Családi tolerancia

Valahogy minden okkal történik, és minden úgy van jól, ahogy van. Nem azt jelenti ez számomra, hogy csak ülni kell a nagy világ közepében, aztán majd minden jól és úgy történik, ahogy szeretnénk.

itt

Élet-mód-váltásom legelején hamar kiderült, hogy forgatok valamit a fejemben, hiszen reggelente eljártam futni, akkor is, amikor anyuéknál voltam vendégségben, az étkezésről nem is beszélve: egy kezdő diétázó tányérján simán meglátszik a minta, ugyanis meglehetősen keveset eszik. Amikor meg már kezdtem belejönni a "fogyasztó evésbe", az is feltűnő volt: totál más élelmiszereket, alapanyagokat használtam, nem a megszokottakat, a hagyományosakat.

 

Őszintén megmondom: nem tudom, miért van ez így, de ha elkezd az ember lyánya gondolkodni, ha tervei vannak, ha fogyni szeretne vagy csak egészségesebben étkezni, az kapásból ellenérzést vált ki másokban. És minél közelebb kerülünk a családfán önmagunkhoz, ez a dolog hatványozottan fokozódik. Az ismerősök ugyanis tudomásul veszik, a barátok hümmögnek, de elfogadják, csak néha cukkolnak süteménnyel meg fagyival, de a család! Az összes magyar kérdőszó előkerül egy egyszerű reggelinél, mert miért ezt és miért így, mikor fogod abbahagyni, hogyan jut ilyesmi az eszedbe, meddig fogsz még így enni, hány kilót akarsz még fogyni, kitől láttad ezt a hülyeséget, és még sorolhatnám. Egyáltalán az sem értem, hogy egy egyszerű tény: nem eszem kenyeret, hogy válthat ki ilyen heves reakciókat...

 

itt

 

 

Az idő múlásával enyhült a helyzet. Kevesebb a kérdés. Nincsenek vérremenő harcok. És ez elsősorban az alanyon múlik, a diétázó (értsd: speckó étrendet követő) rakcióin. Mert már nem szállok vitába, mert már nem érdekel, ki mit gondol, mert tudom, hogy nem ártok magamnak, sőt!

 

Anyu már édesítőszerrel készíti a süteményeket. Készül náluk hagyományos és édesítős saláta is. Mindig van valamilyen hús, így ha nem készülök külön kajával magamnak, akkor sem maradok éhen.

 

A hugim nem igazán örült régebben, hogy amikor hozzájuk mentem, vittem a kajcimat dobozokban. Amióta a kisfia (kis? majd' 13 éves nagylegény :) ) cukorbeteg lett, és mindennapjaik alpja lett a szénhidrát számolás és a dobozolás, ma már fél megjegyzést sem tesz a kis dobozkáimra.

 

K. nem ellenezte sosem, hogy máshogy eszem, legtöbbször azt eszi, amit én, de néha kér "hagyományos" ételt is ebédre. Ma a boltban épp arról kérdezett, hogy omega zsírsav bevitelre mit ajánlanék neki, és hogy mire jó a szőlőmag olaj. :)

 

Nálam nincs "terror", attól, hogy én a magam módján odafigyelek arra, mit eszem, a másiknak nem kell ugyanazt ennie, nem kötelező a menüsorom. Így aztán például ma is, amíg magamnak sül a csirke, az én kis Koalámnak sütöttem egy nagy adag "igazi", hagyományos palacsintát meglepiből. Ja, meg kicsit kompenzálásból is, ugyanis galád módon nem adtam neki a reggeli amerikai palacsintámból :)