.....
Egy ideje úgy tűnik, minden a lehető legnagyobb rendben. Valahogy mégsem minden. Nem szándékozom a virtuális naplómban -sem- csak a szépet és a jót megörökíteni. Írtam anno a depressziómról, a kilókkal való küzdelmekről, az étrendekről, amiket kipróbáltam és vagy beváltak, vagy nem, van szép ételfotó fent, van gagyi...
.. vannak rólam előnyös képek, vannak előnytelenek...
... írok a rossz kedvemről, a mélypontokról, "gazdagságról, szegénységről, egészségről, betegségről"... Mert ember vagyok, ennek minden előnyével és hátrányával.
Igyekszem mindenben meglátni a jót, a szépet, a pozitívat, de nem mindig minden rózsaszín, sőt. Úton vagyok egy lelki fejlődésben, és ez az út sokszor rögös, kanyargós, szerpentines, szédítő mélységek mellett vezet, ringó függőhidakon, veszélyes dzsungeleken át. Egyre kevesebb a rossz hangulat, a mély nap, egyre gyorsabban ki tudom magam húzni ezekből és alapban tényleg valami melegséget árasztó, belső egyenletesség uralkodik. Árnyakkal. Vannak kérdéseim, ezek egy részére nem is keresek választ, a többire pedig tudom a választ. A gond ott van, amikor a határozottan tudott válasszal homlok egyenest szembe megyek, az ellenkezőjét teszem, mint amit tennem kellene. Mert még mindig nincs elég önbizalmam, még mindig hajlamos vagyok arra, hogy kevésnek tartsam magam. Ha igazán szeretném magam, nem lenne semmivel semmi gond.
Ez a titok: elfogadni és szeretni magam. Ennyire egyszerű. Csak ezt kell gyakorolnom.
Írom mindezt 3 pogácsa és 4 szelet csoki után. Azaz egy órás wc-n ülés és egy irdatlan hiperglikémia (cukorsokk) után. Ha igazán szeretném magam, nem bántanám, nem büntetném magam, a testem ekkora baromsággal...
Nem unalmas az életem. Rengeteg helyen és munkakörben dolgoztam már, több országban; itthon is sokfelé járok. Imádok túrázni, fotózni, blogot írni, olvasni, edzeni, mozogni, futni, beszélgetni; imádok csak úgy ülni a reggeli, hűs teraszon és hallgatni a madarakat, figyelni a fák ezernyi zöldjét; sétálni, enni, aludni, lélegezni, élni. Tízmillió tervem van, kell még pár élet, amire valóra váltom mindet. De túl sok mindennel foglalkozom, túl sok minden érdekel, belefogok ebbe is, abba is, tervezem ezt is, azt is, szervezek ide meg oda, mellette edzés, kaja, blog... Valahogy elfáradtam. Vagy csak túl sok az infó, az inger. Nem tudom.
Sok minden kavarog a fejemben, talán túl sok minden. És mellette ott röpköd az az egy-két árny, amiről fentebb írtam. Ezekre kell ránézek, őszintén, barátsággal, megbeszélnem magammal és a kapott/tudott válaszokkal összehangoltan cselekednem. Szeretnem kell magam, mert ha egységben vagyok magammal, akkor semmi nem túl sok, semmi nem túl kevés, akkor minden rendben van.
