Néha tátott szájjal és irigykedve nézem azokat az emberkéket, akik mondjuk 1 év alatt leadják a fölös kilóikat, aztán 8-10 hónap alatt felpakolják magukra az izmokat. Én évek alatt adtam le a 20+ kilót, és mostanában kezdtem izomokat előcsalogatni, no, ezt nem szeretném évekig húzni :)
Ha az ember blogot ír, amit ráadásul még olvasnak is, amihez hozzá is szólnak, ami miatt még privátban is sokan megkeresnek, akkor az élete valamilyen szinten a nyilvánosság előtt zajlik. De a lényeg: sokan követik az alakulásomat, és többen jelezték, hogy szerintük egy helyben topogok. Nem tudom, miért van ez, hogy iszonyatosan lassan alakulok, de tény: nem vagyok egy Gyalogkaukk a témában.
Volt, hogy napi két Asylum edzést lenyomtam, volt, hogy a LMP-Insanity hibridet csináltam, ami igazán megterhelő, sokan neveztek anno terminátornak. Pedig nem vagyok az. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki. Talán néha tudatosabb, fegyelmezettebb, de van, hogy elfáradok, belefáradok, előfordul, hogy a kisördög nagyon mélyre nyomja bennem a motivációt. Ilyenkor halványan látszik csak a cél, és hajlamos vagyok lazsálni.
Van egy lány, akit figyelemmel kísérek. Az a tipikus szőke, megeszi, amit előírnak neki, megcsinálja az edzéseket, amit megmondanak neki, nem kérdez, nem is igazán véleményez, csinálja, és alakul. Iszonyat gyorsan. Nagyon sokszor gondolok rá, mert szerintem én azzal "szúrom el", hogy gondolkodom. Néha túlságosan sokat is. Agyalok, kérdezek, tervezek, szervezek, fontossági sorrendeket állítok... Csak meg kéne enni, amit meg kell enni, és konditerembe menni az itthoni két heteken, kint meg tornázni bármit. Gondolkodás nélkül...
Persze nem lehetek olyan, amilyen nem vagyok.
Egyelőre lassan, de alakulok.
Ma reggel felvettem a 2 éves kabátomat. Zsebre tettem a kezem, lazán, és ekkor beugrott egy kép. Amikor anno nézegettem ezt a kabátot a boltban, -szokásomhoz híven- nem tudtam eldönteni, megvegyem-e. Nagyon tetszett, meleg volt, kényelmesen puha bélés, de a combomnál szorított. Olyannyira, hogy bármennyire összehúztam is magam, a cipzárt alig tudtam összeilleszteni. Ha nagy nehezen sikerült is, mindig felcsúszott a kabi a fenekem fölé, így pont ott nem melegített, ahol a legjobban fáztam. Szűk volt lent, na. De aztán megvettem, mert ad 1: nem volt meleg kabátom, ad2: valahol mélyen tudtam, hogy azért alakulgatok én, ha lassan is: egyszer majd jó lesz, lent a cipzárnál is. És bizony ma reggel -merthogy ezt eddig sosem figyeltem- leesett a tantusz: ez a kabát bizony jó. Sőt bő!
Az 1. kép 2011. novemberi, a 2. mai, 2013. novemberi.
Bőven van még mit alakulnom, de ha sikerül csak egy kicsit szőkévé válnom, menni fog ez, mint a karikacsapás! :)
.jpg)
