Motiváció

Annyira jó hazaérni végre... Fő az ebéd, a baromi nagy ebéd: sajtos zöldség... Ma hazafelé a kocsiban megint harcolt bennem a két "lényem": az optimista és a realista. Mert annyi kellemetlen dologgal kell nap mint nap szembenéznem (mint mindenkinek, tudom: nem vagyok egyedül), és tudom, hogy nem jó panaszkodni, mégis néha úgy rátelepszik ez az egész az emberre. Nem kezdem el felsorolni, nem kenyerem a panszkodás. No meg semmi értelme. Azért megy a harc, hogy az optimista legyen a győztes...

 

 "Senki sem tudja, hogy a következő pillanat mit fog hozni, meglehet, hogy a legnagyobb gödör mélye rejti az aranyrögöt." (A.J. Christian) :)

Így hát no nyavalygás: motiválódom.

• Mert nem az anyagiaktól függ (nekem igazán elhiheted), hogy lefaragom-e a combomról a fölösleget.
• Mert nem a kedvemtől függ, megcsinálom-e az edzést.
• Mert óriási vágy él bennem arra, hogy megmutassam magamnak: nem a hasam irányít, hanem én, az agyammal döntöm el, hogyan táplálkozom a célom eléréséhez.
• Mert hiába omlott össze -számomra- az eddig jól működő étkezésem, meg fogom csinálni, amit elterveztem.
• Mert hiába dolgozom, ez nem lehet kifogás arra, hogy időt TALÁLJAK/CSINÁLJAK az edzésre, a főzésre, az előkészületre másnapra.
• Mert eszementen vágyom rá, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy NŐNEK láthassam magam.
• Mert TUDOM, hogy meg lehet csinálni.
• Mert bele akarok tartozni abba az 5 %-ba, aki nemcsak elkezdi az életmódváltást, hanem meg is csinálja.
• Így hát nincs más hátra, mint előre: hamarosan edzés! :)