2013. március 13., szerda

Motiváció

itt

Ez az! Erre vágyom, semmi másra: punnyadni, feküdni, nem megmozdulni, nem főzni, nem mosni, nem takarítani, nem pakolni, csak úgy lenni, vízszintben, mozdulatlanul. Méghozzá mondjuk úgy egész nap. Kint hideg van, fél óra alatt elborította a várost valami kegyetlen sűrű köd, esőt is mondanak mára, holnaptól pedig megint telet, egész bő minuszokkal. Hát már hogy lenne kedve az embernek bármit is csinálni??? Ráadásul olyan mértékben izomlázam van a heti-múlt heti tornáktól, hogy a járásom a terminátoréhoz képest... És...

És van itt valami, amire sokkal jobban vágyom: elérni végre azt a formát, amit, ha meglátok a tükörben, csupa büszkeséggel tölt el. Amin meglátszik a sok munka eredménye. Szeretnék beleférni a motivációs nadrágomba, szeretnék nem kalóriadeficitben étkezni (bár már rettenetesen megszoktam, de ezt egy életen át nem hiszem, hogy akarnám folytatni). Szeretnék olyan lenni, mint pl. Á. vagy P., akik le akartak fogyni, megcsinálták, amit kell, elérték az álomsúlyt, és most gyakorlatilag szinten tartanak. Persze nekem nem az álomsúly kell, hanem a forma. És ha most két uborkakarikával a szemeimen lemegyek estig alfába, mivel aludtam eleget, nem segítene annyira, mint a napi edzés.

Hogy milyen lesz a holnapod, azt a ma határozza meg.

Úgy döntöttem: megyek edzeni.

3 megjegyzés:

  1. Helyes!!
    Jo a vegkifejlet !
    Szerintem ez valami nöi dolog, hogy a comb az utolso, ami formalodik. En is ugyanigy vagyok vele, de mast nem tehetek, csak türelmesen varom, hogy az is alakuljon, hiaba a delelötti Asylum, az esti plusz 30 perces emelkedös futasok, plusz most a kondigepeket is nyüstölöm, de hihetetlen lassan valtozik a labam. A hasam mar kockas edzes elött is, a kezem is szep, de a 3 fejü combizom sajna tonustalan edzes nelkül, meg a vadlim is. Ez egy harc, de nem adjuk fel!! :-) En is el,var a Vertical Plyo :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem legyél türelmes önmagadhoz, egészen biztosan jó az irány amerre haladsz és ha még nem is pont úgy nézel ki mint ahogy szeretnéd, akkor sincs semmi okod a szégyenkezésre.
    Ha az elért eredményeket és az eltelt időt viszonyítod egymáshoz, az mindenképpen nagyon dicséretes.

    VálaszTörlés