Vannak dolgok az életben, amikről tudja az ember: nem jó, nem jól teszi, nem kellene. Mert előbb vagy utóbb következményei lesznek. De teszi továbbra is, mert hát még minden oké, még nincs nagy baj, még nem látszik, nem érzi. Néha tesz ugyan kisebb lépéseket a változásért, de hát ahhoz előre kell gondolkodni, esetleg máshogy kellene tenni ezt vagy azt, és hát még minden oké, még nincs nagy baj, még csak kicsit látszik, még csak kicsit érzi. Tényleg valahogy úgy van az, hogy addig nem változtatunk, amíg nem fáj eléggé. Sok mindenről szó lehet, de az ember csak akkor kezd komoly gondolkodásba, változtatásba, amikor megijed, ráijesztenek, vagy amikor már késő. Addig szuper jól lehet kifogásokat gyártani.
A 2020-21-es évem tényleg rettentően kemény volt. Eljutni odáig, hogy már szinte nem tudom ellátni magam, fájdalomcsillapítók mellett is folyamatos görcsökkel, fájdalommal tengődni kegyetlen. Aztán a műtét és a felépülés sem volt könnyű menet. De ennek már egy éve. És sok dolog van, amit azóta is halogatok, és bár van jó néhány ok is, amiért nem teszek meg ezt vagy azt, mégsem írhatom már az endometriózis számlájára, a körülmények okolása pedig egyenlő a kifogáskereséssel. Úgyhogy le kell ülnöm magammal (ma) és megbeszélni, hogy akkor eddig és ne tovább. Kemény menet lesz.
