2015. július 8., szerda

Szerda (Mo. 14/3.)

Újabb irtózatos hőség napon vagyunk túl. Én alapból nem bírom a meleget, 15-20 fokban érzem jól magam. Szívesebben vagyok pulóverben vagy kabátban mint póló-rövidnadrágban. A melegben semmi energiám, az amúgy is nagyon alacsony vérnyomásom szinte megszűnik létezni, a pulzusom az egekben, hányingerem van, képtelen vagyok gondolkodni és legtöbbször olyan rosszul leszek, hogy le kell dőljek, különben elájulnék. (Ez nem rinya, hanem tény.)

A szervezetem már tegnap jelezte, hogy nem elég neki a gyakori tusolás, a ventilátor, a rengeteg folyadék, elege volt, kész, passz. Ma pedig kijelentette, hogy tényleg beadja a kulcsot. Többször rosszul lettem, de aztán kénytelen voltam intézni a dolgaimat, mert peregnek a napok, a nyaralás is pár nap múlva itt van, menni kell, szervezni, vásárolni. Így mentem, intéztem, vásároltam.

Többször írtam már, hogy a húgom fia cukorbeteg. Olvasva ezt ez smafu, meg unalmas lehet, hogy már megint ez a témám. Nekem nem az. És Milunak sem. Két éve lett 1-es típusú cukorbeteg egyik napról a másikra. 12 évesen. Ma már tökéletesen otthon van a témában, sőt az egész család, a 9 éves húga is keni-vágja a témát: nappali inzulin, éjszakai, gyors CH, lassú CH, hipós csomag, mérés, szúrás, hány egység... Számomra egyértelmű, hogy Milu az első. A nyaralás szervezésben is. Hogy miért?

Hát mert ez a 14 éves keresztfiam diabos napirendje, azaz az élete. Minden nap. Ha esik, ha fúj, ha suli van, ha szünet; edzésnapon, nyaraláskor, osztálykiránduláson (...), mindig. Napi 8 étkezés meghatározott időben, meghatározott gyors és lassú felszívódású, grammra kimért szénhidrát mennyiséggel. Vércukrot mérni, inzulint beadni, enni, inni, pihenni, ha az kell, mozogni, ha arra van szükség.

Tökéletesen ellátja magát, a húgom pedig tökéletesen támogatja ebben. Nem csoda, hogy az éves kontrollon szuper volt a gyerek hemoglobinja.

Amíg egy "hagyományos", egészséges gyereknek a nyaralásra az ember bepakolja a szükséges dolgokat, Milunál először az inzulinnak kell meglenni és az egyáltalán nem mindenhol beszerezhető szénhidrátnak. Csak ezután jöhetnek a ruhák és egyebek. 

Hát ezért kell időben elkezdeni a vásárlást és ezért kellett ma IS boltba mennem, a hőség ellenére is.

Miluval is és a húgommal is előre leegyeztetett dolgokat vettem (voltam a bajban, mert ugye én ilyesmit nem eszem, sokáig keresgéltem a boltban a cuccokat). Mert ezek beváltak, nem szórakoznak a gyerek vércukrával, ha hipózik (nagyon alacsony a vércukra), akkor pedig pontosan olyan gyorsan emelik a cukrot, ahogy az neki jó.

És ez csak egy része az élelmiszer készletnek, a többit holnap és szombaton veszem meg. És mindez számomra természetes, szívesen teszem. Mert imádom ezt a gyereket (meg a hugicáját is).

És estére megjött a front is. Habár eső nem volt, csak viharos szél, lehűlt kicsit a levegő és én kapásból jobban vagyok.

Ma nem írok étket, mert a mensi és a meleg kikészített. Gyakorlatilag semmi bűnözőset nem ettem, viszont össze-vissza és sokat igen. Mázlim volt, hogy nem volt itthon se csoki, se kekszecske vagy ilyesmi. Tényleg nem rossz dolog, ha csak "tiszta" alapanyagok vannak a lakásban, azokból túl nagy galibát nem okozhatok magamnak.

A reggelit azért leírom, palacsinta volt cukkiniből.


És reggel megcsináltam az Insanityt, nyújtás volt, a Cardio Recovery.


Facebook oldal: Boszorkánykonyha




Insanity: Cardio Recovery

Shaun T’s Insanity Workout promises to be one of the most intense workout programs you will ever encounter! And because of its intensity, Shaun has made sure to include a “cool down” program called Cardio Recovery to help your muscles recover from the rigor encountered throughout the rest of the program.

Insanity Cardio Recovery Walk-through

Cardio Recovery is part of the Insanity program and is performed once a week. It gives you the opportunity to recover from the intense cardio workout the other parts of Insanity program exposes you to. Cardio Recovery has no cardio whatsoever. None of the jumping, lunging or running you do throughout the rest of the program will be included in this program.
Instead, stretching, yoga and deep muscle work will comprise the thirty-three minute workout known as Cardio Recovery. Shaun T will help you to revive and rejuvenate your muscles so you’re ready to take on the rigor of the other parts of the program.
What you will notice about Cardio Recovery is that breathing is a big focus throughout the entire routine. It starts out with a three-minute warm up, which is where you will hear Shaun T making the most reference to the importance of breathing. The warm up will include hamstring stretches, arm extensions and deep lunges, but you’ll move from one position to the other quickly for a good burn in the short 3 minutes.
Deep muscle work, further stretching and yoga are the key focal points of the rest of the Cardio Recovery workout. Shaun T will emphasize the importance of slow and controlled movement for maximum effect.
At the end of the Cardio Recovery program, you will have very relaxed, recovered muscles that are ready to take on the challenge of the rest of the Insanity program for the upcoming week. This key part of Insanity is vital to ensuring you don’t allow your muscles to become too worn down to continue with the program until the end. forrás

Insanity itt

Insanity: Cardio Power & Resistance itt

Insanity: Plyometric Cardio Circuit itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Insanity: Plyometric Cardio Circuit

Plyometric Cardio Circuit Review and Walkthrough



So we begin the Plyometric Cardio Circuit workout (AKA-Cardio Circuit), we start with a slow pace jog followed by jumping jacks, Heisman, 123 Heisman, butt kicks, high knees and mummy kicks. We will do 3 rounds of these with each round increasing pace with the third round going all out. Now I’m already soaked with sweat and feel tired, in total it lasts about 10 minutes before Shaun T mentions that this is only the warm-up, WHAT! are you kidding me, I’m just about waisted already. This is why they use the phrase “Dig Deep” because Insanity is just as much a mental workout as it is physical. Next we have a 30 second break followed by a 7 minute stretch which is really thorough. Now we come to another 30 second break. Ok at this point we have done about 18 minutes of a 43 minute workout, so there’s only 23 minutes left…peice of cake right?

Begin the first circuit:

  • Suicide Drills
  • Power Squats
  • Mountain Climbers
  • Ski Downs
  • Moves added to 3rd Round:
  • Switch Feet
  • Football Wide Sprints
  • We go fairly slow this time through and I say to myself “no problem”. Well now we do it again and again, 3 times total with each round at a higher pace and a 30 second break between rounds. BUT the 3rd round Shaun throws some extra moves on switch feet and football wide sprints. By themselves these moves would prove to be easy, but placed at the end of the 3rd round of the first circuit proved to be really tough for me. These totally caught me off guard the first time because I was looking forward to the break, even if only 30 seconds.

    Begin Circuit 2

  • Basketball Drills
  • Level One Drills
  • Ski Abs
  • In and Outs
  • Moves added to 3rd Round:
  • Jabs
  • Cross Jacks
  • Upper Cuts
  • Attack
  • Take your 30 seconds and cherish them dearly. We now get into the plyo portion of the workout. Starting with basketball drills, Shaun T is yelling the entire time pushing you hard. Trust me your going to need it. Next we hit the floor with Level one drills then onto ski abs. I find it funny when the cast has to walk off the set during this set, it goes to show you the intensity of this kind of workout. Now we do in and outs I can still hear Shaun T in my sleep yelling “IN…OUT…IN…OUT”. That takes you through the first round on the circuit. The second and third round are repeats of the first but at an increased rate of speed. I have to say the music in the last set of this workout is like “Eye of the Tiger” music to me, not sure why but the music keeps me going and pushing like never before. So I push pretty hard through these circuits and get to what I thought was the end, but I noticed on the screen the green line keeps going after my last move. “What the heck!” I thought I was done. No, No, No..it’s time for jabs. Ok at this point I can’t hardly lift my arms and now we are throwing jabs. You can see the exhaustion of everyone’s face. After jabs Shaun takes us into cross jacks which is a version of a jumping jack so not to hard under normal circumstances, but this is Insanity. Then we start upper cuts, punching as hard and fast as you can. I can now see the grey bar coming in the screen so I know the cool down is coming. But one more set to go…Attack time, open hand attack while in a squat position. By this point I am totally spent giving every bit of energy I have left in my body it’s all I can do to throw my arms. We finish into a 3:20 cool down and stretch. After this workout you will be soaked with sweat, your floor will have puddles of sweat, you will be exhausted and feel like a MILLION BUCKS! forrás

    Élet-mód-váltás: Insanity itt


    Insanity: Cardio Power & Resistance itt


    Facebook oldal: Boszorkánykonyha

    Palacsinta (cukkiniből)

    Nagyon gyors, nagyon egyszerű, nagyon finom!
    Nem érződik a cukkini íz.
    (Én mindenmentes barack lekvárral ettem.)



    Hozzávalók (1 darabhoz):

    egy közepepes cukkini fele lereszelve # 1 tojás # 1 mk sütőpor # 1-2 csepp citromlé # 1 tk kakaópor # 4 ek kókuszreszelék # 1 púpos ek tápóka keményítő vagy útifűmaghéj # zsír a sütéshez

    Elkészítés:


    A cukkinit meghámozzuk, szeleteljük, késsel apróbbra daraboljuk.


    Hozzáadjuk a tojást...


    ... a sütőport a citromlével...


    ... és a többi hozzávalót.

    Forró, kókuszzsíros serpenyőbe öntve, ellapogatva mindkét oldalán megsütjük.

    2015. július 7., kedd

    Kedd (Mo. 14/2.)



    A beachbody-s leírás szerint ez az egyik legkeményebb edzés a programban. Nekem a tegnapi keményebbnek tűnt. A maiban az igazi nehézség -azon kívül, hogy a 28 fokos lakásban csináltam- nekem a vége felé volt, a climereknél, mert ott a szívem már kicsit túlpörgött, az utolsó pár másodpercet nem csináltam meg ebből. Szó szerint folyt, csöpögött rólam a víz, a pólóm háta is ilyen vizes volt, mint az eleje a képen. Iszonyatosan jó érzés, hogy mennyivel erősebb, "fittebb" vagyok, mint 2-3 évvel ezelőtt!

    R: rántotta (2 tojás, 2 sonka, 2 sajt, 2 ek zsír)


    Aztán és közben, gyakorlatilag szó szerint egész nap telefonálás. Nyaralás szervezés ezerrel.
    smile hangulatjel
    Egyeztetés az 5-6 résztvevővel, időpontos program megbeszélése, vihetünk-e cukorbeteg gyereket a túrára, megkérdezem, jöhet.
    smile hangulatjel
    Neki nem jó az az időpont, ő viszont akkor velünk aludna egyet; ide szülői nyilatkozat kell; épp beszállító jött, majd visszahívom; persze, nem probléma, megoldjuk! (...) Eddig minden tervezettet sikerült megszerveznem. A húgom két gyereke még mindig semmi konkrétumot nem tud, csak annyit, hogy jönnek Mohácsra nyaralni.
    wink hangulatjel
    Velük is beszéltem, megdumáltuk a kaját és hogy mit kell hozniuk. Állandó kérdésük: "De mi a meglepiiii???" 
    grin hangulatjel
    Még 5 nap és kiderül.
    smile hangulatjel



    Dél körül már sehogy nem bírtam a hőséget. K., a kolleganőm még a hazaúton felajánlotta a ventilátorukat. Hát éltem a lehetőséggel és kölcsön kértem. Érdekes, hogy a hazaúton beszéltünk valamiről K-val, de ezek szerint nagyon őszintén vágyhattunk rá, mert ma "véletlenül" megvalósult :)

    Délután 2 körül már a ventilátor mellett sem bírtam a hőséget. Szabályosan rosszul lettem: az amúgy is alacsony vérnyomásom nem tudom, hogy mérhető lett volna-e, a pulzusom iszonyat magas volt, homályosan láttam, hányingerem volt... Utolsó erőmmel bevittem a ventit a hálószobába, ledőltem az ágyra és aludtam. Utána sokkal jobban voltam.

    Aztán diab körút.


    A húgom fia cukorbeteg. Jön nyaralni. Az egyik program miatt kellene egy szelet diabetikus sütemény vagy torta. Nyakamba vettem a várost, személyesen tutibb az érdeklődés, hát gyalog voltam. Bementem az összes cukrászdába, pékségbe és kérdeztem. Mindenhol (!) nagyon kedvesen és készségesen álltak rendelkezésemre. "Nem foglalkozunk ilyesmivel." "Ilyen nálunk nincs." "Hát van, de csak hétvégén." "Igen, tudunk hozatni. Jaj, hát sajnos nem tudjuk megmondani, hány gramm szénhidrát van egy szeletben." "Szombaton tudják szállítani." "Megadom a telefonszámot, holnap 3 után kellene érdeklődni." "Tudok hozatni. Ú, azt nem tudom megmondani, pontosan mik az összetevői." A csúcs: "Nem létezik diabetikus piskóta." grin hangulatjel Hát akkor az én 0 CH-os piskótám az mi? grin hangulatjel Mégis csak én fogom elkészíteni azt a szelet sütit wink hangulatjel

    Boszi piskóta

    E: -



     Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    Cukkini spagetti carbonara 2


    Cukkini spagetti carbonara 1 itt



    Hozzávalók (1 nagy adaghoz):

    - 1 közepes cukkini
    - 4 hajszál vékony szelet sonka
    - 2 ek sertészsír
    - 1/4 kis lilahagyma
    - 4 ek cocomas kókuszsűrítmény
    - 1 tojás sárgája
    - só, bors

    Elkészítés:


    - A cukkinit meghámoztam.
    - A szeletelőmmel csíkokra vágtam.
    - Nyersen tányérra tettem.
    - Egy serpenyőben a forró zsíron átfuttattam a kis darabokra vágott sonkát.
    - Majd 1 percre az apróra darabolt hagymát.
    - Levettem a tűzről.
    - Hozzákevertem a cocomas-t.
    - Sóztam, borsoztam.
    - A tojást szétválasztottam.
    - A sárgáját a szószhoz tettem.
    - Addig kevertem, amíg a zsír, a kókuszsűrítmény és a tojás szépen összeelegyedett és egységes, krémes massza (még mindig nem a Felipe) lett belőle.
    - A szószt a cukkinire öntöttem.

    Rettenetesen finom így, nyers cukkinivel is!

     Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    Insanity: Cardio Power & Resistance




    The warm up is in 3 rounds as we have done before, each round you increase your intensity:
    • Jog
    • Power Squats
    • Log Jumps
    • 123 Heisman
    • Butt Kicks
    • High Knees
    • Vertical Jumps
    Water Break – 25 seconds! That’s not a typo! Enough time to catch your breath and grab a drink of water.
    After the warm up and stretch, you get into the main part of the workout which is about 21 minutes and 30 seconds. A jam-packed 21 minutes and 30 seconds. You start by doing 3 rounds which are identical. But as with the warm up, each round is more intense. Each round is about 2-3 minutes in length. The lineup:
    •Power Jumps
    •Belt Kick
    •Hit the Floor
    •V Push Ups
    Break Time, 30 seconds worth. And you’ve earned it, you get a water break. 30 quick seconds to get some water,and you’re back out on the floor for round 2 and 3.
    After the 3rd round and your water break, we go into what I refer to as a “Bonus Round”, which is called “Tricep Dips”. This move works your triceps and core at the same time.

    The Tricep Dips lasts 30 seconds, then you get another 30 second water break. 
    Round 1, 2, and 3 are all 2 minute in length, and consist of the following:
    •Hurdle Jumps
    •Globe Jumps
    •Moving Push Ups
    •Floor Sprints.
    After each round you get a 30 second water break.

    Tip: After your last move doing the floor sprints save some energy because there is another “Bonus Round”. While you get your last water break you here Shaun T say, “1 more round!” Finished the last round. But Shaun T wasn’t finished yet…..
    We got a 15 second water break, and then he had one more move, not round, not 3 more sets, just ONE MORE move.
    The last move was 8 hop squats, 8 wide push ups, and repeat for about a minute.
    Now… we’re done. 3 minutes and 30 seconds on the cool down and stretch. forrás
    Facebook oldal: Boszorkánykonyha

    2015. július 6., hétfő

    Motiváció reggelre


    "Sosem tudhatod,
     milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, 
    de ha nem cselekszel, 
    eredményük se lesz."


    Facebook oldal: Boszorkánykonyha

    Hétfő: hazaút Ausztriából (Mo. 14/1.)


    Insanity. Az edzés, ami hiányzik - ezzel a címmel írtam április 20-án egy bejegyzést, de nem tettem közzé. Csakhogy nem ment ki a fejemből a gondolat: Insanity. Ez volt 2012-ben az első komolyabb edzés, amit megcsináltam. Iszonyat kemény volt, tényleg egy testi-lelki őrület, de megalapozta a mozgás iránti szeretetemet és hatalmas mentális változás is történt. Felfogtam, mit jelent az, hogy minden fejben dől el. Hogy képes vagyok dolgokra, hogy meg tudom csinálni.

    Végeztem a Freeletics 15 hetével, aztán jött majdnem egy teljes hét pihenő. Vasárnap már szerettem volna tudni, mi lesz a héten, mit kezdek el. És csak kacérkodtam az Insy gondolatával. Hétfő. A hét első napján szeretem elkezdeni a dolgokat. Az ma van. Viszont a DVD nem volt kint nálam Ausztriában. Mégis... Oké, valahol a gépemen van fent két edzés ebből a programból. A Plyo az első napi edzés (a fit testet mindenképp kihagytam volna). Ha rajta van a gépemen, reggel, a hazaút előtt megcsinálom. Teljesíti az Univerzum, ha kérsz? Rajta volt a gépemen? De rajta ám! Így reggel 7-kor már meg is volt az első nap.



    Érdekes ez az edzés, mert már a bemelegítés első pár perce után leizzad az ember. És érdekes, hogy mennyire éreztem magamon a sok mozgást, ami 2012 óta volt. Akkor kínlódás volt ez a 42 perc. És bele-belepihentem. Ma? Igaz, hogy bele-belehaltam, de végigcsináltam. Nyöszörögve, izzadságot törölgetve. A végén az IN-OUT résznél jól jött Shaun T. (az edző) hangos ordítása, mert ott már az életben maradásért küzdöttem és szaggatóan égtek a lábizmaim. Aztán amint ezt túléltem, Shaun pihenő nélkül rátett még egy lapáttal egy boxos kombival. Arra sem volt már erőm, hogy szidjam magamban, csak ütöttem, boxoltam, ahogy a csapat is a videón. Aztán patakokban folyt rólam a víz. Vagy negyed óráig. De iszonyatosan jó érzés volt -újra- megcsinálni!

    3 rounds
    slow pace jog 
    jumping jacks, 
    Heisman, 
    1-2-3 Heisman, 
    butt kicks, 
    high knees
    30 second break 
    7 minute stretch 
    30 second break
    First circuit:
  • Suicide Drills
  • Power Squats
  • Mountain Climbers
  • Ski Downs

  • Moves added to 3rd Round:
  • Switch Feet
  • Football Wide Sprints

  • 3 times total with each round at a higher pace and a 30 second break between rounds. BUT the 3rd round Shaun throws some extra moves on switch feet and football wide sprints. By themselves these moves would prove to be easy, but placed at the end of the 3rd round of the first circuit proved to be really tough for me. These totally caught me off guard the first time because I was looking forward to the break, even if only 30 seconds.

    Begin Circuit 2

  • Basketball Drills
  • Level One Drills
  • Ski Abs
  • In and Outs

  • Moves added to 3rd Round:
  • Jabs
  • Cross Jacks
  • Upper Cuts
  • Attack

  • Moves added to 3rd Round:
    cross jacks
    upper cuts, punching 
    3:20 cool down and stretch. (forrás)

    R: -
    E: -
    V: paprika sült mangalica zsírral, 1 főtt tojás, olíva bogyó, 2 szelet sonka, 2 szelet sajt. 
    És 4 keto csoki.



    Facebook oldal: Boszorkánykonyha



    Reggeli motiváció (és bölcs)

    "Nincsenek lehetetlen álmok, csak belső korlátok, amelyekkel megszabjuk, mi lehetséges és mi nem."


    Facebook oldal: Boszorkánykonyha



    2015. július 5., vasárnap

    Motiváció


    "Soha ne hagyd, hogy bárki a világon azt mondja, hogy nem lehetsz az, aki lenni akarsz."

    Lady Gaga

    Facebook oldal: Boszorkánykonyha

    Vasárnap (Au. 14/14.)

    VASÁRNAP/Étek
    Mozgás
    R: 2 vajas lenmag kenyér
    -
    E: marék cseresznye, kávé, kókuszzsír
    V: -

    Napozás: 40 perc

    Reggel kinéztem a teraszra: mintha nyaralóban lennék... A kis Elch-et S-től kaptam, Svédországból hozta nekem.


    A napok óta irtózatos hőség miatt az ételt nem igazán kívánom. Ha reggeliztem, ebédelni még nem tudok, ma reggel 8 után délután 4-kor ettem legközelebb, bár igazán éhes még akkor sem voltam.

    A cukkini lángos (4 db lett, mindet megettem) mennyei finom és laktató is. Utána már nem ettem semmit, csak öntöttem magamba a vizet...



    Holnap, egy - a várható hőség miatt - vörös riasztásos napon utazom haza. Habár gyorsan elszaladt ez a kinti két hét, nagyon várom már a szabit.

    Facebook oldal: Boszorkánykonyha

    Cukkini lángos


    - 1 közepes cukkinit meghámoztam, kivettem a magházát, nagy lyukú reszelőn legyalultam.
    - Picit megsóztam, állni hagytam, majd két tenyerem között kinyomkodtam a levét.
    - Hozzákevertem 1 tojást, 1 ek szezámmaglisztet, 1 ek darált mandulát, 1 ek kókuszreszeléket, kb 1 mk sütőport.
    - Mivel hígnak találtam, kapott még kókuszreszeléket.
    -  Közepes-nagy lángon, darabonként 1 tk forró kókuszzsíron mindkét felét megsütöttem (falapát+villa kombóval forgattam).


    - Sajtot szórtam a tetejére és aprított fokhagymát.




    Egyik összetevő ízét sem lehet kiérezni.
    Finom, laktató.
    Édesen és sósan is fogyasztható.

    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    Keto, 55. heti összefoglaló


    Tapasztalatok negyed év ketogén étrend után itt
    Tapasztalatok fél év ketogén étrend után
    Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt
    Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt
    Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
    Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
    Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt


    Ketogén étrendem (heti menüvel):

    1. heti összefoglaló itt.

    2. heti összefoglaló itt.
    3. heti összefoglaló itt.
    4. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
    5. heti összefoglaló itt
    6. heti összefoglaló itt
    7. heti összefoglaló itt (hegyet másztam :) )
    8. heti összefoglaló itt  (makroszámolás)
    9. heti összefoglaló itt
    10. heti összefoglaló itt
    11. heti összefoglaló itt
    12. heti összefoglaló itt
    13. heti összefoglaló itt 
     (makroszámolás)
    14. heti összefoglaló itt 
     (makroszámolás)
    15. heti összefoglaló itt (makroszámolás)

    16. heti összefoglaló itt
    17. heti összefoglaló itt
    18. heti összefoglaló itt
    19. heti összefoglaló itt
    20. heti összefoglaló itt
    21. heti összefoglaló itt

    22. heti összefoglaló itt

    23. heti összefoglaló itt

    24. heti összefoglaló itt

    25. heti összefoglaló itt

    26. heti összefoglaló itt
    27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
    28. heti összefoglaló itt
    29. heti összefoglaló itt
    30. heti összefoglaló itt
    31. heti összefoglaló itt
    32. heti összefoglaló itt
    33. heti összefoglaló itt
    34. heti összefoglaló itt
    35. heti összefoglaló itt
    36. heti összefoglaló itt
    37. heti összefoglaló itt
    38. heti összefoglaló itt
    39. heti összefoglaló itt
    40. heti összefoglaló itt
    41. heti összefoglaló itt
    43. heti összefoglaló itt
    44. heti összefoglaló itt
    45. heti összefoglaló itt
    46. heti összefoglaló itt
    47. heti összefoglaló itt

    48. heti összefoglaló itt
    49. heti összefoglaló itt
    50. heti összefoglaló itt
    51. heti összefoglaló itt (Amerikai módszer, makroszámolás)
    52. heti összefoglaló itt
    53. heti összefoglaló itt (Egy éves összefoglaló)
    54. heti összefoglaló itt

    HÉTFŐ/Étek
    Mozgás
    R: 2 vajas-paprikás lenmag kenyér, kávé, tea
    FREELETICS 15. HÉT UTOLSÓ NAP!
    APHRODITE, METIS (reggel), APOLLON (délután)
    11km séta 
    E: 3 fasírt, rántotta, saláta, 1 ek krumpli saláta
    Du.: marék bogyós gyümölcs
    V: tonhal saláta, marék mandula


    KEDD/Étek
    Mozgás
    R: szendvics, kávé, tea
    Du.: 1 szendvics, 1 alma, mandula
    V: -


    SZERDA/Étek
    Mozgás
    R: 1 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
    3 óra bicikli túra + 3 km séta
    E: 10 szelet kolbász, 1 szelet sajt
    Du.: marék bogyós gyümölcs, 2 ek zsír
    V: mustáros hús, 1 tojás, 2 ek zsír, nagy adag saláta tökmagolajjal


    Mozgás
    R: 2 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
    4 km séta
    E: mustáros hús, 1 tojás, 2 ek zsír, nagy adag saláta tökmagolajjal
    Du.: 1 kis alma, marék mandula
    V: (1 tojás, 1 sonka, 1 sajt) rántotta



    PÉNTEK/Étek
    Mozgás
    R: 2 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
    3 km séta
    E:  2 tojás, 2 sonka, 1 sajt, 2 ek zsír, nagy adag saláta tökmagolajjal
    Du.: kis darab kolbász
    V: 1 lenmag kenyér



    SZOMBAT/Étek
    Mozgás
    R: rántotta (2 tojás, 2 sonka, 2 zsír, 2 sajt)
    3/4 óra lábsúllyal, gumikötéllel
    E:  kávé kókuszzsírral
    Du.: 100g mandula
    V: : rántotta (2 tojás, 2 sonka, 2 zsír, 2 sajt)


    Napozás: fél óra

    VASÁRNAP/Étek
    Mozgás
    R: 2 vajas lenmag kenyér
    -
    E: kávé, kókuszzsír, marék cseresznye 
    V: -
    Napozás: 40 perc




    - A héten igazi sivatagi kánikula van. Ilyenkor ritka, ha éhes vagyok, főleg, ha reggeliztem. (Ahogy melegszik a hőmérséklet, ez egyre inkább így van.) És rengeteg folyadék (víz) fogy, gyakorlatilag egész nap folyamatosan iszom (és járok vécére).

    - Hétfőn végeztem a Freeletics-szel. Ez egy 15 hetes saját testsúlyos mozgás program, nem kell hozzá eszköz. Szörnyen elfáradtam benne, de tetszett és testileg-lelkileg fejlesztő. Így a hét további részében pihenő volt. Befittyent egy 3 órás bicikli túra, hát szuper volt :) Kedd-szerdától szeretnék egy újabb programot elkezdeni. Elviekben azt mondtam, hogy egy darabig nem szeretnék burpee-ket csinálni, gyakorlatilag pedig ha valaki el tudná nekem küldeni a Freeletics Cardio & Strength vagy a Strength ingyenes edzéstervét, belevágnék.

    - Holnap utazom haza két hétre. Sűrű lesz a program, a 2. héten jönnek a húgom gyerekei nyaralni, megy a tervezés-szervezés. Várom már nagyon. Arra a hétre nem tervezek edzést, mert lesz mozgás bőven. Mivel a helyen, ahová megyünk, egy kisbolt van a környéken, az is méreg drága, alap dolgokat viszek (tojás, sonka, szalonna, kolbász, zöldség, só), víz lesz a csapból, a többit megoldom. (A húgom fiának, Milunak kell előre tervezni-vásárolni-főzni, mert cukorbeteg. A húga, Pet elvan a ketós kajáimmal. Kolbászból miatta is jobban fel kell tankolnom :) )

    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha