2014. július 27., vasárnap

Délutáni séta

Csöpörgött az eső még -azután, hogy egész nap szakadt-, amikor elindultunk.


Jobbra indultunk, mint általában.



A háttérben kicsit látszanak a felhőkbe burkolózott hegyek:


Lassan haladtunk, és ilyen lassan derengeni kezdett a nap is:





Itt már levettem a pulóvert, kezdett fülledtté válni a levegő.


És fotóztam tovább, mert bár ezerszer jártam már Knittelfeld ezen részén, nekem elhiheted, mindig van új szépség, amit meg lehet látni. Ezt a házat nemrég vette meg egy család, kint volt a hölgy a kutyusokkal, beszélgettünk kicsit. Meg kutyáztunk.


Kicsit irigykedve néztem a futókat.



A sétáló párokat nagyon irigykedve. Hiányzik G.


És kisütött a nap.



Ez a kis házikó a muskátlikkal már másfél éve a szívem csücske.


És itt E. javaslatára a kastély felé fordultunk. Ezer éve jártunk erre. Örültem az "új" útvonalnak.



A kukorica vagy 2.5 méter magas...


A látvány pedig lenyűgöző.









Amíg E. virágokat szedett, én néztem és fotóztam a tájat.


Kérem szépen: kardvirág föld.




Ennél a körforgalomnál érünk be Hautzenbichlbe, gyakorlatilag Knittelfeldbe, teljesen egybe épült a két település.





És futók, biciklisek mindenütt.




Jó másfél óra volt, de komolyan mondom: kicsit feltöltődtem. A minimális újdonságtól, a napfénytől, a fotózástól.

És ha minden jól megy, holnap kapok egy óra kimenőt délelőtt. Már tudom is, mit fogok csinálni :)

Ketogén étrend 6. hét, összefoglaló

Hétfő:
R: 60g mogyoró
E: rántotta (3 tojás, 10 szelet kolbász)
V: 3 szelet húskenyér, saláta
Részletek itt

Kedd:
R: vitaminok, kávé, sonkás tojás (2 tojás, 2 szelet sonka, 2 ek kókuszzsír)
E: 3 szelet húskenyér, saláta tökmagolajjal
V: tonhal saláta
Napozás: 45 perc
Edzés:
Focus T25 Alpha Speed 1.0 reggel
Focus T25 Alpha Total Body Circuit délután
Folyadék: 2 liter víz
Részletek itt

Szerda:
R: vitaminok, sonkás-sajtos tojás (2 tojás, 3 ek kókuszzsír, 2 sz. házi sonka, marék cheddar)
E: tonhal saláta (1/2 doboz tonhal, fél kis vöröshagyma, só, 30g jégsaláta, tökmagolaj, mustár)
V: kolbászos tojás (2 ek kókuszzsír, 5 sz. házi kolbász, 1 tojás)
Napozás: 40 perc
Edzés:
Focus T25 Alpha Ab Intervals+Lower Focus reggel
Focus T25 Alpha cardio délután
Folyadék: 2 liter víz
Részletek itt

Csütörtök:
R: szendvics, palacsinta, csokikrém
E: saláta, sült kolbász
V: gombás csirke
Edzés: pihenőnap
Mozgás: délelőtt 2 óra séta, délután 1 óra kertészkedés.
Napozás: 2x20 perc (nudi, hihi)
Folyadék: 1.5 liter víz
Részletek itt

Péntek:
Edzés: Focus T25 Alpha Stretch
+ mozgás: 2 óra séta
R: sonkás tojás (2 tojás, 2 sz. sonka, 2 ek kókuszzsír)
E: tojás saláta
V: rumos csoki

Részletek itt

Szombat:
R: csokikrém, 1 nagy piskóta.
E: sült kolbász, sajt, saláta.
V: gombás hús.
Részletek itt

Vasárnap:
R: palacsinta, alma.
E: gombás hús, 1 tojás, saláta.
V: saláta, kolbász, 1 tojás.
Edzés:
- reggel Focus T25 Alpha Cardio
- délután Focus T25 Alpha Total Body Circuit

Részletek itt.

Tapasztalatok:
  • Étkezés szempontjából soha nem éreztem magam ilyen jól.
  • Ha éhes vagyok (6 hét alatt kétszer fordult elő), az sem az a maró-gyomorkorgós érzés, hogy az ember úgy érzi, a hátán is lyuk van az éhségtől.
  • Ha teleeszem magam (ez is csak kétszer fordult elő), nem jön az a fáradt-kómás-azonnal elalszom-tompa vagyok érzés, mint amikor szénhidráttal ettem anno tele magam. Hanem ez egy viszonylag kellemes érzés, szimplán annyi, hogy érzem, hogy tele vagyok.
  • Soha ilyen kevés időt nem töltöttem a konyhában.
  • Soha nem költöttem ilyen keveset ételre.
  • Soha nem töltöttem ilyen kevés időt vásárlással.
  • Minden egyes étkezésem isteni, minden egyes ételt imádok és -a lelki cuccok lassú rendeződés elkezdődése óta- sokszor jóízűen eszem.
  • Soha ilyen stabil nem volt a súlyom ilyen hosszú ideig. (Korábban fel-le ugrált. Fel gyakrabban, sokszor 1-2 kilót is pár nap alatt, le nagyon nehezen.)
  • Semmi falásroham.
  • Nassolás nagyon-nagyon ritkán marék mag (korábban mogyoró, mostanában kesu/mandula).
  • Az emésztésem tökéletes.
  • A közérzetem teljesen rendben.


  • Testi változás. Hat hét alatt fogytam 4.5 kilót. Ha a testemre nézek, vagy ha a fotókat látom, "izmosabbnak" nézek ki, mint keto előtt. És valamivel vékonyabbnak. Ez a 4.5 kiló minusz egyrészt nem túl sok, és ha a súlyt nézem, már nem kellene fogynom. Sőt a fogyás nagy része szerintem izomból történt, mivel egy hónapig nem volt edzés, se normális evés, se alvás... Viszont úgy vélem, valahogy "tömörödik" a testem, a testzsír százalékom változhat, csökkenhet, ezért látszódhatnak jobban a már meglévő izmok. Viszont zsír is ment még le, hiszen a fenti képen is látszik, hogy a derekam és a combom is keskenyedett, és ezt a centizés is bizonyítja. 
(magasság 164 cm)
Keto előtt
6 hét keto után
mell alatt
78cm
74cm
derék
75cm
73cm
csípő
85cm
82cm
comb
56cm
54.5cm
kg
62
57.5
  • Van még minimális zsír a hasam alsó részén, több a combomon-fenekemen. Kíváncsi leszek, hogy ez az étrend hozzásegít-e a lepucolásához. A héten már volt edzés is, terv szerint, bár még iszonyatosan lájtos (Focus T25), amolyan felépítő mozgás ez, kegyetlenül érzem az egy hónap totális kihagyást.
  • A bőröm nagyon szép, majdnem teljesen tiszta. Nem volt ez mindig így, kegyetlen volt, amikor még fogyasztottam tejtermékeket (itt írtam róla).
  • A héten a zsír aránya az eddigi 75-ről 80% lett (továbbra sem számolok előre, a nap végén nézem meg), a fehérje 15-18%, a szénhidrát 2-5%.
  • Napkezdet szokás szerint vitaminokkal.
  • A folyadék 1.5-2 liter aszkorbinos-citromleves víz.

Ketogén étrend: alapok itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt
Ketogén étrendem (heti menüvel):
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Hús-vér motiváció 43

Egy kép, pár szó erőt és hitet adhat, ha szükség van rá, ha elfogyott a motiváció, ha látni akarjuk: igenis meg lehet csinálni. Íme Zs., egy gyönyörű nő a BB csoportból, akinek itt is köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy engedélyezte ennek a bejegyzésnek a megjelenését, és aki nagyon sokak példaképe lehet!



"Egy dietetikus állított össze egy 1200 kalóriás étrendet : ) 
Napi 7-8 órát mozogtam és mozgok mai napig, amennyit az időm enged. 
Amivel fogytam: zumba fitness, kick-box aerobics, Rubint Réka, Beachbody tornák, futás, úszás és kondi : ))) 
A legnehezebb a lemondás volt, de megérte, úgy érzem : ) 
A túlsúlyosoknak azt üzenném: 
Akinek van hite, az nem szegény és bármire képes lehet.
Túl kell lendülni a nehezén és utána már fel lehet építeni a várat. A testünk a várunk. Ne romboljuk! Tegyünk azért, hogy erős vár legyen és ne dőljön össze az első akadálynál. Az élet harc és mindannyiunkban ott a harcos, csak elő kell csalogatni : )))"


Hús-vér motiváció 42 itt
További 41 Hús-vér motiváció itt.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2014. július 26., szombat

Szombat (Ausztria, menü, edzés)

Mai motiváció itt
Mai bölcs itt

R: csokikrém, 1 nagy piskóta.
E: sült kolbász, sajt, saláta.
V: gombás hús.



Edzés:
- reggel Focus T25 Alpha Cardio



- délután Focus T25 Alpha Total Body Circuit



Napozás: 35 perc teljes testes.
Folyadék: másfél liter víz.

Ketogén étrend minta 5

kép

Here are a few examples of a daily ketogenic diet menu. As you can see, it comes down to eating controlled portions of meat, as much fat as you like, and low carb veggies.
Any hunger in between meals can be handled with low carb, high fat foods like celery with cream cheese, or an slice of cheese, or a handful of macadamia nuts.
I've analyzed the entire Day 1 menu and included the results in the graphic on the right. The protein grams are a little high but at that calorie intake, the percentage of protein in relation to the percentage of fat intake is perfect.
Menu Analysis

Day 1 Menu

Breakfast

  • 2 eggs, fried in butter
  • 1 ounce of chopped onion, or other low carb vegetable
  • 1 oz of full fat cheese
  • 4 slices bacon
  • coffee with 1 oz heavy cream

Lunch

  • 3 cups of salad greens
  • 6 oz chicken breast strips, cooked in butter or olive oil
  • 4 T high fat, low carb salad dressing
  • 1 ounce of full fat cheese
  • 1 celery stalk with 1 oz cream cheese
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage

Dinner

  • 6 oz grilled or pan fried steak
  • mushrooms sauteed in butter
  • broccoli or other low carb vegetable
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage
  • coffee with heavy cream

Day 2 Menu

Breakfast

  • 4 ounces ground beef, mixed with spices, 1 ounce of chopped onion, another ounce of low carb vegetables, fried in butter or olive oil
  • 1 oz of full fat cheese
  • unsweetened spiced tea with heavy cream

Lunch

  • 6 oz baked halibut with dill butter sauce
  • 1 cup cauliflower, chopped and sauted in butter or olive oil
  • 1 cup of salad greens sprinkled with blue cheese and dressed with a tablespoon of full fat dressing
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage

Dinner

  • 6 oz pork chop baked in garlic cream
  • 2 cups shredded cabbage sauteed in butter with caraway
  • salad greens with low carb, high fat dressing
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage
  • coffee with heavy cream

Day 3 Menu

Breakfast

  • Protein shake made with chocolate whey protein powder
  • 16 ounces unsweetened almond milk
  • 2 oz heavy cream

Lunch

  • 6 oz smoked ham
  • 1 cup sliced summer squash, sauteed in butter or olive oil
  • 1 ounce of parmesan cheese, sprinkled over squash
  • 1 celery stalk stuff with a mixture of blue cheese and cream cheese
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage

Dinner

  • 6 oz salmon topped with parmesan cream sauce and baked
  • 2 cups spinach sauteed with onions and garlic
  • salad greens with low carb, high fat dressing
  • water or unsweetened flavored sparkling water or other unsweetened beverage
  • coffee with heavy cream
These are just a few samples of what a ketogenic diet menu looks like. As mentioned above, it comes down to eating some protein, adding as much fat as you like (within calorie limits) and choosing low carb veggies to round out the meal. Of course, you can't consume whole sticks of butter and expect to lose weight, but if you aren't trying to lose weight, eating enough saturated fat and adequate protein is a very good way to kill hunger. (forrás)

Ketogén étrend: alapok itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt.
Ketogén étrendem (heti menüvel):
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Bölcs


Motiváció



2014. július 25., péntek

Bölcs


Esti, megjegyzéses

"Vicces", hogy pár hete arra gondoltam többször is, hogy a blogot is és az életem egy részét is kicsit állóvíznek érzem (azt a részét, ami magammal kapcsolatos, ami akkor is így lett volna, ha egyedül vagyok: hogy nem éltem a saját lehetőségeimmel, hogy nem hoztam ki magamból azt, amit ki lehetett volna; például nem írom a könyvem második részét, pedig G. mindig bíztatott), szinte csak tudat alatt, de sokat gondoltam rá, hogy milyen jó lenne, ha tennék valamit vagy ha történne valami, ami fellendíthetné a dolgaimat. Arra álmomban sem mertem volna gondolni, hogy a kérésem ilyen gyorsan meghallgatásra talál és arra végképp nem, hogy ekkorát szól majd. Aki nyomon követte az előző öt hetem történetét, tudja, hogy mekkora párkapcsolati bumm volt ez.

Hoztam, hoztunk egy döntést. Mindketten elindulunk egy "önfelfedező" körútra, miközben megpróbáljuk megjavítani ezt a kapcsolatot. Azt hiszem, hogy a legnehezebb utat választottuk. Mert őszintének lenni magunkkal -szerény véleményem szerint- iszonyatosan nehéz dolog. Tényleg mindenféle berögződéstől, magunk és mások által alkotott ideológiáktól megszabadulva, teljesen lemeztelenített lélekkel tükörbe nézni, ahogy eddig még igazán soha nem, ez egy nagyon érdekes, sokszor fájdalmas, legtöbbször egyre mélyebbre gyűrűző folyamat. De tudom, hogy megéri.

Egyelőre hatalmas kuszaság van bennem. A zseni persze az, aki uralkodni tud a káoszon. Ha zseni nem is vagyok, lassan elkezdem kibogozni a kusza szálakat. Sok mindent kell tisztáznom magammal, magamban, fel kell építenem az önbecsülésemet és meg kell alapozzam az önbizalmamat. És meg is csinálom. Nem két napos meló, de megcsinálom.

Öt hete olyan állapotban voltam, hogy a saját anyám sem ismert volna rám. Még három hete is. Gyakorlatilag megszűntem létezni lelkileg is, fizikailag is, körülvett a bánat, a szomorúság, a düh, a miértek, a fejemben rohanó képek, a zakatoló szívdobogás. Csak sírni tudtam és szenvedni, nem voltam képes gondolkodni, koncentrálni, aludni, lélegezni, létezni.

Ma sem vagyok jól. Az egy hónapnyi nem-alvás a napokban keményen követeli a jussát. Iszonyatosan fáradt vagyok, de a munkaidő az munkaidő, nem aludhatok annyit, amennyit szeretnék. Az elalvás még mindig sokszor nagyon nehezen megy, de aztán nagyon mélyen és jól alszom. És ötödik napja nem vettem be se nyugtatót, se altatót, se semmi mást. Sokszor sírva fakadok napközben, és van, hogy az álom manó is sírás közben kopogtat az ajtómon. De azt hiszem, az lenne a baj, ha ma már teljesen jól lennék.




Nem vagyok hajlandó szomorkodni, beleragadni ebbe az állapotba. Igyekszem minden napban meglátni a szépet, a jót, mert bizony van! 

Ma például kaptam egy csodaszép levelet.

Láttam egy gyönyörű szivárványt:



És habár nagyon nehéz, de igyekszem mosolyogni. Egyre többet. És egyre őszintébben. :-)


Megjegyzés: a munkában a szóbeli megállapodás nem ér semmit. Csakis az írott, amire konkrétan hivatkozni lehet. Csak egy apróság történt, és nem is foglalkozom vele, mert az én lelkiismeretem tiszta. És H-tól tanultam egy mondatot: "Kit érdekel?" ;-)

Napi menü, edzés itt.

Péntek (Ausztria)


Edzés: Focus T25 Alpha Stretch
+ mozgás: 2 óra séta

R: sonkás tojás (2 tojás, 2 sz. sonka, 2 ek kókuszzsír)
E: tojás saláta
V: rumos csoki





Esti, megjegyzéses itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Délutáni séta

E. 90 éves (!) nővére otthonban él, most éppen kórházban van. E. mindenképpen meg akarta látogatni. Délután mentünk.


Knittelfeld kedves kis város, és ami nagyon barátságos benne, hogy minden, de minden tele van virággal. Ez a kórház parkja. No és a háttér sem kutya.






Mentőbejáró (és háttér):


Amíg E-ék beszélgettek, kijöttem. És ami furcsa: nem a kórház szag miatt! Ugyanis az nincs!


A kórház maga csak kívülről egy régi épület. Belül tisztább és szebb mint sok hotel. És totálisan modern! A következő képen a bal oldali üveg fal folytatásában külön mosdók vannak látogatók részére! És olyan tiszta -kipróbáltam-, hogy a padlóról lehetne enni! WC papír, folyékony kézmosó, zárható ajtó, semmi szag, egyszerűen elájultam. Mondom: nem a szagtól!


A kórteremben nem fotóztam, de isten bizony mondom, ha nem tudom, hogy kórház, azt gondolom: szálloda. Gyönyörű, modern ágyak, tisztaság, kellemes levegő, világos, barátságos kórtermek, a falakon kinagyított panoráma felvételek a városról a parkokról, szóval száj tátva maradt...






2 órás séta volt, megint nagy élmény!