2020. október 10., szombat

Szombat- ráadás születésnap

 

Amikor anyuéktól haza indultam, még nem gondoltam, hogy ilyen bejegyzést fogok írni. Szeretek vezetni. Közlekedni kevésbé. És egyre inkább csökken a kedvem. Mert a közlekedési morál -nem túlzok- hétről hétre durvább. M. mondta hivatásos sofőrként több éve, amikor én még nem vezettem, hogy mást sem csinál, mint baleseteket előz meg. Tíz éve vezetek napi rendszerességgel, és most már elhiszem, amit mondott, sőt tapasztalom is: szintén napi szinten. 
Már Hőgyész belterületén ott maradhattam volna. Szabályosan előzni kezdtem egy biciklist, amikor a mögöttem jövő autó gondolkodás, indexelés nélkül, nagy sebességgel elszáguldott mellettem. Mákom volt, hogy -mint mindig- állandóan figyelem a tükröket, és láttam, hogy jön, láttam, hogy iszonyatosan nyomja a gázt, így csutka fékkel, a biciklis mögé visszahúzódva megúsztam én is, a biciklis is.
Kéty után egy totálisan nem belátható kanyarban egyszer csak jött velem szembe egy fekete audi. Jobban mondva ott volt, miközben előzött egy autót. Ezred másodpercek alatt tükör: nem jönnek mögöttem, csutka fék, kormány kicsit jobbra, a padka után mély árok, csak annak a széléig mehetek... Este van, itt ülök, és még mindig erősebben dobog a szívem, mert nem hiszem el, hogy még élek. Lehet, hogy van egy párhuzamos világ, az előző világban csattantunk, csak én abban a pillanatban átkerültem ebbe a párhuzamos világba, ahol olyan, mintha megúsztam volna és élnék...
No beértem Zombára. Focimeccs, a szemben lévő sávban a pályánál végig autók parkoltak, belógva az útra. Jön szembe a traktor, hátsó szerelvénnyel, és rendes svunggal kerüli ki az útban lévő parkoló kocsikat, miközben már ott vagyok a parkoló autó mellett, szemben a traktorral! Nem volt időm tükörbe nézni, vannak-e mögöttem, levettem a lábam a gázról, kicsit fékeztem, próbáltam annyira kimenni jobbra a szélére, amennyire a hely engedte, a traktor meg közben jön!, de állítom, csak akkor vette észre, hogy ott vagyok... Na, ott már mutogattam és káromkodtam, basszus, 10 kilométeren a 3. balesetelhárítás mások hülyesége, felelőtlensége miatt!
És akkor még nem értem be Szekszárdra...
Az első körforgalomba behajtottam, a 2. kijárónál kitettem az irányjelzőt, és még egyszer rutinból a kanyarodás megkezdése előtt belenéztem a jobb tükörbe, ahol látom, hogy egy autó ott van mellettem,  a jobb oldalamon, éppen előz engem (?!!)! A körforgalomban! Lehúzódtam balra, és mit tehet az ember lánya, mentem még egy kört...
33 km-en 4, n é gy akkora felelőtlenség, hogy akár mind a négy katasztrófával végződhetett volna. És ez nem egyedi, nem véletlen, ez mindennapos....................
(A kép csak azért, hogy elüssem a dolog élét.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése