2014. július 13., vasárnap

Vasárnap


                                                            Most is szép helyen lakom. 
Itt is minden zöld, nem is veszi észre az ember a panel rengeteget.
Fák, fű körös-körül.
Mohács ilyen, ezért -is- szeretem.


Nagyon rövid volt az éjszaka. Az elalvás egyszerűen nem megy, ha akarom, ha nem, jár az agyam, dolgozik, kombinál, értékel... Aztán nagyon hamar reggel van, indul az új nap.


Sok volt ma a dolog, garázsvásározok ezerrel, voltak ma vevők is, és a FB oldalamra is feltettem a képeket, még külföldről is volt jelentkező :) Ezekre  dolgokra tényleg nincs szükségem, és azért sajnálnám bedobni a kukába. És a vevők pár száz forintért kincsekre lelhetnek.

A szívem a nap nagy részében ma is irtózatosan hevesen dobogott. Lelkiállapot is, meg ugye három hete napi 1-2-3 órákat alszom csupán.

Viszont tegnap -ahogy megígértem magamnak- este voltam sétálni. Nem egy órát ugyan, ahogy terveztem, de fél órát mentem, nagyon tempós séta volt. El is fáradtam.

Mára futást terveztem, de reggel annyira kimerült voltam, hogy ejtettem a dolgot. Itt viszont egy délutáni zivatar után egész nap szakadt az eső, a futásról mára lemondtam. Viszont este megcsináltam a Focus T25-ből az első adagot. Nagyon nehéz volt odafigyelnem, nagyon nehéz volt koncentrálnom és a mozgásomat összehangolnom, de megvolt. Iszonyatosan elfáradtam, szakadt rólam a víz. De valahol újra el kell kezdeni...

R: 2 tojás, 10 szelet házi kolbász 2 ek kókuszzsíron.


E: 100g mogyoró.
Folyadék: 1 liter víz.
Edzés: T25/Alpha Cardio (a Tania féle modifikációt csináltam, úgy leizzadtam, mintha lefutottam volna 5 km-t).




Ketogén étrend 4. hét, összefoglaló itt.

És ma 2 éves az én kicsikém, a Boszorkánykonyha blog. Itt írtam a születésnapról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése