Félhosszú hétvége/vége

 

Nagyon jól aludtam, hétkor ébredtem. Még mindig havazott.

Reggeli.

Búcsú a kis bungalótól.

Egy utolsó séta.

Aztán indulás.

Tihany, rév. Volt még idő a komp indulásáig, hát szálljunk ki, sétáljunk még egy kicsit, ülhetünk még eleget. A járdára érve na, mit látunk? :

A mólóra azért lementünk.

Szülővárosomban egy kis Frei kávé, aztán tovább a frenetikus minőségű 65-ösön Szekszárdig, onnan már van pályamatricám (meg pálya is ;) ).

...

Tamásiig M. vezetett. Máskor Siófokon szoktunk váltani, de most még győzködnöm kellett magam, hogy a volán mögé üljek. Odafelé én vezettem (havazott), és Szakály után megcsúszott az autó az S-kanyarban. Nem ragozom: isteni szerencse, hogy nem jött szembe senki, sőt hogy sehol nem volt senki: irányíthatatlan lett az autó, aztán nekicsapódtunk a szalagkorlátnak. Sikerült megállni. Megnéztük az autót: kell majd karosszériás és festő, de hihetetlen: semmi komoly. Ami még ennél is sokkal fontosabb: egyetlen hajunk szála sem görbült, és másban sem okoztam kárt. (Azóta is folyamatosan látom magam előtt a történteket...) 

Félhosszú hétvége/hosszú

Az itteni egyetlen huszonnégy óra korán kezdődött, mintha dolgoznék, pont olyankor ébredtem. Napfelkeltét nem tudtam fotózni, mert a napot nem lehetett látni. Egész nap. 

Reggeli. 

Séta. 

A hely saját kis lejárója a vízhez. 

Kis kontraszt, ugyanitt, a parton. 

Aztán punnyadás. Úgy négyig. 

A móló itt van a szomszédban, gondoltuk, megnézzük. 

Aztán csak gondoltuk. Mindenfelé, amerre csak indultunk, kerítésekbe ütköztünk. Kerültünk is, úgy is. Aztán végül a szállás melletti vonat síneken sikerült kicsit közelebb kerülni, de ott is kerítés. Feladtuk, indultunk vissza. Éppen akkor kapcsolódott fel a zánkai pályaudvaron a fényár. Gondoltuk: megnézzük, mert totál újnak nézett ki. Ezt is csak gondoltuk: egy biztonsági őr terelt minket el onnan normálisan, de roppant határozottan azzal a kijelentéssel, hogy "itt minden magánterület"... A kedvenc (mert sajnos mindenre illik) szavam ("faca") után csak csóváltam mindenemet, hogy a nagy magyar tengert képtelenség megcsodálni, mert mindenhol lezárva, "magánosítva". Komolyan mondom (és ez az egyik kedvenc szavam szintén:) röhej... Szóval a tiltott területekről a szintén tilosban, a síneken visszakullogtunk a szállásra.

Újra punyi. Vacsoráig. Amíg a kis bungalónkban pihentünk, behavazódott, az étterem már fehér terasszal várt. 

A vacsora ma is mennyei volt: töltött szőlőlevél,

sütőtök krémleves,

aztán fél adag lazacos-tejszínes rizstészta,

fél adag rántott camembert rizzsel,

a desszert egy roppant könnyed áfonyás süti.

 

Félhosszú hétvége/fél 🙃

Munka után kilövés, irány Zánka. Csisszes volt a dolog, mert pénteken van a legtovább órám, és Szántódon el kellett érni az utolsó kompot. Pikantírozta a dolgot, hogy Baranyában már délelőtt intenzíven havazni kezdett. Szóval munka után sicc haza, a tegnap becsomagolt kis bőrönd a kocsiba bepakol, indulás.

Volt kaland, de erről majd akkor, ha hazaértünk.

Elértük az utolsó kompot, sőt volt időnk egy mosdóra is. Igen ám, de a mosdó zárva. Akkor derült ki, amikor a kétszázast már elnyelte a beléptető. Teketória nélkül indultunk bokrot keresni a metsző hideg, viharos szélben (erre nincs hó, csapadék sem esett, ma biztosan nem, szárazak az utak), amikor megjelent a "Bahart-ember" (M. szerint Bahartman), és beengedett minket, a másik belépődíjat sem kérte el. Hála mindezekért.

Még sosem kompoztam sötétben, de a ténylegesen kemény szél miatt nem sokat nézelődtem a fedélzeten.

Tihanytól már nincs messze Zánka. 

A szállás meseszép, egyszerű és nagyszerű, meleg van, nyugi van, most konkrétan ezért jöttünk: pihenni.

A vacsora is mennyei volt. 

Sütőtök krémleves, pankómorzsás szűzérme, rosejbni, savanyúság, vegán desszertválogatás.

Aztán csak punnyadás a -full ikeásan berendezett, roppant egyszerű, de -számomra ettől- nagyszerű és csodás kis bungalóban.

S habár nagyon késő van már, nem bánom: az ébresztőt kikapcsoltam, a háló "behűtve" alváshoz, holnap az egész nap a pihenésé, punnyadásé. (M. Szép kártyájának hála.)

 

Hétfő

 

kép

Közeledve az 50 felé azt gondolná az ember, hogy egyre több mindent tud, egyre több dologban lehet biztos, sok minden letisztul. Azt tapasztalom, hogy ennek az ellentéte igaz: egyre több a kérdés, a bizonytalanság, a fehér folt a bőrömbe zárt kis világomban. Fontos lenne, hogy az ember ne hazudjon önmagának.

Dobozolás 2 napra

 

Reggeli: tökmagkrémes pur pirítós, paradicsom (krém már a munkahelyen, a múltkor nagy adag készült)

Tízórai: alma, mogyoró (szintén már a munkahelyen van)

Ebéd: sajtos karaj, kis édesburgonya, saláta

Vacsora: (frissen készül majd) tükörtojás, zöldség

Szombat

Mamikámnál. Jól van, nagyon jól néz ki. A fejében én megsérültem, az agyam is látszott, a hajamat levágták. "És hol a gipszed?". Új autóm van, fehér. A máikat Bonyhádon ellopták és összetörve találták meg egy árokban. Többek között ezt is megtudtuk.

Visszafelé beugrottunk a hőgyészi házba. Ahol novemberben megállt az idő. Bent ugyanolyan idő, mint kint. Már nem furcsa, hogy szinte minden szinte teljesen üres.

A kertben nő még a zöldségzöld, le is szedtem. 

A virágoskert már szinte teljesen összenő az egykori füves résszel.

De virágzik a hóvirág.

Hazafelé be akartunk ugrani Cs-hoz egy kávéra, de zárva volt, így a Margarétában kávéztunk. Mennyei volt a kávé és csodásak a fények.

Az embernek és autónak is kellemetlen, a 65-ösön való Szekszárdig elzötyögés után a pályán már hamar hazaértünk. Kicsit anyunál még, aztán haza. Iszonyatosan gyorsan repülnek el a hétvégék...

Mai cuki(k)

...........................

Tízóraiztatok. Jön egy kis elsős.

- Kaphatok almát? Olyan háromszögeset!

(Megfejtettem: negyedet kért.)

😊

 

Hétfő

 Téli szünet utáni első sulinap. Szerintem tényleg az utolsó hőmérős képek, a bőr nem az én pofámról kell lesüljön (annyiban talán, hogy benne vagyok a rendszerben, tehát éltetem, de ha engedetlenkedek, max kirúgnak, a helyemre jön egy nyugdíjas, vagy összevonják a sulit az anyaiskolával..., a rendszer haldoklik -és rombol- tovább...)...

Amiről szólnia kellene: az emberi kapcsolatok, a szocializálódás, ilyesmi lenne az irány.

Kaptam megkésett, de annál nagyobb szívvel adott karácsonyi ajándékot. :)

És nagyon jó érzés volt "nem tudni végigmenni" a folyosón, mert minden harmadik gyerek megállított egy boldog vigyoros "Timi néni!"- felkiáltással és egy öleléssel. :)