2020. december 21., hétfő

Hétfő

Pénteken volt a szünet előtti utolsó tanítási nap. Már iszonyú fáradt voltam. És görcsöltem egész nap. 10/9.5-ös. Mivel összesen öten vagyunk felnőttek a suliban, tartottunk magunknak egy mini kis ünnepet. Halászlé, jelképes ajándékozás. Fullos koktéllal alig tudtam ülve tartani magam a széken. 


Szombaton a délelőtt még gyógyszeres-szenvedős volt, estére már bírtam szerek nélkül.

Vasárnap anyuék. Segítettem kicsit a karácsonyi előkészületekben. Mami kiakasztotta a húgom -akkor még kis- fiának az egyik karácsonyi ajándékát a szekrénykulcsra. A nagymamák mindent megőriznek. Amit nem tárgyként, azt a szívükben.


Csütörtökön voltam dokinál a görcseim miatt, ő kért vérképet. Én meg beutalót és időpontot a laborba. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Február 12-ére kaptam volna, de az nagyon késő. M. protekcióval szerzett nekem beutalót, ma reggel mehettem érte. Azzal a laborba, onnan egy másik papírral fizetni, vissza a laborba. A fizetős papírommal soron kívül behívtak, és 2 óra múlva kezemben (vagyis az eeszt-n) volt az eredményem. Nem meglepő, mert szerencsére így szokott lenni, és örülök is neki, mert sine morbo. Nem indultam rögtön haza, szédültem, így ültem még egy kicsit a kocsiban. Otthon aztán próbáltam meggyőzni a 10/5-ös "hasfájásomat", hogy igazán nincs görcsölésre oka, hiszen -legalábbis- a vérképem nagyon szuper.

Délután be kellett mennem a városba ügyeket intézni. Mivel máshogy nem megy, így kénytelen vagyok maszkot húzni. Szemüveg, maszk, kint hideg, bent meleg, hát nagy botorkálás az egész, de szerencsére eddig mindenki mindenhol nagyon kedvesen arrébb rakott, ha útban voltam, segített, ha kérdeztem. A bioboltban a tejfehér szemüvegem lejjebb toltam, fölötte néztem a polcot. Mandulaliszt kellett. Oké, megvan. 680 Ft, hát drága, de kell (meglepit szeretnék belőle). Fizetek. Az eladó: 3680 Ft-ot kérek. Hát sokkot kaptam, belém szorult a szó, fizettem és távoztam. (Ezer éve használtam utoljára mandulalisztet, tudom, hogy akkor sem volt olcsó, hát most sem az.)

Sikerült egy kivétellel mindent elintéznem. Még kiváltottam és átvittem M. gyógyszerét, és megfőztem 2 napra. Csak ebédet. Rakott krumplit. Hogy egyszer végre igazi, hagyományos, anyu-féle rakott krumpli legyen, vettem egy kis kolbászt bele. Itthon láttam az összetevőket...



... de mostanában a legbagatellebb dolog a (szőlő)cukor a kolbászban...

A haladással egészen jól haladok. Amikor elviselhető a hasam, akkor halad(gat)ok, és sok kicsi sokra megy. Ha a Jóisten is úgy akarja, hamarosan meglesz a 2020 km.

 

2020. december 20., vasárnap

Vasárnap

A december, az adventi időszak általában az elcsendesedés ideje. A naptári év vége felé közeledvén számot vetünk a hátunk mögé kerülő 365 nappal, összegzünk, megvizsgáljuk, mi történt, összegyűjtjük a jó és a rossz dolgokat, a jóknak örülünk, a rosszakból tanulni próbálunk.

Az idei év mindent felforgatott. Úgy vélem: mindenki életében. És még koránt sincs vége. Nálam -istenem, idén rengeteg szónak változott meg a jelentése, "viccesen" hangzik:- hullámok voltak. Kisebbek, nagyobbak. Volt, amelyiket sikerült meglovagolni, volt, amelyik majdnem maga alá temetett.

A december más. Ez egy tomboló hurrikán. Az elmémben dühöng, vijjog, rohan körbe-körbe, mindent beszippantva és vágtatva járja ördögi táncát. A szó szerint mindennapi újabb és újabb -nem pozitív- történések egyre csak erősítik. Lassan már akkora zajt csap, hogy a fülem képtelen felfogni. Ez az a pont, amikor csend lesz. Amikor már nincs akarás, nincs elvárás, nincs harc, se ellenkezés. Csak csönd. Valamiféle békés belső nyugalom. 

2020. december 17., csütörtök

Csütörtök

Aki régebb óta olvassa a blogot, tudja, hogy iszonyatos menstruációs görcseim vannak. Két éve elvitt a mentő, aztán egy görcs alatt elájultam és jó kis agyrázkódásom lett, egy hónapja a munkahelyemen kapott el, ott is orvost kellett hívni. Ezek a görcsök egyre félelmetesebbek, az utolsóhoz már hányás is társult. Sőt hónapok óta a kiemelkedően erős "rosszullétek" mellett a "hasfájás" mindennapos (10-es skálás 7-es az alap).

Két éve alaposan kivizsgáltak, nem találtak semmit. Rengeteg orvosnál, rengeteg vizsgálaton voltam, eredmény semmi. Őszintén: belefáradtam. A mostani helyzet már ijesztő, M. unszolására (utolsó próbaként) ma voltam egy magánklinikán. Javasolt vizsgálatok: labor, diagnosztikus laparaszkópia, hasi MR. Nagyon nagy valószínűséggel (talán a labor sikerül "hagyományosan") magánúton kellene elvégeztetni. Utánanéztem az áraknak. Dobtam egy hátast. Aztán megállapítottam: itt és most nyugodtan pontot tehetek a dolog végére...

2020. december 15., kedd

Kedd

M. szólt, hogy napok óta nem írtam blogot. Túl sok minden nem történik.

Eszek...


... volt egy freikávé...


... voltam anyuéknál, elvittem a temetőkbe...


... megnéztük a tamási betlehemet...


... a suliban mindig van cicek...


... ünnepeljük a szülinapokat...


... ültettünk Luca búzát...


... barkácsoltunk karifát a kicsikkel...


... és általában (mindig) fáradt vagyok. Tanítóként pedig mindig hül.e. Ha van rajtam sapka, azért, ha nincs, azért. Ja, és persze közben degeszre keresem magam. Úgyhogy tök jó nekem. ;) Nem panasz, hanem tény. Napi szinten. De nekem bárki elhiheti: mindez nem fontos.

2020. december 11., péntek

Péntek

 (A végétől kezdd olvasni ezt a bejegyzést, fordított sorrendben teszi csak fel megint a képeket a program...)


Megsütöttem anyunak a mézeskalácsot, hát vigyázzban kellett állnom végig, nehogy belemásszanak... Jól záródó dobozban a teraszon várnak a sütik, amíg megyek anyuhoz, különben itt -a lakás bármely pontján) fél órán belül megszállnák a hangyák... Ja, irtás volt, az egész lépcsőházban, és lesz még 2x, hát nagyon kíváncsi leszek...





Itthon meg hangyák, most aztán már tényleg mindenhol IS, a wc-n sem lehet nyugta az embernek, randalíroznak a hátsómon... A képen épp egy fiókból a sütőpapír...


Ma is volt barkács a suliban.


A sulinál mindig van cica. Ez a kis rossz szemű minden nap jön simire.

2020. december 10., csütörtök

Csütörtök


Ez sem volt egyszerű nap. Azért megy a munka. A nagyokkal is készítettünk havas házikót. A nyomtatható alapot is felteszem. (Forrást szívesen megjelölnék, de nem tudom, anno hol találtam.)



Kb. 3. hónapja görcsöl folyamatosan az alhasam. Ma megint annyira, hogy győztem életben maradni... "Csehül állok" a futással, 1930 km-em van, és nagyon kevés időm, hogy meglegyen a 2020. Megteszem, ami tőlem telik, oszt maj' möglássuk.

 

2020. december 9., szerda

Szerda

Napfelkelte a tanári ablakából.


Hangolódunk.


Pöppet sok a cucc az asztalomon.


Sokat barkácsolunk.



Szerencsénk van, hogy "hagyományosan" működhet a sulink. A gyerekekre a legfinomabb kifejezés, hogy meg vannak zakkanva. Haladunk a tananyaggal is, de úgy alakítom, hogy több legyen a mindennapokban az öröm, a mosoly, az alkotás. Mert nagyon fogy az idő, amíg ezt még megtehetjük...

Kolleganőim csodás suliablakot is varázsoltak.


És ajándékot is kaptam már.


Sosem voltam nagy karácsonyozós, de idén nem hagyom ki. Semmi nyomulás, de lesz fám (is). Már meg is van. (Köszönöm, M.)


Sőt a -jelképes- ajándékok fele is beszerezve. És a nagy asztal is szervezés alatt. Ha lesz majd még lehetőségem a későbbiekben emlékezni, 2020-ról nem k ovidos képeket szeretnék megőrizni.



 

2020. december 7., hétfő

Hétfő



Sötétben indultam dolgozni. És naplementekor indultam haza. A felkelte is szép volt, de siettem, nem álltam meg fotózni. A lemente vakítóan szép volt. Gyorsan megálltam az út szélén, de csak sebtiben kaptam le a pillanatot. Azt hiszem, ez baj. És nem csak a mai fotókkal. Élünk a társadalmi elvárásoknak megfelelően: 3 évesen beadjuk a gyerekünket az óvodába, hogy dolgozhassunk. Évtizedekig csak rohanunk a munkahelyre, ott kidolgozzuk a belünket, amiért épp annyi fizetést kapunk, hogy eltengődjünk belőle. Aztán rohanunk haza, hulla fáradtan, kiégve, tele feszültséggel. Miközben nem vesszük észre azt, ami jó, ami szép. Ha meg is látjuk, nincs idő oda fókuszálni, legalább pár másodpercig elidőzni benne. Elveszik a kisgyermekkort, a gyerekeket tönkre vágják az iskolákban (ha valaki tudja, mi folyik ott globális szinten, akkor én vagyok az), mindaddig, amíg oktatás címszóval "tanulni" lehet, aztán élet-e az élet munkás felnőttként?

Vannak, akik azt hiszik, ez a járvány mizéria egyszer véget ér és aztán minden olyan lesz, mint régen. Soha többé nem lesz semmi olyan, mint eddig volt. És nem is bánom. Ha csak magamat nézem: nem szeretnék úgy élni, ahogy 2020. márciusa előtt. (A részletekbe nem megyek bele.)

Amennyire látom: roppant kegyetlen korszakban ülünk benne nyakig. És szörnyű világ lesz. Csak azt remélem, hogy jön/jöhet majd később egy olyan időszak, amikor értelme lesz élni. De ebben csak roppant halványan merek reménykedni. Hogy miért? Le tudom írni egyetlen szóval: ember...

 

2020. december 6., vasárnap

Dobozolás


Dobozoltam, eddig jutottam. Van itt reggelikre bundás kenyér paprikával, rántotta sajttal-felvágottal-paradicsommal-paprikával, ebédre sárgaborsó leves, töltött káposzta. A többi majd alakul menet közben. 

2020. december 2., szerda

Szerda

 Gyerekként imádtam rajzolni és egész jól csináltam. Gimis koromtól valahogy elveszett ez az érdeklődés. Tanítóként mindig elámulok néhány gyerek művén. Csodálattal figyelem, milyen kreatívak, ügyesek tudnak lenni.

2.osztályos

1. osztályos

10 tanóra. Haza. Online szülői értekezlet. Hangyairtás (az egész lépcsőházban, hivatalos). Fél 9. Evés? Jó lesz holnapra a mai...

2020. december 1., kedd

Kedd


A "lóg a belem a munkanap végére" jó cím lehetne. 
A lelkemet azért melengette ma -tesi helyettesítés elején- a kis aranyköpés:

"Timi néni, szép a sípa" (sípja), 

és napközi végén M. rajza.

2020. november 30., hétfő

Hétfő

Még nem sejtik a hatalmasok,

hogy kinek ma hatalma sok,

hiába takarná el a szemét,

beborítja majd őt is a szemét.


Még nem sejtik a hatalmasok,

hogy kinek ma hatalma sok,

hiába tapsol most nevetve,

megy később ő is a levesbe.


(by me)

48. heti összefoglaló



Hát kábé. És így telnek a napok. Péntektől megint ketten vagyunk a sulira. Helyettesíthetünk orrba-szájba. Nem panasz, csak tény. Segítséget eddig se kaptunk soha, most se kapunk. Nem is várjuk. Csak húzzuk az igát. Amíg bírjuk. Így megy ez.


Heti haladás: 31km, idei eddigi összes: 1851km.



2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt
2020/29. heti összefoglaló itt
2020/30. heti összefoglaló itt
2020/31. heti összefoglaló itt
2020/32. heti összefoglaló itt
2020/33. heti összefoglaló itt
2020/34. heti összefoglaló itt
2020/35. heti összefoglaló itt
2020/36. heti összefoglaló itt
2020/37. heti összefoglaló itt
2020/38. heti összefoglaló itt
2020/39. heti összefoglaló itt
2020/40. heti összefoglaló itt
2020/41. heti összefoglaló itt
2020/42. heti összefoglaló itt
43. heti nincs
47. heti összefoglaló itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. november 27., péntek

...

(Túl) Sokan hiszik azt, hogy ami nekik elképzelhetetlen, az nem is létezik és nem is következhet be. A baj ezzel csupán az, hogy magukkal rántanak mindenkit. A szűk családi és ismerősi köröm ismeri a nézőpontomat a jelen helyzettel kapcsolatban. A legtöbben nem hisznek nekem. Nem hiszik, hogy bajban vagyunk, hatalmas veszélyben. Nem győzködtem és nem is fogok senkit, nem lehet fényt gyújtani ott, ahol szeretik a sötétséget. 

1994-ben unokanővéremmel Németországban voltam. Ültünk a szállásadónk egyik szobájában, amikor egyszer csak felpattantam: "Meghalt az Opa!". Se internet nem volt akkor, se telefon. Pár nap múlva vonatoztunk haza. Keresztapám jött értünk Pestre a pályaudvarra. "Valamit mondanom kell"-mondta. "Opa meghalt".

A középkorban máglyán égettek volna el. Mert érzek, látok, tudok dolgokat előre. A jelen helyzettel kapcsolatos dolgok egy részét is látom előre. Az időt tekintve tévedek. Például azzal kapcsolatban, mikor kell magam fenyegetve érezni, mikor jönnek a kibúvót nem ismerő kényszerítő esetek. Adtam magamnak negyed évet. Tévedtem. 

Nálunk ma teszteltek. Ugye önkéntes, csak egy adatlapot kellett kitölteni. Aláhúztam: nem járulok hozzá. És mentem órára. Kopogtak. Telefonom van. Volt. Mi történt? Konkrét fenyegetés, zsarolás hatására dühöngve, tajtékozva és káromkodva, basszák meg felkiáltással aláhúztam a hozzájárulást és hagytam, hogy elkezdjen bedarálni ez a szar............................................................................................


Persze nem számít. Már ez sem. Már semmi.

2020. november 25., szerda

 


Egy kis elsőstől kaptam. Kedvenc színeimből összeállított, saját készítésű karkötő. ♡

2020. november 23., hétfő

Hétfő

Tegnap azzal a gondolattal aludtam el, hogy ugye csak megbolondultam, ugye diliházban vagyok, talán kényszerzubbony is van rajtam, és csak hallucinálok, csak képzelem a dolgokat: kijárási tilalom, karantén, maszk, felfegyverzett katonák a kórházakban, az utcákon, ugye egyedül az én fejemben van ez és mindenki más éli tovább a szaros kis életét............

Csendes volt a város, amikor 5.50-kor indultam a pályaudvarra. Tiszta és fagyos volt az utca, a belváros meglehetősen csendes. És gyönyörű.


A kocsim még a sulinál, M. jött értem és vitt haza pénteken, amikor megint orvost kellett hívni, úgy begörcsöltem. Olyan régen ültem buszon, hogy nem tudtam, merre keressem, honnan indul majd a járat. Hát kérdeztem. Megkerestem a megállót. Zsebre tettem a kezem, mert nagyon hideg volt. A jobb oldaliban kitapintottam a maszkot. Nincs hiszti. Nem akarom megfogni a létrát. Nem gondolkodom. Felveszem és utazok.

Ültem a buszon. Maszkban. A motor ritmusosan duruzsolt, a busz koszos ablaküvegén átszűrődött az ébredező nap színes ásítása. Csak ültem. És a könnycseppek némán peregtek le az arcomon.

2020. november 22., vasárnap

47. heti összefoglaló

Rengeteg minden történt. 
És elfáradtam.
Testileg is, lelkileg is.
Mint mindig: alattam a föld, fölöttem az ég. De most ritkán látom a létrát. Ha meg is jelenik, most inkább elengedem.

Dobozolás 3 napra


R: bundás kenyér, paprika, tea
E: indiai zöldségragu, rizs/tészta
V: tojás


2020. november 21., szombat

Az i-re a pont

14 évesen menstruáltam először, már a legelsőnél görcsöltem. És így megy ez azóta is, már 32 éve. Kb. 20 nőgyógyásznál és nem tudom megszámolni, hány másik orvosnál jártam kivizsgáláson emiatt. Mert nem hiszem, hogy normális, hogy havonta taccsra vág a menstruáció.

Két éve júliusban jött az első ennyire hirtelen görcs. Algoflex, csatakos izzadás, eszméletvesztés határa, irtózatos görcs és hányinger. Nagyvécére kell mennem, kivánszorgás, kétszer bűzös hasmenés. Mentő, koktél, kórház, nőgyógyász megvizsgált, minden rendben. Hat a koktél, saját felelősségre haza.

Tavaly áprilisban roppant hasonló eset, akkor nem úsztam meg, elájultam itthon és kaptam egy jó kis agyrázkódást.

Idén szinte folyamatosan görcsöl a hasam. A mensi nagyjából pontosan jön havonta, csak a görcs nem múlik. Tegnap volt pont egy hónapja, hogy folyamatosan görcsölök. Aztán jött az i-re a pont. 

Munkahely, reggel gyógyszerrel indítottam, mert hosszú nap, bírnom kell. Délután mesemondó (kevesen vagyunk, a hiányzókat bekapcsoltuk online). Megettem az ebédemet, aztán gyorsan bekaptam még egy Algoflexet, mert éreztem, hogy kell. Felmentem a terembe, leültem. Nem telt el egy perc és éreztem, hogy roppant gyorsan erősödik a fájdalom és izzadok. "Nem bírom, kimegyek"- mondtam L-nak. Elindultam, de pontosan nem emlékszem, hogy értem le a tanáriba. Ez ennyire hirtelen jön... Röviden: eszméletvesztés határa, csatakos izzadás, nagyvécére kell mennem... (Azt már megtanultam, hogy ilyenkor nem indulok sehova, hanem maradok a seggemen, mert különben ájuláskor esés lesz a vége.) Isteni szerencse volt, hogy A. bejött az épületbe az ebédlőből, ekkor már nem kaptam levegőt, nem bírtam magam tartani a széken, nem láttam. Mint a filmekben, távolról, morajló hangok értek csak el az agyamig, valami messziről jövő zajt hallottam. "A" -ordítottam volna a nevét, de suttogni is alig volt erőm. És A. meghallotta. Hívta B-t. Hánytam. És nagyvécére kellett mennem. B. kitámogatott, közben A. hívta a helyi orvost, aki villámgyorsan ott is termett. Iszonyat alacsony pulzus és vérnyomás, koktél (a doki nagyon-nagyon rendes volt), B. hívta M-t, aki jött is értem, addigra már nagyjából egyben voltam agyilag és a görcs is mérséklődött.

Roppant ciki volt mindez a munkahelyen, de B. is, A. is, aztán M. is anyám helyett anyámként segített, nagyon hálás vagyok nekik.

Csak 6 óra múlva vehettem be újabb gyógyszert, alig bírtam kivárni. Addig úgy vacogtam a dupla plédes takaró alatt, mint akit szó szerint bedobtak egy jégverembe. A gyógyszer után aztán aludtam reggelig.

A reggelt is gyógyszerrel kezdtem, és nyugton maradok ma, nagy mák, hogy hétvége van.