Ma délelőtt vettem a fáradságot és válaszoltam a megjegyzésekre, az üzenetekre, az emailekre. Mert ha ti vettétek az időt, a fáradságot arra, hogy több mint félmilliószor (!) erre a kis blogra kattintsatok, akkor az a minimum, hogy válaszolok, ha kérdeznek.
Sok évig egyetlen dologra fókuszáltam: a fogyásra. A testemre, az anyagi valómra. Sok kínlódás, küzdelem kellett hozzá, de megcsináltam. Már nem szorulok be a csúszdába, mint a felső bal oldali képen. Már gyakorlatilag bármilyen ruhát felvehetek. Nincsenek rengő úszógumik, nem dörzsölődnek össze a combjaim. Ez az, amit mindig is akartam.
Vannak, akik megkérdőjelezik, hogy én lennék a legújabb fotókon. Mert eleve ennyit nem lehet változni, eleve nem lehetek negyven éves, annál jóval fiatalabb vagyok. Nem magyarázkodom. Rengetegen ismernek személyesen, sokak szeme láttára ment végbe ez az alakulás, vannak, akik éppen ezért tartanak hitelesnek.
A napi menüimmel kapcsolatban rengeteg kritikát kapok. Kevés kalória, túl sok zsír, túlságosan egyoldalú táplálkozás, nem is azt eszem, amit itt leírok... Nem számolok kalóriát, manapság makrokat sem. Leginkább azt eszem, amihez kedvem szottyan. És megint csak sokan személyesen látják, mit eszem, és ők tudják, hogy azt írom a blogra is.
Sok évig csak az anyagi valómra koncentráltam, és teljesen elhanyagoltam a lelki dolgokat. Ahogy telik az idő, egyre inkább úgy érzem, hogy ezt kellett volna előbb elkezdenem, és akkor a testi dolgok is hamarabb alakultak volna. De a múlt elmúlt, nem tudok rajta változtatni. Viszont a jelenben megtehetem, amit meg kell tennem. Vagy ha elodáznám, kapom szépen a jeleket.
Már tíz hete, lassan három hónapja, hogy kaptam egy jelet. Egy jó nagy pofont az élettől, amitől még most is szédülök. De legalább már nem sajog, nem marcangol, elindított egy úton és sokat tanultam belőle már ennyi idő alatt is.
Sokan jelzitek, hogy szeretnétek olvasni a történetemről, többet, részletesebben, gyakrabban. Eddig azért sem írtam erről gyakran, mert túl sok résztvevője a történetnek olvassa a blogomat. Őszintén szólva mindegyik. De tegnap délután, amikor az a bizonyos hátralépés és elengedés megtörtént, az is bevillant, hogy bakker, ez az én blogom. Az én személyes naplóm, amibe mindent leírhatok, amiről csak úgy érzem, hogy a nyomdafesték elbírja. És hogy erre ki hogyan reagál, az nem rám tartozik. Mivel nem szoktam valótlant állítani, azt hiszem, minden jogom megvan arra, hogy írjak magamról és életem szereplőiről. Nem bántóan, nem magamat sajnáltatva, nem fűnek-fának elmondva, hogy mennyire megbántottak, mint ahogy azt egyesek teszik/tették. Úgyhogy mától, ha kedvem és ihletem lesz, leírom, amit érzek, amit gondolok. És nem úgy fogalmazva, mint eddig, nem úgy, hogy mindenki más érdekeit figyelembe veszem.
Egyelőre nem format C következik, egyelőre csak egy frissítés. Mindez csupán magamra vonatkozik, és ilyen egyszerű dolgokat takar, hogy például leállok a sós mogyoró evéssel, mert iszonyatosan néz ki tőle a bőröm, no meg se nem paleo, se nem ketogén.
Szeretnék újra kreatívkodni a konyhában (ebben az albérletben még ki sem próbáltam a sütőt...).
Újra rendszeressé szeretném tenni az edzéseket.
Sokkal kevesebbet szeretnék a számítógép előtt ülni.
Szeretnék a megjegyzésekre hamarabb reflektálni.
Szeretnék megtanulni igazán a jelenben élni, és elfelejteni azt, hogy "mi lenne, ha...".
Und so weiter...
A délutánt arra szántam, hogy rendbe tegyem magam körül a környezetemet. És megtervezzem, amiket kell (étkezés, edzés -37. heti tervek holnap-, programok...). Elpakoltam, kitakarítottam, helyet csináltam a holnapi edzéshez. Minden adott a terveim megvalósításához :)
R: sonkás-sajtos rántotta
E: mogyoró
V: kolbászos tojás, saláta
Ketogén étrend 12. heti összefoglaló itt
