2016. július 29., péntek

Péntek, nyaralás 4.

A tegnap esti séta előtti hintázás:



És a ma esti séta. Először a Dunára.



Aztán a munkahelyemre, a gyerekek kérésére. (update 2016.08.22.)
És beszélgettünk, majdnem egy órát. Aztán elsétáltunk egy sarokkal arrébb a sváb utcabálba.



A mai punyis nap volt, azaz punnyadós, pihenős. Én speciel reggel nyolcig aludtam, amikor felébredtem, M. ott feküdt mellettem, mint amikor kicsi volt, P. pedig az ágyában pihent. Délelőtt ébredeztünk, beszélgettünk, megterveztük az ebédet, megvettük a hozzávalókat, főztem. Kizárólag a gyerekek kedvéért voltam hajlandó nekiállni ebben a melegben palacsintát sütni. Kétfélét, M-nak szénhidrát-számolva. Délután átjött M., mivel játszott a gyerekekkel, ledőlhettem kicsit, aludtam is picit, aztán közösen megvacsoráztunk és a gyerekekkel indult az esti program a városban.

Mint minden este, M. ma is beadta magának az esti inzulint 22 órakor, mérés után. ettől az értéktől függ, hogy kell-e neki mérni éjfélkor. Jó volt az érték, de ekkor jött az, ami minden este:

én: - Jöjjek mérni éjjel?
M.: - Nem kell.
én: - Egész biztos?
M.: - Igen.
én: - Száz százalék?
M. (rám néz, mosolyog): - Igen.
én: - Ezer százalék?
M.: - Hááát... 950.
én: - Akkor ha "véletlenül" még fent leszek, mérek éjfélkor.
M. nem szólt, csak mosolygott és belecsapott a tenyerembe.

Kaland ma is volt, ebéd utáni hipo (fránya gyors szénhidrát és még ki tudja, mi miatt), amit érzett M., csak megmérni nem tudta, ugyanis nem működött a vércukormérő... Megoldottuk, de ijesztő volt. Emellett sokat beszélgettünk, nevettünk, pihiztünk, fotókat nézegettünk, sztorizgattunk...

Imádom, amikor itt vannak, amikor együtt vagyunk. Pedig már nagyok, nem lehet őket babusgatni, de azért azt még mind a kettő megengedte, hogy este betakarjam őket és jó éjt puszit adjak. 

Holnap összepakolunk és visszautazunk a Nagyihoz. Folytatódnak a kalandok, Nagyi "strandot" épített nekik a kertben, még pihenhetnek, nyaralhatnak ott pár napig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése