2014. október 19., vasárnap

Vasárnap (Ausztria 14/7.)


Rohan az idő.


2013. januárjában jöttem először Knittelfeldbe. Hideg volt, nagyon, hatalmas hó.


Számomra egy jelentős változás történt ekkor, hiszen országot és munkahelyet, sőt munkakört váltottam, a tanítás után idősgondozó lettem.


Folytattam a korábban megkezdett élet-mód-váltásomat, dobozoltam, csomagoltam a kajámat és itt is a saját rendszerem szerint ettem.
Akkor még fogyasztottam tejterméket, szénhidrátot.
Volt is úszógumim még rendesen.




Nagyon lassan szoktam meg ezt a munkát, nagyon nehezen ment elfogadnom ezt az új helyzetet, még úgy is, hogy más-jobb volt, mint az előző.

És két heteket távol voltam attól, akit nagyon szerettem, ez a helyzet is rendesen megviselt.


Telt-múlt az idő, itt kint is eljutottam néhány helyre, amikor kegyetlenül ritkán kaptam néhány óra, egyszer egy nap kimenőt.

Sokat fotóztam mindig, a mai napig odavagyok a hegyekért, a táj szépségéért, a napfelkeltékért és naplementékért.



Elkezdtem paleozni. Sokáig még hoztam ki a kajámat, majd sikerült E-nél elérni, hogy a teljes ellátás címén semmi extrát nem kérve az élelmezésem itt kint megoldott legyen.

Voltak nyugisabb időszakok, ekkor rengeteget olvastam.

Eljött 2014.


Két hetente ment az otthon becsomagolás, itt kicsomagolás, majd a két hét elteltével az itt becsomagolás, otthon kicsomagolás.

Étrendben egy időre visszatértem a szénhidrátos-számolós kajálásra, de 18 hete az állandó, falkaparós éhségérzet, a folyamatos "éhezés" miatt, a szervezetemre hallgatva ketora váltottam, ami azóta is nagyon jól működik és itt kint is simán megoldható.


A havi négy hosszú utazást egyszerűen nem tudom megszokni. Ennyit ülni, nem úgy inni és wc-re menni, ahogy az ember szeretne, 6-12 órán keresztül kész kínzás. És nagyon fárasztó.

Idén is nagyon kevésszer kaptam eddig kimenőt, de ha kaptam pár órát, azt mindig jól kihasználtam. Így sikerült megmásznom pl. a Tremmelberget (1200m), ami örök élmény marad.

Közben 40 éves lettem.



Idén a magánéletemben is hatalmas változások történtek. Odaköltöztem a barátomhoz, majd eljegyzés, aztán Szent Iván éj, jegygyűrű visszaadása, elköltözés. Iszonyatos lelkiállapot, nem evés, nem alvás hetekig, hónapokig. Megegyezés a helyrehozásról, majd Aradi vértanúk napja.

A mai napig nem megy rendesen az alvás, de enni már tudok és edzeni is.

Már 18. hete ketogén étrenddel.

A héten a mindenféle edzésről váltottam. Súlyzós edzés megy, részletesebben itt írtam róla.

Azért is oké ez most így, mert pl. tegnap nem volt edzés, de ma simán be tudtam pótolni a maival együtt.








R: sonkás rántotta (2 sz. sonka, 2 tojás, 1 ek kókuszzsír)
E: 2 cevap
V: cevapcica, saláta





Edzés: (a tegnapit is bepótolva)

1. Bemelgítés
2. LÁB
- guggolás 3x15
- lábhajlítás 3x15
VÁLL
- vállból nyomás 3x15
- döntött törzsű oldalemelés 3x15

(És kis plusz)
- vádli
- has
3. Nyújtás

Plusz mozgás: 1 óra séta

Napozás: 2x15 perc

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése