Ír krém sajtdesszert sütés nélkül

INGREDIENTS

• CRUST:
• 3/4 cup almond flour
• 2 1/2 Tablespoons cocoa
• 2 Tablespoons Swerve
• 3 Tablespoons butter
• FILLING:
• 8 ounces cream cheese
• 3 Tablespoons butter
• 3 Tablespoons cocoa
• 1/3 cup Swerve
• 1/2 cup low carb Irish cream
• 2 teaspoons vanilla extract
• 1 teaspoon unflavored gelatin
• 2 teaspoons cold water
• 2 teaspoons hot water
• 1 cup heavy whipping cream
• 2 Tablespoons Swerve Confectioners

INSTRUCTIONS

1. CRUST:
2. In a small bowl, combine the almond flour, cocoa, and sweetener.
3. Add melted butter, then divide between eight 4 ounce jars or dessert cups.
4. Press down to form a crust at the bottom of each cup
5. FILLING:
6. Place cream cheese and butter in microwavable mixing bowl. Cook for 1 minute at high power.
7. Beat in cocoa, sweetener, Irish cream and vanilla extract with electric mixer until smooth. Set aside.
8. In another mixing bowl, whip heavy cream until soft peaks form.
9. In small cup, sprinkle gelatin over cold water until softened. Add hot water and stir until completely dissolved.
10. Continue whipping heavy cream and slowly add dissolved gelatin. Whip until stiff.
11. Gently fold whipped cream into cream cheese mixture.
12. Pipe or spoon mixture into dessert dishes.
13. Chill in refrigerator for at least 2 hours. Garnish with whipped cream and shaved chocolate if desired.

NOTES

Each serving has about 5.0g net carbs and 17.8g erythritol

forrás

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Hétfő, kedd

Nem minden alakul mindig úgy, ahogy az ember szeretné, főleg, ha nem alakítja a dolgokat, hanem engedi, hogy minden csak úgy történjen. Ami tény: nem vagyok könnyű helyzetben (elsősorban anyagilag). Így sokszor eszem, amit kapok, amire meghívnak, mert az éhség nagy úr. Ami szintén tény: ezt nagyon ügyesen lehet használni "takarózásra". Mert vannak helyzetek, amikor mondhatnék nemet, amikor csak az érzelmeim miatt vagyok "éhes", amikor hagyom magam a "Hát, ha már úgyis carul eszek, akkor tökmindegy, ez is belefér" című népi játék rózsaszín birodalmában ringatózni. 

Vasárnap strandon voltam és láttam magam az ajtóüvegben. Nem tetszett a látvány, de nem foglalkoztam vele, nem kezdtem hisztizni, nem takartam el magam törölközővel (itt írtam róla). Megettem a menüt, a lángost, de az agyam egy kis szegletében azt is eldöntöttem, hogy ez így nem mehet sokáig. Hogy kell legalább egy halvány rendszer az életembe, különben szétesnek a napok. Kell a spontaneitás is, nem is agyontervezésre gondolok, csak valamiféle csontosodó gerinckére. Konkrétan tervezni igazából nem tudok, mert jelenleg itthon vagyok, de hétvégén tervezik megnyitni az új munkahelyemet, ami egy teljesen új vállalkozás, biztosan időbe telik, amire ott kialakul egy rendszer, a beosztások, a műszakok... Viszont étkezésben nagy vonalakban van lehetőségem a tervezésre. És mindig eldönthetem, kérem-e azt a bizonyos kaját vagy nem.

Hétfő:

Hétfőn, a vasárnapi strand után elkezdtem a nekem megfelelő kajálást, ami ebédig sikerült is.

R: 3 vajas-paprikás kenyér, keto kávé

E: töltött paprika (anyutól)

Aztán délután már volt minden: csoki, jégkrém, fánk, kifli... Pontosan a fent említett miatt: ha már ezt a cart megettem, akkor olyan mindegy... Pedig nem mindegy. Főleg, mert nemcsak, hogy csodás tempóban hízok ezektől, hanem azért sem, mert előre tudom, hogy rosszul vagyok a lisztes-tejes dolgoktól. Nem kicsit. Folytathattam volna a délutáni evést, például jöhetett volna még minderre a mézes kenyér, találtam még csokit, a Sparban 167 helyett 99 Ft volt a mignon (...), de egyrészt a fejemben ott motoszkált a vasárnapi, a strandon felbukkanó kis értelem (hogy ez így nem mehet tovább), másrészt iszonyat rosszul voltam. És ha bármit eszek a "régi életemből", szinte mindig csalódás: sokkal finomabbra emlékszem. Úgyhogy nem ettem már semmit, csak vizet ittam. És jártam a mosdóba. Khm.

Volt ma egy pillanat, amikor "megszólított" a "belső hangom". A lábammal kapcsolatban. Megkérdezte, mi lennék ez a fájdalom nélkül. Válaszoltam rá. Igaz ez? - kérdezte. Nem volt az. Aztán később megint megszólított. Mire hívja fel a figyelmedet ez a fájdalom? -kérdezte. Miért harcolsz ellene? Tudtam a választ. Estefelé pedig azt mondta: Nincs itt az ideje mindezt elengedni? De igen. Itt volt. Szó szerint szélesre tártam a konyhaablakot és útjára engedtem a szenvedést. 

Kedd:

Mivel délelőtt még ürült/méregtelenített a szervezetem, hagytam, nem terheltem. Rengeteg vizet ittam egész nap.

R: keto kávé

E: gyengébb keto kávé

V: nagyon gyenge keto kávé, nyers zöldség, tojássaláta

Elfoglaltam magam, nem a jelenlegi helyzetemen járt az agyam, és történt azért nagyon jó dolog. Délelőtt pakoltam éppen a konyhában és azt vettem észre, hogy nem fáj a lábam. Nem éreztem úgy, hogy valamit beletömtem a farzsebembe és nyomja, nem éreztem benne a puskagolyót, nem sajgott. Járkáltam kicsit: semmi. Óvatosan leguggoltam: nincs fájdalom. Ráültem egy székre: nem érzem. Finoman huppantam egyet a széken: anyám, hiszen ez nem fáj!!! És vagy egy óráig nem sajgott, egyáltalán. Aztán délután is volt egy ilyen rövid időszak, az utána visszatérő fájdalom pedig jóval kisebb volt, mint előtte. Be is próbálkoztam egy nagyobb gyaloglással, nagyon jól ment, a puskagolyó helyén már csak egy légpuskatölténnyi valamit érzek ott, hihetetlen, de tényleg rendbe fogok jönni.

Hívott a főbérlő: lejjebb vitte a nemrég felemelt albérleti díjat.

Hívtak az új munkahelyről: holnap délután mehetek pénzt keresni, egyelőre takarítani, hétvégére tervezik a nyitást.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Séta a csoda-zöld Mohácson

*** Mindaz, ami igazán hasznos számunkra, kevés pénzért megvásárolható, csak a nélkülözhető az, amit drágáért kínálnak. Ami igazán szép, az egyáltalán nem képezi áru tárgyát, azt ajándékként kínálják nekünk a halhatatlan istenek. A napkeltét és a naplementét, az égen úszó felhőket, az erdőket és a mezőket, a csodálatos tengert egyetlen penny elköltése nélkül szemlélhetjük. A madarak ingyen énekelnek nekünk, a vadvirágokat séta közben leszedhetjük az út mellett. Az éjszaka csillagfényes csarnokába nem kell belépti díjat fizetni. ***

Axel Munthe

Séta a csoda-zöld Mohácson.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Megjegyzéses

Tudom, milyen a mélyben lenni. Tudom, milyen fuldokolnia az embernek a saját mocsarában, tudom, milyen érzés tele lenni kételyekkel, keresni a hatalmas miértekre a nem létező válaszokat, levegő után kapkodni az oxigénsátorban, elveszettnek lenni, kilátástalannak, sötétnek látni mindent, elvesztve a jelent és a jövőt. Tudom, milyen azt érezni, hogy ez egy hatalmas fekete lyuk, ami beszippantott. Tudom, milyen érzés ilyenkor bezárkózni a szobába, bebújni a paplan alá a sötétben, miközben az ember villám gyorsasággal kegyetlen kemény páncélt épít maga köré, amiben senki nem bánthatja és amivel megvédheti magát önmagától is. Tudom, milyen, amikor a külvilág csiklandozni kezdi ezt a védrendszert, aztán egyre hangosabban dörömbölnek rajta puszta segítő szándékkal, de ezzel csak annyit érnek el, hogy az ember tovább erősíti a bástyákat, belülről. Tudom, milyen napokon, heteken, hónapokon át csak sírni egészen addig, amíg elfogynak a könnyek és az élet már csak arról szól, hogy megpróbálsz lélegezni. És amikor teleszívtad a tüdődet levegővel, eldöntheted, hogy így maradsz vagy kikászálódsz a saját gödrödből. Sőt azt is eldöntöd: egyedül teszed-e vagy segítséget kérsz. Én anno kértem. És Dr S-sel való közös munkánkkal, a kérdései segítségével lassan elkezdtem megtanulni, megismerni önmagamat.

Nem egy és nem kettő -virtuális és személyes- ismerősöm fordult hozzám ezzel kapcsolatos kérdéseivel. Azért hozzám, mert vagy szemtől szemben ismerik a történetemet, vagy olvasták a blogon és bátornak találtak, amiért nyíltan vállaltam-vállalom ember mivoltomat, a hibáimat, a gyengeségeimet. Nem tudok tanácsot adni, csak a kérdésekre válaszolni a saját aspektusomból. Hiszen ezt a harcot csak egyedül lehet megvívni, még ha egy időre orvosi (baráti, gyógyszeres, spirituális...) segítséget veszünk is igénybe, a mocsár mindenkinek a sajátja, nem egy társadalmi, össznépi esemény, hanem kemény magánügy. Az egyénen múlik, mit kezd a "fekete lyuk-szindrómával", a kemény élethelyzettel. Hogy tanul-e belőle, megtanulja-e a leckét és hogyan dugja ki a fejét az ingoványból, majd lép ki a szilárd talajra. 

Számomra óriási plusz energia, engem is feltölt, épít, ha -bármiben- segíthetek másoknak. Mindig szívesen tettem, ezután is így lesz. És most eljött az ideje, hogy magamnak is segítsek. Mert habár sok mindenben jó az irány, van jó néhány dolog, amiben változtatnom kell. Ahhoz, hogy jelenlegi helyzetemben ezt ilyen nyugodtan tudjam szemlélni, kellett az a bizonyos mélység, túl kellett élnem a saját, lehúzó ingoványomat. Gondolok mindazokra, akikről tudom, hogy gondjuk van, és mivel csakis saját magatok tudtok kimászni a gödrötökből, máshogy most nem segíthetek: küldök egy virtuális nagy ölelést.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2016-ban 2016 km/9. heti összefoglaló

1. heti összefoglaló itt

2. heti összefoglaló itt

3. heti összefoglaló itt

4. heti összefoglaló itt

5. heti összefoglaló itt

6. heti összefoglaló itt

7. heti összefoglaló itt

8. heti összefoglaló itt

9. hét:

2016. áprilisában elhatároztam, hogy lefutok-gyaloglok 2016 km-t. 

A januári 100, a februári 102, a márciusi 125, az áprilisi 222 km után májusban eddig megvan 159 km. Ahhoz képest, hogy a négyből három hete szenvedek a lábfájdalomtól, egyáltalán nem rossz teljesítmény.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Szombat, vasárnap: van egy álmom

Van egy álmom:

felkelni úgy, hogy

nem fáj a lábom...

Szombat:

Harmadik napja itthon, pihenéssel. Csütörtökön egész nap káó voltam. Pénteken sokat aludtam. Ma is. És nyújtottam. Irtóra fáj. De kell. Nyújtott lábbal előrehajolva nem érem el a cipőmet...

R: szokásos

E: tonhal saláta

Délután: mézes kenyér

Mozgás: 1.6 km

Vasárnap:

A délelőtt közepén M. jött és előállt az ötlettel: menjünk el Szigetvárra fürdeni. Ő (is) tisztában van az anyagi helyzetemmel (is), elvitt, megetetett (és nem válogattam), megköszöntem (többször) és remélem, lesz majd lehetőségem neki is és mindenki másnak meghálálnom ezt a rengeteg segítséget.

A bejáratnál óra, ami enyhén szólva máshogy méri az időt:

Minimum 30 fok volt, a délután közepéig napmentes medence és szigorúan árnyék.

Ebéd: az "Éhes vagy?" kérdésre a szokásos "Á, egyáltalán nem vagyok éhes" válasz után menü, gyorsan választottam, nem válogattam. Finom volt, főleg a rizs. És persze iszonyat tempóval mindent felfaltam az utolsó rizsszemig. Fájt a hasam, de finom volt és ettem.

Tényleg én ettem:

A fürdő épülete nagyon tetszett, olyan, mint egy kis kastély.

Bent is érdekes:

Ez a gyógyvíz nem volt büdös, és nagyon szerették a csontjaim!!! A könyököm egyszerűen imádta! Lehet, hogy a lítiumtartalma volt ilyen jó hatással.

M. sószobázott, én punnyadtam kicsit az árnyékban meg nézelődtem. Később lángost ettünk. Imádom a lángost, egy nyáron egyet szoktam engedélyezni magamnak. Ez nem tocsogott a zsírban, ami nekem jó (utálom az olaj ízű lángost), a tejfölt hiába imádom, nem mertem bevállalni, maradt a fokhagyma és a sajt. Mennyei volt és amíg ettem, örültem, mert úgy éreztem, nem lesz gond belőle. No de amint vízszintbe tettem magam a végre fátyolfelhőn átszűrődő napon, azt hittem, megpistulok, annyira, de annyira fájt a gyomrom. M. is szenvedett, ő sem tolerálja túlzottan a lisztes dolgokat. Jó darabig nyöszörögtünk...

Minden medencét kipróbáltunk. Volt kis úszás, kis szauna, vízsugármasszázs a gyógyvízben, mini séta. Bikiniben voltam, és már az első körülnézéskor megláttam magam az ajtó üvegében. Híztam. Nem keveset. Kábé úgy nézek ki, mint aki sosem figyelt az étkezésre és mint aki az életben nem mozgott öt percet sem. Lehet, hogy ez most furcsán hangzik: nem igazán foglalkozom most ezzel. Nem húztam be a hasam, nem törődtem vele. Örültem, hogy volt mit ennem, örültem, hogy ott lehetek, örültem, hogy végre tusolhattam egy hatalmasat és nem az otthoni víz fogyott a hajmosáshoz. Nem adtam fel a céljaimat, csak ez most egy ilyen időszak. Amikor nem a kockahas az álmom, hanem hogy ne fájjon a lábom... És még azt se bánom, hogy a hajmosás után bongyorka maradt a hajam. Pedig amúgy erre rendesen háklis vagyok.

(Ebben a kánikulában a reggelen kívül esélyem sincs a mozgásra. Fél 6-kor ébredtem, mehetett a gyors gyaloglás mini kis kocogáskákkal kiegészítve.)

R: 3 vajas-paprikás kenyér, keto kávé

E: gyümölcsleves, rizs, rántott csirkemell, mini majonézes kukorica

Délután lángos

Este kis marék mogyoró

Mozgás: 7 km

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs: a nő

A nő:

3 évesen: Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.

8 évesen: Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja.

15 évesen: Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)

20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.

30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, ezért így megy ki az utcára.

40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör"- ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja, és oda megy, ahova akar.

60 évesen: Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.

70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát, és élvezi az életet.

80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.

Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...

forrás

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha