Péntek, szombat és vasárnap (idén először)

 Péntek

(Kezdd, kérlek, a kint ülős képtől, megint fordítva kerültek fel a képek...)

Csodaszép díszítés, DJ N., minden jól megy, a gyerekek (is) nagyon jól érzik magukat.

Szóval péntek. Negyed 3. Negyed hét óta dolgozom. Mindenki más is. Ők már a bálra készülnek elő, én felügyelek a suliban maradt gyerekekre. És kihasználom az őszi napsütést, már "csiniben".

Este 8 után érek haza. Borzalmasan fáradtan. Kegyetlenül húzós hét volt 2 Péccsel, 2 továbbképzéssel. Majdnem kereken 40 órát dolgoztam úgy, hogy kedden (alvásklinika miatt) nem voltam bent.

Szombat

Felkeltem (reggel 9 után). Reggeliztem. Visszafeküdtem. Késő délután ebéd. Aztán punnyadás a Gray's klinikára estig. Ágyikó.

Vasárnap

Felkelés 8 után. (Sajnos ezek a "késői" kelések nem azt jelentik, hogy este leteszem a fejem és alszom eddig. Rengetegszer fent vagyok, nehéz a visszaalvás, de akkor is inkább csak bóbiskolok. Füldugóval alszom, ami egészen jól szigetel, de az erősebb, ezen is átütő hangokra is felébredek, mindenféle fényváltozásra is. Sokszor vagyok szomjas, néha mosdóba kell mennem, nyom a párna, melegem van, izzadok, mostanában csak ritkán görcsöl a lábam, de az sem segít az alvásban. És igen: úgy ébredek, mint aki egy szemet sem aludt. Ez minden nap így van.)

Reggeli 9 körül. (M., ha itthon van, szokott készíteni rántottát, összevág zöldségeket, odakészíti a sajtokat. Baromira el tudom viselni, ha ülve, nyugodtan reggelizhetek, ha nem dolgozom közben, ha nem nekem kell elkészítenem.)

Reggel (az esti elmaradt) tusolás, aztán hajfestés.

Tervben van minden héten egy kis élet, természet, de képtelen vagyok sokszor megmozdulni. M. ma kimondta azt, amit én csak gondoltam: ma elmegyünk kicsit túrázni.

Keselyűs, Gemenc. Fekete gólya tanösvény. Az idei első (!) túra. (Miattam nagyon rövid -kb. 30 perc-, miattam nem mecsekes, szörnyű fizikai állapotban vagyok, de valahol el kell kezdeni.)

Csodás idő, csodás fények, mesésen tiszta levegő.

Hazafelé kései, de isteni ebéd Szekszárdon.

Majd haza.

Az első égi születésnapod, anyu

Drága Anyukám!

Négy éve voltál fél éves emlőtumor-műtött. Még otthon laktatok mamival. Nem volt időm főzni, és nem szerettem volna, ha te nekiállsz egy ebédnek, így vittem a kedvenc mohácsi éttermedből az egyik kedvencedet: velős húst rizibizivel.

A tortát a Szekeresből rendeltem neked.

Ebéd után együtt sétáltunk a ház körül, megnéztük a kertet, mint minden alkalommal,amikor csak nálatok jártam.

Három éve egy nappal előbb ünnepeltünk, akkor gyűlt össze a család a Nagy Asztal köré.

Két éve is voltam nálad, együtt látogattuk meg mamit, aki azon a nyáron került otthonba.

Akkor már majdnem teljesen kipakoltad a hőgyészi házat, én pedig egy csomó dolgot áthordtam a lakásodba Mohácsra, hiszen egy hónap múlva költöztél.

Tavaly, a 70. szülinapodon már Mohácson éltél. Egyre nagyobb derékfájdalmaid voltak. Már augusztusban elkezdtünk szervezni neked teljes titokban egy rendhagyó, nagyon szép szülinapi partit, de ekkor már nagyon gondolkodtam rajta, hogy le kellene mondani, annyira nem voltál jól. A húgom alapból egy otthoni, kisebb szabású bulit szeretett volna, én meg nem tudom, talán érezhettem valamit, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy egy tényleg szép ünneplés legyen. Csak előtte nem sokkal árultam el neked, mérges voltál, aztán megenyhültél, amikor megtudtad, hogy a húgomék is jönnek és együtt lesz a szűk család. Begyógyszerezve, lassan, de boldogan telt az ünneped.

Ez volt az utolsó Nagy Asztal veled. (Akkor még nem is sejtettük.)

Nálad folytattuk a sütivel-kávéval az ünneplést.

Két hétre rá voltál hajlandó orvoshoz menni. Ekkor kiderült, hogy nagy a baj, de itt még "csak" csontáttétről tudtunk, és időpontot kaptál egy CT-re. Két és fél hónap múlva pedig itt hagytál minket örökre.

Anyu, ma fújod el az égi tortádon az első szülinapi gyertyát. Kilenc hónapja költöztél odaátra. 71 éves lennél. Boldog születésnapot! 

Míg élek visszavárlak

Éjszakánként, mikor csillagok milliói

vakító lánggal fedik be az eget,

arra gondolok, vajon merre járhatsz,

s van- e ott a másvilágon olyan, aki szeret.

Gondolsz-e még az otthont adó házra,

azokra a parkban lévő szél borzolta fákra,

melyek alatt oly sokszor megpihentünk,

egy-egy csókos suttogásra.

Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek,

Én újra és újra visszavárlak téged.

Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,

ahol karjaival ölelt az őszi napsugár.

Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,

mert nem akar szűnni a fájdalom.

Hiába jönnek felváltva a hónapok, az évek,

már nem lesznek soha ugyanolyan szépek.

Tudom, az idő nem kegyelmez senkinek,

ami egyszer elkezdődött, annak vége lesz.

Hiába ellenkezünk, könyörgünk vagy sírunk,

ha eljön a pillanat, azt is ki kell bírnunk.

Hiányod mérhetetlen fájdalmat okoz,

ami erőtlenné teszi megtört, fáradt szívem,

hiszen túlságosan nehéz elfogadni azt,

hogy kettévált utunk többé nem ér össze sosem.

Kun Magdolna

Nem lesz jó vége...

Tegnap is húzós nap volt (a keddi roppant húzós és az előző nem kutya napok után). Hulla fáradtan, de este csomagoltam reggelit és szendvicseket a mai, szintén brutál napra.

Nyolc órám volt 5 óra alatt, de az ötödikről rohanni kellett Mohácsra (Szajkról), mert egytől ötig németes továbbképzésem volt. Épp leparkoltam a mohácsi suli előtt, amikor hívott a kolleganőm: ma van az utazási nyomtatványok leadási határideje. Mivel nem tudom ma (sem) újra megcsinálni, hívtam egy illetékest: hétfőig kaptam haladékot. A telefonok alatt elmajszoltam egy szendvicset, mert már majd kilyukadt a gyomrom. Rohanás a továbbképzésre.

Frenetikus volt. Totál gyakorlatias, akár holnap bevihetném az ötleteket órára, ha kapnék egy joker napot a péntek előtt. De ha kapnék ajiba 3 hónapot a sulira készülésre és legalább 3-at a pihenésre, akkor pont jó lenne. (Szerintem bármelyik kollegámat megkérdezitek, ugyanezt mondanák.)

Mert hogy hazaestem, és eldönthetem, hogy füzetet javítok-e avagy füzeteket írok elő, esetleg felkészülök a holnapi óráimra, vagy eszek, beírom a Krétát, tusolok, netán pihenek, de neki is eshetnék az utazásos papíroknak így 9 és fél óra tömény munkaidő után. Ja, a sütit is meg kellene sütni, ruhát keresni, mert holnap 7-től 3-ig munka, 3-tól őszi sulis bál...

BORZALMASAN fáradt és túlterhelt vagyok, semmi időm semmire, főleg magamra. Nem lesz ennek jó vége...

Ja, és ma a kabátomat is elhagytam valahol...

Kedd (ja, nem: szerda- ennyit a fittségemről...)

Reggelem:

Először le kellett magamról applikálnom a kütyüket, mert a készüléket a két gombja egyszerre történő lenyomásával lehet kikapcsolni. (Annyit sem aludtam, mint amennyit gép nélkül szoktam...)

Korán Pécs. Reggeli a Klinikán.

Klinikáról munkába.

A tegnapi napom (és a sok előző nap) után megfogadtam, hogy mától nem rohanok. Ezt csak kétszer nem tartottam be, de amúgy ügyes voltam.

Azt is megfogadtam, hogy nincs fölösleges stressz. Mert "igy es úgy lösz". És mert az alap stressz is már magas, nem kell tetézni. 

Itthon kis lépésekkel ugyan, de haladok abba az irányba, hogy kitegyem a felesleges dolgokat, a maradóknak pedig helyet találjak. Nem, ezek már nem anyu dolgai, a saját kupacaimat rendezgetem.

Amikor anyu pakolta ki a hőgyészi házat, a dolgainak a 80 százalékát nem tudta elhozni Mohácsra, a kis lakásba. Aztán amikor pakoltuk ki a mohácsi lakást, a cuccai majd' 80 százalékának kellett új tulajdonost keresni. Ez nekem óriási lecke volt. Nagyon lassan, de sikerül a tárgyaimat elpakolnom, sok mindent elajándékoztam. A tároló lesz majd még egy nagy falat, hamarosan ráveszem magam. (Mert nem több szekrény, hanem kevesebb holmi kell.)

Az a gondolat is anyu halála kapcsán érett meg bennem, hogy ha vannak szép tárgyaink, miért csak ünnepnapokon vagy soha nem használjuk őket? Miért őrizgetjük, rejtegetjük -magunk elől is- a szekrény mélyén? Én már előveszek mindent, ha kedvem van hozzá. Ma is anyu kávéscsészéjéből szürcsöltem a kávémat. :)