2020. február 4., kedd

De ja vu

Történt valami 2017-ben ősszel. Hirtelen jóval kevesebb fizetést kaptam, mint előző hónapban. Aztán megint. Amire észrevettem, hogy itt valami nagyon nem stimmel, amire kinyomoztam, mi a gond és elkezdtem intézkedni, és még tavasszal sem történt semmi, amire az ottani tankerület hajlandó volt érdemben intézkedni, már késő volt. Kiderült a hiba: egyszerűen eltűntek az éveim a számítógépes rendszerből. És utána nekem kellett bizonyítanom hivatalos iratokkal, hogy én abban a 6 évben is igenis dolgoztam. Nem rövid idő volt beszerezni mindent (mert a nálam lévő dokumentumokat nem fogadták el), és amire a végére jártam, nagyon késő volt. Nem kaptam meg a "kimaradt" béremet. A hivatalos indoklásban az állt: jogilag én vagyok a hibás, fellebbezéssel nem élhetek.

Ma megküldték a bérjegyzékemet. Kapásból kiszúrtam rajta valamit. Persze mínuszt. Két lehetőség volt a fejemben. 1.: oké, ha kevesebb pénz, kevesebb munka. 2.: utánanézetek a tankerben. És nem vártam, amint lehetőségem volt, azaz pár órán belül fel is vettem a kapcsolatot az illetékessel. Jött is a válasz: egy rossz adattal való számolás miatt csökkent az összeg, javították, a kompenzálást megkapom.

Tanulság: ne addig járj a korsóval a kútra, amíg el nem törik, hanem amint észreveszed, hogy egy pici repedés van rajta, azonnal jelezd a tapasztónak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése