Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2016. december 20., kedd
Megtisztelő. Köszönöm
Másfél millió oldalmegjelenítés...
Megtisztelő.
Köszönöm.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
2016. december 19., hétfő
Hétfő, Mo./11.
*** Az élet igazságos, amit adsz, azt is kapod vissza.***
Ma elintéztem az év utolsó banki ügyét és -mint minden év végén- vittem egy kis apróságot a lányoknak, szívből megköszönve, hogy egész évben minden nyűgömben-bajomban készségesen segítettek. Amikor indultam kifelé, E-tól kaptam egy kis csomagot. Határidőnaplóval, amire rég vágytam, mert szeretek írogatni és kék (kedvenc színem) füstölő-gyertya szettel. Hát az államat úgy kellett felkanalaznom a padlóról. Itt is nagyon szépen köszönöm!
Jól éreztem pár nappal ezelőtt, hogy valami lappang bennem, már tegnap rendesen folyt az orrom és tüsszögtem, ma sem javult a helyzet. Tele a fejem váladékkal, de szerencsére rendesen ürül is, remélem, hamar túl leszek rajta. Hagyom az immunrendszeremet dolgozni, csak extra adag C-vitamin megy (aszkorbinsav) és igyekszem nyugton maradni. Fogorvoshoz ma is mennem kellett és még szerdán kapok egy helyi kezelést.
A futás mostanában kilőve, de séta van, kell a minimális mozgás és a friss levegő is.
Sorsjegy reggel: nem nyertem, délután: visszanyertem az árát.
R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: húsleves, rizs, sült csirke, savanyú (köszönet érte K-nek)
V: sajt
Mozgás: 4 km
Film: Rocky 1-2.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Vasárnap, Mo./10.
R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E:zöldség krémleves, töltött paprika
V: leves ebédről. És szintén az ebédről maradt hús, felturbózva gombával és szelet vajjal
Délután séta.
És este a fiúkkal a Miniben, O-val kibővítve. Hát én ennyit már nagyon régen nevettem!
Mozgás: 5km
2016. december 18., vasárnap
Töltött paprika
Hozzávalók (2 adaghoz):
# 2 nagy vagy 3-4 kis kaliforniai paprika # 250g darált hús # 1 közepes vöröshagyma # 2 tk paradicsompüré # 2 tk víz # só, bors# csöpp folyékony édesítő # kis marék reszelt sajt # kis zsiradék
Elkészítés:
# Az apróra darabolt hagymát zsiradékon üvegesre pároltam.
# Hozzáöntöttem a húst, sóztam, borsoztam, jól átsütöttem kevergetve.
# A paprikák tetejét késsel levágtam. A magházat kivettem. A szépségek egy enyhén olajjal megkent tepsibe kerültek.
# Megtöltöttem őket a hússal, a kalapjukat feltettem.
Előmelegített sütőben 200 fokon addig sütöttem, amíg kezdtek megsülni a paprikák (kb 15 perc), majd 150 fokon még 5-10 perc kellett nekik, addig elkészült a szósz.
# A paradicsompürét a vízzel kis lábosba öntöttem.
# Hozzákevertem csöpp sót és egy csepp folyékony édesítőt.
# Tálaláskor a töltött paprikákat kevés reszelt sajttal szórtam meg.
Gyors és nagyon finom!
Töltött paprika itt
Töltött paprika másképp 1. itt
Töltött paprika másképp 2. itt
Töltött paprika másképp 3. itt
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
2016. december 17., szombat
Szombat, luxus, Mo. 9.
Amióta itthon vagyok, ma volt az első nap, hogy nem ébresztőre keltem, hogy nem volt időpont, hogy nem KELLett menni valahova. Fél kilenckor ébredtem, kabátba és sapkába burkolóztam, kiültem a teraszra és csodálva néztem a kis arborétumom dérrel vékonyan bevont, fehér, téli arcát. Hallgattam a csöndet, figyeltem, ahogy a köd megüli a környéket. Ezzel kezdődött a "luxus napom".
Későn ettem meg a luxus lazac-reggelimet.
Délután autóztam, voltam a városban és felszerelkeztem "luxus" dolgokkal: vettem meleg, vízálló csizmát, meleg, bundás nadrágot, de előtte még egy sorsjegyet, aminek visszanyertem az árát.
Aztán bevásárlás:
Csupa "luxus": 30 db tojás, zeller, zöldség, cukkini, hús, himalája só, sonka és Kerrygold vaj (persze akciós áron volt). Aztán még egy sorsjegy, azon 1000 Ft-ot nyertem.
És nagyon jó érzés, hogy az ismerősök megállítanak és gratulálnak a 2016 km-emhez. Nem is tudtam, hogy ilyen sokan követték végig az utamat.
Este nagy, tempós sétán voltam: magamhoz öleltem szeretett Mohácsomat, megnéztem a karácsonyi fényeket a Sétálóutcában és egyben leteszteltem az új csizmát és nadrágot. Jelentem: jól vizsgáztak.
Egy-két napja lappanghat bennem valami: érzem a torkom és ma fújtam párszor az orrom is. Ma rengeteg vizet ittam, citromos-aszkorbinsavasat és igyekszem korán aludni menni, hiszen az alvás csodás gyógyír tud lenni.
R: (későn) lazac, kenyérkekockák olívaolajjal
Délután: marék mogyoró, szelet brownie, keto kávé
Este: sajt
Mozgás: 6km
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
2016. december 16., péntek
Csütörtök, péntek
Embertelenül fáradt voltam a tegnapi "kis kiruccanás" után.
Délelőtt bolt, főzés, sorsjegy: nyertem 1000 Ft-ot; délután fogorvos, és végre sok év óta először kozmetikus. És este sorsjegy: nyertem 1000 Ft-ot.
A húgoméktól szerdán egy csodaszép naptárat kaptam és egy sütiszóró sablon szettet. Amint megláttam, beindult a fantáziám, hogy habár idén meló lesz karácsonykor, ezt még itthon ki kell próbálnom.
Péntek reggel fogorvossal indítottam. Csodaszépen feldíszítették a csarnokot.
Főzés, ebéd. És előtte még gyors sütés: egy kenyér, és egy brownie, hogy kipróbálhassam a sütiszóró sablont. És sorsjegy: nyertem 1000 Ft-ot.
Ebéd után hazavittem anyut. Szekszárdig autópályán mentünk, hazafelé is az M6-oson jöttem Szekszárdtól, mivel sötétben félelmetesen nem látok vezetni, a pályán sokkal kényelmesebb ilyenkor (is).
(Igenis hatalmas életbátorságot ad, ha az ember belevág abba, amitől fél. Akkor is, ha rosszullétig fél. Mert bebizonyíthatja magának, hogy nincs lehetetlen, másodszor nekiugorva a nehéz dolognak már egyszerűbbnek tűnik az egész, többször nekivágva pedig kiderül: ez nem is olyan nehéz. Egyetlen félelmetes dolog megoldásával pedig nagyobb esély van arra, hogy az élet egyéb területein fellépő félelmetes(nek tűnő) dolgokkal is megbirkózzunk. Ezt most az autópályán közlekedésem kapcsán írtam.)
Karácsonyi brownie
Hozzávalók (fél adaghoz):
# 3 tojás # 5 mk kakaópor (17g) # 5 mk eritrit (édesítő, 21g) # 60g mandulaliszt # 30g cukormentes étcsokoládé
Elkészítés:
# A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem.
# A sárgáját, a kakaóport, az eritritet, a mandulalisztet és az apróra darabolt csokit egy tálba tettem, kis fokozaton összemixeltem.
# Ehhez szintén kis fokozaton hozzámixeltem a felvert fehérjét.
# Kis tortakormába (szilikon) öntöttem.
# 200 fokon, előmelegített sütőben 20 percig sütöttem.
# A tetejét sablon segítségével eritrittel díszítettem.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
2016. december 15., csütörtök
Kedd, szerda
Kedden reggel meglett a 2016 km idén.
Délelőtt pulmonológia kontroll volt, a légzésfunkción 3%-kal jobbat fújtam a tavalyinál, a röntgenen negatív szív és tüdő lelet.
Majd autószerelő, ugyanis tegnap este nem indult az autóm, kijelezte az akksit. Aztán ugye elindult, de a szerdai osztrák út miatt nem lehetett kockáztatni, Z. szerint valami normális (erősebb) akksit kell vennem legközelebb, mert ez nem szereti a hideget... Elmondta, hogy kell indulnom, ha rendetlenkedne az akkumulátor, és én eldöntöttem: minden rendben lesz vele.
Anyut elcsábítottam a tárgyalásos utamra, így kedden délután lebuszozott hozzám, voltunk vele és M-val a városban.
Este elkészítettük a másnapi úthoz a dolgainkat.
Szerdán hajnalban keltünk és negyed öt után indultunk. A kocsi simán indult, a GPS jól működött, bár egészen a Korneuburg-Ost lehajtóig fejből tudtam az útvonalat. Jól haladtunk, nem száguldoztam az autópályán sem, mert kemény mínuszok voltak, no meg időben is indultunk. Anyu nagyon élvezte, szinte sosem utazik autóval, sem autópályán, se külföldön. No meg végképp nem tárgyalásra...
(Anyu fotója.)
(Ezt is anyu fotózta.)
Az utcát, amin be kellett volna mennünk a bíróságig, lezárták, így kis tanakodás után kitaláltam az új útvonalat, gyorsan oda is értünk. Kapásból két épület volt egymás mellett.
A:- Melyikbe menjünk?
én:- Menjünk a nagyba!
És az volt a miénk.
Szigorú biztonsági beléptető rendszer volt, fémdetektor, táskaátvizsgálás, motozás, még az innivalót sem lehetett bevinni. Nagyon kedves volt a biztonsági őr hölgy. Megmutatta azt is, hová kell mennünk.
Amitől féltem, hogy ott lesz a pasi (aki megfenyegetett a nagy késsel), be is következett. De józannak nézett ki, a két fiával jött, csak akkor jöttek az ajtóhoz, amikor hangosbemondón mondták, hogy a mi ügyünk következik. Bementünk a hatalmas tárgyalóba, ahol sorban ültek a taláros jogi doktorok és egy tolmács hölgy, akit mellém rendeltek ki. Nekem még sosem tolmácsoltak, most se volt rá szükség, mert mindent megértettem és valahogy ha Ausztriában vagyok, nekem logikus, hogy németül beszélek. Kiküldtek a teremből, hogy majd szólítanak. A pasi maradt bent, kábé öt percig. Aztán pasi ki, engem szólítottak. Oda kellett mennem a bíróhoz, aki nagyon kedves, közvetlen, barátságos volt és elmondta, hogy köszöni, hogy odafáradtam, de nem hallgatnak ki, mivel a pasi mindent beismert és nagyon sajnálja. És jó hazautat kívánt.
Átküldtek a Servicestelle-be, ahol egy Bangó vezetéknevű fiatal úriember készítette az útiköltség elszámolásomat.
- Az útiköltségét úgy tudom elszámolni, mintha vonattal jött volna az állandó lakcímről.
- Rendben.
- Ez 56 Euro.
- De hát messzebbről jöttem mint az állandó lakcímem. És számlát is hoztam.
- Sajnos az ÖBB díjat tudom csak figyelembe venni.
- És akkor mi lesz a két autópálya matricával?
- Mennyibe került?
- 8.80 az osztrák és kábé annyi a magyar is.
(Csönd.)
- Tudja mit? Elszámolok magának egy reggelit, egy ebédet, egy vacsorát és egy éjszakát.
- Nagyon szépen köszönöm.
(Így a teljes költségemet megkaptam. Köszönöm, Ausztria!)
Közben beszaladt a tolmács csaj és kérdezi Herr Bangótól:
- Itt vagyok, segítsek?
- Nem kell, jól beszél németül.
Várnunk kellett kicsit egy főnöki aláírásra, addig ittunk a bírósági (hatalmas) büfében egy kávét, ami nagyon finom volt.
Biztonsági kiléptetés, aztán készült a fotó.
Nem bántam, hogy hamar végeztünk, mert eleve beterveztem a napba, hogy Korneuburgból Budapestre megyünk, a húgomékhoz, ha már van autópálya matrica és ha már annyira bátor vagyok, hogy csalinkázni merek ismeretlen autópályákon, no meg Pesten. A GPS pontosan azt az utat nem ismerte, ahol szükség lett volna rá, elhallgatott, én pedig tanácstalan voltam: az M0-ról kellett volna az M5-re hajtani, de arra, ami a centrum felé visz. Tudtam, hogy irtó közel vagyunk, de kicsit bepánikoltam, amikor elnémult a GPS, megálltam a leállósávban. A telón próbáltam utánanézni, de lemerült két perc alatt. Ja, és közben szakadt a hó... Oké, itt végképp nem ácsoroghatunk, a pár méterre lévő lehajtón lemegyek, aztán majd lesz valami. Lementem, M5, Szeged x km-re. Na puff neki, ez a szemközti irány. Vsizont a GPS ismeri az M5-öst, azonnal mondta, hogy 5 km után hajtson le jobbra, majd azonnal hajtson jobbra. Így is volt, 10 perc múlva -a már full fehér utakon- az M5-ön haladtunk a központ felé. Itt már tudtam, hol kell majd lemenni és onnan hogy jutok el a húgomékig, ment is probléma nélkül.
Nagyon várt már a húgom, a gyerekei is, mi is vártuk a találkozást (sajnos ritka dolog). Mivel dolgozom karácsonykor, kicsit előünnepeltünk. P. terített, a húgom többféle étellel készült. Ajándékoztunk is, tényleg minimálban.
A húgom is hulla fáradt volt, én is, de azért bolondoztunk is.
És jött az, ami mindig, ha összejövünk: előkerült az aranyköpéses füzet, a húgom felolvasta a gyerekei régi és új, hatalmas beszólásait, vicces megjegyzéseiket, és dőltünk a nevetéstől.
"- M., melyik állat szeretnél lenni, ha nem embernek születtél volna?
- Macska.
- Miért pont macska?
- Mert azok nem tudnak beszélni.
- Te tényleg szeretnéd, ha soha nem mondhatnál egy szót se?
- Nem.
- Akkor miért szeretnél macska lenni?
- Azért, mert van szemük."
P:
"- A Shakira is egy igazi ember?!"
Ólmos súlyként telepedett rám a fáradtság. Örültem, hogy ott vagyok, és néztem az órámat, hogy még haza kell vezetnem, sötétben, újra meg kell találnom az autópálya felhajtókat, kijáratokat. "A GPS tudni fogja"- döntöttem el, nem volt már energiám nézni, figyelni. Az útvonalat az M5 felhajtóig megjegyeztem a térképről.
Este negyed kilenckor indultunk. És minden simán ment. Az M6-ot végig ásítoztam, fáradt voltam, vacogtam, pedig fűtöttem, és sajgott mindenem, mintha szenet hordtam volna egész nap.
2016. december 13., kedd
2016-ban 2016 km: teljesítve!
Már egy ideje futogattam, ahogy az időm és az asztmám engedte. Március vége volt, amikor valamiért átlapoztam a 2016-os naptárat és láttam, hogy milyen sokat futottam már idén. Ekkor határoztam el, hogy ha lehet, 2016-ban lefutok 2016 km-t.
Nem volt terv, beosztás, csak futottam, amikor kedvem volt, annyit, amennyihez kedvem volt.

Futottam betonon, terepen, amerre a lábam vitt. Volt, hogy 3 km-t, volt, hogy 9-et. Aztán egyik délután a félmaratont.
Futottam Hartheimban (Németország)...
Breisach-ban (Németország)...
Sétáltam Velencében (Olaszország)...
Mohácson...
Gyopároson...
Duna-parton...
Elfutottam Lánycsókra (nem is egyszer)...
Kölkedre (a fotót nem találom)...
Év közben levált a futócipőm talpa, de kedves Boszorkánykonyha olvasóktól kaptam két párat is, így ezeket és a saját megragasztottamat váltogatva csináltam meg a 2016 km-t...
Futottam Sitzendorfban (Ausztria)...
Lillafüreden...
Túráztam a Bükkben...
Az Abaligeti cseppkőbarlangban (a rövid és a közép túrát is)...
A Tengerszemnél...
A Hámori-tó körül...
Miskolcon...
A miskolci Vadasparkban...
Unternalbban (Ausztria)...
Hetzmannsdorfban...
A 37. heti összefoglalóban (mert minden héten írtam) 9 km volt vissza.
"Heti: 37.81km
Hátravan: 9.39km (!!!) 👍😊🏃"
Érdekes, hogy ekkor már nem az számított, hogy meglesz-e a 2016 km idén, hanem az járt a fejemben, hogy mi lesz azután, ha megcsináltam?!
És kedden megcsináltam.
Összesen: 2110.43 km...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















































































