaludjak.

Felmentem a szobába, ledőltem, hogy megnézzem a filmet, amit már csütörtökön akartam (csak nem volt hozzá energiám, pénteken sem), de elaludtam. Fél óra múlva ébredtem. Lementem vacsorázni (megdöbbentően kevés étel fért a gyomromba). 

Aztán alvósba öltöztem, és azt hittem, azonnal elalszom, mint délután. Hát nem jött össze, ugyanúgy vergődtem-forgolódtam, mint máskor és hatkor felkeltem. Tusolás, reggeli.


A terv a szombati egész napos itt létre az volt, hogy nincs terv. Se terv, se időpont, se "kell", se ébresztő beállítás, majd minden alakul.

(Azért is szeretem ezt a helyet, mert a bárból, a reggeliből el- és felvehető a kávé, a gyümölcs. És órákig lehet menni reggelizni is, vacsorázni is.)

Reggeli után ültem egy órát a dzsakudziban, majd a kinti termál medencében, aztán napoztam a szoba teraszán.

Hoztam egy kis munkát, muszáj volt, nem mehetek (?) hétfőn úgy dolgozni, hogy még arról sincs fogalmam, mi az anyag. Azzal másfél óra alatt végeztem (de ez nem felkészülés...). Újra kis wellness, aztán félig bóbiskolva megnéztem a Mentőakciót, közben tusoltam, hajat mostam.

Vacsora.








Nagyjából összepakolok, holnap jetesztanyum, temetők, aztán haza. Hosszú nap lesz. Hétfőtől újra daráló...

2024. október 17., csütörtök

Csütörtök

Újabb 9 órás munkanap.

Szeretem a gyerekeket. Mindegyik a maga módján egyéniség, különleges. 

A rendszer f. o. s. Bedarál, lemészárol, elemészt gyereket, szülőt, pedagógust. Megemészt és kiköp. Pont. Tanítóként világosan látom. A szülők óriási többsége nem veszi észre. A gyerekek... Szenvednek. Én is. Nem kicsit.

Az új életp.ályam-odell maga a h-alál. És a n.at is. A tank.önyvekről nem is beszélve.

Tanító vagyok, de nem számít, mit csinálok az órákon, mennyiféle és milyen módszereket vetek be a gyerekekért, van, aki szerint én vagyok a legutolsó.

Nem írhatok többet róla. Már az eddig lejegyzettekért is köt.él lenne a jussom. Nem túlzok.

Azt hiszem, hogy jó úton haladok a ki.rú.gás felé. De tudjátok, mit? Választhatok, hogy behódolok, és azt teszem, amit a r.endszer elvár tőlem (a gyerekek leb.utítása), vagy amíg benne vagyok, úgy cselekszem, hogy a gyerekeknek jó legyen, legyen sikerélményük, érezzék jól magukat, ne üljenek negyvenöt percig, beszélgessünk, mondhassák el, ami bántja őket, érezzék magukat biztonságban, mondjam el nekik, ami nem úgy van, mint a tank.önyvben leírtak, gondolkodásra késztessem őket, segítsek nekik mindenben. 

Két iskolában tanítok (az egyikben németet és népismeretet, a másikban 2,-4. összevonásban magyart, 1.-2. és 3.-4. összevonásban rajzot, 3.-4. összevonásban környezetet, 3.-4. összevonásban digitális kultúrát, 1.-ben etikát. Az egyik suliban az első megoldást próbálom ki, a másikban a másodikat. 

Mindemellett már indítottam az egyik suli összes tanulóját német versenyen, írom a cikkeket a ta.nkerületi újságba, vezetem az munká-bajárás költségtérítés dokumentumait, tananyagokat készítek, 99%-ban minden órámon használok digitális tartalmakat, továbbképzésekre járok, és nem sorolom, semmi értelme.

A gyerekek nagy része szeret, megbízik bennem, biztonságot jelentek nekik, lógnak rajtam, mesélnek (...), rajzolnak nekem, ez számomra hatalmas elismerés.



Nagyon nehéz a mai generációval, de sokkal könnyebb, mint a felnőttekkel (az én generációmmal).

Roppant kellemetlen fizikai tüneteim vannak, például a krónikus köhögés, ami 90%-ban az iskolában jön rám.

"Mi állhat a köhögés lelki okainak hátterében?

Köhögésnél a lelkében felgyülemlett feszültségek törnek fel nemcsak a tüdejéből, hanem a lelkéből is. A köhögéssel felszabadultabbá válik, és nemcsak testileg, hanem lelkileg is megkönnyebbül.

köhögéssel védekezik is a szervezete másokkal szemben, mert ez távol tartja őket. Azt üzeni, hogy maradjanak Öntől távol. Az agresszív védekezés és lerohanó támadás eszköze is lehet, például az ugató köhögés. Ez elsősorban kisgyerekeknél fordul elő. Azért, mert a légutak beszűkülése miatt alig kapnak levegőt. Jelentkezhet azonban felnőtteknél is." (forrás)

Nem tudok tovább írni, szörnyen fáradt vagyok.

2024. október 15., kedd

A másik születésnapom: három éves lettem :)

 Három éve ezen a reggelen arra ébredtem: ma van a műtét napja. Mindennél jobban vártam, ezer százalékban biztos voltam a sikerében. Hideg, fagyos reggel volt.


A Klinikán már csodásan sütött a nap. Így vártam, hogy vigyenek a műtőbe.


A műtét jól sikerült.

A műtét másnapja nem volt könnyű, de tudtam: minden perccel közelebb vagyok a gyógyuláshoz. És végre lehetett enni is. :)


Vasárnap M. és anyu ( 😥❤ ) jött értem.


2022-ben volt az első endo-szülinapom.


Tavaly a második.


Idén pedig... Már három kerek éve nincsenek endós fájdalmaim. Három éve sikerült a műtét, és bár hosszú volt a felépülés, mára elmondhatom: nagyon-nagyon megérte. Hirtelen jött utána a menopauza, kemény hőhullámok, depresszív periódusok, de ez lassan lecseng. Endo szempontból nincs semmiféle tünetem, se szövődmény. Tényleg roppant hálás vagyok magamnak, hogy a sok-sok megaláztatás, levegőnek nézés után sikerült magam diagnosztizálnom, és eljutottam egy specialistához, Koppán professzorhoz, aki megműtött és konkrétan megmentette az életemet.

Minden nőtársamnak még milliószor el fogom mondani: a menstruációs fájdalom NEM normális, oka van, amire van gyógyír! Könyörgöm, ne szenvedjetek, menjetek orvoshoz, addig menjetek, amíg segítséget kaptok!!!

Boldog harmadik endo-szülinapot nekem! :)